Mert mindig kell egy szenvedély

Mert mindig kell egy szenvedély

Igazi, nyári reggel volt. Már nyolckor tombolt a harminc fok. Még szerencse, hogy készültünk fejenként öt liter folyadékkal, napernyővel - amit hangosan kikacagtak az UVA és B sugarak -, és minden mással, ami ilyenkor kell. Tiszaszőlősre érve meglepetten tapasztaltuk, hogy igen kis méretű tóról van szó, ami az üdülőparadicsom díszeként ragyogott a kerítéstől körbevett „turistatanyán’. Volt minden, szállóvendégek, kutya, póni, girhes macska, de minket csak a halak érdekeltek.

Senki más nem volt, csak mi, négyen. Kényelmesen elkészültünk a felszerelésekkel, csalikkal, ki mit szeretett volna kipróbálni. Jómagam egy kis fokhagymás lebegő bojligolyócskát tűztem a csalitüskére. Szakáll nélküli horog mellett használom, kíméletesebbnek érzem, és könnyebb kiszednem a hal szájából. Igen, tipikusan olyan nő vagyok, aki nem szereti, ha „fáj a halnak”, ahogy a szakáll felsérti a száját. Csali fent, még dipeltem egy kis házi praktikával, a titkos összetevővel, a method kosár csőre töltve betainos etetőanyaggal, kinéztem a túloldalon egy számomra „halgyanús” helyet és bedobtam. Alig fordultam el, máris a nyeletőfék hangja hasított a fülledt meleg levegő csendjébe. Indult a fárasztás.

A nap első hala

Húsz perc után sikerült férjem segítségével szákolni az első pontyot, mely a méréskor 5 kilót nyomott. Nem kis lelkesedés ült ki az arcomra, igazi szuperhősnek éreztem magam.

Szép kilátások :)

A hal természetesen elköszönt egy kíméletesen fröcskölő hellósziával, ami még jól is esett a nagy melegben.

A következő egy órában ugyanezzel a csalikombinációval jött még néhány kárász is (meg érdeklődő szállóvendég is közönségnek). Itt nagyobbra nőtt, formás példányokat fogtunk, 30-70 dekásokat. Aztán ismét visító fékhang a rekkenő déli hőben. 4,5 kilós ponty bukkant a felszínre 10 perc után. Gyors napvédőzés után újratöltöttem a method kosarat, gyors „helló, igen fogtunk jó sokat” válasz az izgatott vendégek felé, a csalit felfrissítettem, dipeltem, célzás, dobás. A botot épp csak letettem, a damilt még lehetőségem sem volt megfeszíteni, horgászeszközöm majdnem kiugrott a bottartóból, olyan füstölős kapásom sikeredett. Akasztás után éreztem, hogy nagyobb hallal akadt dolgom. A bot szépen dolgozott, hajlott, ahogy kell. A vendégek izzadó tenyérrel drukkoltak, arcukon a „bárcsak hoztam volna cuccot én is” kifejezéssel. A hal néhányszor nekiiramodott, háromnegyed óra múlva egy 7 kiló feletti, gyönyörű színezetű pontyot foghattam.

Amikor megremeg a kéz

Emelni nem mertem, féltem, hogy leejtem.

Micsoda szín és forma!

Örömöm már-már eufórikus volt, hiszen ekkorát még csak nem is láttam ezelőtt, nemhogy a saját horgomon üdvözöljem.

Előtérben az öröm, háttérben a drukkerek

Méltósággal úszott el a vízbe mártott matrac tetejéről. Csodálatos élmény volt.

A forróság már tetőfokára hágott, vizünk fogytán volt, bőrünk, mint az égő csipkebokor, lángolt. Kis pihenőt voltam kénytelen tartani, a pónit lestem, ahogy kiszabadítja magát és megy almát lopni, aztán a girhes macskát etettem kukoricával és májkrémmel, amit dorombolva zabált.

Kapásra várnak a fiúk a kukoricázás után

Az idilli összkép után mégis úgy éreztem, hogy bár nemsokára indulunk a csapattal, egy utolsó dobást még megejtek… aztán mehetünk, de tényleg! Esküszöm!

A titkos recept dipből extra cseppentést ejtettem meg, tutira megyek alapon, ha már utolsó dobás. A fokhagymás bojligolyóból eggyel nagyobb méretet tűztem, szelektálva a halméretet. A method kosár betöltése után egy jól irányzott dobással a vízbe juttattam a csábító csemegét. Beizzítottam a nyeletőféket, pakolni kezdtem. Húsz perc után a fék jellegzetes hangjára kaptam fel a fejem, a gyomrom összerándult az izgalomtól, éreztem, lesz még valami. A parthoz közel hagyta magát vontatni a hal, de magát nem mutatta. Erőteljesen kitört, a többiek készsége felé indult, félő volt, összeakadhatunk. Ráadásul az egyik horgásztárs szintén fárasztott. Nem volt mit tenni, ügyeskednünk kellett, terelgettük a halakat. Ismét közel került a parthoz, megláttuk a farokúszót, épp a damilra vert vele. Elsápadtam, hiszen nagyobb volt a tenyeremnél, s mivel nem kicsi kacsós fehérnép vagyok, indokoltnak láttam a parát. Húszas főzsinórom volt és 12-es fonott előke. A hal ismét kitört, jó hosszan, majd hagyta magát bevontatni. Ezt a műveletet 15-ször ismételte meg több mint másfél óra alatt. Óvatosan fárasztottam, nem szerettem volna, hogy leakadjon. A karom már elzsibbadt. (Eszembe jutott, hogy kellene kondibérletet váltanom és spéci gyakorlatokkal kiválóan fárasztósra gyúrni a bicepszem.) Egyre közelebb kerültünk a célhoz. Már a feje is felbukkant, gyönyörű látvány volt. Majdnem két óra után hagyta magát szákolni.

A matracon elterülő csodám

A méréskor döbbenten néztem a számokat, majd a matracon elterülő hatalmas csodát.

Majdnem 10

Gyors fotózás, ezt a halat sem emeltem fel, el ne ejtsem, nincs rutinom ekkora példányok biztos megfogásában, tartásában.

A leginkább felemelő érzés számomra mégis az volt, amikor a vízre tettem, s láttam, ahogy méltósággal tovaúszik.

Egy kis pocaksimi és suttogón hálálkodó szavak

Remélem, még találkozom vele, fantasztikus élmény volt e küzdelem.

Minden egyes horgászat - ahogy ez is - megerősít abban, hogy csodálatos élményt képes nyújtani, s valódi sport, amit illik sportszerűen játszani. Köszönöm a figyelmet!

Ezekért a pillanatokért is élvezem a horgászatot annyira

Horváth-Tóth Éva

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: