Örömpeca a kánikulában

Örömpeca a kánikulában

Az idei első igazán eredményesen végződő horgászatomon találkoztam Gáborral és Brigivel a taksonyi holtágban. Ezt követően összefutottam Velük ugyanott máskor is. Meghívtak Duna-parti otthonukba egy közös horgászatra. Természetesen éltem a lehetőséggel, hiszen már az első peca is emlékezetes volt. Két hónapja rendszeresen járok hozzájuk, mert rendkívül szép és nyugis az RSD azon szakasza, ahol élnek. Hiába volt harmadfokú hőségriasztás, s javasolta a tévé, hogy mindenki maradjon hűvös, napfénytől védett helyen, én mégis vállaltam a napszúrást lehetőségét. A kánikula miatt a halak ezúttal nem kápráztattak el túlságosan minket, azonban - a szinte már kibírhatatlan hőség ellenére - újabb fantasztikus napot töltöttem a Kis-Duna partján.

Ritkán fordul elő velem az, hogy elalszom. De most összejött! Valószínűleg rosszul állíthattam be a telefonom ébresztőjét, és ezért a hajnali órákban Gábor hívására ébredtem. Érdeklődött, hogy miket fogtam már, mert általában hajnali 5 körül az egyik botom már beélesítve várja a kapásokat. Most hat óra körül sietve úton voltam, de sajnos lekéstem a napkeltét és azokat a szépségeket, természeti csodákat, amelyek vele járnak. Szeretem nézni, ahogy ébredezik a természet. Itt-ott pontyok ugrálnak, másutt balin terrorizálja a partközeli keszegnépet. Ezúttal a szúnyogból nem volt sok. Ez bizony fő szempont mostanában. Be kellett érnem a sima, megnyugodott vízzel, amit csak a kajakosok lapátcsapásai borzoltak időnként. A lényeg az, hogy végre kint voltam, a kutyák nem ettek meg, s nekiállhattam az etetőanyag bekeverésének (a recept egy zacskó Nagy Ponty volt fél doboz csemegekukoricával kiegészítve), majd pikk-pakk összedobtam a pontyos szettem és kezdődhetett a móka!

Felszerelésem
Horgászhelyem
Legyezőknek ismerős lehet a szúnyogriasztó tartó

Egy ideig csak az egyik bot volt szolgálatban. Mivel nem volt túl sok kapás rá, ezért egy kicsit „pihentettem a szemem”. Gábor most kivételesen újból félálomban hívott s közölte, hogy nemsokára hazaér. Nem örült annak, hogy még mindig nem sikerült egy halat sem fognom, de gondoltam, sebaj! Ha nem esznek a halak, akkor majd falatozom helyettük. Gyusziburgerem fogyasztása közben megszólalt Csipike, az öregszárcsa-hangú elektromos kapásjelzőm. Azt jelezte, hogy hal van a horgomon. Bevágtam és szép finoman kitekertem az új botommal fogott első halacskámat, ami egy aranyos kis ponty volt. Gyorsan lefotóztam és pillanatok múlva máris újra a Duna vizében lubickolt. A fogás örömére gyorsan összeraktam a pickerem, ami - mint később kiderült - fölösleges volt.

Az egyetlen nemesecske
Reggeli utáni állapot

Időközben megérkezett Gábor komám. Lelkesen kipakolt, bedobta a cájgjait, majd várt és várt… Kapása viszont nem volt, sőt még csak egy mozdítása sem. Próbálkoztunk ezzel-azzal, így meg úgy, de semmi. Másfél óra után feladta és inkább az alvást választotta. Délben már oly forróság lett, hogy újra visszatértem az egybotos módszerhez és inkább a fák lombjai alatt hűsöltem. Kell-e írni, közben folytonosan a szúnyogokat hessegettem?

Ebédidőben

Ebéd után sem volt jobb a helyzet. Egy kis keszeg ugyan beköszönt, elmondta, hogy roppant melege van idekint és sietne vissza. Az uszonyaival jelezte, jó lenne, ha sietnék a horogtalanítással. Eleget tettem a dévérke kérésének, azután visszamentem hűsölni. Kora délután halk nyüszítéssel jelezték a kutyák, hogy eljött az ideje egy kis játéknak és lubickolásnak.

Hűsítő játék
„Keresd a naphalat!”

Brigi délután megsajnált és úgy döntött, hogy spiccbotot ragad. Szerette volna, hogy legalább halat lássak. A csontikkal nem szimpatizál, ezért kamuszúnyogot (ugye, Gardellum? :) tűztem a horgára. Be is jött, mert négy tünemény vörit bűvölt ki a vízből. No meg majdnem egy békát!

Így kell halat fogni
Egy a „sok” közül

Időközben a lovardából hazaérkeztek vendéglátóim lányai. Az első dolguk azonnal egy kis megmártózás volt. Eleinte nem akartam velük tartani, mert ugye mégiscsak pecázok. Ám az elmondásuk szerint nagyon kellemes volt a víz, így aztán nem tudtam az invitálásnak ellenállni, és kiderült: igazat mondtak. Egyik helyen kellemesen hűsnek, majd egyetlen lépéssel odébb már melegnek tűnt a Duna vize. Lubickolás közben figyelhettem a picker spiccét és füleltem, hogy hátha meghallom Csipike riasztását. No de mondanom sem kell, egyik boton sem hallatszott vagy látszott a kapás. Abból a szempontból örültem a csendnek és mozdulatlanságnak, hogy nem kellett vízilabdás úszásban kisprintelnem a stégre.

Közben az ég beborult. Úgy látszott, vihar közeleg, azonban szerencsére pár esőcseppel és lágy szellővel megúsztuk. Reménykedtünk, hogy majd csak megjön a halak kapókedve…

RSDWATCH, de túl nagy voltam pöttöm életmentőnek
Előző napi vihar miatt rosszabbra számítottunk

A viharfelhők eltűntek, az esőcseppek felszáradtak. Mindenkinek még inkább megjött a kedve a horgászathoz. Élmény volt nézni a kicsiket, ahogy egymás után fogták a halakat. Nővérke fogta a halak többségét a „kőkemény” telesurf bottal, meg az igazi nehéz terepre kalibrált tengeri multi orsóval, hugicája meg boldogan engedte vissza a kifogott példányokat. Igazi munkamegosztás alakult ki kettejük között, alig akarták abbahagyni szorgoskodást. Ám indulni kellett nagyijukhoz, meg aztán készülni, mert jövő héten vár rájuk a lovas tábor. Legközelebb viszont többet horgásznak, erre ígéretet tettek. Gábor barátomnak jött végül egy szép dévér, meg sikerült egy finomnak éppen nem mondható végszereléket összehoznia.

Csapatmunka
Kicsi a hal,de nagy az öröm
Ejtős kapással jelentkezett
Mindenki horgászott

Késő délután elkezdtem komótosan összepakolni a cuccaimat, hogy a sötétedéskor megsokasodó szúnyograjokat elkerüljem. Amúgy sem éreztem úgy, hogy még tovább kellene erőltetnem azt, ami ezen a napon nem ment. Végül is mindenki fogott halat. Jól éreztük magunkat, jókat ettünk, ittunk, pancsoltunk és nevettünk sokat. Ez a lényeg! Halak azonban búcsúzáskor még megmutatták magukat. Gúnyosan ugrálva jelezték, hogy ma ők voltak a nyerők. „De Sebaj Tóbiás, mert az RSD újra vár. Oszt\' Gyuszi majd visszavág!”, mondtam magamban, miközben búcsút intettem kedves vendéglátóimnak.

Nemsokára újra látlak, szeretett Vizem

Írta: Válint Gyula
Fotók: Gyuszi,Brigi

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: