Horgásztábor 2. - A rakós támadása a Bikazugi-holtágon

Horgásztábor 2. - A rakós támadása a Bikazugi-holtágon

A második napon a táborlakókkal elindultunk a Bikazugi-holtágra, mert esedékes volt a szokás szerint megrendezendő házi horgászverseny. A Kákafoki után szerintem ez a legvarázslatosabb része a holtág-rendszernek, itt laknak az igazán nagy halak. Hogy aznap mit sikerült fogni? Az írásból kiderül!

Reggel nagyon melegnek ígérkezett a nap, épp a szerelékeket kötögettem és állítottam be a táborhely mólóján. Kissé késésben voltam, mert a többség már indulásra kész volt, de csakhamar végeztem, ám a finomszerelékes horgászatban nem elhanyagolandó a szerelék pontos összeállítása. Nekiindultunk hát a túrának, a halak csak ránk vártak.

A holtágra kiérve sikerült elég helyet találni a csapatnak, majd a helyek elfoglalása után (11:00) következett a horgászat. Már mindenki be volt dobva, de én még csak az etetőanyagot kevertem. Sikerült annyira belejönnöm a rakós botos pecába, hogy a többi „molyolós” mozzanat már sokkal simábban ment, mint máskor. A mélységmérést követően következett az etetés, majd a horgászat. A víz mélysége 3 m körüli volt, a botot 11 m-ben használtam.

Kovács Tanár úr is lassan elkészült valahol mellettem, Ő egy 7-es spiccbotot használt.

Egyelőre még láda nélkül, de megy a rakózás
Aznapi első halam

Elég nagy szél fújt, gyakran igen erőteljesen bele kellett csimpaszkodnom a botba, néha olyan érzésem volt hogy eltörik, bár ezt a bot aligha… Nehezen tudtam az etetésen tartani az úszót a szél miatt, rendesen kellett koncentrálni, de mivel nem spiccbottal vagy matchbottal pecáztam, az úszóm legalább nem vándorolt el az etetésről, így sokkal eredményesebb tudtam lenni, mint a többiek. Az első halam egy keszeg volt, társai is jöttek rendesen.

Sajnos a törpeharcsák is hamar megtalálták az etetésemet, viszont ez nem maradhatott így, változtatni kellett, mert nagy keszegek voltak a környéken, csak meg kellett őket találni. Ezen felbuzdulva lejjebb is húztam az úszót egy 30 centit, így a fenék felett lebegtettem a csonti csalit. Hogy ennek mi lett az eredménye? Szép dévérek!

Ilyen dévérek jöttek a fenék felett…
… és ilyenek

Közben kósza híreket hallottam, hogy itt-ott becsúszott egy-egy kisponty. A kárászokat és a keszegeket is szépen fogták, de a törpék ott is többségében voltak.

Az örömöm nem tartott sokáig, a törpék ismét megtalálták a csalit. Gyúrtam pár kemény gombócot, ami leért a fenékre, majd lösszel kevert lazább etetőt dobtam a keszegeknek, ami vízközt bontott. Ismét feljebb húztam a csalit a fenékről 30 centivel, majd vártam.

Újabb keszegek jutalmazták döntésemet, csakhogy elég ritkán volt kapásom. A végén meguntam, hogy nem jön nagy hal, ezért gondoltam, jöjjön kicsi, de sűrűbben! Ismét a fenékre tettem a csalit. Még mindig nagy volt a csend. Előfordult már velem ilyen, gondoltam is, mi lehet az oka, és sejtésem hamar igazolódott is. Hosszabb szünet után kapásom volt, majd a bevágást követően az 1,4 mm-es gumiból kiszaladt két méter okán tudtam, nem keszeggel van dolgom. A szákolást követően pontyfogásnak örülhettem. Igaz, nem volt rekordlistás, sőt kilós se, inkább amolyan 80 dekás forma, de ennek is nagyon tudtam örülni.

Az első ponty

Hát végre sikerült pontyot is fogni. Biztos voltam benne, hogy ha ekkora csend állt be, nyilván nem ez az egy volt az etetésemen. Újra felcsaliztam készségem, majd ismét betoltam a cuccot a rakóval. Közben mellettem Rózsa Tanár úr a tegnapi lemaradt csukán felbuzdulva megint rablózni kezdett a spiccbotos peca mellett, ám nagy meglepődésünkre az élő csalihalat a törpe vette fel! Méghozzá nem is kicsi. Még ilyet! Persze keszeg és kárász is akadt horgára, de amint beetetett, nem tudott megszabadulni a törpéktől. Kovács Tanár úr is aprította a keszeget-kárászt, ha nem is olyan intenzitással, mint én, de egy kisponty neki is sikeredett.

Közben kapásom van, bevágok, majd az előbbihez hasonlóan újra kihúz jó csomó gumit a hal. Akkor már mondtam is Apámnak, hogy „na, itt a második!”. Amikor a merítőben volt, megkönnyebbültem, és végre elővehettem a fényképezőt.

Egy újabb 80 deka körüli jószág

Gondolkodtam, hogy vajon mi lehet az oka, hogy nagyobb nem jön, ám nem sok időm volt rajta agyalni, mert jöttek az újabbak. Pontosabban négyet fogtam a horgászat alatt.

Sajnos ez se nagyobb, de nagyon örültem nekik
Ez pedig meglepett, de nagyon! A nagybajuszú…

Nem csak pontyból áll az élet, szerencsére keszegek is jöttek elvétve, na meg egy-két törpe. A keszegezés a kedvencem, bár a hab a tortán, amikor a finomszerelékre beugrik pár nagyobb hal is.

A horgászat végeztével következett a pakolás, majd a mérlegelés. Én mértem a halakat, a legtöbb résztvevő 1 és 4 kiló közötti mennyiséget fogott. Kovács Tanár úr a spiccbottal csupán 3 kilót tudott produkálni, míg én a rakóval 8-at! Nem bántam meg, hogy megvettem ezt a botot!

A fogás szép dévérekből, törpékből, és kispontyokból állt

Hadd jegyezzem meg - mielőtt bárki kritikával támadna -, hogy a csoportképen szereplő halak közül a méretkorlátozás alá eső, valamint a tilalmi idő szerint éppen védelmet élvező halakat a fotózás után azonnal visszaengedtük. A törpeharcsákat és a keszegeket elkészítettük vacsorára. Én szívesen visszaengedtem volna a fogásomat, ám a többség akaratát nem akartam megmásítani, és én is éhes voltam.

Végezetül értékes díjak kerültek kiosztásra. Még pendrive is volt a díjak közt, ám engem a Sensas sapka motivált! :-)

Az utolsó nap már nem horgásztunk, többnyire az alvás volt a fő téma, persze alva… Dél körül pakolni kellett, 13 órára átadtuk a szállást, majd tipli haza.

Összességében mindenki jól érezte magát, ráadásul újabb örömteli élményekkel gazdagodtam, jó volt ez a kis kikapcsolódás. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy látogasson el a környékre, ha még nem tette meg.

A díjak
A büszke horgászok, fogásukkal

Írta, fotózta: Szili Dániel (Danius)