Egy jó barát, egy tó és egy nyurga felszabadítása…

Egy jó barát, egy tó és egy nyurga felszabadítása…

Régóta terveztük cimborámmal már ezt a több napos pecát. Többszöri dátummódosítás után végre sikerül lefixálni az időpontot és lefoglalni a helyet. Gerézdpusztára esett a választásunk. Izgatottan érkeztünk meg a helyre és reménykedtünk, hogy sok halat tudunk majd matracra fektetni. Ha halban nem is, de szerencsére élményben gazdag volt a túra. Az élmény és a társaság néha többet ér, mint a rekordfogás!

Eljött az indulás előtti nap, de még rengeteg volt a teendő. Azért sikerült megfőzni a kukoricát és a búzát, amit egy napig áztattunk, valamint a temérdek cuccot bepakolni a kocsiba. Hajnalban ébresztő és indulás! Izgatottak vagyunk, viszont teljesen felkészültnek érezzük magunk és biztosak vagyunk, hogy sikeres horgászatban lesz részünk.

A kocsi rogyásig van, és az idő is szép

Megérkezés után szemügyre vesszük a terepet és gyönyörködünk a környezetben. Elkezdjük a cuccok kipakolását, hisz a kocsit vissza kell vinni a parkolóba, és egyébként is azt szeretnénk, hogy a cájgok már a halakra várnának a vízben.

Jobb oldal…
… bal oldal…
… mellettünk
Végre itt vagyunk!

Kipakoltunk és tettünk pár próbadobást, hogy az etetést meg tudjuk-e dobni, mivel nem vagyunk behordás pártiak, valamint csak a tógazda jóindulatának köszönhetően volt nálunk a csónak, ezért számítanunk kellett arra is, hogy bármikor csónak nélkül maradunk. Utólag már mondhatom, hogy szerencsére nem így lett. De erről majd később! A szemben lévő nádfaltól körülbelül 1,5 méterre van egy kemény plató, itt mozogtak is a halak szépen, így ezt jelöltük meg a bójával, majd megszórtuk kukoricával és pár szem bojlival.

Jani próbadobása
Irány etetni

Ezek után be is vetettük a szerelékeket. Mivel már voltunk együtt többnapos pecán, eldöntöttük, hogy most mindent feljegyzünk: mivel és mikor csalizunk, illetve erre milyen hal jelentkezik és mikor. A történethez tartozik, hogy Jani cimborám célhala elsősorban az amur volt. Régóta vágyik rá - ahogy szerintem rajta kívül még sokan, beleértve engem is -, hogy egy kapitális példányt tudjon a partra terelni. Ezért is jöttünk ide, hisz nemrég raktak a tóba több ilyen forma példányt.

Halra várva

A botok már beélesítve várták a kapást, így nekiláthattunk „táborunk” felépítésének. Épphogy elkezdtük tenni-venni, amikor egyik botom elfüstölt, és kezdődött is az izgalom. Mivel a bal oldali nádfal felé húzott a hal - és a terepet még nem ismervén nem is tudtam időben reagálni -, be is rohant a nádtorzsák közé. Itt jött az, amire már korábban utaltam: a „szerencse”, hogy nálunk volt a csónak. Be is ugrottunk és indultunk a hal felé. Jani nem egy evezőbajnok - hogy az Ő szavaival éljek… -, de sikerült elérnünk a halat és megmeríteni anélkül, hogy levertük volna a lapáttal. A merítőben lévő halat a vízben tartva az „evezőbajnokkal” a kormánylapátnál több perc evickélés után sikerült partra vergődnünk, majd és lemértük életünk első „csónakos” halát. Természetesen ezalatt én pöttyösre röhögtem magam. Szép, erős, 5 kg feletti nyurga volt. A képen is látszik, hogy számunkra teljesen érthetetlen módon sajnos a hal farokuszonya le volt vágva valamilyen jelölés szándékából, amire a tógazda se tudott magyarázatot adni, viszont meglehetősen felbosszantotta a látvány.

Az első „csónakos”

Természetesen nagyon örültünk, még ha nem is volt túl nagy példány, de az első volt sok szempontból. Miután visszajutattam a „csónakost” meghozó gyümölcsös süllyedő és fél ananászos pop-up kombót a vízbe, folytathattuk a sátor felállítását.

Épphogy elkészültünk és kielemeztük a „csónakos” story részleteit a saját nézőpontunkból, a belső feeder orsóján a fék megnyekkent. Felpattantam és vártam a folytatást, de semmi. Pár másodperc után a bot megemelése mellett döntöttem, gondolván, hogy véletlenül már csak nem szólal meg az a nyeletőfék! Ekkor kezdődött el az, ami köré ez a történet íródott.

A „bevágást” követően már éreztem, hogy valami van, de nem tudom mi. Megy balra, de közben meg mégse. Ez csak egy kicsi lehet, de akkor se stimmel valami… Olyan, mintha nem a horgon lenne. Pár másodperc után ez ki is derült, hogy egy beszakadt szereléket húzok. De az a szerelék meg csak ment jobbra. Rögtön eszméltem, hogy amit húzok, azon meg van egy másfeles. Jankó szaladt is egy ágért, amire fel tudja tekerni a kihúzott szerelék damilját. Ekkor én már leraktam a botom és vártam, hogy mi lesz ebből. Merítővel a kézben készültem a potyautas megszákolására. Ezeket a perceket lassítva éltük meg. A damil gombolyag egyre csak nőtt a faágon - ugyanúgy, mint a kíváncsiságunk, hogy mi lesz a végén. Végül pár perc után - ami számunkra egy örökkévalóság volt - megpillantottuk a hal hátát. Ebben a pillanatban egyszerre hördültünk fel, hogy „Atyaég, ez nem kicsi!”, majd sietve próbáltam alátolni a merítőt. Hozzászokva, hogy a horgász szépen belevezeti a halat a hálóba jeleztem is Jankó barátom felé, hogy „Hozd már erre!”. Amire csak izgatott vigyorral tudta mondani, hogy „És mégis, hogyan?”. Kapcsoltam, majd határozott mozdulattal, mintha a kezem nyúlt volna meg, megszákoltam az ajándék halat. Mint kiderült, pont jókor, mert ebben a pillanatban pattant el a hal életét kitudja már mióta nehezítő „kötél”. Mérlegelés után tudatosult bennünk, hogy egy több mint 8 kg-os, gyönyörű, egészséges nyurgát szabadítottunk meg a horogtól és több mint 30 méter damiltól, AKIT ezután már csak „a damilos”-ként emlegettünk. Természetesen mindketten lefotózkodtunk vele.

Itt még nem tudtuk, mi lesz belőle
Én és a damilos
Jankó és a damilos
A „póráz”

Ez csak az első pár óra eseménye volt. A délutánra megjött a várva várt amur is, ami a túra egyetlen torpedója lett. Sajnos nem a kapitális fajtából, de azért örültünk neki.

Ahogy a cimborám mondaná, az Amur úr

Volt itt még bokor alól hal kiszedés, csónakos, víz alatti gyökérből halszabadítás, parton fárasztásos csónakból merítés, hatalmas éjszakai felhőszakadás (ami a sátorban ülve olyan érzés volt, mintha géppuskával lőttek volna), házi dobócső tesztelés, valamint leadcore fűző tanfolyam Jankóval.

A két nap peca alatt közel 60 kg halat szákoltunk 5 kg-os átlagsúllyal, és csak egy halvesztésünk volt. Elég sok mindennel próbálkoztunk csalik és szerelékek terén, de végül csak „a damilos” lett a túra legnagyobb hala.

Ezek ellenére szívesen emlékszünk vissza erre az igazán pihentető és egyben szórakoztató pecára, aminek a végszava legyen a szép környezet, a jó társaság, egy pár doboz sör és az sem baj, ha fütyül a jelző!

Így ki lehet bírni

Írás és fotók: Császár Béla (Beeekaa)