Nevis Navy Carp 40-60 - Dunai bevetések - Muzsik Zoltán beszámolója

Nevis Navy Carp 40-60 - Dunai bevetések - Muzsik Zoltán beszámolója

Előző írásomban a Nevis Espirit 4000-es orsóval szerzett dunai tapasztalataimról számoltam be, de természetesen a másik tesztelésre kapott orsó, a Navy Carp 40-60-as „nagyágyú” is velem tartott ezeken a kirándulásokon. Bevallom, ez a teszt az előzőnél is nagyobb kihívást jelentett számomra, mivel alapvetően egy nagyhalas orsóról van szó, a nagyhalazás pedig finoman szólva nem az én műfajom. Ennek ellenére igyekeztem a témából kihozni a maximumot. Ha elolvassátok a cikket, megtudhatjátok, hogy ez mennyire sikerült.

Amikor megláttam az orsó adatlapját, illetve a fotóit, első gondolatom az volt, hogy ugyan miért várják tőlem a szervezők, hogy egy ilyen „überbrutál” nyeletőfékes orsóról írjak tesztet, amikor tisztában vannak vele, hogy közöm nincs a bojlizáshoz. Aztán - jobban megvizsgálva a dolgot - rájöttem, hogy egy ekkora nyeletőfékes orsó manapság már szokványos méret a feederes technikában is, szóval azzal nyugtatgattam magam, hogy a heavy feeder botomra biztosan illeni fog. Ennek ellenére, amikor kibontottam a dobozából, szinte elszörnyedtem. Az ilyen kaliberű orsókat eddig méteres távolságból elkerültem a horgászboltok polcain.

Most őszintén, nem brutális?

Mivel a feederbotomon eleddig egy Okuma LB40-est használtam teljes megelégedéssel, nagyon nagy volt a kontraszt a megszokott, kifejezetten karcsú modellhez képest. Egyébként a Navy Carp megjelenésében egy robusztus, ugyanakkor igényes kialakítású szerkezet. Kézbe véve érezni, hogy van benne anyag, ami ebben a kategóriában szerintem joggal el is várható. Azt azonnal megállapítottam, hogy futása - az Espirithez hasonlóan - az átlagnál nehézkesebb, ez azonban elvileg javul a használat során, ahogy összecsiszolódnak az alkatrészek. Amivel egyáltalán nem tudtam megbarátkozni, az a dob szoknyája alatti hatalmas hézag, ami az előző képen is megfigyelhető. Láttam már persze, hogy a hasonló méretű és jellegű orsóknál ez egy divatos kialakítás, de bennem valahogy azokat az emlékeket idézi, amikor a régi Rileh-Rex orsó dobja alól kellett rendszeresen kibogozni a tengelyre tekeredett zsinórt. További érdekesség, hogy a zsinórvezető görgő és a féklamellák mérete a hatalmas dobhoz képest kifejezetten kicsi. Előbbinek nem látom különösebb jelentőségét, utóbbi miatt viszont voltak kétségeim a megfelelő fékerőt illetően. Mindezekkel együtt tényleg jó benyomást tett rám az orsó, negatív előítéleteim ellenére is.

A féklamellák átmérője szokatlanul kicsi a dobátmérőhöz képest. Kíváncsian vártam, mit fog ez a fékhatás tekintetében jelenteni

E rövid bevezető után összefoglalnám az orsó fontosabb adatait:

GyártóNevis
TípusNavy Carp 40-60
Mért tömeg560 g (zsinórral feltöltve)
Áttétel5,5:1
Méret60
Csapágy4 golyós- + 1 görgős csapágy
Egy hajtókar-fordulattal behúzott zsinórmennyiség100 cm (mért adat, lásd megj.)
DobAlumínium dob és alumínium pótdob
FékrendszerElső fék + nyeletőfék
Zsinórtároló kapacitás260 m / 0,30 mm
360 m / 0,30 mm
Orsóház anyagaGrafit-hybrid

Megjegyzés: a dob optimális feltöltése esetén az egy hajtókar-fordulattal behúzott zsinórmennyiség számításaim szerint 105 cm-re nő!

Az adatsorból látható, hogy az orsó két különböző kapacitású alumínium dobbal rendelkezik. A dobok hatalmas zsinórbefogadó képessége valamilyen szinten igazolni látszik az első kétségbeesésemet, miszerint ez egy bojlis orsó. Valószínűleg abban a műfajban is megállná a helyét, hacsak nem extra nagy távolságokra (500 méter környéke) kell behordani a szereléket. Mivel azonban én folyami, part menti horgászatra készültem, egyértelmű volt, hogy a kisebb kapacitású dob is bőven elég lesz nekem. Kapitális halakra nem kellett számítani, ezért úgy ítéltem meg, hogy 0,22 mm-es zsinórátmérő meg fog felelni céljaimnak, és egy 150 méteres tekercs is tökéletesen elegendő ennél a módszernél. Egyébként ehhez az orsóhoz - véleményem szerint - nem is nagyon illik ennél gyengébb zsinórt feltenni, ha azt akarjuk, hogy összhangban legyen a felszerelésünk. Az alátöltést ebben az esetben is 35-ös olcsó monofil zsinórral oldottam meg, de sajnos elszámítottam magam (a dobok eltérő zsinórkapacitása miatt sajnos nem lehet az áttekercselős trükköt eljátszani, amivel pedig elkerülhető lenne a hasonló malőr). Reggel a vízparton való felcsévélésnél derült ki, hogy a kb. 100 méternyi 35-ös kanóc meg se kottyan az orsónak, de mivel nem volt nálam több, erre csévéltem rá a 150 méter 22-es Carp Feedert. A végeredmény itt látható.

Attól az „apróságtól” eltekintve, hogy még vagy 100 méter simán rámenne, nagyon szép a zsinórkép

Nincs ezen mit magyarázkodni, látszik, hogy jóval kisebb orsókhoz vagyok szokva, rendesen elszámítottam magam. Ettől függetlenül, mivel 30-40 méternél úgysem akartam távolabbra dobálni, egyelőre kiegyeztem ezzel a zsinórképpel. Az biztos, hogy a csigatengelyes dobemelő rendszer szépen teszi a dolgát, ha cirka 250 méter zsinór felcsévélése után is ilyen szép, egyenletes a zsinór elrendezése. Talán csak közvetlenül a dob pereme alatt fedezhető fel minimális zsinórhiány, de ez is inkább csak sejthető.

Kezdődjék hát a tesztelés érdemi része, a horgászat. Az első kellemes meglepetés akkor ért, amikor a botra felszerelve már nem is tűnt annyira ormótlannak az orsó. Egy 3,60-as Eurohold Hi-tech heavy feederbotra került rá.

Egész jól néznek ki együtt

Ahogy az Espiritet, úgy a Navy Carp orsót is dunai horgászatok során teszteltem. Úgy voltam vele, hogy az a legjobb, ha lehetőség szerint minél többet használom mind a két orsót, ezért kétbotoztam a teszthorgászatok során. Ennek megvolt az a hátulütője, hogy megoszlik a figyelem a két szerelék között, ráadásul a szívemhez közelebb álló picker-Espirit páros nagyobb figyelmet kapott, mint a Navy Carp a feederboton. Általában az volt a taktikám, hogy a pickerrel próbáltam az etetést meghorgászni, míg a feedert valamivel - sokszor csak néhány méterrel - távolabbra vetettem be az öregebb, óvatosabb halak megfogásának reményében.

Harcálláspont

Végszerelékek tekintetében a feederboton is az egyszerűségre törekedtem, a nagy hurokból kialakított klasszikus feederszerelék alkalmazásával. Nehezékként 30-50 grammos szögletes feederkosarakat, illetve 50-100 grammos lapos ólmot használtam, amiket a szétvágott hurok kb. 30 cm-es ágára, egyszerűen egy újabb hurokba akasztva rögzítettem, így biztosítva a könnyű cserélhetőséget. A hosszabbik ágra, közvetlenül a főzsinórra 10-es méretű horog került. Egyetlenegyszer finomítottam 16-os előke + 12-es horog kombinációra, de annak sem volt sok értelme, mint utólag kiderült. A horogelőke hossza 40-100 cm között váltakozott, a csali leginkább csonticsokor volt, de próbálkoztam gilisztával és kenyérrel is. Az eredmények meglepően hűen tükrözték, hogy a feederszerelék általában nem az etetésen volt. Szinte leírni is szégyellem, de az első 4 horgászat alatt a Navy Carp orsóval szerelt bottal kizárólag gébeket sikerült fogni, míg a másik tesztorsó az ordasi DNHT kivételével mindig fogott más halat is.

Gyakori jelenség: géb a horgon

Próbálkoztam a parttól 20-30-40 méterre is (ennél messzebb nem áll meg még a 100 grammos ólom sem), hátha így beugrik valami komolyabb hal. Annyi biztos, hogy a nyárfaszöszöket így nagyobb hatékonysággal tudtam begyűjteni, meg a különféle lefelé sodródó faágak és egyéb uszadékok is színesítették a zsákmányt, de valahogy mégsem voltam az eredménnyel megelégedve. A legérdekesebb fogás is kb. 30 méterről jött, először nehezen tudtam beazonosítani, de aztán csak sikerült.

1 db géb, 1 db 3 mm átmérőjű acéldrót (kb. 80 centi, ennek több mint fele szépen egy csomóba összehajtogatva), a dróton néhány apró kagyló, plusz némi zöldköret. A spiccgyűrűnél összegyűlt nyárfaszösz csomók sajnos nem fértek rá a képre

Egyedül hűséges szurkolótáborom tartotta bennem a lelket, akik el is nyerték méltó jutalmukat.

Első számú „vezérszurkolóm” a 3 újpesti teszthorgászat alatt összesen 15-20 db gébet tüntetett el

Gondolhatja mindenki, hogy kicsit agyamra mentek már a gébek, ezért elszántam magam egy utolsó akcióra. Ekkor már csak a feederbotot vittem magammal szokott újpesti helyemre, és kicsivel korábban is indultam a szokásosnál, hajnali negyed ötkor már a tetthelyen voltam. Az etetés alapját ezúttal - a szinte elmaradhatatlan áztatott kenyér mellett - 1 kiló kagylós Maros mix és 1 kiló főtt búza adta. Bíztam benne, hogy ezúttal sikerül néhány nagyobbacska keszeget, paducot, ne adj’ isten márnát horogra csalni, mert erre az etetőanyagra általában be szoktak állni a termetesebb halak ezen a helyen, az akkorihoz hasonlóan magas - 350 cm feletti pesti - vízállásnál. Az 5 db kétkezes alapozó gombóc beszórása után a magammal hozott 2 deci csonti jó része is a maradék anyagba került, a horogra is 3-4 db csontit tettem. Eleinte sajnos most is a gébek „szórakoztattak”, de aztán egy komolyabb, botgörbítős kapás után végre-valahára éreztem, hogy normális hal van a horgon. Azt azonnal tudtam, hogy nem egy óriás, de mégis megváltás volt annyi géb után. Komoly fárasztásról sajnos nem beszélhetek, hamar megláttam, hogy egy szép keszeggel van dolgom. Gyorsan meg is merítettem, majd beraktam a haltartóba, hogy minél előbb újradobhassak. Néhány percen belül ismét hal volt a horgomon, egy 20 centi körüli kis garda. Elég sok lett a kapásom hirtelen, rövidesen sikerült is még két hasonló méretű gardát fognom, jó néhány rontott kapással kísérve. Pedig az első garda megfogása után búzaszemeket is tűztem a csontik közé, hogy próbáljam a testesebb halakat szelektálni, de ez most nem jött be. Ettől függetlenül a gardáknak is nagyon örültem. Talán jó félóráig tartott ez a roham, utána a gébek visszazökkentettek a szokásos kerékvágásba. Mondjuk, úgyis csak reggel hétig volt időm horgászni, úgyhogy hamarosan össze is csomagoltam. Bár az orsó fékjét nem tették próbára ezek a halak sem, mégis jó szájízzel fejeztem be a tesztelést.

Ötödikre végre halat is sikerült fogni. Soha nem is láttam még ekkora bagolykeszeget, hossza 31 centi volt, súlyát 60 dekára saccolom. Gardából is csak egyet-egyet fogtam korábban, úgyhogy emlékezetes horgászat volt! A Duna ismét szép meglepetésekkel szolgált

Na de a nem mindennapi keszegtől most már ideje visszakanyarodni az írás tulajdonképpeni céljához, az orsóval szerzett tapasztalatok összegzéséhez. Kár lenne tagadni, hogy a teszt bizony kellemes és kellemetlen meglepetésekkel egyaránt szolgált, de haladjunk csak szép sorjában. Az orsótalp a feederbot orsótartójába remekül illeszkedett, és bár a teherbírását nem igazán tudtam próbára tenni, úgy gondolom, bírná a komolyabb fárasztások okozta fokozott igénybevételt is. A zsinórvezető görgő és maga az egész felkapókar is kifogástalanul működött, mint ahogy a visszaforgásgátló is. Az orsó futása kissé nehézkes ugyan, de egyenletes. A dob alatti rész kikönnyítése viszont sajnos beváltotta az előzetes aggodalmaimat, három esetben is előfordult, hogy zsinór a dob alá került és a tengelyre tekeredett. Ennek persze mindig az volt az előzménye, hogy valami miatt pont akkor lazult meg a zsinór (jellegzetesen bedobás után, a felesleges zsinór felcsévélésekor), amikor az orsó dobja éppen eltávolodott a rotortól, de ez véleményem szerint ettől még hibának számít. Mondom ezt annak ellenére, hogy több odafigyeléssel a zsinór belazulása elkerülhető, valamint hogy szerencsére mindannyiszor sikerült komolyabb gubanc és újraszerelés nélkül megúszni a dolgot.

E résen keresztül tud a meglazult zsinór a tengelyre tekeredni. Az is látszik, hogy egy fogaskerék is vár rá odabent, ami bizony nem jó ómen, bár nekem nagyobb gubancot nem okozott egyszer sem

A hiba elhárítása közben észleltem egy jelentéktelennek tűnő, ám mégis zavaró kellemetlenséget a fékállító csavarral kapcsolatban is. Az látszik rajta, hogy nagyon szépen formatervezett és igényesen is van kialakítva (nem úgy, mint az Espiritnél), viszont ezzel sajnos azt is sikerült elérni, hogy nagyon nehéz biztonságosan megfogni, ha a dob leszerelése céljából le kell húznunk a tengelyről. Ennek az az oka, hogy kifejezetten csúszik az egyébként nagyon szépen lekerekített, csillogó felület. Egy érdesebb bevonattal vagy egy apró peremmel sokat lehetne ezen javítani. Így bizony izzadtam rendesen, mire sikerült a dobot leszerelnem a Duna-parton egy kőrézsűn guggolva, attól rettegve, hogy mi lesz, ha elnyelik a hullámok ezt az apró, ám annál fontosabb alkatrészt.

Tényleg gyönyörű a fékcsavar kialakítása, erre biztos nem fog rácsavarodni a zsinór! Kár, hogy ennyire sima az oldalfelülete, szinte vakítóan csillog ezen a képen

A kiegyensúlyozott dupla hajtókar az Espiritnél már megdicsért 3 db kis illesztőcsapnak köszönhetően itt is kotyogásmentesen rögzíthető, viszont ezzel kapcsolatban is van egy, az előzőhöz hasonló jellegű észrevételem. A hajtókarral átellenes oldalon lévő rögzítőcsavar bordázata elég finomra sikerült, kicsit mélyebb barázdákkal sokkal könnyebben kezelhető lenne, de még ekkor is nehezítené a hozzáférést, hogy a hajtókar tengelye szokatlanul közel van az orsó rotorjához. Funkcionális problémáról persze itt sem lehet szó, de azért a következő szériában - véleményem szerint - érdemes lenne még inkább felhasználóbaráttá tenni ezt az alkatrészt is.

Recés ugyan a szorítócsavar, de így sem az igazi a fogása. Nedves kézzel különösen nehezen csavarható el…
… már csak azért is, mert az elcsavarást az orsó rotorja is akadályozza, melybe könnyen beleütközik az ember ujja. Emiatt a hajtókar lehajtása kissé macerás lehet

Végül, de nem utolsósorban, lássuk a fékeket! A fő fékrendszer működése kellemes meglepetést okozott, a kisméretű féklamellák ellenére sem tapasztaltam, hogy kevés lenne a fékerő. A fékerő hasznos tartománya nagyjából másfél fordulat, ami átlagosnak mondható. Persze vastagabb zsinórokkal, nagy halakkal sem ártana egy alapos nyúzópróbának alávetni, de én a magam részéről nem találtam benne hibát. Jó néhány szereléket voltam kénytelen beszaggatni az 5 alkalomból álló teszthorgászat alatt, ilyenkor fel tudtam mérni, hogy az orsó fékje a nagyobb fékerő-tartományokban is egyenletesen dolgozik. Hasonlóan jól szerepelt a nyeletőfék és a fékek közötti átváltó kapcsoló is. A nyeletőfék állítógombja igényes, fémes kialakítású, segítségével a fékerő nagyon finoman, a körülmények meghatározta változó igényeknek megfelelően állítható.

Világos számomra, hogy ezt az orsót nem az általam bemutatott módszerhez, hanem sokkal inkább célzott nagyhal-horgászatra szánják. Ennek ellenére csak azt tudom mondani, hogy ebben a környezetben is megállta a helyét, egyértelműen alkalmas hasonló feladatokra, akár a ragadozóhal-horgászat területén is, hiszen a nyeletőfék előnyeit ott lehet igazán kihasználni. Hogy aztán mit tud valódi szerepkörében, a nagy távolságra történő pontyozás, amurozás során? Remélem, a többiek beszámolóiból az is kiderül!

Ezúton is szeretném a szervezőknek megköszönni, hogy részt vehettem ebben a teszthorgász kezdeményezésben, ami hatalmas élményt jelentett számomra!

Írta: Muzsik Zoltán (Muzo)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: