Csatornázás: a varázsvíz, avagy egy örömpeca morzsái

Csatornázás: a varázsvíz, avagy egy örömpeca morzsái

Micsoda szavak… Csatornázás, varázsvíz, morzsák. Nos, igen: tényleg furcsán hangzik, az első szó láttán az átlagember rögvest a falvakban, városokban folyó csatornázási munkákra gondolna. A varázsvíz sem takar semmiféle mágikus helyet, és hogy egy peca örömet okoz, az csak természetes. Sajnos újra átélni nem lehet, viszont megosztom Veletek annak morzsáit, amivel e varázslatos hely örömet szerzett nekem.

Hosszú ideje nem horgásztam már. A Tisza vízállásra nem volt megfelelő hogy letegyük a csónakot, a földutak járhatatlanok voltak a gyakori esőzésektől. Kedvenc időszakaim múltak el, jobbnál jobb halak gondolatai foszlottak szerte s én csak vártam, majd lesz valahogy. Végül csak nem bírtam tovább, éreztem, ma halszagú lesz a kezem!

Nosza! Mint régen. Bicajra fel, kormányra vödör, bottok a vállon, már csak hátszél kéne, uzsgyi a vízre! Ja, hogy nincs csonti? Sebaj, hátul a trágya, túrok gilisztát vasvillával.

Egy csatornát választottam, mely mellett elhaladva halfordulásra lettem figyelmes. Meg is álltam, szinte majd eldobtam a „tanyabájkot”, úgy siettem a vízhez. Tetszett a látvány, gondoltam szétnyitom a spiccbotom és megnézem, mi hal terem benne. Évekkel ezelőtt horgásztam itt utoljára, akkor mindenfélével megörvendeztetett.

A csali

Egy egyszerű szerelék, jó pörgős, pattogós giliszta a horogra, és már kész is, jöhetnek a halak!

Betettem a horgot, ám mozdításom se volt. Na, majd mozdítok én rajta, gondoltam, húztam oldalra a szereléket, és ahogy elengedtem, be se állt az úszóm: kapás! Egy szivárványos ökle volt, ami le is esett, ahogy nekem a tantusz, hogy persze egy ilyen vízen mozgás kell a halaknak. Továbbra se volt kapásom, csak ha mozgattam az úszót… Mi ez? De szép kapás! Nocsak, egy sügér!

Csatornalakó sügér

A víz szinte semmitmondóan keskeny és sekély, a vízi növényzet közepén a tiszta sáv mégis azt sejteti, lakik itt hal, nem csak béka. Úgy is lett, rögvest fogtam egy vörösszárnyút, ezüstkárászt, majd egy kis pontyot!

Az 5 m-es spiccbot szinte még hosszú is ide
Az apróságok…
… és a meglepetés halam

Sok csatorna be van nőve mindenfélével, főleg ha ilyen kicsi, ám ezek is szép számú halat rejtenek. Igaz, nem túl nagyokat, de van, aki ezeknek is örülni tud. Én mindenképp!

Közben a part mentén, a gyékényes tövében mozgásra lettem figyelmes. Azt hittem, egy sikló kapott el egy kishalat, de jobban megnézve egy csuka volt. Igaz, legfeljebb másfélszer akkora, mint a hal, amit az oldalánál fogva elkapott, majd tovairamodott vele.

Volt, ahol ez a kép fogadott

Odébb a bíbicek majd szétszedtek, legalábbis a hangjukkal. Valószínűleg a közelben költenek. Kezdetben csak kettő volt, majd lett három, végül már legalább nyolcan voltak, így hagytam is őket, továbbálltam. Később egy másik helyszínen újra szerencsét próbáltam. Ez a hely is varázsos, és hogy hal van-e benne? Meglátjuk.

Itt már szélesebb

Ez a csatorna is sekélynek mondható még ilyen magas vízállás mellett is, ám egy próbát megér. Össze is állítottam egy általam jónak vélt szerelést. Egy 5 m-es kompozit anyagú rugalmas spiccbotot vittem magammal, hozzá 16/14-es zsinór, a horgom 16-os. Az úszóm nyújtottabb, talán 1 g teherbírású. A víznek viszonylag erősen áramlott, így a pici úszó éppen határesetnek bizonyult.

Egyszerű szerelék, valamivel nagyobb eresztékkel

Felcsaliztam készségem és bevetettem, ám kapásom se volt. Próbáltam mindenhogy, de semmi nem hozott sikert. Van ilyen… lehet, hogy nincs hal a környéken. Elővettem az etetőanyagomat, melyet mindenféle megmaradt pecákból mentettem meg, a lényeg az volt, hogy ne legyen túl rikító a színe.

Gyúrtam pár apró gombócot, bedobáltam őket magam elé, a botom spiccénél kicsit beljebb, majd vártam.

Egy kis ösztönzés a halaknak

Kisvártatva megjelent néhány buborék. Majd egyre több. Végül egy akkora buborékfelhő úszott fel, hogy meghökkentem, mert olyan volt, mintha egy harcsát mozdítottam ki a helyéről. Forrni kezdett a víz! Hamarosan eltűnt az úszóm is… a bevágást erős kirohanások és küzdelem követte, azután partra segítem a fáradt, de még küzdeni kész ezüstkárászt.

A csatorna első hala

Innentől fogva a víz forrt, a kapások egymást követték. Harcos kárászok álltak be az etetésre, melyekkel fel kellett vennem a küzdelmet.

Még alábukik…
… majd megadóan feljön

Az volt csupán a lényeg, hogy az etetőanyag ne fogyjon ki és legyen mindig giliszta a horgon. Az sem baj, ha vastag, vagy ha több szál - annál jobban kell nekik.

Hát nem gyönyörű?

Minek is ide egy nagy víz, több és nagyobb hallal? Aki próbált már csatornalakó halakkal viaskodni, az tudja, miről beszélek. Aki még nem, az sürgősen pótolja! :)

A favorit csali

Néha egy-egy küsz és vörösszárnyú is elkapta a csalit, hogy megszínesítsék kicsit a repertoárt. A vörösszárnyú keszeg bekap szinte mindent, ami ehető, de hogy az arasznyi küszök hogyan tudták magukba gyömöszölni a gilisztát, az talány.

A csatorna ékszere

Annyira jól szórakoztam, hogy se időre, se szomjúságra, se éhségre nem voltam tekintettel. A szúnyogokat is elviselhetőnek találtam (bár azt mondják, hogy szélben vagy tűző napsütésben nem tevékenykednek, de kérem, itt mindkettő van, és még így is?!).

Újabb fárasztás. Szépen megdolgoztatta a felszerelést
A „bandanagy”? Fene tudja, vagy három másik ilyet fogtam még
Mohó halszáj, mindent elnyel

Végül az tette fel az i-re a pontot, ami már sokszor zárta horgászataimat: ismét elfogyott az etetőanyag. De hát így is van ez rendjén, a pecás horgászik, az etetőanyag meg csak elfogy egyszer. Persze vannak szélsőségesebb esetek is, mikor a sör fogy el, és azért lesz vége a horgászatnak. :) Édesapámmal esett ez meg gyerekkoromban. Bátyám folyton unta a pecát, és felismerte azt a tényt, hogy ha elfogy Apa behűtött söre, hazamegyünk. Adta is neki sűrűn, kérdezte is tőle Apa kérsz? És mire Apa rájött, hogy miért kapja ilyen sűrűn a sört, az már el is fogyott…

Úgy két óra termése
Egy örömpeca morzsái
A varázsvíz lakója

Szili Dániel (Danius)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: