Elfújta a szél…

Elfújta a szél…

Próbálkoztunk itt-ott-amott, de nem akart megindulni a szezonunk. Valahogy a zord időjárás mindig rányomta bélyegét horgászatainkra. Bárhová is mentünk, a viharos szél minden alkalommal megkeserítette a pecánkat. Csak azzal tudtuk nyugtatni magunkat, hogy a szél majd jó messzire elfújja a rossz időt és hozza a gatyarohasztó meleget. Így is lett… majdnem…

Gábor haverommal az év elején készítettünk egy amolyan bakancslistát. Felírtunk a listánkra számtalan hazai horgásztavat, horgászvizet. Mivel tudjuk jól, hogy lehetőségeink végesek - egy hónapban csak 2-3 horgászatot tudunk tervezni - ezért a papírosra zömében intenzíven telepített, mesterséges tavak kerültek, ami persze nem azt jelenti, hogy nem vágyakozunk a vadregényes környezetbe… Sőt, már februárban volt szerencsém a Dunán dideregni, de kb. 3 óra alatt hazafújt a cúg.

Listánkon a következő helyszín a Moby Dick horgásztó volt, de amint egy szép napon megláttam az oldalon a Haldorádó csapat újabb mesteri munkájának gyümölcsét, egyből kihúztuk azt a felsorolásunkból. A soron következő vízterület -a Moby-hoz hasonlóan - az 51-es útról lefordulva, a Bugyi felé vezető úton továbbhaladva található. Egymást érik arra felé a kavicsbánya-tavak. Mi a Dél-pesti Horgász Egyesület horgásztavának közvetlen szomszédságában lévő Bázis horgásztóra igyekeztünk. Odaérve azt gondoltuk, kifaggatjuk a halőr urat a tóról. Megtudtuk, hogy átlagosan 4 méter mély és a legmélyebb pontja majdnem 8 méter. Nem jellemzők az akadók, a nagytestű halak annál inkább. Amin viszont igen meglepődtünk, és persze nem is hittünk el, hogy még soha sem hallott a Haldorádóról. Hmm…

Autóval behajthattunk, úgyhogy elindultunk a tó másik oldalára. Középtájon álltunk meg, kicuccoltunk. Helyválasztáskor ügyeltünk arra, hogy kényelmesen elférjünk ketten két-két, oldalirányba rakott bottal. Mindig egymásnak háttal ülünk, mert így nem kell üvöltöznünk, ha akarunk valamit. Nem kell átdobni a másiknak, mondjuk egy csalis dobozt. Sokkal jobban tudunk segíteni egymásnak, beszélgetni tudunk teljesen normál hangnemben és a bedobott zsinórjaink, sincsenek túl közel egymáshoz.

Aznap nagyon szépen sütött a Nap, de sajna a szél akkor sem kegyelmezett nekünk. Mindig ugyanabban az irányba ülünk a parthoz képest, így most sem volt vita abból, hogy ki kapja arcába a fuvallatott.

Ha új tóra tévedek, először mindig kimérem a vizet. Megpróbálom feltérképezni, letapogatni a mederfeneket. Felszereltem a direkt e célra használt teleszkópos botomat. Felfűztem egy karabinerrel ellátott forgót és egy gumigyöngyöt a 33-as zsinórra, majd egy újabb karabineres forgót kötöttem a végére. Egy 60 grammos nehezéket a csúszóra, és egy 10 grammos, feltűnő, csukázó úszót a fixre kötött karabinerbe akasztottam.

A vízmérős szerelékem a kispados nyeletőfékes orsómmal

Persze számtalan bojlis cég aprócikk választékában megtalálhatóak a pont erre használatos markerek és a speciális, szinterezett nehezékek, de így költséghatékonyabb a dolog valamelyest. Bedobás után feszesre húzva a damilt és vontatva a szereléket érezhetjük, mennyire kemény az aljzat. Ha pedig a feszesen megállított úszónak elkezdjük adagolni a zsinórt, az a felszín felé fog törni. Az orsómtól a bot keverőgyűrűjéig, valamivel több, mint 30 cm a távolság. Csak számolnunk kell, hányszor húztuk meg a zsinórt az úszó felbukkanásáig, és máris megtudjuk a víz mélységét. Ezt a műveletet a part felé kitekerve akár 2-3 méterenként is megismételhetjük. Az a lényeg, hogy mielőtt még engednénk az úszót, feszítsük meg a szerelést. Mellesleg orsónak egy kimustrált, régi nyeletőfékes típust használok, mert a bedobásnál alkalmazott satuféket és a mérés közbeni szabadon futást, egy mozdulattal átválthatom rajta.

Olyan 60-70 méterre találtam egy részt, ahol úgy 4,5 méterről 3,8 méterre csökkent a mélység. Otthagytam az úszót.

Gábor közben bekeverte az etetőanyagot és gyúrt néhány gombócot. Az év során először éreztük úgy, hogy bátran etethetünk, és Gábor végre kipróbálhatja az új csúzliját is. A kaja elég tartalmasra sikeredett. Persze maradtunk a névnél, a jól bevált minőségnél. Egy kiló Mézes Pálinkást, egy kiló Ponty Pirosat, kb. fél zacskó Pelletes Feketét és fél zacsi piros színű, Top Mix Protein Bombát kevertünk be érett szamócás CSL tuninggal meg némi vízzel. Kellemes és érdekes egyveleg lett belőle. Mintha a mézes illat dominált volna, de mégsem volt egyértelműen édes illata. Egy kis csontival és a Protein Bombával pedig emeltük a fehérjetartalmat, ami ugye köztudott, hogy ilyenkor, tavasszal nagyon kell a halaknak. Jutott belőle a törés mélyebb és sekélyebb részére is, így a sekélyebb, gyorsabban felmelegedő vízben úszkálók és a mélyebben tartózkodók is megtalálhatták a nekik szánt, finom étket.

A menü alapjának zacskói, gondosan a kukában. Épp úgy, ahogy az elhasznált damil is, hisz elég bosszantó mikor a parton a szerelékünkre vagy a lábunkra gabalyodik!
Értékes adalékok

Míg az etetésre találtak a halak, kihasználva az értékes időt felszereltük a botokat. A nagyobbik, 390-es Heavy botomra még a HIT csarnoki látogatásunk napján vásárolt, 22-es Nevis Espirit zsinórt csévéltem. A másik botomon maradt a 20-as Carp Maxx. Kíváncsi voltam az új Nevis termékre, ezért teszteltem is egy kicsit. Felkötve a forgót a végére húzni kezdtem teljes erővel egy félméternyi szakaszon. Hát csak annyit értem el vele, hogy jól elvágtam a kezemet, de nem szakadt el.

Mindkét szerelékemre, a sima gubancgátlós, távdobós kosarat raktam egy zászlónyira megütköztetve. Igaz, most nem volt szükség távdobásra, de ezt a kosarat kevésbé viszi el a szél, mint az oldalra akasztottakat. Az előkéket 16-os Visionból kötöttem, 15-20 centinél nem voltak hosszabbak.

Hardlinerem új főzsinórja
A szerelék, aminek a lelke egy plusz szilikon karikával megspékelt D-rig volt

A botok beélesítése után egyből megérkeztek a kárászok, egy pillanatnyi szusszanást sem hagyva ezzel nekünk. Egy kisebb vitába is keveredtünk Gabival, hogy ki mennyire nem ér rá a másikat fotózni a saját horgászata rovására. A szél nem akart csillapodni, de hál’ istennek a kapások sem.

DragMaster - kárász
Oldódó pellet, hybrid pellet, horog. Ez mind befért a szájába

Nagyon szépek voltak a kárászok, némelyik már súrolta a kilós nagyságot is, de már áhítoztunk a potykák, esetleg a tokok után is. Utóbbiak állítólag szép számban élnek a tóban. Úgy látszott, a kárászok mindent felzabálnak a nagyobb uszonyosok elől. Kellett valami plusz, hogy megjöjjenek a pontyok is. Előző nap este egy üveg nagy pontyos kukorica tuningnak átöntöttem a levét egy dipes dobozba, és a helyére érett szamócás CSL tuningot öntöttem. Ebből raktam a horogra és a kosárba is, a horogra pedig rátűztem az egy szem CSL kukorica mellé annyi csontit, amennyit csak tudtam. Mindezt egy 10-es méretű, szakáll nélküli Maver horgon, amit mellesleg Csabiótól lestem el. Nagyon megszerettem. Sokat és eredményesen használom azóta is. Csak azt bánom, hogy mikor megláttam, nem vettem belőle egy tucattal. Kösz, Csabio, a tippet!

Eredményes kukoricák
Eredményes pelletek

A másik boton a klasszikus oldódó pellet + lebegő hybrid pároson annyit módosítottam, hogy az oldódó pellet legkisebb méretét a legnagyobbra cseréltem. Az eredmény nem váratott magára sokáig. Egy másfeles pontyocska vette föl, de nem a pelletes, hanem a kukoricás összeállítást. Megvolt az első potyesz. Közben az etetést már igen megcsappantnak éreztük, ezért újabb gombócokat lőttünk rá. Ezt követően a számtalan kárászka után Gábornak is megérkezett a várva várt bajszosa, végre ő is megnyugodva hátradőlhetett székében.

Azt hittem, kárász
Hupsz! Ott maradt az árnyékom

Aztán, a kisdolgomból épphogy visszaérve, még az övemet sem csatoltam vissza, a nagyobbik botom hirtelen meghajlott. Elég nevetségesen nézhettem ki félig lecsúszott nadrággal. Na, azt kellett volna lefotózni, de persze Gábort lefoglalta egy kárászka.

Ellenfelem mindjárt az elején lehúzott az vagy 10 m Espiritet. Csak futott és futott… vagyis úszott. Alig tudtam megállítani, és amint visszanyertem volna a lehúzott zsinórt, egyből visszavette. Csak oldalra tudtam egy kicsit tessékelni, távolabb a másik pálcától, aztán megint elindult befelé. Csapott kettőt, hármat, és akkor hirtelen kiegyenesedett a spiccem. „Na, mindegy”, mondtam… Na jó, nem. Bevallom, felsoroltam a létező összes éktelen szavunkat. Nem szakadt. Egyszerűen leakadt. Aztán felcsaliztam ugyanazt. 16 mm-es Fekete Gyémántot és egy lebegő hybridet, Nagy Pontyos ízben. Visszasuhintottam ugyanoda. Pár perc után elvitte egy kárász. Mindegy. Próbáljuk meg még egyszer. Közben Gabi barátom is rendesen fogdosta őket. Aztán a kisebbik botom is eldurrant (megint). Már a partközelben volt a potykám, amikor a másik is megrándult. „Ember!” Gábor egyből ott termett és bevágott. Megint csak egyszerre fárasztottunk, mint aznap számtalan alkalommal. Megint csali, kosár, mindkettő vissza. Már kezdtem lemondani a nagy pontyról, amikor a nagyot megint megkóstolta valaki. Végre, egy termetesebb. Olyan 4-5 kiló lehetett.

Töprengtem nagyon, mit kéne kitalálni. Hirtelen jött egy furcsa ötlet, elővettem egy fél zacskó fűszeres hal etetőt a táskámból. Szedtem vagy két marékkal egy kis tálkába. Megvizeztem, raktam hozzá Nagy Amur kukoricát, úgy nyomtam a kosárba. A 16-os Fekete Gyémánt oldódó mellé Nagy Amuros lebegő hybridet gumiztam.

Nem egyszer kellett a mini állvány
Ekkora biztos volt az is, amelyik meglógott. Ha ponty volt…
A fűszeres próba

Gáboré után egy kicsivel az én kisebbik botom is jeleskedett, majd jött az igazi meglepetés. Két iszonyú nagy rántás a fűszeres boton. A harmadikat én rántottam. Egyből felelt rá Gabi. Ismét egyszerre fárasztottunk. Első kirohanás után eléggé könnyen jött a halam kifelé. Amur? Á! Dévér volt. De mekkora! Kikerekedett a szemem, mikor felbukkant előttem. Gábor pontyot merített, és miután a matracra raktuk őket, nem nagyon tudtuk eldönteni, hogy melyik a nagyobb.

Hát nem szépek így együtt?

Ez alkalommal is sokat tanultunk, főleg a nagy szélben való horgászatról… pl., hogy mindent szép rendben kell tartanunk magunk körül, mert bármelyik pillanatban elvihet magával valamit egy jöttment szellő… vagy azt, hogy a szélben ingatag T elosztós, két botot tartó, teleszkópos leszúrót a víz felől megtámasztva egy másik teleszkópos, villás leszúróval sokkal biztonságosabbá tehetjük. Azt is megtapasztalhattuk, hogy a matrac mellé szúrt bottartó nemcsak arra jó, hogy fogás után arra támasszuk a botot, száknyelet, hanem hogy a matrac fülét is ráakaszthatjuk (előzőleg nem egyszer futottunk utána, párszor még a vízből is kihalásztuk). Persze a vödör víz is jó erre a célra.

A „twopod”

Pár perc és pár kárász után sajnos készülődnünk kellett. Nem akartuk magunkra haragítani senkit - közelgett a záróra. Pedig el tudtuk volna még viselni a halzuhatagot… Egyedül az elvesztett „cetemet” sajnáltam. De amint tudjuk, mindig az elveszített halunk a legnagyobb.

- Hm… Elfújta a szél…

Sziasztok!

Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Molnár Gábor (GoldenGorilla), Horváth Tibor (Ti13i)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: