Nekem a Balaton a Riviéra

Nekem a Balaton a Riviéra

Nagyon szeretek különböző típusú tavakon horgászni, szeretem az akadós, tökleveles extrém vizeket, de valahogy mindig visszahúz a szívem a magyar tengerhez. Minden évben minimum két-három hetet töltök el Európa egyik legnagyobb állóvízén. Szerintem kis országunkban azon kevés állóvíz közé sorolhatjuk, ahol komoly múltja miatt nem tudhatjuk, mekkora hallal hoz össze bennünket a sors. Úgy gondolom, ez olyan plusz, amit nem sok tavon könyvelhetünk el. Szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy világrekord méretű pontyok is élnek a Balatonban!

Tavaszi horgászatom nagyon sikeres volt, rengeteg nagy pontyot fogtam, de bevallom őszintén, az őszi túrám helyszínválasztása több okból is fejtörést okozott. Szerettem volna olyan helyen horgászni, ahol még nem voltam, illetve ahol a túra előtti időszakban nem horgászott előttem senki.

Soha nem látott partot

A kérdés hamar megoldódott, mivel az április 20-tól 25-ig tartó I. International Balaton Carp Cup versenyünk központjával történő megállapodásunkat követően lehetőségem adódott az Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka területén horgászni. (Mellesleg itt készítettük a Fishing & Hunting csatornán látható sorozatom őszi epizódját is, így lehetőséget és külön engedélyt kaptam, hogy a filmforgatás idejére teszteljem, melyik távolságban lehetünk eredményesek.)

Gyönyörű hajnal

Első radaros helykeresésemet követően kicsit meglepődtem, mivel a parttól körülbelül 150 méterre olyan medertörést találtam, ami a Balatonon elég ritka az 1,7 méteres vízoszlop tíz méteren belül közel három méter mélységre váltott! Mondhatni, markáns törés alakult ki, ami számomra kihagyhatatlannak mutatkozott, mivel a táplálék után kutató pontyokat az ilyen nagy törések meg szokták vezetni. Második szerelékemet a parttól 300 méteres távolságban helyeztem el, ahol lágy, 30-40 centi iszappal borított medret találtam. Mivel nagyon szeretek iszapon horgászni, nem okozott problémát a sokaknak vastagnak tűnő iszapréteg. Mindig meg szoktam nézni, hogy milyen az iszap, és mi található benne. Ha találunk az iszapban kagylót vagy szúnyoglárvákat, akkor jó helyen járunk, mivel a pontyok is gyakran látogatják az ilyen területeket.

A tapogatórúd soha nem téved

A balatoni horgászatokra a felkészülés - a csalikat, illetve etetőanyagokat tekintve - számomra mindig különbözik a kisebb tavakra tervezett túrákat megelőző felkészüléstől. Nem azt mondom, hogy kevés etetőanyaggal nem lehet halat fogni, de eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy mennyiséggel és minőséggel sokkal eredményesebbek lehetünk! Vannak, akik azt vallják, hogy a Balatonra csak a mennyiség a fontos - én azért megkérdezném őket: akkor más tavakra miért minőségi bojlikkal mennek horgászni? A balatoni pontyok nem szeretik a minőséget? Vagy csak a spórolás az ok? Gondoljunk bele, szerintem igen elgondolkodtató a téma…

A Nash Titan sátorban mindig megbízhatunk

Bojlis etetéseimet az első néhány napban magos etetéssel szoktam bővíteni, illetve nagy szemű, 25 milliméteres pelletekkel. Ha már beálltak a pontyok az etetésre, akkor a magos etetést teljesen el szoktam hagyni, csak 24 milliméteres bojlikkal és 25 milliméteres pelletekkel folytatom. Ez a taktika nekem az elmúlt hat évben mindig kimagasló fogásokat eredményezett.

A nagy bojli segít a szelektálásban

Zánkai túrámon sem volt másképp, az első napokban magokkal kiegészítve itt is viszonylag nagy területet etettem. Bojliból etetésenként 2-3 kilóval kezdtem, majd amíg nem volt kapásom, nem nyúltam a botokhoz.

Nagy területet etettem

Az első kapásra egy napnál picit többet kellett várnom, de ez a Balatonon normálisnak számít. Ezt követően napi 10-14 halat fogtam, boldogítva Kiss Róbert operatőr kollégámat, aki minden történést rögzített. Az itt fogott pontyaim átlagsúlya meghaladta a tíz kilót, ami, azt gondolom, igazolja a tényt, hogy bizony Európa egyik legjobb pontyos vize Magyarországon van!

Balatoni standard méret
A túra hala
Igen ritka mintázat

Nagyon örülök neki, hogy jó kezekben van a Balaton irányítása, és Szári Zsoltnak, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának köszönhetően végre elkezdődött valami, ami a bojlizás szerelmeseinek új lehetőséget ad. 2015-től új lehetőség nyílik a balatoni bojlisok számára, mivel hivatalosan engedélyezik a behúzásos módszert. Na, persze nem ilyen egyszerűen, mivel aki szeretne élni a lehetőséggel, annak külön engedélyt kell váltania, illetve minden esetben bejelentési kötelezettségnek kell eleget tennie. De én azt gondolom, hogy végre elkezdődött valami, és bízom benne, hogy nem sokan fognak visszaélni az adott lehetőséggel. Azt a tényt tartsuk szem előtt, hogy a bojlizás kiváló lehetőség, viszont ez nagy felelősséggel is jár! Itt szeretnék megkérni mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, és bánjon a kifogott hallal pontyhorgászhoz méltón, és ami a legfontosabb, oda engedje vissza, ahonnan kifogta!

Nappali kapás eredménye

Biztos vagyok benne, hogy ez a változás hosszú távon a balatoni turizmusnak is jót fog tenni. Ráadásul ennek köszönhetően 2015 áprilisának utolsó hetében olyan bojlis verseny kerül megrendezésre, ami megmozgatja egész Európát, mivel az I. International Balaton Carp Cup-ra közel húsz országból száz csapat érkezik ide, és remélhetőleg a verseny után vinni fogják magukkal a Balaton jó hírét!

Aranysárga színekben pompázó tőponty
Nyurgapontyokat is fogtam

A verseny központja az Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka épület-együttese lesz, és az üdülőközpont területén a Balaton-parti településeknek is lehetőség nyílik majd, hogy bemutathassák magukat és nevezettességeiket, megmutassák, mitől híres a Balaton. Különböző gasztronómiai bemutatókkal, borkóstolókkal, lángossütéssel és sok más érdekes programmal várják a szervezők a versenyre érkezőket és az érdeklődőket!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.