Vadvízi kalandok 11. rész - A Vág folyón horgásztunk

Vadvízi kalandok 11. rész - A Vág folyón horgásztunk

Horgásztudásunk csak úgy fejleszthető, ha számunkra új, ismeretlen vízterületekre is ellátogatunk. Ezek megfejtése azonban nem egyszerű, ráadásul sok időt és energiát igényel. Szerencsére az ismeretségi körömben sok hozzám hasonló segítőkész és önzetlen horgász van: ők sem viszik magukkal sírba a megszerzett tudást, tapasztalatot, hanem szívesen segítenek. Az sem titok, hogy gyakran horgászom külföldön és ott is sok kedves barátra leltem. Legutoljára Szlovákiában, a magyar horgászok számára is jól csengő Madunicében, a Vág folyó üzemvíz-csatornáján horgásztam, igazán vad és harcos folyóvízi halakra.

Miről híres Madunice?

Itt rendezték meg 2003-ban az 50. Édesvízi Halfogó Világbajnokságot, ahol a magyar csapat világbajnok lett. Ez a magyar felnőtt nemzeti válogatott első és eddigi egyetlen csapat aranyérme azóta is.

Madunicében lett a magyar felnőtt nemzeti válogatott 2003-ban világbajok

Én 2002-ben, a magyar válogatott tagjaként, a világbajnoki keret összeállítása előtt horgásztam itt utoljára. Emlékezetes rangadó volt az számomra… A 4 fordulóból álló verseny 3. fordulójáig stabilan benne voltam az első 6 főben, amely az induló csapatot jelentette, majd jött a mindent eldöntő utolsó forduló. Akkor még 14,5 méter hosszú rakós bot használata volt engedélyezve. A forduló kezdete után 15 perccel - egy bevágást követően - 6 darabra tört a botom. Csak egy 50 cm-es csonk maradt a kezemben. Alig tudtam a bot vízen úszó darabjait kihalászni. Ráadásul a versenyt egy tartalék, de rövidebb: 13 méter hosszú bottal kellett folytatnom. Az alapozó etetésem azonban 1,5 méterrel beljebb volt… Ezután alig tudtam már halat fogni és végül a 7. helyen végzetem. Így a következő évben a partról izgulhattam végig csapattársaim remek szereplését, ahol a magyar csapat aranyérmet szerzett. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. De sokszor gondoltam rá, hogy mi lett volna, ha nem törik el a botom az utolsó fordulóban…?! De ez már csak történelem marad…

2002-ben még rakós bottal horgásztam itt először…
… amikor a világbajnokságon induló keret összeállítása volt a tét

Érdekes volt ide újfent visszatérni, ahol azóta is rendszeresen rendeznek versenyeket. Az úszós horgászok mellett egyre több a rangos feeder-verseny is. Sok feederes horgássza nap mint nap a rendkívül nehéz, technikás és halban gazdag pályát. Szlovákiában úgy tartják, hogy ez a vízterület a folyóvízi horgászat magasiskolája! Aki itt eredményes tud lenni, bárhol megállja a helyét! Miért? Máris kiderül!

Jól látszódik, hogy milyen egyenes a Vág folyó üzemvíz-csatornájának a medre
A gyönyörű környezet, a kristálytiszta víz és a csodálatos folyóvízi halak horgászatra csábítanak!

A helyszín részletes bemutatása

A vízterület valójában egy mesterségesen létrehozott, több kilométer hosszú, nyílegyenes csatorna, amely a Vág folyóval párhuzamosan halad. Elsődleges szerepe az áramot termelő erőművön átfolyó víz levezetése, ennek megfelelően a vízszint minden nap akár 60-100 cm-t is emelkedhet, majd csökkenhet. A csúcsra járatás intenzitását a vízutánpótlás is befolyásolja. Tehát a szinte mozdulatlan, alig folydogáló víz a zsilipkapuk megnyitásával egyik pillanatról a másikra vad, rohanó folyóvá változik. Amikor a víz csak nagyon lassan mozog, szinte lehetetlen halat fogni. Minél gyorsabb a folyó, annál aktívabbak és éhesebbek a halak is. Az azonban nem mindig tudható, hogy mikor indul az áramtermelés, mikor indul meg a víz. Így az itt megrendezett versenyek egy részén a folyó szinte mozdulatlan maradt. Ekkor a legfinomabb állóvízi végszerelékekkel lehetett csak „kipirickázni” egy-két halat. Amikor viszont felgyorsul a víz, a 100 gramm feletti súlyú kosarak is kicsinek bizonyulhatnak. Mindezt tetézi, hogy a meder rendkívül egyenetlen és elképesztő mennyiségű apró, borotvaéles vándorkagylót rejt. A legjobb esetben is a megakasztott halak fele kerül csak partra, de nem ritkán 5 kapásból csak 1-et sikerül kifogni…! Az éles kagylók állandóan elmetszik a vékony horogelőkét, amely ellen egyszerűen nem lehet védekezni. Rendkívül idegőrlő és bosszantó a sok elveszített hal. Ráadásul a halak testméretükhöz képest nagyon erősek, nagyon jól küzdenek, amelyben segít nekik az erőteljes sodrás. A víz kristálytiszta és áttetsző, amely tovább növeli a halak gyanakvását, tehát akármilyen szerelékkel és „húskampóval” nem lehet őket megfogni. Ha mindezt összerakjuk és végig gondoljuk, akkor rájövünk, hogy miért mondják azt, hogy „Ez a vízterület a folyóvízi horgászat magasiskolája!”.

Reggel meg sem mozdul a víz a szinte üres mederben…
… amely napközben megtelik, majd felgyorsul a folyás

Vendéglátóim

Meghívóm Vígh József volt, aki Szlovákiában, Galántán él. Akik figyelemmel kísérik versenybeszámolóinkat, azok már többször találkozhattak vele. 2011-ig ő volt a Szlovák Feeder Liga vezetője. Jól ismeri a Vág folyó legjobb horgászatit is. Gažo Milan és Haššo Jaroslav a pálya specialistái és igazi szakértői. Számos kiváló versenyeredményük bizonyítja ezt. Amikor a horgászatot szerveztük Józsival, boldogan mesélte, hogy „Ezek a fiúk a Haldorádó termékeket is nagyon jól ismerik és eredményesen használják! Sok jó eredményüket köszönhetik ezeknek a csaliknak és etetőanyagoknak.” Hirtelen arra gondoltam, hogy ezt csupán udvariasságból mondja, amelyet meg is említettem neki. Józsi erre kicsit morcosan csak annyit mondott, hogy „Ők néhány kiló etetőanyaggal nem megvásárolhatók!!! Viszont amiről megbizonyosodnak, hogy jó, abból nem engednek!” Érthető és világos gondolat!

A horgászhelyeket kisorsoltuk
Nekem jutott a középső hely

Ki hol horgászik?

Hárman horgásztunk, a pálya két „fenegyereke” és jómagam. Mindenki tudja jól, hogy folyóvízen az alsó hely a legjobb. Hogy ne élvezze senki eleve ezt az előnyt, sorsolással döntöttük el, ki hol ül le, hol fog horgászni. A sorsolás úgy hozta, hogy alul (elvileg a legjobb helyen) Jaro, a középső, azaz 2-es helyen én, míg legfelül (elvileg a legrosszabb helyen) Milan foglalt helyet.

Jól látható, hogy ki mit kevert. Itt nincs titok!

Ki mit kevert?

Íme, a három horgász keveréke:

1. Haššo Jaroslav keveréke

  • 2 kg Haldorádó Sajtos Bajszos
  • 2 kg Haldorádó Ponty Piros
  • 1/2 kg TTX
  • 1/4 kg édes keksz őrlemény
  • 1 kg föld
  • színező por
  • 1 flakon Haldorádó Aroma Tuning Sajtos Bajszos
  • 2 liter élő csontkukac

Jaro néhány alapozó dobás után már várta a kapást

2. Döme Gábor keveréke

  • 3 kg Haldorádó Nagy Dévér
  • 2 kg Haldorádó Ponty Piros
  • 1 kg VDE PV1
  • 3 kg Sensas Terre De Fond Jaune
  • 2 kg Top Mix Kavics
  • 0,5 kg főtt búza
  • 1 liter fagyasztott csontkukac
  • 1 flakon Haldorádó Nagy Dévér aroma
  • 0,5 flakon Haldorádó Vörös Démon aroma
  • 4 kg földes szúnyog
  • 0,5 liter élő csontkukac és 0,5 liter pinki

Én alapoztam a legtöbbet

3. Gažo Milan keveréke

  • 4 kg Haldorádó Sajtos Bajszos
  • 1/2 kg TTX
  • 1/2 kg édes keksz őrlemény
  • 1 kg Mosella parmezán sajtliszt
  • 1 flakon Haldorádó Aroma Tuning Sajtos Bajszos (+ további 2 flakon aroma, menet közben rákeverve az etetőanyagra)
  • 2 liter élő csontkukac

Milan igazán lendületesen kezdett

Ki milyen végszereléket használt?

Milan és Jaro végszereléke nagyon hasonlított egymásra. Mindketten zárt, drótos, de nagyon ötletes és „trükkös” kosarakat használtak. Ezek súlya a folyás erejétől függően 50-80 g volt. Én a dunai „dupla hurkos” végszereléket használtam 35, 50 vagy 70 g-os Haldorádó Rocket feederkosárral. Amíg a folyás nem erősödött fel, elegendő volt a 35 és 50 g-os, amikor azonban folyt a víz, mint a Niagara, a 70 g is kevésnek bizonyult…!

Jaro „trükkös”, mankókarokkal ellátott feederkosarat használt
Én a Haldorádó Rocket Feederkosarak különböző méreteit váltogattam
Milan, Jaróhoz hasonlóan zárt kosarat használt. Jól látszódik, hogy az erőgumi mindkettőjük végszerelékén elmaradhatatlan kiegészítő
A pontos horgászat érdekében főzsinórunkat mindhárman beakasztottuk az orsó klipszébe, így mindig azonos helyre dobtunk

Kezdődhet a horgászat!

Néhány alapozó dobás után máris megkezdődött a horgászat. Halkan jegyzem meg, hogy én még a súlyos alapozó gombócokat dobáltam, amikor Milan - talán 5-6 alapozó dobás után, az első bevetést követően - már halat fárasztott! Első hala egy kis márna volt. Mire az én felcsalizott horgom vízbe került, neki már 3 bajszosa raboskodott (időlegesen) a szákban. Nagyon lendületesen és erősen kezdett, és később sem lankadt.

Milan első dobása után…
… 1 percen belül (!) szákban volt az első hala…
… amely egy kis márna
Jaro sem tétlenkedett sokáig
Végre én is halat fogtam, egy szép jászkeszeget

Nem várt nehézségek

Nekem az első 2 órában mindössze 5 halam volt, miközben minimum 20 kapást rontottam… A dunai horgászat során bevált Gamakatsu horgaim mindegyike kigörbült a bevágás és rövid fárasztás után. A halak olyan erővel indultak meg, hogy kihajtották a vékony húsú horgokat! A 16-os monofil horogelőke folyamatosan elszakadt. Szóval voltak bajaim… Ráadásul, mint később kiderült, a halfogás szempontjából legeredményesebb időszakot töltöttem állandó szereléssel, horogkötéssel. Kb. kettő óra kellett, mire összeállt minden és rájöttem, hogy a 18-as előke még éppen jó, amelyhez a Kamasan B711 típusú 13-as méretű horog az ideális. Nem kell 100 cm-es horogelőke, elegendő a 60-70 cm-es is. Hiába választottam vastagabb előkét vagy fonott zsinórt nagyobb horoggal, azzal már nem tudtam kapást kicsikarni.

A 18-as horogelőke és a vastagabb húsú Kamasan horog jó párost alkotott

Minél több a kaja, annál kevesebb a hal…?!

Szörnyű volt azzal is szembesülni, hogy minél több etetőanyag került a vízbe, annál kevesebb lett a kapásom. Normál esetben pont fordítva szokott működni. Hiába próbáltam az élő anyag töménységét növelni és tisztán a földes szúnyogot kosárba tölteni, nem lett jobb, sőt egyre kevesebb lett a halam… A Dunán bevált dévéres keverék itt és most nem a legjobb választás volt, mert nem volt dévérkeszeg a pályán. Hárman 5 óra horgászidő alatt mindössze egyetlen dévért fogtunk. Finom fogalmazva sem volt dévéres a pálya, pedig utolsó emlékeim szerint sok szép dévér volt a csatornában. Vajon ők hová tűntek?

Én dévérkeszegre készültem, miközben 5 óra alatt hárman mindössze ezt az egy dévért fogtuk…
… viszont annál több szilvaorrú keszeg…
… kisebb-nagyobb márna…
… jászkeszeg…
… domolykó és leánykoncér akadt horogra

Mi a jó távolság?

Ráadásul a vizet jól ismerő szlovák horgászok - a délelőtti még nem túl erős folyást kihasználva - a parttól 40 méterre horgásztak, míg én „csak” 25 méterre. Amit aztán végképp nem értettem, hogy az elvileg legrosszabb, felső helyen ülő Milan fogta messze a legtöbb halat, míg Jaro és én közel azonos mennyiséget segítettünk partra.

Szlovák horgászbarátaim 40 méterre…
… míg én 25 méterre horgásztam

Gažo Milan volt a legeredményesebb! Mi sikerének titka?

Mi volt Milan kiemelkedő fogásának magyarázata? Ő már az elején megmondta! Az etetőanyag, amelyet kevert, verhetetlen ezen a vízen. Minden más keverék csak megközelíti fogósságát, de utol nem érheti! A Haldorádó Sajtos Bajszos etetőanyag mágnesként vonzotta a halakat! A folyamatosan azonos helyre dobott végszerelék körül rengeteg hal gyűlt össze, egymással versengve próbálták Milan horgát megszerezni. De Milan azt is megmutatta, hogy akár az etetési helytől távolabb dobva (igaz, kicsit több időt várva) sem tudta hal nélkül kivenni a végszerelékét. Hogy a kapás még gyorsabb, és a hatás (szó szerint) robbanásszerű legyen, folyamatosan locsolta az etetőanyagra a Sajtos Bajszos Aroma Tuningot. Néhány kiló etetőanyagra 5 óra alatt további 2 flakon aromát öntött rá! A hatás és az összfogása lehengerlő volt! Minimum dupla annyit (kb. 20 kilót) fogott, mint Jaro és én. Az a csoda, hogy én egyáltalán lépést tudtam tartani az alattam ülő horgásszal, amit annak is köszönhetek, hogy hármunk közül talán neki volt a legnehezebb terepe. A legtöbb előkét ő kötötte és cserélte. Az első 20 horogelőkéje 3 óra után fogyott el…

Gažo Milan fogta hármunk közül a legtöbb halat
Ezek főként márnák voltak
Haldorádó Sajtos Bajszos etetőanyagot és tömény sajtos aromát használt

Tanulságok

Ezen az egyetlen horgásznapon is nagyon sokat láttam és tanultam. Ha most ülnénk le, már tudnám, hogy mit kellene másként csinálni. Az ott megszerzett tapasztalatokat az itthoni folyóvízi horgászatok során is ki fogom próbálni és szükség szerint akár tovább is fejlesztem! Bízom benne, hogy a szlovák mesterhorgászoktól ellesett praktikák között Ti is találtok olyan érdekességet és újdonságot, amely abban segít, hogy a folyóvízi horgászatotok még eredményesebb legyen!

A halak méretüket meghazudtoló módon védekeztek, rendkívül erősek és harciasak voltak
Nem ő volt az egyetlen, akinek a szájában több horog is volt

Talán itt lesz 2014-ben a Feeder VB?

Még egy érdekes dolog. 2012-ben Belgiumban, 2013-ban Dél-Afrikában lesz a Feeder Világbajnokság. A szlovák Feeder Liga már most azon dolgozik, hogy 2014-ben Madunice lehessen a IV. Feeder Világbajnokság helyszíne. Mi drukkolunk nekik, hogy megnyerjék a rendezés jogát. Az nem kérdés, hogy ez mindenkinek jó lenne!

Több mint 40 kg hal került időlegesen szákba…
… majd gyorsan vissza a vízbe

Köszönet!

Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni szlovák horgászbarátaimnak az önzetlen segítséget, a remek „horgászleckét”, amelyből mindenki tanulhat és okulhat! A többi hasznos trükk a filmből kiderül.

Szlovák barátaim engem is megleptek. Köszönöm!!!
Milan és Jaro egyszerre ordították, hogy Sajtos Bajszos OKÉ!

Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!



Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly
Videó: Takács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: