Japán fővárosa, Tokió a világ egyik legkülönlegesebb helye. Állandó pezsgés, rengeteg látványosság és változatos kultúra jellemzi, ami rögtön magával ragadja az ide látogató vendéget. A világ legnagyobb városa, amely a környező településekkel együtt közel 40 millió ember lakhelye! Hogyan lehet itt élni, dolgozni vagy esetleg horgászni? A következő írásomból és filmemből kiderül!
Ami elsőként szembetűnt, hogy bármerre jártunk Japánban, az emberek rendkívül tisztelettudóak, kedvesek, udvariasak és segítőkészek. Nagyon szervezetten, fegyelmezetten élik életüket. Teljesen más a kultúrájuk, a gondolkodásmódjuk, az élethez való hozzáállásuk, mint nekünk. Az egyéni érdek (némi túlzással) ismeretlen fogalom, kizárólag csapatban, közösen, együtt gondolkodva, a lehető leghatékonyabban végzik tevékenységüket, élik mindennapjaikat. Mindig jó látni azt, hogy miként működik egy másik ország, sőt egy másik földrész. Nagyon inspirálóan hatnak rám ezek a túrák és mindig azon gondolkodom, hogy mit tudnék ebből „magammal hozni” és idehaza is átadni, meghonosítani.
Joggal merül fel a kérdés, ha ennyire fejlett Japán, milyen a horgászkultúrájuk, milyenek a horgászvizeik? Talán senki sem lepődik meg azon, hogy nagyon óvják, védik a tavaikat, folyóikat, azok élővilágát, miközben a horgászatot is high-tech szinten művelik. Az sem véletlen, hogy a világ legjobb botjai, orsói, aprócikkei mind Japánból származnak. Volt szerencsém több horgászboltban is látogatást tenni, a kínálat elképesztően nagy, számos dologban fényévekkel vannak előttünk. Elsőszámú, egyben legkedveltebb horgászmódszerük a pergetés. Ezt művelik édesvízen, de talán még nagyobb azok száma, akik tengereken, óceánon horgásznak így.
Nagyon fejlett és népszerű az úszós horgászat is, amelynek fő célhala a herabuna (japán széles kárász). Érdekes módon a pontyhorgászat, annak ellenére, hogy majd minden japán tóban és folyóban él ponty, nem túl gyakori. Mindenük – csali, etetőanyag, horgászeszköz stb. – megvan ehhez a halhoz is, de kevesen űzik a pontyhorgászatot. Azon kevesek, akik mégis pontyra horgásznak, szinte kizárólag bojlis módszerrel próbálják meg horogra keríteni. A feederezés teljesen ismeretlen számukra. Végre valami újat tudtam én is mutatni nekik! :)
Az eredeti terv szerint 4 különböző, kifejezetten nehéz terepen szerettem volna próbára tenni magam és az általam preferált method feeder technikát. Elsőként Tokióban, a Tama folyón próbáltam szerencsét, amely a főváros egyik nagy folyója. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, egy dolgot tudtam biztosan, hogy élnek benne pontyok, és mindenáron szeretnék közülük néhányat megfogni. Kis csapatunk – Masayuki Yamane mint helyi segítőnk, Takács Péter operatőr kollégám és jómagam – kora hajnalban útnak indult, hogy napfelkelte előtt a vizet szemügyre vehessük. Érdekes módon itt is, mint a világ bármely pontján, a korai időszakban megmutatták magukat a halak. Amíg a nap a látómezőt be nem ragyogta, számos pontyugrásban gyönyörködhettünk. Tudtuk, hogy jó helyen vagyunk, „csak” meg kell fogni ezeket a halakat. De mire elkészültünk és a helyére került minden, már magasan járt a nap, ezzel együtt a halak aktivitása is befejeződött, és úgy eltűntek, mint szürke szamár a ködben…
Kezdetben kereső horgászattal, két különböző végszerelékkel próbáltam halat fogni. Próbáltam a saját etetőanyagokat, csalikat. Ezeket később kombináltam a helyi finomságokkal, de jó darabig nem volt semmi. Ebédidő közelített, mire végre az egyik spiccem óvatosan, de félreérthetetlen módon jelezte, hogy valaki a csalimmal játszik. A botot megemelve kiderült, hogy ez nem játék, és kezdetét vette a fárasztás.
Az első japán halammal úgy bántam, mint a hímes tojással, és amikor szákba került, felrobbant bennem az adrenalin…! Ez immár a negyedik földrész, ahol feeder technikával pontyot fogtam!!! Ekkor a kosárban a saját halas etetőanyagom (Maximum Green) és saját csalim (Hybrid Method Pellet) volt a tüskére tűzve. Kell ennél több?
Persze, hogy kell! Még több pontyot akartam kifogni! Ők azonban nem így gondolták. Talán újabb 4 óra telt el, mire ismét akasztottam egyet, de ezt már teljesen más helyen és módon, mint az elsőt. Massa tanácsait megfogadva a kereső horgászat (összevissza dobálás) helyett megetettem a parttól alig 25 méterre egy helyet és ezt horgásztam a későbbiek folyamán szisztematikusan. Tehát megpróbáltam a környéken úszkáló pontyokat egy helyre koncentrálni, majd ott megfogni. Ehhez viszont már a helyi etetőanyagot használtam, amely bővelkedett selyemhernyóbáb lisztben is. A nyerő csali viszont továbbra is sajátom volt, de érdekes módon csak egy ízesítés (édes ananász) és kizárólag a piros szín működött.
Ezzel a módszerrel szürkületig sikerült még egy pontyot fognom. Így Tokió sűrűjében, a Tama folyón már az első alkalommal tudtam 3 szép pontyot fogni. Nem is kezdődhetett volna jobban az ismerkedésem a japán vizekkel és halakkal, miközben a java még hátra volt! Hamarosan arról is részletesen beszámolok!
Írta: Döme Gábor
Fotók, videó: Takács Péter
