Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A Haldorádó Big Feed széria a nagymennyiségű szoktató és helybentartó etetésekhez kínál gazdaságos megoldást. Sikerült olyan jó minőségű etető pelleteket és bojlikat egy családba rendezni, amely során nem kell kompromisszumot kötni, és mégsem kerül majd egy hosszabb túra egy vagyonba. Nehéz az itt látható pelletek és bojlik kiváló aromáját, ízét a fotókon keresztül átadni, de biztosra vesszük, hogy azok, akik kézbe veszik, majd kipróbálják, megdöbbenve tapasztják, hogy mennyire fogósak, illetve mennyire kedvező az áruk!
A C21 Boilie a céltudatos nagyponty-horgászok számára kínál izgalmas és gazdaságos újdonságot. Ezek a minőségi alapanyagokból készült, bojlik 24 mm-es mérettel, valamint 0,8 és 2,5 kg-os kiszerelésben hozunk forgalomba, melyekkel a rövidebb és akár hosszabb horgásztúrák etetését is hatékonyan megoldhatjuk.
Fontos és előnyös tulajdonsága, hogy „Long Life”, azaz főzött csali, amely a víz hőmérsékletétől függően akár 48 órát is kibír a vízben és remekül ellenáll a fehérhalak csipkedéseinek, így képes megvárni a később érkező nagy pontyokat.
Hét nyerő ízben kínáljuk (a C6 Pelletekkel azonosan), melyek közül minden időszakra megtalálható a leghatékonyabb alternatíva: Eper & Ananász, Vad Ponty, Tintahal, Fűszeres Kolbász, Amur, Tigrismogyoró, valamint Mangó.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó Big Feed széria a nagymennyiségű szoktató és helybentartó etetésekhez kínál gazdaságos megoldást. Sikerült olyan jó minőségű etető pelleteket és bojlikat egy családba rendezni, amely során nem kell kompromisszumot kötni, és mégsem kerül majd egy hosszabb túra egy vagyonba. Nehéz az itt látható pelletek és bojlik kiváló aromáját, ízét a fotókon keresztül átadni, de biztosra vesszük, hogy azok, akik kézbe veszik, majd kipróbálják, megdöbbenve tapasztják, hogy mennyire fogósak, illetve mennyire kedvező az áruk!
A C21 Boilie a céltudatos nagyponty-horgászok számára kínál izgalmas és gazdaságos újdonságot. Ezek a minőségi alapanyagokból készült, bojlik 24 mm-es mérettel, valamint 0,8 és 2,5 kg-os kiszerelésben hozunk forgalomba, melyekkel a rövidebb és akár hosszabb horgásztúrák etetését is hatékonyan megoldhatjuk.
Fontos és előnyös tulajdonsága, hogy „Long Life”, azaz főzött csali, amely a víz hőmérsékletétől függően akár 48 órát is kibír a vízben és remekül ellenáll a fehérhalak csipkedéseinek, így képes megvárni a később érkező nagy pontyokat.
Hét nyerő ízben kínáljuk (a C6 Pelletekkel azonosan), melyek közül minden időszakra megtalálható a leghatékonyabb alternatíva: Eper & Ananász, Vad Ponty, Tintahal, Fűszeres Kolbász, Amur, Tigrismogyoró, valamint Mangó.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.