Egy tavaszi nap a Sinkár-tavon

Egy tavaszi nap a Sinkár-tavon

Március volt, mikor a „kockatavak” után végre igazi víz felé vettük az irányt barátnőmmel és Bambusz kutyával: újra meglátogattuk a Csővár mellett található Sinkár-tavat. Gyakran horgászom műtavakon is, de ez a tó a 88 hektáros vízfelületével egész más „műfaj”. Itt nincsenek hangoskodó, rádiót hallgató „kollégák”, nem kell attól félni, hogy valaki keresztbe dob, esetleg egy jobb hal összeszedi a mellettünk horgászó szerelékét. Ez a nyugalom szigete, ahol még a szomszéd horgászt is csak érkezésnél és indulásnál látja az ember.

Hajnalban érkeztünk a tóhoz, épp kezdett felsejleni a túlpart a vizet borító ködfátyolban.

A Sinkár-tó a hajnali ködben

Gyors engedélyváltás után elindultunk a tó távolabbi részéhez, ahova be lehet hajtani autóval is, így megkíméltük magunkat a cipekedéstől. Fontos tudni a tóról, hogy itt számozott helyek vannak, melyeket érdemes előre telefonon lefoglalni, de mivel most az átlagosnál is kevesebben voltak a tavon, nyugodtan válogathattunk a helyek között.

Miután kiválasztottuk a jónak vélt helyet és kipakoltuk a nem kevés felszerelést, gyorsan szemügyre vettem a tavat, hátha a halak adnak némi segítséget, és megmutatják magukat. Szerencsére láttam pár pontyugrást elérhető dobótávon belül, így gyorsan eldőlt, merre is fogok próbálkozni. Az ég tiszta volt, csak egy kis gyenge szellő borzolta a part menti fákat, minden ideális volt egy tökéletes horgásznaphoz.

Az etetőanyag bekeverésével kezdtem a készülődést, ami az idén már több helyen bevált Haldorádó Magyar Betyár etetőanyagból, fél doboz csemegekukoricából és két marék apróra darabolt fűszeres bojliból állt össze. Miután szárazon bekevertem az összetevőket, az egészet meglocsoltam egy negyed üveg Haldorádó Magyar Betyár hideg vízi aromával, majd hozzáadtam még a szükséges vízmennyiséget is. Mivel csak a kosárral szerettem volna etetni, ez a mennyiség pont elég volt két botra az egész napos horgászat során.

Ennyi kell egy fogós method keverékhez

Ezután előkerültek a leszúrók és az elektromos kapásjelzők is, majd felszereltem a botokat. A hideg víz miatt aránylag finom felszerelést hoztam magammal, ami 2 db 1,75 librás Shimano Purist bot volt 50-es Korum nyeletőfékes orsókkal. A 20-as Sufix Feeder Mono főzsinórra felfűztem egy 28 grammos FOX Maggot Method kosarat, majd felkötöttem egy 7-es gyorskapcsot. A kapcsot visszahúztam a kosárba, így fixálva azt. A gyorskapocsba egy kb. 10-12 cm-es 10 librás Sufix Silky Soft előkét fűztem, melyre egy 10-es nagyságú Preston PR32-es szakáll nélküli horgot kötöttem csomó nélküli kötéssel. Az utóbbi időben kezdtem próbálgatni az Enterprise Tackle plasztik csalijait. A tavaszi pontyos horgászatokon nagyon bevált a süllyedő csonti imitáció és a pop-up műkukorica, amit már a horgászat előtt pár nappal a használni kívánt etetőanyaghoz passzoló hideg vízi aromában tároltam, így kellően magába tudta szívni az illatanyagokat és a vízben egész nap tökéletesen illatozott.

Csalik a hidegvízi aromában

Miután elkészültem a szerelékekkel, gyorsan átkevertem az etetőanyagot és még egy kis vízzel tökéletes állagúvá gyúrtam. Végre jöhetett a csalizás és a szerelékek bevetése. A tavaszi, felmelegedő vízben szívesen horgászom kisebb csalikkal, ezért a hajszálelőkére felfűztem 4 darab csontkukac imitációt úgy, hogy a legutolsó műcsonti volt a stopper.

A szerelék felcsalizva
Még az etetőanyag betöltése előtt hideg vízi aromát öntöttem a kosár szivacsára…
… végül rágyúrtam az etetőanyagot is…
… majd belenyomtam a csalit is a kosárba

Már 7 óra volt, mikor bevetettem a szerelékeket. Az egyiket a korábban látott pontyugrás helyére dobtam, ami a parttól kb. 60 méterre volt, a másik botommal megpróbáltam beljebb horgászni - kb. 70-80 méter volt az a táv, amit ezzel a bottal még sikerült elérnem.

Az első kapás még engem is meglepett, alig telt el 10 perc a bedobás óta, mikor a közelebbi botomon óriási ejtős kapással jelentkezett egy hal. Bevágás után éreztem, hogy nem az a kapitális méret, ennek ellenére nagyon örültem neki. A kb. 5 perces fárasztás végén barátnőm megmerített egy gyönyörű, 3-4 kg körüli hibátlan tőpontyot. Gyors fotózás után ment is vissza a tóba. Nem mértük meg a pontos súlyát, nem volt jelentősége és nem akartam felesleges tortúrának kitenni szegény halat.

A jövő nemzedéke

Gyorsan újracsaliztam és ment is vissza a szerelék az előző helyre. Akkor még nem sejtettem, mi vár ránk aznap, de bíztam benne, hogy nem ez volt az első és egyben utolsó halam azon a csodás tavon. Nem telt el fél óra, épp reggeliztünk, mikor ismét kapásom volt a közelebbi szereléken. Ez a hal sem szöszmötölt sokat. Az elektromos kapásjelző 1 apró sípolás után hirtelen folyamatos sípolásba kezdett, ezért mindent eldobva rohantam a bothoz. Mire be tudtam vágni, a hal már lehúzott legalább 10 méter zsinórt, de nem volt esélye, pár perc után ez is merítő szákba került. Ismét egy hibátlan tövest sikerült horogra csalni, és ez legalább már egy kicsit nagyobb is volt, mint az előző látogató. A mérlegelés ismét elmaradt, de a fotóhoz ragaszkodott barátnőm.

A második halra sem kellett sokat várni

Ismét visszadobtam a szereléket a közelebbi helyre. Mivel a távolabb dobott szereléken reggel óta nem volt mozgás, azt is újra bedobtam a korábbi helyre. Bíztam benne, hogy ez a szerelék talán kevesebb, de nagyobb halat fog adni a nap folyamán.

Másfél óra telt el kapás nélkül, mikor ismét a közelebbi botom kapásjelzője sípolt egy rövidet, miközben a swinger pár centit megemelkedett, majd hirtelen felcsapódott. Az elektromos kapásjelző a nyeletőfékkel társulva fület gyönyörködtető muzsikába kezdett. Felkaptam a botot, majd finoman bevágtam, de a fék még mindig szólt, és a bot szépen görbült. A hal lehúzott 15-20 métert, mire meg tudtam fordítani és finoman elkezdhettem pumpálni kifelé. Az itteni halakra oly jellemző, hogy a partig könnyen jönnek kifelé, de a merítőt meglátva új erőre kapnak. Nem volt ez másképp most sem, jó pár kört leírt előttünk, mire a merítő fölé tudtam húzni. Ezt már alávetettük egy mérlegelésnek, pontosan 6,2 kg volt a súlya. Még pózolt velem egy fotó erejéig, majd visszakerült az éltető vízbe.

Már ezért érdemes volt eljönni

A szerelék visszadobása után elégedetten ültem vissza a fotelbe. Már ezért a halért is érdemes volt idáig eljönni, de várt még ránk pár meglepetés aznap.

A közelebbi boton már a 3. halat fogtam, de a távolabbi bottal nem tudtam kapást kicsikarni, ezért azt is közelebb dobtam, a másik szerelékkel egy vonalban, de 10-15 méterrel arrébb. Épp barátnőmnek magyaráztam valamit a szerelékről, amikor az utolsó kapáshoz kísértetiesen hasonlító dolgok játszódtak le, de most a másik botomon. Egy apró sípolás után folyamatosan szólt az elektromos kapásjelző és a nyeletőfék. Miután bevágtam, csak lomha ellenállást éreztem, mintha egy zsákba akadtam volna, azonban ez a zsák nagyon is élt és lassan megindult oldalra. Szerencsére nem talált akadót, szép lassan tudtam is pumpálni kifelé. Közel 20 perc alatt sikerült a partig tornászni, itt még körözött egy kicsit, majd sikerült megszákolni. Nagyon boldog voltam, a matracon feküdt a nap legnagyobb hala és egyben egyetlen tükörpontya. Mérlegelés után jutott eszembe, hogy ez életem legnagyobb tükörpontya, pontos súlya 8,15 kg volt.

Új tükörponty rekordom

Sajnos az időjárás megnehezítette a további horgászatunkat. A fárasztás során nem is tűnt fel, de az eddig oldalról érkező és reggel óta erősödő szél irányt váltott, most már pont szemből fújt, ráadásul olyan erővel, hogy az etetőkosár dobás után 40 méter távolságban megállt a levegőben, majd szinte függőlegesen esett a vízbe.

Szemből viharos szél korbácsolta a tó felszínét

Próbáltam kosár helyett egy 56 g-os ólommal megdobni azt a távot, ahonnan korábban a halakat fogtam, de nem sok sikerrel jártam. Etetőanyag nélkül nem volt egy mozdításom sem, hiába tudtam, hogy merre mozognak a halak, a hideg vízben szükség lett volna a koncentrált csalogató anyagra is, ami a horgom közelébe hozta volna pontyokat. Visszaszereltem a kosarat és bíztam benne, hogy talán kijjebb is sikerül majd halat fogni. Azonban a következő pár óra kapás nélkül telt el, és a szél sem akart csillapodni. Majdnem 5 óra volt, mikor pár másodperces szünetek kezdték megtörni az enyhülni látszó szélvihart. Az egyik ilyen szünetet kihasználva sikerült bedobni a szerelékeket a megfelelő helyre. Már nem volt sok időnk, hiszen 6 óra felé kezdett sötétedni és indulnunk kellett haza, ám kitartásunk meghozta gyümölcsét: sikerült még egy utolsó kapást kicsikarnunk. Épp a botok mellett álltunk, barátnőm laikusként a nyeletőfék értelméről kérdezgetett, mikor a swinger a botig emelkedett, és a hal elkezdte húzni a zsinórt az dobról. Bevágás után barátnőm kezébe adtam a botot, mondván jó, ha tudja, mit kell csinálni, hiszen bármikor kettesben maradhat a botokkal, ha nekem épp sürgető dolgom akad. Pár szóban elmondtam, hogyan kell fárasztani és mi mire való az orsón. Őszintén szólva én sem csinálhattam volna jobban, pár perc alatt a merítőben volt a hal és a felszerelésnek sem lett baja. Most én ragaszkodtam a fotóhoz és a mérlegeléshez, hiszen egy hibátlan 6,4 kg-os tőponty volt a tettes, amit meg akartam örökíteni.

Kata és az első hala

Mindketten nagyon örültünk neki, hiszen 5 órát ültünk a szélben kapás nélkül erre a halra várva. Már nem dobtam újat, elkezdtünk pakolni, de nem sajnáltuk, hogy eltelt ez a nap is. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, és majdnem minden olyan volt, ahogy elterveztük. A környezet csodás, a halak pedig gyönyörűek és nagyon egészségesek. Mindketten tudtuk, hogy minél előbb vissza kell térnünk ide, hiszen rengeteg meglepetést tartogat még ez a tó, köztük talán néhány kapitális pontyot is. Minden hozzám hasonló pontyrajongónak hasonló horgászatot kívánok!

Szöveg: Németh Antal (Pickerman)
Fotók: Kokas Katalin

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: