Fővárosi kalandozások - 5. rész

Fővárosi kalandozások - 5. rész

A mostani részben a XXI. kerületben található Katalin-tóra látogattam el. Hogy mi köze ennek a ténynek a címben szereplő ötös számhoz? Egyfelől semmi - hacsak az nem, hogy már az ötödik budapesti horgászhelyet próbálom meg bemutatni nektek - másfelől viszont az történt, hogy kicsiny, horgászcuccokkal teli kuckómban egyre több bontott etetőanyag halmozódott fel, pontosan 4 félzacskónyi kaja hánykolódott a polcon. Nem szívesen kevertem volna össze őket, inkább úgy döntöttem, hogy megversenyeztetem a 4 különböző ízt. Na, jó, de ez még mindig nem öt! Ez így van, de a hűtőben még ott figyelt egy kevéske bekevert mézes pálinkás ízesítésű Pellet Pack. Így máris teljessé vált a létszám, úgyhogy indulás!

Mint minden versenyben, itt is szigorú szabályok mellett folyt a küzdelem. A legelső, hogy egyik etetőanyagot sem aromásítottam tovább. Sőt, horgászat közben a csalit sem mártottam semmilyen dipbe. Így csak az etetőanyag íze, illata az, ami a horog közelébe csábíthatja a halakat.

A keverékek zacskóban
Különböző szemcseméret, illat és szín
Bekeverve mind a négy tesztalany…
… ja, és itt az ötödik is!
Ez az a tulajdonság, amit más pelletkészítmény nem tud. Kétnapos hűtőben állás és összegyúrás után is tökéletesen szétválnak a darabjai

A másik nagyon fontos kikötés, hogy semmiféle előetetést nem végzek, sőt lehetőség szerint kétszer nem dobok ugyanarra a helyre (nos, ezt kicsit problémás megoldani :)). Ha már az ötös szám jellemzi a cikket, akkor mindegyik kajával ötöt dobok, és ez alapján, e 25 próbálkozásból fogok eredményt hirdetni.

Csali tekintetében sem szerettem volna variálni, így mindegyik mixhez csak a saját ízesítésű pelletcsalikat, illetve a Vad Ponty csalogatóanyaghoz epres és halas ízesítésű Kukorica tuningot készítettem be a csalizó tálcámba.

Csaliarzenál

Na de mégiscsak egy vízbemutató írás ez, térjünk hát a lényegre, essen pár szó a Katalin-tóról is!

A vízről sok hasznos információt megtudhattok, ha a magyarhorgaszvizek.hu oldalra, rákattintva rákerestek a tóra. A megközelíthetőségtől a halállományig minden tudnivaló rendelkezésre áll itt. Azt azonban fontos megemlíteni, hogy a leírásban a tó a XXI. kerületi Tihanyi utca felől közelíthető meg. Ez így is van, csakhogy a kapu és az említett utca vége között még van egy kb. 500 méter hosszú igen rázós földút. Ezen végigzötykölődve már látszik a tó, és a kapun behajtva be is állhatunk a parkolóba, ahonnan sajnos csak gyalogszerrel lehet továbbhaladni.

A kapun túl vár minket a parkoló…
… ahonnan ez az út vezet a halőrházon át a vízhez

A halőrháznál jól felszerelt büfé várja vendégeket, itt lehet a napijegyet is megvásárolni. Ennek ára nem magas, 1000 Ft-ba kerül a zsuga, persze ha valaki szeretne halat elvinni, azt meg lehet vásárolni. Ami érdekesség, hogy a nem horgászó kísérőnek is belépőjegyet kell váltania 500 forintért.

Mivel a cuccolással hadilábon állok, a legközelebbi szabad álláson, a tó bal sarkában foglaltam helyet. A parton kb. 100 méterenként található egy esőbeálló, és ami még fontosabb, kb. 20 méterenként szemétgyűjtő hordó. Ez elég bagatell dolognak tűnik, de sokszor megfigyeltem már, hogy ha 20 méternél többet kell sétálni a kukáért, akkor páran inkább nem is veszik igénybe annak „szolgáltatását”.

Így fest a tó a sarokból
Közkedvelt hely a tó közepén található félsziget

Pakolászás közben igen intenzív halmozgások jelezték, hogy nem kevés lakója van a tónak, egy-egy kapitális egyed is felvetette magát a víz tetejére.

Az ÖT

Pontban kilenckor kezdtem el a horgászatot és egyben kis versenyemet is. Az első óra - pár bátortalan kapást leszámítva - elég eseménytelenül telt. Pedig dobáltam mindenfelé, épp csak a hátam mögé nem.

A bevetési sorrend a következő volt: Mézes Pálinka…
… Fűszeres Hal…
… Nagy Ponty…
… Fekete Pelletes…
… Vad Ponty

Az idő múlásával azonban egyre intenzívebbé váltak a kapások, és ami jó hír, hogy pontyok vették fel a felkínált csalikat. Azt, hogy melyiket, majd egyenként, részletesen le fogom írni.

A pontykapások egyre gyakrabban jelentkeztek, bár komolyabb méretű nem mutatkozott. A kifogott bajszosok zöme két kiló körüli volt, ezek azonban olyan hevesen védekeztek a kristálytiszta, oxigéndús vízben, hogy öröm volt a fárasztásuk. Bizony, nagyon hasznos volt a több méterre áttetsző víz, mivel a part mentén sok helyen „betonvas-dzsungel” éktelenkedett a fenéken. Ezért aztán szegény potykákat kénytelen voltam felhúzni a víz tetejére már jóval a merítési táv előtt, így viszont igen látványosak voltak a fárasztások.

Dobáltam én mindenfelé
Feszült várakozás (bár ez lenne a legnagyobb feszültség az életben! :))
Végre ponty a horgon
Minden halat fel kellett húzni a víz tetejére, mivel igen makacsnak tűnő dolgok voltak a víz alatt
Szegény halak nem nagyon örültek a durva bánásmódnak
Úgy éreztem, hogy ezt a suta merítést meg kell osztanom veletek
Minden hal pontymatracra került…
… majd rögtön vissza a vízbe

Sajnos a pontyok rohama olyan gyorsan be is fejeződött, mint amilyen hirtelen kezdődött. Ettől kezdve kizárólag kárászokat tudtam horogra csalni. Nem tudom, hová tűnhettek ekkor a testesebb halak, de látványos volt, ahogy átvette az apróhal a táplálkozási helyüket. Ekkor egyetlen csali vagy etetőanyag sem tudott pontyot húzni a horgászhelyemre.

Ajaj, itt már nagy a baj!
Hiába törtem a fejem, csak kárászok zaklattak

Egy jó órányi kárászostrom után aztán ismét erőteljes, húzós kapásra vágtam be, ami után halam irdatlan erővel és gyorsasággal indult el oldalra. Teljesen lázba jöttem, hogy végre valami jobb hal akadt a horgomra, de sajnos mire a szákomhoz ért a ponty, jelentősen összement. Igen jó erőben lévő kis bajszi volt, rendesen átvert.

Ez már ponty lesz
Sajnos ez sem kapitális

Mint már említettem, többféle etetőanyaggal pecáztam, és kedvesem folyamatosan írta, hogy mikor, mivel, mit sikerült fognom. Reggel még úgy gondoltam, hogy nem lesz nagy eltérés a fogások közt, ennek ellenére nagyon jól megmutatkozott, melyik íz bizonyult a legjobbnak, és melyik az, amilyet erre a vízre többet nem keverek be.

Íme, a részletes eredménylista:

Mézes Pálinka Pellet Pack

  1. 09:05 kapás, a bevágás nem ült. Csali: egy szem lebegő-oldódó pellet.
  2. 10:00 ponty. Csali: egy szem lebegő hybrid pellet.
  3. 11:10 kapás, a bevágás nem ült. Csali: egy süllyedő hybrid pellet.
  4. 11:40 kárász. Csali: egy szem lebegő - oldódó pellet.

A legelső édesszájú potyka

Fűszeres Hal etetőanyag

  1. 12:25 kapás, a horog nem akadt. Csali: egy szem oldódó és egy szem lebegő hybrid pellet.

Nagy Ponty etetőanyag

  1. 10:40 ponty. Csali: két szem finom pontypellet kikönnyítve egy hungarocellel.
  2. 11:15 kárász. Csali: egy szem süllyedő, és egy szem lebegő hybrid pellet.
  3. 11:45 kárász. Csali:két szem finom pontypellet.
  4. 12:50 ponty. Csali: egy szem finom ponty- és egy szem hybrid lebegő pellet.

Szép, egészséges tő- és…
… tükörpontyok laknak a kristálytiszta vízben

Fekete Pelletes etetőanyag

  1. 10:55 ponty. Csali: egy szem oldódó pellet, kikönnyítve egy pici hungarocellel.
  2. 11:20 kárász. Csali: egy szem lebegő-oldódó pellet.
  3. 12:05 kárász. Csali: egy szem oldódó pellet.

A Fekete Pelletes most is jól működött…
… de sajnos most nem csak a termetes halak ették

Vad Ponty etetőanyag

  1. 10:05 ponty. Csali: egy szem Vörös Démon ízesítésű kukorica, kikönnyítve egy szem hungarocellel.
  2. 10:47 kárász. Csali: ua., csak Tenger Kincse ízű kukoricával.
  3. 11:30 kárász. Csali: ua., mint először.
  4. 13:10 ponty. Csali: ua., mint először.

A Vad Ponty adta a második…
… és az utolsó potykát is

Az összesítés szerinti végeredmény:

  1. Vad Ponty: öt kísérletből négyszer adott halat, két pontyot és két kárászt.
  2. Nagy Ponty: pontosan ugyanannyi halat eredményezett ez az etetőanyag, mint előző társa.
  3. Fekete Pelletes: ez az etetőanyag nagyon ritkán okoz csalódást, ez most is beigazolódott. Két kárász és egy ponty veszett rajta a hallisztes kaján.
  4. Mézes Pálinka Pellet Pack: az édes, aromás ragasztott pelletre volt először kapás, és a többi három dobás után sem kellett sokat várni a kapásra. Viszont a gyors, rángatós kapásokkal jelentkező halakat nem lehetett megakasztani… úgy gondolom, hogy a nagyon édes illat elsősorban a kárászoknak tetszett, és ők nem kegyelmeztek a pelletnek, de a viszonylag nagy horogra nem tudták felfűzni magukat. Végül egy pontyot és egy kárászt tudtam fogni ezzel a mixszel.
  5. Fűszeres Hal: hogy is mondjam szépen… ez a nagyon „illatos”, különleges aromájú etetőanyag totális kudarcot vallott ezen a vízen. Az amúgy igen hatásos, intenzív buké most inkább riasztóan hatott a halakra. Egyetlen egy halat sem tudtam ezen etetővel bevetett készséggel megakasztani.

A szálló nyárfamagok gyakran megnehezítették a horgászatot
A tiszta vízben igencsak látványos volt minden akció

Összességében nagyon jót horgásztam itt, viszonylag rövid idő alatt is bőven adott halat a tó. Nagyon kulturált kis horgászhely ez. A part viszonylag rendben van tartva, és nem utolsósorban tiszta illemhellyel is rendelkezik a halőrház. A tó közepén lévő félszigeten nagyon hangulatos horgászállások vannak kialakítva, gondolom, a helybéli horgászok kedvelik ezeket a helyeket, hisz látogatásom napján (kedd) is ott ültek a legtöbben.

A végén természetesen megint Szotyi terelte szákba az utolsó pontyot. Teljesen egyedül!

Ja, és már a féket is hallottam :-)

Egyetlen negatívum - ami nem is biztos, hogy baj - talán az lehet, hogy nem engedélyezett a gépjárművel történő behajtás, így a tó hátsó részéhez igencsak sokat kell kutyagolni. Bár reggel befelé még húzza a szíve a pecást, ám kifelé már inkább csak a váll az, amit húz a csomag lefelé.

Aki szereti a barátságos, kulturált és persze halban gazdag helyeket, mindenképpen látogasson el ide egyszer! Jó kalandozást kívánok!

Írta: Sipos Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.