Már egy hónapja nem horgásztam, ezért igencsak kezdtek jelentkezni rajtam az elvonási tünetek. A Tiszán régóta nem sikerült kapást kicsikarni, ennek oka - többek között - a szokatlanul alacsony vízállás és a nagy kánikula volt. Elvétve fordult elő abban az időszakban, hogy igazán evett a hal, de ezúttal megtört a csend, jött a lehűlés és vele egy szeptemberi „zöldár”, ami a Tiszán piros betűs napnak számít…
Itt a szeptember. Tapasztalataim szerint ez és a következő hónap kecsegtet a legjobb eredményekkel a keszeg- és pontyhorgászat terén. Ilyenkor kerülnek elő a nagy dévérek, ekkor mennek zabáló, hízó körútjukra a pontyok. Itt ebben az időszakban a feeder és a picker botos horgászatot tartom legeredményesebbnek.
Bizony jól teszi az, ki ilyenkor pontyra is bedobál a keszeg mellett, de a süllőre is nagyobb az esély, mint máskor! Borongós, szeles, hideg idő volt aznap, ezért igencsak fel kellett öltözködni, mert a Tiszán nem tréfadolog, ha fúj a szél, ugyanis jártam már úgy, hogy majd ráfagytam a székre peca közben, pedig csak ősz legelején jártunk!
Horgászhelynek a Boszorkánysziget egy nem túl mély szakaszát szemeltük ki. Bekötöttünk a csónakkal, majd felszereltük a pálcákat, és már dobáltuk is be a cájgot.
Az én felszerelésem egy 3 m-es picker bot volt, hozzá egy rövid tört gubancgátló csővel ellátott feederkosaras végszerelék. A főzsinór 16-os, az előke 14-es, illetve 12-es, a horog pedig 16-os volt. Apám szereléke már valamivel egyszerűbb volt. Az övé egy nagyhurkos végszerelék volt, rajta egy körteólommal és egy 16-os, ill. 14-es horoggal. Ő nem etetett, míg én igen, jófajta piros, sajtos etetővel. A csali többnyire csonti volt, de én próbálkoztam gilisztával is. Bedobtam egy süllőző szereléket is, Apám pedig egy pontyozót fűzött kukoricával, ami ebben az időszakban általában igen nyerőnek mutatkozik.
Apámnak nem kellett sok idő, és máris elkezdte fogni a keszeget, kárászt. Kapás kapást követett, ami 2-3 héttel korábban nem így lett volna! Nekem giliszta csalira alig-alig volt kapásom, viszont igen szép kárászokat és egy szebb dévért akasztottam vele.
Halaim igen jó erőben voltak, némelyik megtévesztően heves kirohanásaival adta tudtunkra, hogy márpedig ő nem akar szerepelni a csoportképen! Volt két kárász, ami kitűnt a többi közül, ugyanis az egyiket eleinte kisharcsának, a másikat meg pontynak véltük, megtévesztő védekezésük miatt.
Aznap nagyon „pezsgett” a víz: olyan sok kapásunk volt (pláne csontira), hogy nem győztük bevágásokkal, elég sok hal le is maradt.
Én szokatlanul rövid előkével horgásztam, ami a lemaradások számát növelte, de ez nem is volt nagy baj, mert a halak eleinte vehemensen, intenzíven ettek… de egy idő után kezdtek leállni a kapások, és az etetőanyagom is elfogyott, hisz nem vittem magammal túl sokat. Ezért aztán átszereltem nagyhurkos szerkóra, amit díjaztak is a halnépek, visszatértek a kapások. Közben a feeder spiccén maszatolós süllőkapás (ugyanis az élő kishalat, időközben halszeletre cseréltem) jelentkezett, de a rablónak nyilván nem volt túl sok kedve a csalihoz, ugyanis otthagyta. Máskor nem finomkodnak, ugyanezzel a szerelékkel simán elvinnék a botot is… bár lehet, változtatnom kellett volna rajta, de nem tettem, túlságosan belemerültem a keszegezésbe.
Ekkor váratlanul bólogatni kezdett Apám pecabotja, melyen a pontyozó cucc volt, de sajnos kicsit elkésett a bevágással, és lemaradás lett a vége. Vajon mi lehetett? Nem kizárt, hogy egy akadóból szalajtott ponty, hiszen azon a környéken van rá esély, sőt pár száz méterrel arrébb van a kedvenc pontyozó helyünk, amit nem részletezek, mert akkor már nem lenne kedvenc, ha nem lenne rajta hely… :)
Kezdett már hűlni a levegő, éhesek és fáradtak is voltunk - alaposan kihorgásztuk magunkat.
Horgunkra ezúttal a kárászokon, karikákon és pár laposkeszegen kívül más nem akadt, de mi inkább horgászunk keszegre, mint bármi másra. Azért az a süllő (?) meg ponty (?) már csak hab lett volna a tortán, vagy cseresznye tejszínhabon…
Írta: Szili Dániel
(Danius)
Fotók: Szili Dániel
