Meseteknők rejtelmei 1. rész - Ananászos method

Meseteknők rejtelmei 1. rész - Ananászos method

Azt hiszem, kicsit eltűntem a sorok között, kedves „lájkoló” sporttársak. Egy talán érdekes témával köszönök vissza. Biztos vagytok úgy, hogy pont arra nincs időtök, amire igazán szeretnétek, hogy legyen. Csak hát nem mindig cselekedhetünk úgy, ahogy kedvünk szottyan. Biztos mindenki volt úgy, hogy „De megállítanám most az időt!”… De ha mégis „sikerül néha”… azt azért jól használjuk ki… ;) Ha csak pár óránk van, akkor is induljunk el egy haldús vízre, nem bánjuk meg!

Szóval, csak arra gondoltam, érdemes lehet visszalapoznom pár olyan pecámra, amit nem megtervezve vittem véghez, hanem csak úgy, „na, gyerünk, négy halat mutat az óra!” alapon. Ilyen esetben másnap reggel vagy valamikor akár délután leugrom egy röpke horogsüllyesztésre. Valamikor aznap van időm eljutni a horgászboltba (nem ám akárhová!) egy kiló gyúrnivalóért.

Mikor így rám jön az „öt perc”, többnyire olyan kis tavacskákat látogatok (látogatunk) meg, ami lehetőleg közel van… Mindig is pesti gyereknek vallottam magam, így hát - S. Gábor kolléga munkásságát kiegészítvén - Budapest környéki tavakat látogatok sűrűbben… Ha velem tartotok, felfedezhetitek az általam látott, és a néha - a maga módján, számomra - mesésnek tartható környezetet, valamint megismerhetitek az arra lubickoló uszonyosok étvágyát…

Jó, néha utazunk többet is a jó vízért, de a lényeg, hogy azt a kis időt, amit a parton tölthetünk, azt ne csak a meg sem ficcenő spiccünk látványa töltse ki. Hát ki ne szeretne sok halat fogni? Ezért az egyik kis pici halcirkusz teknő kellett nekünk. Épp csak 15 km-re és két korty benzinre van tőlünk. Még azt sem mondhatni, hogy kis Csepelünk szívében, éppen csak a partján, ráadásul a nevét kedves nejem is hordja. Katalin-tó. A vendégszeretet határtalan, bármit lehet megfelelő összegért. Viszont nekünk, sporthorgászoknak ez igazán kedvező, mert ha drága a hal, akkor biztos van! :) Tehát több esélyünk van a zsák halra.

Azért ne menjünk ki üres kézzel a partra! Ezúttal is magamhoz vettem egy-két zacsi hazait (Haldós kaját) egy-két furmányos csalival és persze szerelékkel… Mert hát háttal nem dobunk szereléket a vízbe, ahogy csukott szemmel sem. De „hát”-tal még mondatot sem kezdünk, egyesek szerint… Hát… igen… minden bevetéshez dukál egy nem mindegy milyen szerelék! Mert hát lehet, hogy nem mindegy az sem, hogy hogyan kínáljuk fel a megint csak nem mindegy mit.

Szóval, az egyik délelőtt eltévedtem erre a bizonyos tóra, ami nem csak meseszép a maga műfajában, hanem szép meséket is hallottunk már a partján ülve. Nemegyszer fordult elő a szóbeszédek szerint, hogy akár húsznál több pontyot és harmincnál több kárászt zsákmányolt itt valaki egy nap alatt. De volt alkalom, hogy tízen kilós bálnák regéit fogta a fülünk. Nahát, ott voltam végre e meseteknő partján, épp téptem fel az Édes Ananász etetőanyag zacsiját. Egy marék Haldorádós fekete micropelletet dobtam bele, semmi mást, majd a tavacska vizével nagyon picit nedvesebbre gyúrtam az átlagnál az elegyet.

A rögtönzött kaja és csali…
Az Édes Ananász etetőanyag
Közelebbről
Bekeverve
A sima egy szemhez még a formát is használhatjuk, még rostálásra sincs szükség. De azért tudjuk, az soha sem árt!
Kb. oda dobáltam a két cájgot…

A kis tó patkó alakja miatt, tulajdonképpen két még kisebb tavacskából és a kettő között átvezető részből áll. Ezen átvezető rész egyik tórészbe nyíló „torkolati” területének közepébe dobtam szerelékeimet, és a helyet az elején intenzívebben, később ímmel-ámmal (de legalább félóránként) megcsúzliztam sima csemegekukoricával és egy-két szem Nagy Ponty (nagykonzerves, sötétpirosas-bordó, még néha a nullázástól is megmentő) Haldorádós édes kukoricával. Bámulatba ejtett minden doboz feltépése után az illat és a bizalom hatalmassága, amit a fogósságába vetettem. És igen, a horogra is tűztem belőle. Hol magában, hol pedig gilisztával vagy csontival egyetemben. Ezúttal a szerelékem lelke egy töltős kosárka volt. A megszokott módon kötöttem fel - már ha az megszokottnak mondható, hogy a forgó szemébe egy sima csepp alakú karabinert kapcsoltam. Ebbe került az előkém, amit előre elláttam a szokásos gumicsövecskével. Nem túl hosszúval - igaz, az előkém mintegy 35 centis volt -, nem kell oda több 4-6 centiméternél. Csak annyi kell, hogy eltartsa kicsit az előkénket a kosártól. Nem is mindig a levegőben, hanem néha a víz alatt is nagy szerepe lehet e kis alkatrésznek.

A történet fontos eleme lehet, hogy aznap enyhe hidegfront vonult fölénk, még néha csöpögött is valami a fellegekből. Inkább a süllyedő típusú csalikban gondolkoztam, maximum a balanszírozottakban. Mert ha már meg kell emelni a csalit, akkor eltekintek ettől a kis gumicsövecskétől is, mert hiszem, hogy abban az esetben az a legjobb, ha csalink minél közelebb lebeg a kosarunk felett… Na de ez már egy másik rész szereléke talán :)

Már mocorogtak valakik a kis rögtönzött „etetésemen”. Pedig még rá sem dobtam a cájgot. Ami késett, nem múlott: az első dobás után még egy tocsogós etető placsnit is lőttem, hadd legyen sárga az egész vízoszlop arrafelé…

Tekintettel a kicsiny tó kicsiny lakóira és a közeli távra, két light botot használtam 330 és 360 centis hosszban. Mondjuk, mást nem is nagyon tudtam volna beélesíteni, ugyanis a 390-es H és MH botjaim törötten fetrengenek garázsom mélyén.

Egyáltalán nem kellett várni kapásra, jött magától perceken belül. Hihetetlen, ahogy a vékonyka, érzékeny botok szinte kettényúlnak, mikor úgy igazán elviszi a csalinkat egy-egy megijedt példány. De e pálcák még karikába hajolva is képesek utánanyúlni egy-egy csapásnak.

Nem kellett sokat várni igazán egy halra sem
Leírhatatlan élmény pickerbottal kifárasztani egy ekkora pontyot
Igaz, a kárászok jelenléte is jellemző volt
Ha élőt is csalizunk, talán jobb, ha minél apróbb szemcsés a kajánk, de kézzel is sikeresen rányomhatjuk a kosárra úgy, hogy amíg bedobjuk, nem rúgja magát ki a kupackából. Persze túl nagy se legyen a kupacka, mert a sima töltős kosár fejre állhat az aljzaton…

Egyből kellett nekik a kis édes-ananászos kupacka tetején tekergő, nagypontyos édes tengerivel kiegészített falat! Felmerülhet a kérdés, hogy minek hoztam el a nagy csalis táskát? Sorra, négypercenként kárászok és kisebb testű pontyok csípték el a csalit, esélyt sem adva így nagyobb testű bajuszos társaiknak, hogy egyáltalán a csali közelébe tudjanak férkőzni. De ha már az etetés mellé dobok technika sem működik - ami szerint ugye a nagyobb halak az etetés mellől jönnek -, akkor kell a csalis táska mélyére nyúlni. Lehet, hogy az etetőanyagunk jellegétől teljesen elütő, jelen esetben édes helyett egy büdös, halas, vagy fűszeres csali lesz a nyerő, és nem feltétlen nagyobb méretben. Ha jól emlékszem, akkor éppen a Magyar Betyár pelletből fél szem oldódó-süllyedő és fél szem oldódó-lebegő párosításával lehetett nagyobb tükröset húzni. Ami nem is nekem sikerült igazából…

Piciny tavunk közelségét kihasználván kedves barátom, sporttársam is az én sorsomra akart jutni, kiugrott hát ő is faggatni kicsit a vizet. Mondtam neki a telefonba, hogy készüljön fel, állítsa érzékenyre a pickereket, úgy jöjjön. A busz majdnem a tópart mellett tette le, majd mellém ülve bedobta az imént említett csalival beélesített pickerbotját. Én persze addig hihetetlen fárasztásokban vehettem részt. A kárászok és a kisebb pontyok két-három órán át nem hagytak békén. Még barátom érkezésekor is horgomon volt egy harcos, ami kiválóan igazolta, hogy nem a levegőbe beszéltem akkor, mikor azt mondtam, csukott szemmel is lehet itt horgászni. Úgy is tudja az ember, négy perc múlva hal van a horgon.

Örömpeca a javából!
„De még ez is túl nagy nekem…!”
A kisebbek még a matracra sem kerültek…
Néha elkelt a segítség… :)
Neki azért kellett a puha fekhely
Szóval akár csukott szemmel is pecázhattam volna…úgyis tudni lehetett… 4 perc múlva hal van a horgon… :)
Még ha a sima csonticsokorra és ilyen egyéb hal is…
Bárhogy is… mindig görbült

A kis etetésemet, pályámat felfrissítvén ő ugyanúgy járt el érkezésekor, mint én. Ugyanolyan szereléssel, ugyanolyan kajával, de az etetés szélére horgászott - már csak ott volt hely a bevetett szerelékének. Neki jutott eszébe eme furmányos és drasztikus változtatás. Igaz, hogy azért kellett neki várnia, de mindjárt az első szép tükröse majdnem 8 kilót nyomott!

Csak úgy bámultam, hogy itt tényleg lehetnek debellák. Kár, hogy nem volt rá még pár óránk, épp csak egy. De még az utolsó percekben is akasztottunk egy-egy pontyot. Tényleg bámulatos érzés egymás után partra segíteni a kisebb-nagyobb uszonyosokat, főleg finomszerelékkel! Tényleg tiszta élvezet. Ezért is szoktam ilyen kis meseteknőket keresgélni, mert itt tényleg a halfogás örömét élhetjük át. És igaz, hogy mesterséges és picike, de azért nagyon nagynak is tűnhet, mikor hazafelé indulva fáradtan cipeljük kifelé a kocsihoz a cuccokat. Na, igen, elkél néha a kiskocsi. De ha tényleg azt nézzük, hogy hol van a nagyobb esélyünk a több halra, akkor teljesen jól jöhet egy ilyen vizecske. És igaz, hogy mindenki fog halat egy ilyen tóból, de nem mindegy, hogy milyeneket ugye, és hogy mennyit…

Gábor sporttárs debellája
És a végére… 1.
… 2.

Hát, viszlát a következő részben, egy másik tó mélyeit faggatva… addig is soha rosszabbat senkinek! Görbüljön!

C&R!]

Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Horváth Katalin, Molnár Gábor (Goldengorilla), Horváth Tibor (Ti13i)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: