Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
Klasszikus nagyhalas merítő nyél, mely törhetetlen üvegszál anyagból készült. A nyéltagon a markolat vékony EVA borítást kapott, mely csúszásmentes fogást biztosít. Rakós rendszerének köszönhetően többfajta hosszban is használható.A fej rögzítésére szolgáló csavaros menet nem csupán ragasztva van a nyélbe, hanem egy szegecs is a helyén tartja azt. Garantált, hogy a fej nem tud leesni a nyélről! Ez a nyél az átlagos bojlis merítőnyelekhez képest vékonyabb és könnyebb anyagból készül (mindössze 285 gramm), mely a különleges anyag összetételnek köszönhetően mégis rendkívül erős maradt. Ráadásul a szállítása sem jelenthet problémát, hiszen 2 részből áll.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Klasszikus nagyhalas merítő nyél, mely törhetetlen üvegszál anyagból készült. A nyéltagon a markolat vékony EVA borítást kapott, mely csúszásmentes fogást biztosít. Rakós rendszerének köszönhetően többfajta hosszban is használható.A fej rögzítésére szolgáló csavaros menet nem csupán ragasztva van a nyélbe, hanem egy szegecs is a helyén tartja azt. Garantált, hogy a fej nem tud leesni a nyélről! Ez a nyél az átlagos bojlis merítőnyelekhez képest vékonyabb és könnyebb anyagból készül (mindössze 285 gramm), mely a különleges anyag összetételnek köszönhetően mégis rendkívül erős maradt. Ráadásul a szállítása sem jelenthet problémát, hiszen 2 részből áll.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.