Horgászvíz bemutató - A Domolosi-horgásztó

Horgászvíz bemutató - A Domolosi-horgásztó

A horgászvíz bemutató írások ezentúl sűrűbben, de egyszerűbb formában jelentkeznek. Tartalmukat tekintve tényanyagokra, fotókra, konkrét tudnivalókra, segítő információkra koncentrálnak Az áttekinthetőbb és gyakoribb víz-ismertetésekkel az új horgászlehetőségeket keresők régi igényét igyekszünk kielégíteni. A vízbemutató nem több, de nem is kevesebb annál, mint amit maga a cím jelent: tehát bemutató. A szélesebb körű saját tapasztalatokról talán a fórumokban majd többet is megtudhatunk.

A Domolosi-víztározó Baranya megyében, Szigetvár mellett található, a városhoz tartozó Domolos, ill. Zsibót települések közvetlen közelében. Minden főúttól messze van ahhoz, hogy tényleg csendes legyen a környezet.

1985 októberében jött létre. Eredetileg mezőgazdasági és helyi vízgazdálkodási igények kielégítésére létesült, ennek eredményeként a már kezdetektől jelenlévő Vízmű és Városgazdálkodási Dolgozók HE kezelhette horgászatilag.

Néhány évre rá alakították ki a felette (északra) lévő víztározót, melyet azonban kizárólag egyesületi tagok látogathatnak. Még nyugodtabb, még természetesebb a közeg, így csak sajnálkozni lehet, hogy egyszerű vendéghorgászként nem horgászhatunk rajta. Ugyanakkor érthető is a korlátozás: miért ne őrizhetné meg az egyesület a tagoknak, ha mellette van egy napijegyes tó is...

A manapság már Domolos-Zsibót HE nevet viselő egyesületbe bekerülni egyébként igen nehéz, általában csak halálesetek, ill. kizárások után van lehetőség új tag felvételére.

A kényelmes, vízközeli parkolásra csak az aszfaltút mentén, a déli (dél-nyugati, nyugati), tehát a térképre tekintve a tó bal fertályán van lehetőség

A közel 12 hektáros tó érdekes és roppant változatos képet mutat. A csatorna-szerű, vagy talán ténylegesen is csatornaként definiálható keleti rész árnyas, akadós, vadregényes mintha egy eldugott holtágon, vagy csendes, lassú folyócskán lennénk.

A nyíltabb déli, nyugati terület homogén, náddal szegélyezett; egy részén mögötte fasorral, a délebbi oldalon pedig szintén sok fával, melyek közül egy-egy jócskán a víz fölé, ill. a vízre borul.

Az ezzel szemközti part egyszerűbb, puszta nádas, sásos, nem sokkal a szegélyzóna mögött már emelkedik is felfelé a terep, a domb nyílt oldalában egy magasles áll.

Árnyak közt az alsó egyenes egyik beállójában. Szemközt jobbra a kis öblöcske, kismértékben beékelődő part egy részlete

A keleti részen benyúló keskeny földnyelv helyenként megszakad, valójában hidakkal összekötött szigetecskék alkotják. Ennek a földnyelvnek a felső részéről elérhető öblöcske viszonylag sekélyebb, „amuros”-ként számon tartott pálya, de hatalmas harcsaforgások is borzolják néha vizét, ill. a kicsit lejjebb, beljebb lévő vizeket. A (fél)szigeten és több helyütt is padokkal, asztalokkal találkozhatunk. A kép hangulatos, a szándék nem erőltetetten piknikszerű, inkább „mindenre gondoló”.

A csatorna déli vége, a szakadozott félszigettel, és egy középső rész, a klasszikus csatorna-látvánnyal.

A nyugati sarokban horgászni tilos, erről tábla tájékoztat.

A víz körülbelül másfél méter mély, a legmélyebb pontok 2,5 méter mélységűek. A fenék iszapos, helyenként keményebb, jellemzően akadós, néhol simább részekkel. (A legtöbb vízre persze ez elmondható, de ide ténylegesen igaz is).

A félszigetről nyugat felé pillantva a képen, a tó északi partja látszik: jobb oldalon a kis kiszögelléssel, előtérben egy fányi szigettel; „nagyon” háttérben (bal oldal) a kíméleti terület sejlik

Az elmondások szerint, a tó születésekor 8-10 darab drávai kis harcsát telepítettek bele, talán ezek egyikével sikerült találkoznia annak a szerencsésnek, aki a 2004-es tavasz folyamán egy 74 kilós óriást segített ki a partra.

A helyi harcsázók termetes úszókkal ellátott szerelésen kínálják fel a csalit, amit többnyire igen távolra, a tó közepe felé eső akadók környékére hajigálnak.

Békéshalakra is horgásznak errefelé, igazán a kívánt faj határozza meg a módszert, mely természetesen legtöbbször a ponty-amur duettre való fenekezés.

Nem egy agyontelepített vízről van szó. Évközben (nyáron is) ugyan történnek telepítések, ám önmagában ez még semmit nem mond. Számomra inkább a csuka és az amur egyedi, 50 cm-es méretkorlátozása szúrt szemet a helyi horgászrendben, ami viszont talán jelenthet valamit.

A nyugati part fasora délutánra árnyékot vet az alatat húzódó, beállókkal teli szakaszra. Itt főként az úszós, fenekezős békéshalazás dívik
A látvány szép az északi oldalon is. Itt a sásos szegélyt csak néhol színesítik fák. Az elérhető víz mélysége másfél méter körüli

A part rendben tartott, és szép is, ugyanakkor könnyen megközelíthető. Lehet, hogy csak korán jártam ott, de még a tisztaság is szembetűnő volt.

,"s","75%","k"]Tudnivalók

Jellemző halak:

ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, dévér, kárász, törpeharcsa, feketesügér, keszegfélék

Rekordok:

amur 15 kg, harcsa 74 kg

Telepítés:

tavasz, ősz (+ év közben)

Szabályok:

csuka 50 cm, amur 50 cm, feketesügér 30 cm; ponty: nincs fajlagos tilalom

Horgászidő:

napkeltétől - napnyugtáig

Elvihető:

2 nemeshal + 3 kg egyéb

Csónakos horgászat:

nincs

Napijegy ára:

2000 Ft; ifjúsági 1000 Ft

Váltható: helyben:

Zsibót, Igmándy u. 13. (A tó közvetlen közelében)

További infó:

Keresztúri Attila - 30/670-5505, Heninger Zsolt - 30/300-7251; HE iroda: Szigetvár, Radován u. 11.

[-doboz]

Domolos térképe

Megközelítés

Pécs felől 6-os úton- Szigetvárig, onnan Kaposvár felé - Szigetvár után Zsibót felé jobbra - a

bekötőút a tóhoz vezet.

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.