Nevis Espirit 4000 Dunai tapasztalatok - Muzsik Zoltán beszámolója

Nevis Espirit 4000 Dunai tapasztalatok - Muzsik Zoltán beszámolója

2009 márciusának vége felé különös izgalommal olvastam a portálon a Nevis orsók teszteléséről szóló cikket, nem is sejtve, hogy magam is a tesztelésre kiválasztottak között lehetek. Amikor a cikk közepe táján megpillantottam a nevemet, majd a fotómat, alig hittem a szememnek! Azonnal tudtam, hogy ezt az ajánlatot nem fogom visszautasítani, abban viszont csak reménykedtem, hogy sikerül a teszteket az elvárásoknak megfelelő színvonalon megoldani. Az alábbiakban kiderül, mire jutottam a Nevis Espirit 4000-essel.

Mindenekelőtt azonnal felvettem a szervezőkkel a kapcsolatot, hogy a tesztelésre nekem ítélt orsók mielőbb a kezeim közé kerüljenek. Addig is az Internetről igyekeztem begyűjteni minden fellelhető információt, hogy előzetesen is felmérjem a tesztalanyok képességeit. A Nevis Espirit 4000-essel kapcsolatban az előzetes kutakodás során annyit sikerült megállapítanom, hogy méretét, felszereltségét és árát tekintve is az általam pickerezésre használt Spro Hardliner LCS Pro 5300-assal van egy súlycsoportban, bár valamivel azért nagyobb annál. Így el is határoztam, hogy a pickerbotomon fogom próbára tenni, ami egy kicsit azért abszurd - hisz egy 40-es méretű orsóról van szó -, de hát úgy voltam vele: próba, szerencse. A tervezgetéssel gyorsan múltak a napok, mígnem egyszer csak a munkából hazaérve végre ott volt előttem a várva várt csomag, melynek felbontása igazi családi esemény volt nálunk. Na, jó… bevallom, páromat nem hozta túlságosan lázba a dolog, a gyerekek viszont izgatottan figyelték, mik kerülnek elő a titokzatos dobozból: elsőként természetesen a baseball sapka és a póló - melyek osztatlan sikert arattak -, aztán végre-valahára jelen írás főszereplője, a Nevis Espirit 4000 is.

Íme, az orsó. Ezen a képen a grafit pótdobbal felszerelve látható

Méretét látva egyből megállapítottam, hogy passzolni fog a pickerbothoz, dobátmérője szinte milliméterre megegyezett a Hardlinerével, de bevallom őszintén, engem első látásra ennek ellenére sem igazán fogott meg. A következő néhány nap folyamán sokszor kézbe vettem csak úgy „szárazon”, zsinór nélkül, mintegy ismerkedésképpen. Hogy legyen némi összehasonlítási alapom, a saját Spro orsómmal felváltva tekergettem és ilyenkor szerintem óhatatlanul a megszokott, jól bevált konstrukció felé húz az ember szíve, szóval kicsit csalódott voltam. Három dolog volt, amit az első pillanattól kezdve furcsállottam rajta. Az első, hogy a féklamellái - első fékes orsóhoz mérten - szokatlanul kicsik, pedig mindenhol azt hallani, mennyire fontos ezen alkatrészek minél nagyobb átmérője. A második, hogy a zsinórvezető görgő a felkapókar méreteihez, illetve a mostani trendhez (na meg az etalonként használt Hardlinerhez) képest szintén nem valami nagy.

Balról a Spro Hardliner, jobbról a Nevis Espirit. Hasonló méretűek, de a fékcsavarok dobhoz viszonyított aránya eltér. A féklamellák esetében még nagyobb a kontraszt, ahogy azt később látni is fogjuk

A harmadik, hogy nem egy könnyű futású orsóról van szó. Mondjuk, ebben ludas lehet esetleg egy átlagosnál bőségesebb gyári kenőanyag-feltöltés is, ráadásul idővel - ahogy az alkatrészek kellően összekopnak - általában ez javulni szokott, szóval emiatt azért nem estem kétségbe. Sőt, ha jobban belegondolok, engem olykor zavar is a mostanában divatos könnyű futású orsók azon tulajdonsága, hogy a hajtókar önsúlyából adódóan is képesek pörögni még akkor is, ha nem szeretnénk. Na, ennél az orsónál ilyesmitől nem kell tartani, már csak a dupla hajtókar miatt sem, mely kialakításánál fogva garantálja az alkatrész kiegyensúlyozottságát.

„Furcsaságaival” együtt némi nosztalgiát ébresztett bennem a „hagyományos”, kb. 10 évvel ezelőtt divatos orsókra emlékeztető kinézetével. Persze akkori társaihoz képest azért jóval ergonomikusabb, a ház kompozit anyaga például nekem sokkal jobban tetszik, mint a fémes tapintású darabok. Minél többet volt a kezemben, annál jobban kézre állt, egyedül a műanyag fékállító csavar szúrta kicsit a szememet, mert szerintem esztétikailag kilóg az igényesebb kialakítású többi alkatrész közül. Mindenesetre alig vártam, hogy végre élesben is kipróbáljam, előtte azonban hátra volt még egy nagyon fontos próba: a zsinórral való feltöltés. Úgy határoztam, hogy a pickerezéshez 16-os Tubertini Feeder Line zsinórt fogok a fémdobra csévélni, mégpedig egy 150 méteres tekerccsel. Természetesen az orsó kapacitása ennél jóval nagyobb, így alátét zsinórra is szükségem volt. Na de ha már a zsinórkapacitásnál tartunk, foglaljuk végre össze a tesztalany fontosabb paramétereit:

GyártóNevis
TípusEspirit 40
Mért tömeg444 g (fémdob, zsinór nélkül), 420 g (grafit dob, zsinór nélkül)
Áttétel5,5:1
Méret40
Csapágy4 golyós- + 1 görgős csapágy
Egy hajtókar-fordulattal behúzott zsinórmennyiség87 cm (mért adat)
DobAlumínium dob és karbon pótdob
FékrendszerElsőfékes + nyeletőfék
Zsinórtároló kapacitás (mm/m)0,30/200
Orsóház anyagaGrafit-hybrid

A zsinórral való feltöltés mértékét nem akartam a véletlenre bízni, ezért elhatároztam, hogy kihasználom a két egyforma kapacitású dob nyújtotta lehetőségeket az alátét zsinór mennyiségének meghatározásához. Elsőként tehát feltekertem a pótdobra a 150 méter 16-os főzsinórt, majd következett a 35-ös alátétzsinór, amíg a dob meg nem telt. Az volt az érzésem, hogy picit túl is töltöttem a dobot, de ez - mint utólag kiderült - szerencsére csak a sprőd alátétzsinórnak volt köszönhető, mely bizony könnyen lepergett a dobról. A zsinórkép is kicsit kúposnak, a dob felső pereménél hiányosnak tűnt, a fémdobra való átcsévélés közben ezen korrigáltam picit az alátét zsinór meneteinek kézi utánigazításával. Miután így a teljes zsinórmennyiséget átcsévéltem a fémdobra, a kapott eredménnyel meg voltam elégedve.

Zsinórkép. Ennyi kúposság szerintem belefér. A kép azt is elárulja, hogy nem bántam kesztyűs kézzel az orsóval a teszt során. A nyárfaszöszök és etetőanyag szemcsék legalábbis ezt sejtetik

Utólag jöttem rá, hogy valószínűleg könnyű lett volna javítani a zsinórképen, ha előbb benézek a dob alá és az ott elhelyezett 2 db alátét közül az egyiket eltávolítom. Persze ezt még később is bármikor meg lehet tenni, ha a használat során azt tapasztaljuk, hogy tényleg zsinórhiány mutatkozik a dob felső pereménél.

Az a bizonyos 2 db rézszínű alátét. Természetesen csak a dob első feltöltése során derül ki, kell-e velük „sakkozni”

A több alkalomból álló teszthorgászat alatt bebizonyosodott, hogy semmi gyakorlati probléma nincs ezzel a zsinórképpel, ezért feleslegesnek tartottam, hogy az egyik alátétet kiszedjem és a zsinórt még egyszer (illetve kétszer: oda-vissza) átcsévéljem. A legközelebbi zsinórfeltöltés előtt viszont valószínűleg ki fogom próbálni ezt a lehetőséget.

Na de lássuk végre, mi is történt a teszthorgászat során! Az orsót dunai pályákon teszteltem. 2 alkalommal a nálam hazai pályának számító újpesti szakaszon, egyszer Ordason, a DNHT keretein belül, illetve egyszer a Duna túlpartján, Békásmegyernél.

Az orsó társa mindvégig a 2,70-es Eurostar Pavero telepickerem volt

Általánosságban elmondható, hogy mindenhol a parti 10-15 méteres sávban kerestem a halakat, ennél hosszabb dobásokra a Dunán pickerezve nagyon ritkán van szükség (és lehetőség). A teszteknek kedvezett a hosszan tartó magas tavaszi vízállás, mivel ilyenkor - tapasztalataim szerint - viszonylag sok hal tartózkodik az ideiglenesen elöntött parti sávban. Az ismerős újpesti terepen ez be is igazolódott, de sajnos az is, hogy reggel 7-8 óra után már nagyon nehéz a part közelében gében kívül bármilyen más halat fogni. Végszerelékek tekintetében szokásomhoz híven az egyszerűségre törekedtem, mindannyiszor a nagy hurokból kialakított klasszikus feederszereléket alkalmaztam. Nehezékként 20-30 grammos szögletes feederkosarakat, illetve 30-35 grammos tányérólmot használtam, melyet a szétvágott hurok kb. 30 cm-es ágára, egyszerűen egy újabb hurokba akasztva rögzítettem. Szinte mindig így szerelek, mert ez lehetővé teszi, hogy a körülmények változásának függvényében a szerelék megbontása nélkül variáljam a kosár vagy az ólom méretét anélkül, hogy ehhez karabinert kellene beiktatni. A horog minden esetben a hosszabbik ágra, közvetlenül a főzsinórra került, mérete 16-os, illetve 12-es volt, a horogelőke hossza 40-100 cm között váltakozott. Csaliként csonti, pinki, giliszta és kenyér került bevetésre különféle variációkban. Egy-egy horgászathoz 1 kiló száraz etetőanyagot kevertem be általában, a Timár Mix Match Plus bodorkás anyaga volt nálam azon a tavaszon a favorit. Ordason - mivel 7 óra volt a versenyidő és a napszak sem volt ideális (nálam a hajnali órák a nyerők) - tripláztam a mennyiséget. Az etetőanyagot mindig beáztatott, majd kinyomkodott (esetenként durva szitán áttört) kenyérrel kevertem be. A teljes mennyiség nagyjából fele képezte az alapozó etetést - szükség esetén némi kővel illetve kaviccsal megnehezítve -, ami kétkezes gombócok formájában került a helyére. A fennmaradó részbe általában 1-2 deci csonti, pinki is jutott, ezt az anyagot a horgászat közben folyamatosan, a hajóforgalom, illetve a halak kapókedvének figyelembevételével szórtam be. A kosárba való anyagot külön edénykében, kenyér hozzáadása nélkül szoktam kikeverni, hogy a kosárból könnyebben kioldódjon. Alkalmanként Maros Mix Dévér speciál aromával is igyekeztem fogósabbá tenni az etetőanyagomat.

Mivel a DNHT kivételével hajnali, néhány órás horgászatokról volt szó, belátható, hogy nagy nyúzópróbát ennyi idő alatt nem nagyon kaphatott az orsó. Előzetes - optimista - elképzelésem szerint többkilós folyami torpedók ellen kellett volna felvennie a küzdelmet, de végül a realitás győzött, többnyire a szokásos méretű (15-20 deka körüli) keszegfélékkel találkozott, na meg - különösen Ordason - a gébek hadával szemben is helytállt. Sok keszegfélével sikerült közelebbi ismeretségbe kerülnie, de a szebbecske bónuszhalak - melyek valódi kihívást jelenthettek volna - sajnos elkerültek. Azért bemutatnék néhány bátor jelentkezőt, akik segítettek nekem az orsó tesztelésében.

A bodorka behódol a Nevis Espirit 4000-nek :o) Valljuk be, az orsónak ehhez nem sok köze volt, hisz talán ha negyed kilós lehetett a hal
Dévér is akadt a tesztpartnerek között, (na meg szúnyog is, fene a gusztusát!)
Békásmegyeren pedig sajnos csak ez a kis garda tudott a gébek közé befurakodni

Ordasról képet nem mellékelnék, a lényeget egyszerű szavakban is összefoglalni. 7 óra alatt 2 bottal összesen 57 deka géb 27 darabban. Ennek kb. a felét fogta az Espirit, az egyedsúlyokról - patikamérleg hiányában - nem tudok hitelt érdemlően nyilatkozni, de az biztos, hogy a legkisebb simán alatta volt az 1 dekának…

A tapasztalatokat összefoglalva a leglényegesebbnek azt tartom, hogy jókat horgásztam ezzel az orsóval, zavartalan volt a használata. Az orsótalp a pickerbot orsótartójába jól illeszkedett, az első ránézésre picit kicsinek tűnő zsinórvezető görgő kifogástalanul működött, a zsinór sem csavarodott rá egyszer sem. Az orsó futásán használat közben nem éreztem semmilyen rendellenességet. Mivel pickerezés közben nagyon gyakran mozgatom a csalit, jó szolgálatot tett a holtjátékmentes visszaforgásgátló és a tökéletesen kiegyensúlyozott dupla hajtókar; utóbbi a 3 db kis illesztőcsapnak köszönhetően kotyogásmentesen rögzíthető és a szállítási helyzetbe is könnyen lehajtható. A felkapókar végig tökéletesen működött, a nyeletőfék és az első fék közötti átváltó kapcsoló úgyszintén. A nyeletőfék fékerejét nem volt nehéz a sodrás erejéhez igazítanom, a ránézésre kissé szögletesnek, kidolgozatlannak tűnő fékállító csavarral pedig szintén nem volt semmi gond, előzetes félelmeim ellenére nem tekeredett rá a zsinór egyszer sem. Azért azt továbbra is fenntartom, hogy ez az orsó egy tetszetősebb kivitelű fékcsavart érdemelne. Ezenkívül egyedül a fékkel kapcsolatban volt némi hiányérzetem, mert a hasznos állíthatósági tartomány viszonylag széles ugyan (megközelítőleg két teljes fordulat), mégis nehezen tudtam a vékony zsinórhoz és apró horoghoz passzoló viszonylag (de nem túlságosan!) alacsony fékerőt beállítani. A jelenség okát vizsgálva arra jutottam, hogy ezt az aránylag kisméretű féklamellák nem okozhatják (véleményem szerint ez esetleg a nagy fékerő-tartományokban jelenthetne hátrányt), inkább talán az, hogy a filcbetétek bőségesen meg voltak zsírozva és a hajnali alacsony hőmérsékleteknek köszönhetően viszonylag nagy volt a kenőanyag viszkozitása.

Balról a Spro Hardliner, jobbról a Nevis Espirit dobja. A féklamellák látványos méretkülönbsége mellett az is jól látszik, hogy a Nevis fékjét alaposan megkenték. Szerintem túlzásba is vitték kicsit

Ilyet én eddig egy orsónál sem tapasztaltam, de ha tényleg ez a probléma, akkor könnyű rajta segíteni a felesleges zsírmennyiség eltávolításával, illetve a gyári kenőanyag mennyiségének csökkentésével. Amennyiben valami hozzáértőnek van egyéb tippje a jelenség okával kapcsolatosan, azt szívesen venném, mert amit fentebb leírtam, az nem több feltételezésnél. Illetve - ha már fejlesztési javaslatok tekintetében is kikérték a véleményemet a felhívásban - hasznosnak tartanám, ha az orsó tervezői kicsit körüljárnák ezt a témát. Hozzá kell azonban tennem, hogy nem tudtam a féket éles helyzetben tesztelni, mert a fogott halak mérete ezt nem tette lehetővé.

A 3. horgászat terítéke hűen tükrözi az egész teszthorgászat sorozatot. Apró gébek és néhány 20-30 dekás keszegféle

Gondoltam persze rá, hogy az lenne az igazi, ha valami komolyabb hallal is sikerülne megmérkőzni és erre valószínűleg egy intenzíven telepített tavon nagyobb lett volna az esélyem, mint a Dunán (bár ha a 0-hoz közelítő ez irányú tapasztalataimat is figyelembe veszem, nem is olyan biztos), de ezt a műfajt meghagyom az abban járatosabb horgásztársaknak. E nélkül is elég jó kis kiképzést kapott az orsó a tesztelés alatt. Kijutott neki esőből, szélből, nyárfaszöszből is, és tulajdonképpen, ha belegondolok, sokféle hallal találkozott: bodorkák, dévérek, bagoly- és karikakeszegek, leánykoncérok, gardák és küszök, valamint gébek seregei rettegik a Nevis Espirit nevet. :o) Tapasztalataim alapján én a jövőben is bármikor nyugodtan ki fogok ülni a Duna-partra ezzel az orsóval egy kis pickerezésre, mert ez a néhány horgászat meggyőzött arról, hogy egy kezes kis szerkezettel van dolgom. Véleményem szerint egy light vagy medium feederbotra lenne igazán ideális választás, mert méretét, súlyát, fékerejét tekintve is jobban harmonizál ezekkel a picit hosszabb, picit erősebb botokkal és a hozzájuk használt leheletnyivel erősebb szerelékekkel. Ha nem távdobás a cél, akkor szerintem a medium-heavy vagy heavy kategóriájú botokon sem vallana szégyent, bár oda azért inkább eggyel nagyobb méretben ajánlanám. Egy biztos: egy jól eltalált konstrukcióval bővült a - lélektanilag sokunk számára fontos - 10 ezer forintos ár alatti nyeletőfékes orsók mezőnye a Nevis Espirit 4000-es személyében.

Őt keressétek az üzletekben, ha szeretnétek közelebbről is megismerni!

Írta: Muzsik Zoltán (Muzo)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: