Kínálatunkban már elérhetők legújabb és legváltozatosabb ruhakollekcióink. Ezek az új ruhadarabok tökéletes komfortot nyújtanak az év minden időszakában, emellett biztosítják stílusos megjelenésünket is a vízparton. Az írásra kattintva minden részletet megtudhattok róluk!
Az ősz minden évben a legjobb lehetőséget kínálja, hogy nagypontyos horgászataimat egy újabb szintre emeljem. A nagy pontyok aktívan táplálkoznak ez idő tájt, így egy-egy új gondolat vagy ötlet éles körülmények közötti tesztelése hamar egyértelmű eredményeket hozhat. A megszerzett hasznos tapasztalatok fokozatosan épülnek be a horgászataimba, ennek köszönhetően pedig olyan szituációkat is sikeresen meg tudok oldani, amik máskor még feladták a leckét.
Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
Évek óta nagyon népszerűek az ún. „füstülő” vagy „vérző” csalik a horgászok között. A Haldorádó palettán ilyen eddig még nem volt, de nem véletlenül, hiszen nem véltük megjelenésre alkalmasnak és kellően fogósnak, miközben évek óta kísérleteztünk ezekkel is. Most azonban végre nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérkeztünk! Nézzük meg a TORNADO Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?!
Olyan színekben és hozzá passzoló ízekben hoztuk forgalomba, amelyek nekünk kiemelkedően jól teljesítettek. A Mangó, narancssárga színben, az Édes Szamóca, piros színben, N-Butyric & Ananász, sárga színben, a Rokfort Sajt, büdös sajt aromát kapott és narancssárga színben pomázik, a Mézeskalács pedig, barna színű lett. A Fokhagyma & Mandula a jól bevált feltűnő, fehér színben, míg a Puncs & Menta rózsaszínben pompázik. 2022-től elérhető a Tintahal & Barack változat is, mely kevert színű, tehát rózsaszín és narancs színezetet kapott, míg a 2023-ban megjelenő változatok, a Sipi1 citromsárga és fehér, a Sipi2 narancssárga és fehér színű.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Évek óta nagyon népszerűek az ún. „füstülő” vagy „vérző” csalik a horgászok között. A Haldorádó palettán ilyen eddig még nem volt, de nem véletlenül, hiszen nem véltük megjelenésre alkalmasnak és kellően fogósnak, miközben évek óta kísérleteztünk ezekkel is. Most azonban végre nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérkeztünk! Nézzük meg a TORNADO Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?!
Olyan színekben és hozzá passzoló ízekben hoztuk forgalomba, amelyek nekünk kiemelkedően jól teljesítettek. A Mangó, narancssárga színben, az Édes Szamóca, piros színben, N-Butyric & Ananász, sárga színben, a Rokfort Sajt, büdös sajt aromát kapott és narancssárga színben pomázik, a Mézeskalács pedig, barna színű lett. A Fokhagyma & Mandula a jól bevált feltűnő, fehér színben, míg a Puncs & Menta rózsaszínben pompázik. 2022-től elérhető a Tintahal & Barack változat is, mely kevert színű, tehát rózsaszín és narancs színezetet kapott, míg a 2023-ban megjelenő változatok, a Sipi1 citromsárga és fehér, a Sipi2 narancssárga és fehér színű.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.