5 év telt el azóta, hogy kézbe vettem első feederbotomat, s már az első találkozás óta képtelen vagyok elszakadni ettől a módszertől. Na, nem mintha szándékomban állna ezt megtenni, de az öt év alatt nem sikerült átlépni a 10 kg-os álomhatárt pontyfogás tekintetében, miközben gyakran néztem áhítatos szemekkel bojlis társaim sikereit, akik gyakran büszkélkedhettek a számomra csak álomnak tűnő óriásokkal. 2012 nyarán azonban sikerült átírni saját történetemet, s olyan élményekkel gazdagodtam, ami nem hétköznapi a feederbotos, de még a bojlis horgászok körében sem. Négyszer jegyezhettem be újra az egyéni rekordomat egy nap leforgása alatt.
Unokatestvérem, Robi - akinek nagyon sokat köszönhetek eddigi horgásztapasztalataim megszerzésben - néhány éve Franciaországba költözött. Azóta csak 1-2 hét jut évente, hogy egymás társaságát élvezzük, de nem múlhat el alkalom úgy, hogy ne látogassunk ki a vízpartra, legyen szó tikkasztó nyári hőségről vagy fagyos téli napokról. Így történt ez idén nyáron is, mikor is én látogattam meg Őt külhonban. Már hónapokkal előtte tervezgettük a programot, s természetesen, hogy hová látogatunk el horgászni. A helyválasztást rábíztam, s Ő kiválasztott egy tavat, ahol előtte csak egyszer horgászott, akkor is eredménytelenül. A helyszín egy több száz éves múltra visszatekintő víztározó volt, a Lac de St. Ferréol.
A tó egy 1667 és 1672 között épült gát létesítésével keletkezett, a Laudot-csatorna táplálja. Toulouse városától 1 óra autóútra fekszik. 1997 óta a gátat műemlékként jegyzik, mint Európa első ilyen méretű és funkciójú építményét. A tó és környéke kedvelt helye a turistáknak, a vízi sportok szerelmeseinek, s mindemellett természetesen a horgászoknak.
A szűkös időbeosztás miatt sajnos csak egy napunk jutott arra, hogy kedvenc hobbinknak hódolhassunk, így kissé félve indultam neki a túrának, hiszen teljesen idegen, hatalmas területű vízről volt szó, s féltem, hogy újra eredménytelen szereplésről számolhatunk be a nap végén. Mivel sem eszközünk, sem időnk nem volt arra, hogy a területet rendesen feltérképezzük, az unokatestvérem által, horgásztársaktól szerzett információk alapján választottuk ki a horgászhelyet. Érkezésünkkor meglepődve tapasztaltam, hogy látótávolságon belül egy horgász sem ült a parton, s ez egész nap így is maradt. Természetesen 1-2 óra elteltével ez már teljesen érdektelen információ volt számunkra.
Mint a bevezetőben említettem, jó ideje már csak a feederbotokat tartom a bottartó zsákomban, míg Robi egyre inkább a bojlizás világa felé húzódik. Ennek megfelelően ezen a napon is 2 feederbottal kívántam zsákmányul ejteni a bajuszosokat, míg unokatestvérem 3 bojlis készséget állított hadrendbe. Az etetést én etetőkosárral végeztem, melybe kizárólag hazai gyártó termékei kerültek, s a horogra szintén ennek a gyártónak a pelletjeit szántam csaléteknek. A bojlis oldalon is hazai gyártótól származó bojlik kerültek a hajszálelőkékre, az etetés pedig dobócsővel történt. A dolog egyik érdekessége, hogy a vízszint Robi megelőző látogatása óta rendesen megemelkedett, így a part korábban horgászatra alkalmas része víz alá került, s ennek köszönhetően a horgászatra kiszemelt vízterület dobótávolságon kívül esett. Szerencsére előző este a biztonság kedvéért a kocsiba raktunk egy mellcsizmát, melynek segítségével 30 métert tudtunk besétálni a vízbe, s így már elérhető távolságba került a kiválasztott hely, melyet - a korábban említett módon - kizárólag horgásztársaktól szerzett információkból határoztunk meg. Érkezésünk után bő 1 órával mind az öt bot végszereléke be volt vetve, s már csak a halakra vártunk.
Szerencsénkre az első kapás hamar jött, mely rögtön egy 10,14 kg-os pontyot eredményezett. Őt követte egy 7,14 kg-os, azonban mindkét jelentkező a bojlit vette fel, így számomra eddig eredménytelenül telt a horgászat. Közben váltogattam a csalikat, s bíztam benne, hogy lesz olyan ízesítésű pellet, amely meghozza a sikert számomra is. Másfél óra eredménytelenség után aztán sikerült megtalálnom a csodaszert, melynek ereje egész nap fogva tartotta a halakat, így a későbbiekben már mindkét boton ugyanazt kínáltam fel. A favorit ezen a napon egy 12 mm-es, Mandula Bomba névre keresztelt pellet volt, melyből két szemet fűztem a hajszálelőkére. A bojlis oldalon az M1 fantázianévre keresztelt golyó adta a halakat unokatestvéremnek egész nap.
Mindketten 6 pontyot fogtunk, s sógorom, aki csak megfigyelőként vett részt a horgászatban, egy esetben ki kellett, hogy segítsen bennünket, hiszen éppen mindketten fárasztottunk. Így a nap végére egy halat Ő is feljegyezhetett a noteszében.
A kapások minden esetben határozottak voltak, s gyakran csak hosszas küzdelemben sikerült megállítani a halakat egy-egy kirohanás után. A fárasztás, főleg az én esetemben többször 15-20 percig is eltartott, ám nagy szerencsémre a területen nem voltak akadók, valamint - unokatestvéremen kívül - szomszédos horgászok, így senkinek nem okoztam kellemetlenséget a nemegyszer 30-40 méteres oldalirányú kísérgetéssel. Rendkívül harcias példányokkal találkoztunk mindketten, s a dolgunkat tovább nehezítette a sekély partközeli víz, ami miatt a szákoláshoz is rendszerint segítségre volt szükségünk. Minden halat csak a parttól 15-20 méterre, a vízben állva tudtuk megmeríteni.
Mindeddig azonban nem is lett volna rendhagyó ez a nap, azonban délután megtörtént az első olyan esemény, ami miatt nekem már magában is örök emlék maradt volna ez a horgászat. Fél 1-kor egy határozott kapást követően, bő 10 perc fárasztás elteltével szákba került életem addigi legnagyobb hala. Robi aznap már két 10 kg fölötti példánnyal büszkélkedhetett, én ezt az elmúlt pár évben sem tehettem meg mindaddig. A hal pontos súlya 10,38 kg volt. Óriási öröm volt kézben tartani, a fényképező elé emelni. Legszívesebben órákig pózoltam volna vele, de a hal épségének érdekében természetesen azonnal visszaengedtem. Tőlem akár már akkor véget érhetett volna ez a peca, de szerencsére nem így lett.
Másfél órával később ugyanazon a helyen újabb ponty kívánkozott a szákunkba. A feederbot karikába hajlott, s negyedóráig küzdöttem, mire sikerült megmeríteni. Már első pillantásra biztosak voltunk benne, hogy újabb egyéni rekordot jegyezhetek majd. Így is lett, a hal súlya 13,98 kg volt. Már ez az élmény is leírhatatlan volt, nem beszélve a folytatásról! Este 5 és 7 óra között sikerült olyat átélnem, amiben talán soha többet nem lesz részem. Nem sokkal 5 óra után a bal oldali botomon egy rendkívül intenzív kapást követően újabb hal küzdött. 25 percig tartott a harc, több kirohanást kellett megfékeznem, s nem kis erőfeszítéssel a part közelébe csalni az óriást. A szákolás pillanatában Robi hangosan ujjongott, s mikor kiemelte a szákot, azonnal megértettem, hogy miért. Még soha nem láttam akkora pontyot élőben, most pedig saját fogásaim között jegyezhettem fel a 18,02 kg-os óriást.
Az öröm mámorító volt, s már nem tudtam másra gondolni, csak, hogy kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy ez velem történhet meg. 1 órával később újabb kapás, s hasonlóan nagy erőt éreztem a másik oldalon. Ez előző esetben tapasztalt fürge óriás helyett azonban most inkább egy darab fára emlékeztetett a teher. Nagyon lassan és nehezen tudtam a part felé vontatni a halat, de kirohanásokat egyszer sem tapasztaltam, így elsőre azt gondoltam, hogy egy kisebb példányt sikerült horogra csalnom. 15 perc múlva már hálóban volt a zsákmány, s unokatestvérem első szavait először nem hittem el. Csak ennyit mondott: „Ez még nagyobb, mint az előző!”… Itt nem volt ujjongás, mindenki némán figyelte a partra segítés pillanatait, s kíváncsian figyeltük a mérleg kijelzőjét. Egy álomban éreztem magam… A mérleg 21,54 kg-on állt be. Azonnal érkeztek a gratulációk és ketten vittük be a halat a matracon. Mindeközben a partról folyamatosan kattogott a fényképezőgép. A hal a puszi után komótosan elúszott, s én ekkor kiáltottam fel egy hatalmasat.
Ezután már nem jegyezhettem be újabb halat a naplómba, de ez egy cseppet sem érdekelt. Úsztam a boldogságban, s unokatestvéremnek segítettem a szákolásokban, hiszen ezután Ő még két halat is fogott 12,26 és 15,20 kg-os súllyal. Aztán beesteledett és még sötétedés előtt összepakoltunk. Indulás előtt némán néztük a vizet és lassan megindultunk a parkoló felé a csomagokkal. Aznapi teljesítményünk 13 ponty, melyek összsúlya 155,68 kg, amiből a legkisebb 6,50 kg, a legnagyobb 21,54 kg, s mindössze 4 példány volt 10 kg alatti.
Több hónap telt el azóta, de minden beszélgetésünk alkalmával szóba kerül az a nap, melyhez hasonlót talán már soha nem élhetünk át az életben. De kívánom minden kedves horgásztársamnak, hogy egyszer hasonló élményben legyen része és - akár feederbotos, akár bojlis technikával - partra segíthesse élete halát.
Írás: Rábai Attila
Fotók: Petri Róbert és Rábai Attila
