I. Gyermek és ifjúsági horgásztábor a Vadkerti-tavon

I. Gyermek és ifjúsági horgásztábor a Vadkerti-tavon

A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület fennállásának 50. évfordulója alkalmából két turnusból álló gyermek és ifjúsági horgásztábort szervezett a Vadkerti-tó partján. A Haldorádó közbenjárásával és az egyesület vezetőinek megkeresésére természetesen örömmel vállaltam, hogy segítek a gyermekeknek elsajátítani a horgászattal kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Az első turnus 2017. július 3-7. között zajlott, melynek legutolsó napján, egy horgászversenyen mutathatták meg a megszerzett tudást az ifjú táborlakók.

Hétfő
Elstartolt az I. soltvadkerti gyermek és ifjúsági horgásztábor!
Az első turnusban 11 gyermek vett részt, akik már a reggeli órákban szorgosan gyülekeztek a Vadkerti-tó partján. A gyermekek elsősorban kezdő horgászok közül kerültek ki, de volt olyan is közöttük, aki már évek óta horgászott. A megnyitó előtt Ungvári Ferenc, a Petőfi Horgászegyesület alelnöke köszöntötte az ifjú táborlakókat, majd a tábor megbízott vezetője, a mindig segítőkész és barátságos vezetőségi tag, Borsos József mondott néhány szót, aki a Vadkerti-tó sajátosságainak és élővilágának bemutatása mellett a tóban élő leggyakoribb halfajokat is ismertette. A rövid bemutatkozás után kiderült, hogy a tábor valamennyi résztvevőjének volt már több-kevesebb tapasztalata a horgászattal kapcsolatban, azonban számos olyan alapvető dologban szorulnak majd segítségre, mely hozzásegítheti őket a jövőben az eredményes horgászathoz. A tábor programját mindenképpen igyekeztünk úgy összeállítani a gyermekek számára, hogy a tanulás mellett jusson elegendő idő horgászatra is, ne váljon unalmassá, ne legyen amolyan kötelező feladatként érzékelhető.

A Soltvadkert – Kiskőrös Petőfi horgászegyesület idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját
A jubileumi rendezvény alkalmával az egyesület vezetői horgásztábort szerveztek, melynek első turnusán 11 gyermek vett részt

Ahogy az várható volt, a gyermekek nem igazán mutattak érdeklődést a horogkötés elsajátítása iránt, melyet legelső feladatként jelöltem ki számukra. Előttünk a csábító vízpart, szikrázó napsütés, gyönyörű időjárás, alig várják, hogy horgászhassanak végre. Ilyen időben biztosan jobban érzik magukat a vízparton, én meg semmiképpen nem akartam megfosztani őket a horgászat élményétől, ezért úgy döntöttem, hogy napirendtől kissé eltérően, a mai hosszabb horgászatért cserébe másnap egy picit több időt szánunk majd az elméleti és gyakorlati témák elsajátítására. Alighogy befejeztem a mondatot, mindenki futólépésben igyekezett a vízpartra. Volt, aki már komplett horgászfelszereléssel rendelkezett, de a legtöbben semmilyen készséget nem hoztak magukkal. Számukra biztosítottunk horgászbotokat, illetve a horgászathoz szükséges kiegészítőket, etetőanyagokat, csalikat, melyet a tábor végén természetesen egyfajta ajándékként haza is vihettek a gyermekek. A horgásztábor egyébként minden nap 9 órakor kezdődött, és délután 15 óráig tartott, ahol a reggeli gyülekező után a napi program szerinti elméleti és gyakorlati oktatás, közös ebéd, majd a horgászat következett. Természetesen a tábor minden napján biztosított volt a gyermekek számára többek közt a kétfogásos ebéd, mely főtt meleg étel, illetve a friss ivóvíz, valamint a tisztálkodási lehetőség is. Az első napunk így elég lazára sikeredett, de másnap sikerült néhány hasznos dolgot is eltanulni az ifjú horgászoknak.

A mai napi „lazulást” kihasználva, mindenki igyekezett mielőbb elfoglalni a helyét a vízparton
Nem okozott gondot a csalizás sem, pedig a legtöbb kezdő horgásznak sokszor nehezére esik a csontkukac horogra tűzése
Egyértelmű, hogy a ki itt a főnök!
Fanni legelső hala a horgásztáborban
Elkelt a segítség. Borsos József mindig közvetlen és barátságos, készséggel ált a gyermekek rendelkezésére
Ez volt a nap hala!

Kedd
A gyülekező után rövidesen mindenki elfoglalta helyét az asztaloknál, ahol néhányan álmos tekintettel kisérték figyelemmel a különféle horgászmódszerekkel, valamint az etetőanyagokkal, csalikkal kapcsolatos elméleti oktatást. Ezt követte a horogkötés különféle módozatainak elsajátítása. Az egyik legfontosabb, és talán az egyik legnagyobb türelmet és kitartást igénylő feladat a horogkötés, így elsőként ennek módját szerettem volna bemutatni, majd segíteni tanítványaimnak elsajátítani, kiegészítve alapvető úszós készségek összeállításával. Emlékszem, hogy amikor kisgyermekként a horgászattal ismerkedtem, a nagyszüleimnél ebéd közben tanultam meg a horogkötést egy gyufaszállal meg egy darab cérnával, melyben nagyapám nyújtott segítséget. Végül annyira belemerültem, hogy délutánra az egész doboz gyufát sikerült felkötnöm.
Köztudott, hogy a gyermekek általában gyorsan és nagy sikert szeretnének elérni. Nagyon fontos a türelmes és készséges segítség, a biztatás, a motiváció, különben nagyon hamar elmenne a kedvük az egésztől, márpedig pont az ellenkezője a legfőbb cél, megismertetni és megszerettetni velük a horgászatot. Mielőtt a horogkötést elkezdtük volna, mindenképpen fontosnak tartottam elmondani, hogy ennek elsajátítása ugyan nem lesz egyszerű, de a kitartó és türelmes gyakorlás után egészen biztosan sikerül. A megszerzett tudás megalapozza a jövőt, és így a horgászat nem csak bosszankodásból fog állni, ha esetleg valamiben elakadnak, sokszor a szó szoros értelmében. Ígéretet tettem arra, hogy aki önállóan és sikeresen fel tud kötni legalább három horgot, azok utána mehetnek is horgászni. Ennek hallatán mindenki lelkesen munkához látott. Volt, akinek alig néhány perc kellett, hogy megtanulja, de akadt, akinek nagyon sok türelemre és kitartásra volt szüksége, mire végül sikert ért el. Természetesen külön-külön is foglalkoztam azokkal, akiknek nehezebben ment, mindenképp el akartam kerülni, hogy emiatt elbizonytalanodjanak, szégyenkezzenek, vagy esetleg elmenjen a kedvük a horgászattól. Örömmel töltött el, hogy az ebédhez közeledve mindenki sikeresen végrehajtotta a feladatot, és gyorsan megtanultunk egy egyszerű úszós készséget is felszerelni, így a mai napra kitűzött célom teljesült.

„Kötözködtünk” egy kicsit a horgokkal
Volt, aki alig negyed óra alatt megtanulta…
… akinek viszont nem ment, rögtön a segítségére siettem
Végül Fanni is sikerrel járt a horogkötéssel
Egyszerű úszós készségek összeállítására is maradt időnk az ebédig

A délután – természetesen, ahogy ígértem – végig horgászattal telt, bár ifjú tanítványaim a kezdeti hibák miatt nagyon sokszor fordultak hozzám segítségért, gyakorlatilag egyetlen másodpercre sem maradtam feladat nélkül. Az összeakadt, leszakadt szerelékek, horgok, illetve a szúrós kis törpeharcsákból a horgok kioperálása a nap végéig folyamatos elfoglaltságot adott. Kiemelten fontos megjegyezni, hogy ezekben a helyzetekben rendkívül fontos a türelem és a segítőkészség, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen a gyermekeknek horgászat nélkül eltölteni. Volt, akinek negyedóra alatt csaknem tíz alkalommal kellett valamilyen segítségért hozzám fordulnia, melyet szintén türelemmel és megértéssel kellett megoldanom, illetve bemutatnom, hogyan is oldják majd meg a jövőben, ha elakadnak valamiben. Mi is voltunk gyermekek, mi is elkezdtük valahol, mi is elkövettünk néhány hibát horgász pályafutásunk során, mely napjainkban is előfordul. A gyermek számára a kellemes humorral összekötött biztatás az önbizalmuk növeléséhez és a sikereikhez vezető kulcs. Egyetlen rosszul megfogalmazott mondattal egy életre szóló nyomot hagyhatunk bennük…

A horgásztábor a gyermekek megfelelő élelmezéséről is gondoskodott kétfogásos főtt étel formájában
Délutánra ismét a horgászaté volt a főszerep

Szerda
Horgászerkölcs és etika, a vízparton való viselkedés egyéni és közösségi szabályai, valamint a halak viselkedése időszakonként és azok élőhelyeinek ismertetése került napirendre. Az elméleti oktatást követően az előző napon tanultakat gyakoroltuk. Következett a tervezett fő program, melyben az etetőanyagok összeállítását, helyes bekeverését, valamint azok különböző felhasználási módozatait tanulták meg az ifjú horgászok. A gyermekek örömmel fogadták az egyre izgalmasabb feladatokat, mindvégig lelkesek voltak. Igyekeztem arra ösztönözni őket, hogy csapatban is jól tudjanak együtt dolgozni. Hamar felismerték, hogy bizony egy jó etetőanyag összeállításához precíz és pontosan kidolgozott műveletek szükségesek, így a bekeverés mellett megtanulhatták azt átrostálni, különféle adalékanyagokkal, aromákkal dúsítani, majd olyan állagúra elkészíteni, hogy alkalmas legyen akár gombócok formálásához vagy például etetőkosárba gyúrva.

Reggel az előző napon tanultakat gyakoroltuk…
… majd az etetőanyagok összeállításával, bekeverésével folytattuk
Amikor az etetőanyagok elkészültek…
… alaposan át is rostáltuk…
… lelkes segítőim közreműködésével
Jól tapadó, de nem ragadó gombócokat formáztuk…
De az etetőkosárba is jutott belőle bőven
Senki sem maradt ki a gyúrásból
Kezdődhet az alapozó etetés!
Gergő nagyon örült ennek az apró pontynak…
Fanni viszont minden fogását széles mosollyal nyugtázta

Csütörtök
Az országos horgászrend legfontosabb pontjainak, illetve a halakkal való kíméletes bánásmód ismertetése után az elmúlt napokban tanultakat foglaltuk össze, hogy a pénteki horgászversenyre mindenki olyan alapvető tudás birtokába jusson, mely az eredményes horgászathoz elengedhetetlen. Volt ugyan, akinek a horogkötéssel akadtak még némi nehézségei, de az úszós szerelékek elkészítését, illetve annak megfelelő kisúlyozását, az eresztékek beállítását is részletesen bemutattam, majd közösen gyakoroltuk is mindezeket. Kiemelt probléma volt még a spiccbotos úszós végszerelékek bevetése is, gyakran kellett a fáról vagy a nádasból szereléket mentenem, ami gyakorlatilag folyamatos elfoglaltságot adott. A versenyen legkevésbé sem szerettem volna azt, hogy a horgászat helyett a gyermekek az elakadt, leszakadt szerelékek miatt bosszankodjanak, ami elvenné a kedvüket a versenyzéstől, ezért egyesével gyakoroltuk a spiccbottal való horgászatot. Tekintettel arra, hogy a horgásztáborban résztvevő gyerekek csaknem mindannyian kezdő horgászok, a legegyszerűbb spiccbotos készséggel kezdtünk, ennek helyes használatát sajátíthatták el. A rutinosabbak közül néhányan már feederbottal is próbálkoztak, velük előkéket kötöttünk, illetve végszerelékeket készítettünk el, majd az etetőkosár megtöltése után a dobási technikákat is gyakoroltuk. A délutáni horgászatra etetőanyagokat kevertünk, melyeket már csaknem önállóan készítettek el, nem kis örömömre. Végül az etetőanyag átment a rostán, ahogy az ifjú horgászok is.

Csodálatos környezetben horgászhattak a gyerekek, bár a nádasból és a fákról gyakran kellett szerelékek menteni
Az etetőanyag is átment a rostán…
… ahogy az ifjú horgászok is, akik készen állnak a holnapi versenyre!

A négy együtt töltött nap folyamán megtanultunk horgot kötni, különféle szerelékeket összeállítani. Az etetési, csalizási és dobási technikákat, illetve a legfontosabb etikai szabályokat, valamint a halakkal való kíméletes bánásmódot ismertettem ifjú tanítványaimnak. A következő, befejező napon az eddig megszerzett tudásukat egy horgászversenyen is megmutathatják…

Az igazi élmények nem a videojátékok előtt születnek

Péntek
Elérkezett a várva várt pillanat, a horgásztábor zárónapjához érkeztünk. Bíztunk abban, hogy a gyermekek a horgászattal kapcsolatban olyan alapvető ismereteket sajátítottak el, melyeket nemcsak ezen a horgászversenyen, hanem a jövőben is kamatoztatni tudnak majd. A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület kiemelt figyelmet fordít az utánpótlásra, a jelenleg 450 főt számláló egyesületi taglétszám fiatalítására. A fiatal tagok remélhetően a mai modern kor etikai normáit követve elsősorban a sporthorgászatot népszerűsítik majd a horgászok körében.

Az utolsó napon Józsi a halból készíthető különféle ételekről szólt néhány szót, majd a verseny szabályait ismertettük

Az hasonló esélyek biztosítása érdekében úgy döntöttünk, hogy mindenki egy spiccbottal és úszóval horgásszon a versenyen, amely délelőtt 10 órától vette kezdetét és 12 óráig tartott. A versenyt megelőzően Borsos Józsi tartott egy rövid ismertetőt a halból készíthető különféle ételekről, majd ismertettük a nem túl szigorú verseny szabályokat is. Annak ellenére, hogy egy horgászverseny zajlott, természetesen nem hagytunk senkit magára, így a halfogáson kívül szinte minden segítséget megadtunk a gyermekeknek, ha esetleg valamilyen problémába ütköztek. Az alapvető kötéseket, készségek elkészítését ugyan már eltanulhatták, de mindenképpen azt szerettem volna elérni, hogy a rövid kis verseny alatt minél több idő jusson az aktív horgászatra. A verseny meglehetősen szorosan alakult, sokszor néhány gramm döntött egy-egy helyezésről. A horgásztábor e turnusán mindössze egyetlen leányzó vett részt, ám kitartásban és eredményességében sokszor felülkerekedett a többieken. A mindig mosolygós Fanni nem először járt horgászversenyen, alig 10 éves létére már három serleggel is büszkélkedhetett.

Gergő már rutinos horgász, készen áll a verseny kezdését jelző dudaszóra
A verseny elrajtolt, Áron nagyon koncentrál…
… de Fanni sem tétlenkedik
Az egyetlen leány a táborlakók közt. Tehetsége és akaratereje miatt rendkívül büszke voltam rá
Rövidke versenyünk véget ért, rövidesen kiderül, kik kapják a díjakat…

Az ebéd után elérkezett a nap egyik talán legjobban várt pillanata, az eredményhirdetés, melyen az alábbi eredmények születtek: 

  1. Virág Áron – Soltvadkert 965 g
  2. Homolya Fanni – Soltvadkert 740 g
  3. Slajkó Áron – Soltvadkert 710 g
  4. Albert Áron – Kiskőrös 600 g
  5. Turán Balázs – Kiskőrös 585 g
  6. Vincze Dániel – Kiskőrös 580 g
  7. Sebestyén Gergő – Helvécia 545 g
  8. Torgyik László – Kiskőrös 515 g
  9. Rakonczai Samu – Kiskőrös 495 g
  10. Miskei Gergő – Kiskőrös 460 g
  11. Tímár Norbert – Kiskőrös 320 g
 

Fanninak – az egyetlen lánynak a táborlakók között – lelkes és kitartó munkája elismeréseként egy különdíjat adtam át. Természetesen senki sem távozott üres kézzel, hiszen a díjazottak mellett valamennyien egy emlékpólót kaptak ajándékba, illetve mindenki hazavihette az általunk biztosított etetőanyagokat, horgászbotokat, egyéb kiegészítőket.

Kis csapatunk egy fotó erejéig újra összeállt abban bízva, hogy az itt megszerzett tudást a jövőben is kamatoztatni tudják majd
A horgásztábor záró felvonásaként egy ízletes halászlével is megvendégelték a résztvevőket, szülőket, segítőket
Nem kellett aggódni a sor végén állóknak sem, hiszen bőségesen jutott mindenkinek
Egy igazán jó hangulatú és kellemes hetet tölthettünk együtt, melyet méltóképpen sikerült zárnunk a gyermekekkel, szülőkkel, segítőkkel, illetve az egyesület vezetőivel…
Mi már csak „hab” voltunk a tortán (Ezúton is köszönjük Virágné Szabadi Ritának, hogy ezzel a csodálatos tortával meglepett minket!)

A táborozás utolsó napja tehát igen mozgalmasra sikeredett, hiszen a gyermekek részére kiírt verseny után Váczi István közreműködésével a halászléfőzés fortélyaival ismerkedhettek meg az ifjú horgászok. Minden résztvevőt és a szülőket is vendégül látták egy adag filézett halászlére, de más finomságokból sem volt hiány, jó néhány felajánlásnak és a szülők lelkes és önzetlen segítségeinek köszönhetően. A szülők és gyermekek visszajelzései alapján egyértelműen az tapasztaltam, hogy igazán tartalmas és vidám hetet töltöttünk együtt. A folytatás három hét múlva, a II. felvonással következett…

Írta: Holler Imre
Fotók: Holler Imre, Borsos József

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: