Szeresd, amit csinálsz! - Pontyszezon a Zsitván

Szeresd, amit csinálsz! - Pontyszezon a Zsitván

Számomra az augusztussal kezdődik el az év egyik legeredményesebb időszaka, ami főként a nagyhalas horgászatokat jelenti, majd később, az ősz közeledtével már egyre inkább a rablóhalak kerülnek előtérbe.

E cikkel zárom soraimat, ami a Pontyszezon a Zsitván c. cikksorozatomat illeti. Szándékosan nem a soron következő, hatodik résznek szántam, ugyanis, augusztus végével az amurok is célkeresztbe kerültek. No de maradjunk a pontyoknál: rendszerint ezen időszakhoz köthető a darabosabb példányok becserkészése, valamint a duplázós, triplázós éjszakák, esetenként még több hal elejtése a mindössze egyéjszakás horgászataim során. Bevallom, ha tehetem, hétköznap sem tétlenkedem, ám az igazi élményeket a hétvégi bevetések adták, hiszen ekkor tudtam végighorgászni az éjjeleket napnyugtától napkeltéig.

Botok így…
… és botok úgy
Hajnalban a botok többnyire már csak pihennek
Napnyugtakor vagyok a legéberebb, készülődve az estére
Varázslatos, párás reggelek
Ilyen az átlagméret
Ikrek
Az éjszaka kellős közepén kapott, erre megérte várni
Na, mit fogtam!?
Egy szép tövest
Szerencsére gyakran fogok ilyen…
… hibátlan…
… és egészséges halakat

Augusztus végéhez közeledve elő kerültek az amuros előkéim, szokásomhoz híven a legnagyobb horgokkal és nagy mennyiségű takarmánnyal vágtam neki a Zsitvának. Az első néhány horgászatom meglepően jól sikerült, mindössze két órát kellett várnom egy-egy kapásig, mondanom sem kell, roppant elégedett és boldog voltam. A korai sikert követte vagy két hét kapástalanság, ugyanis az öntözés miatt csökkent a csatorna vízszintje, így a halak is odébbálltak más területekre. Ilyen a vadvízi horgászat, ez a szép és egyben nehéz is benne. Természetesen hű maradtam az elveimhez, ezért szeptember második felében ismét siker koronázta a kitartásomat, gyönyörű amurokat sikerült elejtenem.

Végre megérkezett
Ideje kicsomagolni a merítőhálóból
Vele indult az amurszezon: kezdésnek remek
A legkisebbek többnyire ilyen méretűek: nyolc-tíz kiló körüliek
Egy fiatal torpedó
Legyőzve: hatalmas küzdelem volt, minden beleremegett
Igazi hasas jószág, közel a húsz kilóhoz
Csata után, az újabb frissítést követően érkezett ez a (súlyban) feleakkora társa
Persze ő is megérdemel egy fotót, hiszen igencsak mutatós
Köszönöm az élményt, élj szabadon!
Az ilyen termetes halakhoz mindenképp szükséges egy strapabíró és egyben kíméletes mérlegelő, teszem hozzá, hogy a szállítása is meglepően egyszerű és praktikus

Megtanultam, hogy hittel mindent elérhetek, legyen bármilyen nehéz egy víz, a türelem és munka meghozza a sikert. Mindent összevetve: rengeteg törődést, időt, energiát és etetést fektettem a horgászhelyembe, ám megérte, hiszen felejthetetlen éjszakákat tölthettem szeretett csatornám partján, nem utolsósorban gyakran a káprázatos szépségű csillagos ég alatt. Ekkor láthatjuk a legtöbb hullócsillagot, és nem tagadom, minden alkalommal kívánok is. S lám, teljesül, hiszen a képek mesélnek…

Akcióra készen, kezdődhet az éjszaka!
Etetés letudva, jöhet az energia…
… vagy egy finom kávé a nap lemenő fényeiben
Minden apróságra figyelek…
… és ha tehetem, meg is örökítem
Kellemes meglepetés: egy hattyúcsalád látogatott meg

Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.