Az amur horgászata

Az amur horgászata

Az egyik régi vágyálmom volt, hogy eljussak Amerikába, megismerkedhessek a kinti élettel, összehasonlíthassam a magyarországi körülményekkel. 2002 márciusában végre teljesült az álmom! Nem is akármilyen körülmények közepette! Tíz napot horgászhattam Floridában, ideális feltételek mellett. Külön öröm volt, hogy videó kamerával végig követhettük Feri barátommal a túrát, szinte minden pillanatát megörökítettük. Összesen 12 óra nyersanyag jött össze, melyek igazán bővelkedtek látványban, akcióban és főleg halakban.

Hosszas gondolkodás után döntöttük el Ferivel, hogy filmre visszük a Floridai kalandjainkat, hogy mások is átélhessék a fantasztikus amerikai horgászatokat. Kissé nehézkes volt a 12 felvett órát lecsökkenteni 65 percre, de végül sikerült. Az elkészült videó film, talán az eddigi legjobban sikerült filmem, főleg ha az izgalomra és látványra gondolok! Négy fő téma köré épül, melyek egyenként is mind szolgálnak érdekességgel és tanulsággal.

A floridai csatornákban szép amurok élnek.

Amur horgászat

Ez a film fő témája, szinte minden e köré épül. Floridában olyan "paradicsomi" állapotok fogadtak bennünket az amur horgászata terén, mely szerintem példátlan a maga nemében. Megérkezésünkig szinte alig háborgatták a halakat, kiváló lehetőségünk nyílott több módszer tesztelésére is. A folyamatos kísérletezés sem csökkentette az amurok érdeklődését, rengeteget sikerült fognunk.

Az amerikai amuroknak újdonság volt a magyar horgászmódszer.

A horgászatok során nagyon eredményes volt a víztetőn történő kenyérhéj úsztatás. Erről a horgászati módszerről szenzációs felvételeket tudtunk készíteni, tökéletesen látni a víztetőn lakmározó amurokat. Latható még a videofilmen a Feri által fogott "lófogu" hal is, mely rendkívüli fogsorával hívta fel magára a figyelmet.

Íme a félelmetes fogsorral rendelkező 'lófogu' hal.
Mint utólag kiderült Tambuqi a becses neve.

A horgászatok során a szerencse is mellénk szegődött, hisz sikerült egy 16.18 kg-os rekord amurt fogni. Külön öröm, hogy mindezt a videó kamera végig rögzítette.

16.18 kg-os rekord amur Floridából.

Tengeri horgászat

A magyarországi vizekhez szokott szemnek kissé szokatlan a tengeri peca, de azért meg lehet vele barátkozni. Bár én fanatikus művelője valószínűleg nem leszek, kissé távol áll tőlem ez a stílus. Érdekességnek viszont tökéletesen megfelelt, s ami a lényeg érdekes és különleges halakat is sikerült fognunk.

A tengeri horgászatunk egyetlen cápája.

Az Everglades mocsár aligátorai

A mai napig bele borzongok, ha felidézem az Everglades mocsárban történteket. Olyan események zúdultak ránk lavinaszerűen, melyet csak később lehetett igazából megérteni és lényegében felfogni. A mocsárban, az aligátorokkal való küzdelem közben szinte extázisban voltam, elszállt minden félelem érzetem, nem törődtem az egy-két mázsás hüllők életveszélyes jelenlétével. Minden áron győzni szerettem volna felettük, veszettül kívántam a siker édes ízét. Utólag felidézve az akciókat, már teljesen másképpen látom a történteket. Szinte nem ismerek magamra a filmet nézve, döbbenten állok a hülyeségem láttán. A film ezen részében Önök előtt is megelevenedik az Everglades mocsárban lezajlott hátborzongató küzdelem több pillanata is.

A videofilm élethűen visszaadja az aligátor fárasztásokat.

Amur bojli készítése

A film végén egy olyan, titkos recept alapján készült amur bojli elkészítésének minden fázisa látható, mely már fényesen bizonyított több helyszínen is. A bojli összetevőinek aránya és a munkafolyamatok tökéletesen végig követhetőek, segítségével mindenki elkészíthet egy igazán fogós bojlit.

Bízok benne, hogy a film mindenkinek tartogat majd újdonságot, valamint a megtekintése után remélem, hogy gazdagabbak lesznek egy élménnyel.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.