Feederrel az éjszakában

Feederrel az éjszakában

Több eredményes nappali horgászat után úgy döntöttem, hogy megpróbálom éjszaka feederrel, hátha… Meghorgászott vízterületnek a BCM HE Szödönyi-horgásztavát választottam. Itt az éjszakai horgászat nem tagként számomra csak úgy megengedett, ha egy egyesületi taggal megyek le horgászni, aki felelősséget vállal értem. Köszönet érte Gábornak és Zsöminek, akik elkísértek egy éjszakai horgászatra feederrel.

A Haldorádó termékeiből a Magyar Betyár etetőanyagot választottam, melyből, 1 kg-ot a keverővödörbe szórtam.

A Magyar Betyár remek választás…

Hozzá 1 liter frissen főtt kukoricát és 1 liter frissen főtt kendert kevertem

Friss, főtt kukoricával és kenderrel gazdagítjuk

Ezt az egészet összekevertem, hogy lássam, mennyi nedvesítést igényel az etetőanyag

A pontyok kedvenc csemegéje

Egy nagyon kevés nedvesítést igényelt, ezért egy 1 dl-es mérőpohárban 1/3 - 2/3 arányban vizet és Magyar Betyár Aroma Tuningot kevertem, majd ezt öntöttem az etetőanyaghoz.

1/3 víz 2/3 Magyar Betyár Aroma Tuning keverékével meglocsoljuk

Egy alapos átkeverés és pár perc után tökéletes állagú etetőanyagot kaptam, ami egy erőteljes nyomásra összeállt, de egy laza mozdulattal szétmorzsolható volt.

Kész a kaja!
Minden van benne, amit a pontyok szeretnek

Az alapozó etetőanyag mellé még három marék 8 mm-es halibut pelletet raktam, amit pár napig áztattam napraforgó olajban (amit korában egyszer használtam krumpli és fűszeres hús sütéséhez).

Az elmaradhatatlan halibut pellet olajban áztatva

Az etetéseket a parttól úgy 55-60 méterre alakítottam ki. Ezen a vízterületen az etetett helyek megjelölésére a dőlőbója és a nádszál lerakása megengedett. Csónakkal beeveztem és egy nádszálat szúrtam le, aminek a végébe egy nagyméretű világítópatront raktam. A bekevert etetőanyag 2/3-át és a pelletet a nádszáltól jobbra és balra, úgy 7-8 négyzetméteres területen szórtam szét.

A végszerelék maradt a régi, jól bevált erőgumi, 25 g-os bordás method kosár és rövid, vékony fonott előke.

Csalinak a Haldorádó Red Tuning pelleteket kombináltam Hybrid Pop Up pelletekkel. Úgy terveztem, hogy kétóránként ellenőrzöm a pelletek állagát, és ha szükséges, újracsalizva folytatom tovább a horgászatot.

Az általam használt végszerelék

Az éjszakai táborhely kialakításánál úgy helyeztem el a botokat, hogy a horgászágyamat közvetlenül melléjük raktam. Kicsit kényelmes vagyok, ezért számomra kivitelezhetetlen volt, hogy egy éjszakát székben töltsek a botok mellett. Aki töltött már egy éjszakát vízparton sátor és ernyő nélkül, az tudja, hogy hajnalra mindene csuromvizessé válik. Én sem szerettem volna augusztus elején megfázni, ezért a hálózsákom fölé még két pokrócot raktam.

Hajnali három körül két pulóverben és a két pokrócot még magamra húzva sem éreztem a spéci hálózsákom melegét. Ezek azok a dolgok, amik mellett ha a sietős vagy fiatal horgászok elsuhannak, elég kellemetlen tapasztalatokat szereznek az éjszakai horgászatról.

A felszerelésemet próbáltam minimálisra csökkenteni. Horgászládát nem vittem magammal, a legszükségesebb dolgokat egy átlátszó dobozba raktam, aminek zárható a teteje. A csalis vödör és a szerelékes doboz az ágyam alatt kapott helyet éjszakára, mert nem szerettem volna félálomban összetörni őket. A botokat éjszaka egy villogó piros fénnyel világítottam meg. Mivel kapásjelzőt nem használtam, az éjszakai kapásokat csak akkor vettem észre, ha a nyeletőfék semmihez sem hasonlítható kerregése riasztott föl álmomból. Elég jó az alvókám, de ilyenkor mindig kicsit éberebben alszom. A spicctagok végeire fényjelző patronok kerültek, hogy az ember félálomból felébredve lássa, melyik boton van kapás.

Kapásra várva

A botok beélesítve és bevetve, az ágy, a hálózsák és a takarók a helyükön… akkor már csak egy dolog van, ami nélkül nem megyek éjszakai horgászatra: a moszkitóháló. Nagyon okos és ötletes dolog, kis helyen elfér, és az egész ágyat betakarja. Kicsit macerás éjszaka a nyakig becipzárazott hálózsákból kapásra kiugrani, pláne ha még fölöttünk is van a moszkitóháló, de néha félálomban is képesek vagyunk akrobatikus dolgokat művelni.

A sötétedés beálltával a vízterület majdnem teljesen elnéptelenedett, csak egy-két nagyon kitartó horgász maradt. Úgy éjjel tizenegy óráig mi is beszélgetéssel múlattuk az időt, ilyenkor mindig előjönnek a régi történetek, a titkos receptek. Nagyon sok hasznos információt lehet ilyenkor begyűjteni.

Lassan éjfél, de kapást még nem sikerült kicsikarnom, egy gyors csalicsere, és már lendítem is vissza a szerelést az etetett helyre. Végre birtokba vehettem az ágyamat - de jó érzés kinyújtózkodni rajta! -, eligazítom magamon a takarót és aludni próbálok. De csak nem jön álom a szememre, gondolkodom… a halak valahogy nem akarnak enni, pedig az etetések környékén forgolódnak, fürdenek egyszer csak egy hatalmas loccsanás hallatszik a tó közepéről, majd még egy követi. Pár pillanatig feszült csend, majd mindenki egyszerre: „HALLOTTÁTOK… ez vajon mekkora lehetett?”

Elég sok nagy pontyos vízen megfordultam már, de ilyen fürdést még nem hallottam, mintha valaki hasast dobott volna egy feszített víztükrű medencébe. „Na, ŐVELE szeretnék ma találkozni”, volt az utolsó gondolatom, mert a következő pillanatban már aludtam is.

Hirtelen arra riadtam, hogy a nyeletőfék hatalmas iramban adagolja a zsinórt… Egy pillanat alatt kint voltam a hálózsák, a takarók és a moszkitóháló alól, de mire a szemkontaktust ismét fölvettem volna a botokkal, egy kisebb baleset történt.

A tripod felborulva a vízben a botokkal együtt. A botvégek a parton, a nyelető még mindig adagolja a zsinórt. Gyorsan lefogom a dobot, agy laza behúzás, a hal megvan, de pár pillanat múlva távozik.

„Ezt nem hiszem el, mi történt itt?”

Ilyen még nem fordult elő, hogy a háromlábú állványt felborítsák. Gyors bot ellenőrzés, újracsalizás, és máris repülnek a szerelések vissza a helyükre. Megnéztem az órát, 02:10. Visszafeküdtem, de nem sokat aludtam, mert ismét a nyelető semmihez sem hasonlító kerregése ébreszt. A szituáció az előzőekkel megegyező: egy laza behúzás, a hal megvan. Nem erőltetem, szépen jön kifelé, a part közelében még bohóckodik egy kicsit, de gyorsan a szákba terelem. Talán két kiló, ha megvan, de ezt nem akarom elhinni, ez a kis hal ismét fölborított mindent. „Ez hogyan történhetett?” Egy ilyen harcos példányt fényképezni kell!

Egy kis harcos ponty, ami fölborított mindent

Egy gyors újracsalizás, és a szerelések már ismét a helyükön… majd gyorsan álomba merülök… Álmomban egy hatalmas ponttyal küzdök egy ismeretlen vízen, de álmom megszakad, mert a nyelető ismét kapást kiabál. Gyorsan kibújok a hálózsákom melegéből, hogy a kontaktot fölvegyem a hallal. MEGVAN!

„De hirtelen mi ez a hideg a talpam alatt? Hát persze, hogy zokniban mászkálok a vizes füvön…” Gyorsan fölhúztam a papucsom és folytattam tovább a fárasztást. Időközben társamnak is kapása volt, egy háromkilós példányt segített matracra.

A part közelében ez a hal is megbolondult, nagyon nehezen adta meg magát. A szákolás elől négyszer-ötször kitért, próbálom szépen sugallni neki, hogy csak egy fénykép erejéig kell elhagyni az éltető elemét, de nem hallgatott rám. Nagy nehezen szákba tereltem… MEGVAN! úgy 3 kiló körülire saccoltam. Gyors horogszabadítás, pózolás a gép előtt, és már mehet is vissza a vízbe.

Álomból - valóság

Rápillantok az órámra, 02:50… „Ó, még van idő bőven, még megjöhet a nagyobb társa is”.

Visszabújok meleg fekhelyemre és egy pillanatra, az égre nézek. Megszámlálhatatlan csillag ragyog az égen, és rövid idő alatt négy hullócsillagot számolok. FANTASZTIKUS élmény fölöttem a csillagtenger, környezetem háborítatlan természetre hasonlító „vadsága”. Ebben a pillanatban kicsit úgy érzem, én is a természet része vagyok, a természet befogadott, ha csak egy kis időre is. A körülöttem mászkáló éjszakai állatok elfogadták jelenlétemet. E gondolatok közepette merülök álomba.

Hirtelen, valami ösztöntől vezérelve fölébredek. Rápillantok a botokra nem történt-e változás, de a patronok szépen világítanak a sötétben, nem jeleznek kapást. Órámra nézek, 04:15. Lassan csalit kéne cserélni, de testem valahogy nehezen engedelmeskedik az agyamnak. Lassan kibújok a melegből a hűvösbe… HÚ!

Tiszta pára minden, a fölső takaróm teljesen átázott. Rápillantok a botokra, mintha a fényjelző patron megmozdult volna… „Á, nem, csak rosszul láttam… DE igen, ismét megmozdult!” A fejlámpámat föltettem, mozdulatlanul állok a botok fölött. A bot spicce ismét meghajlott kiflibe, de a nyelető nem adagolt zsinórt. Ez még háromszor lejátszódott, de zsinórt nem akart a hal levinni. „Ez szép, biztosan kárász a tettes, ki tudja, mióta rajta van már a horgon”, fut át az agyamon, és közben fölveszem a kontaktot a hallal. A meglepetés akkor ér, amikor megfeszítem a zsinórt, és az etetéstől kb. 20 méterre jobbra érzékelem a halamat. „Ez hogyan ment el odáig?”, futott át az agyamon hirtelen, de a megiramodó hal visszatérített a valóságba.

Ő sem volt nagyobb 3 kilónál, de biztos, hogy a vízi artisták egyik helyi sztárjával akadtam össze. A parttól 4-5 méterre megvadult, ilyet még pontytól nem láttam: kétszer kiugrott a vízből, mint a horogtól szabadulni próbáló csuka, kivetette magát a vízből és majdnem teljes szaltót mutatott be. Nehezen, de azért őt is sikerült megszelídíteni egy gyors fotó erejéig.

A helyi vízi artisták egyik sztárja

Még maradt a horgászat végéig egy kis idő, ezért a szereléseket visszajuttattam az etetett helyekre, majd elfoglaltam fekhelyemet. Gondolataimba merültem: hogyan fordulhatott elő, hogy az eddig biztonságos háromlábat egymás után kétszer is fölborították, illetve az etetéstől 20 méterre veszem föl a kontaktot a hallal, és a nyelető nem adagolt zsinórt (vagy csak nem hallottam)? E gondolatokkal a fejemben aludtam el.

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem. Ismét egy horgászattal eltöltött napon voltam túl. A parkolóba menet találkoztam egy-két horgásszal, akik szintén kint éjszakáztak, de nem sikerült halat fogniuk. Ők is arról számoltak be, hogy fürdött a hal mindenhol, de valahogy nem akartak enni. A „majd legközelebb nagyobb sikerünk lesz!” mondattal váltunk el egymástól, és mindenki ment a maga útján.

Hazafelé menet elgondolkodtam, egy kicsit, hogy mit tennék másként.

  • Először is ernyő nélkül nem megyek éjszakai horgászatra, tisztára átnedvesedett a takaróm.
  • Másodszor a háromláb helyett leszúrót rakok előre is, azt nem tudja a hal eldönteni.
  • Harmadszor, ha az etetett helyet a parttól ilyen távolságra alakítom ki, nagyobb fényerejű bóját használok, mert a világítópatront a parttól elég nehezen láttam, nem voltak mindig pontosak a dobások.

Összegezve a horgászatot több kapásra és nagyobb tömegű halakra számítottam, de hát ilyen a horgászszerencse, jókor kell lennünk jó helyen.

Írta: Balogh Lajos
Fotók: Balogh Lajos, Gábor és Zsömi