Wobblerkészítés házilag - 7. rész, a súlyozás elmélete

Wobblerkészítés házilag - 7. rész, a súlyozás elmélete

Tapasztalataim szerint a wobbler mozgására legjobban ható három tényező a lapka és az elülső fül elhelyezkedése, ezek egymáshoz viszonyított helyzete, illetve a wobbler súlyozása. E tényezők összehangolásával érhetjük el a wobbler optimális mozgását. A lapka helyzetét mi magunk tervezzük meg előre - és ezen már nem is nagyon tudunk változtatni - viszont az elülső fül helyzetével és a súlyozással még bőven tudunk operálni, és szinte biztosan el tudjuk érni, hogy wobblereink veretése impozáns legyen.

Ahogy Arkhimédész mester is megmondta anno, minden folyadékba mártott test annyit veszít súlyából, mint az általa kiszorított folyadék súlya. Másfelől viszont minden test annyi folyadékot tud kiszorítani (olyan mélyre tud merülni) amennyit saját sűrűsége (tömegének és térfogatának viszonya) enged. Az egyensúlyi állapot akkor jön létre, amikor a kiszorított folyadék súlya megegyezik a test saját súlyával, ilyenkor a test lebeg a folyadékban. Ha a kiszorított folyadék súlya meghaladja a testét, utóbbi a felszínen úszik. Ha viszont a test súlya eleve nagyobb, mint a teljes térfogatának megfelelő folyadék súlya, akkor a test alámerül. Ilyenkor mondjuk azt, hogy a test sűrűsége nagyobb az adott folyadékénál.

A wobbleorológiában ez a következőképp néz ki. Minden wobblertestre a vízbe merült térfogatának megfelelő mértékű felhajtóerő hat. Ha a teljes elmerülésnél fellépő maximális felhajtóerő is kisebb, mint a test saját (a benne lévő súllyal és a ráaggatott kütyükkel (terelőlapka, horog, kulcskarika stb.) együtt értett) súlya, akkor a wobbler alámerül, tehát süllyedő lesz, ellenkező esetben úszni fog a víz felszínén, illetve a köztes állapotban lesz lebegő, azaz „szuszpenzív”. Még egyszerűbbre fordítva kis súly - úszó wobbler, nagy súly - süllyedő wobbler, közepes súly - lebegő wobbler. Első lépés tehát meghatározni azt a súlynagyságot, amivel a wobbler a többi járulékos terheléssel együtt még épphogy nem süllyed el - nevezzük ezt „lebegősúlynak”. Ehhez mérten lehet majd tervezni az úszó, illetve a süllyedő típusok súlyozását.

Ha már kiokoskodtuk az alkalmazni kívánt súly nagyságát, akkor azt kell eldöntenünk, hogy az hol helyezkedjen el a wobblertestben. De miért is fontos a súly megfelelő elhelyezése? Nos, képzeljük el wobblerünket súlyozás nélkül. Valószínűleg oldalával feküdne a víz felszínén, és veretés helyett max. vízisíelést mutatna be nekünk. Hasonló lehet a helyzet akkor is, ha ugyan raknunk súlyt a testbe, de azt valahova a test középső részébe az elméleti középvonal mentén helyeznénk el. Egy kicsivel jobban, vagy akár teljesen lemerülne, de - legalábbis egyes wobblertest-típusok esetén - biztosan nem úgy állna, ahogy azt mi szeretnénk. Ha viszont a súlyozást a test alsó felébe (hasi részébe) koncentráljuk, akkor az „elnehezített” hasi rész szeretne lesüllyedni, a terheletlen felső rész pedig értelemszerűen szeretne felúszni a felhajtóerő miatt. Olyan ez, mintha egy kötél egyik végét felfelé, míg a másikat lefelé húznánk: a kötél közöttes szakasza függőlegesen ki fog feszülni, mint a cövek. Ez történik a wobblertesttel is, és ugyanezen megfontolásból helyeznek pl. nehéz tőkesúlyt a vitorlás hajók aljába, így azok még erős oldalszélben sem borulnak fel, megtartják ideális vízszintes pozíciójukat. A súly legfontosabb szerepe tehát a test függőleges irányban való stabilizálása, azaz a keljfeljancsi-hatás elérése. Beszélhetnénk még itt az erők hatásvonaláról, meg támadáspontokról, de szerintem nem wobbler-fizikából akarunk doktorálni, így elég csak annyit tudnunk, hogy nyugalmi helyzetben, amikor csak a gravitáció és a felhajtóerő hat, a wobblertestnek szépen vízszintesen, hassal lefelé, háttal felfelé kell állnia a vízben. Mindegy, hogy úszva, lebegve, vagy süllyedve, de vízszintesen. De mi történik akkor, ha elkezdjük vontatni?

Vontatás közben a terelőlapkába „belekap” a víz, ami a vízellenállással arányos ellenerőt fejt ki a testre. Nyilván a hatás-ellenhatás törvényének megfelelően ugyanilyen nagyságú, de ellentétes irányú húzóerő képződik az elülső wobblerfülön. Egyszerűbbre fordítva: minél nagyobb egy lapka, illetve minél gyorsabban vontatjuk a wobblert, annál nagyobb húzóerőre lesz szükségünk a vontatásához. E két erő kölcsönhatásaként jön létre az a kibillentő hatás, amely a testet annak hossztengelye mentén függőleges irányban stabilizált pozíciójából kibillenteni „szeretné”. És természetesen ezzel a kibillentő erővel szemben hat a fentiekben taglalt „függőleges irányban stabilizáló erő” (nevezzük így), ami viszont „nem szeretné”, ha kibillenne a test. A wobbler működésének lényege, hogy alaphelyzetben a terelőlemez a nagy közegellenállású, miközben a test maga áramvonalas. Húzás hatására a lapka - mint egy propeller nyelve - valamelyik irányba kibillenti, kifordítja a testet, ezzel együtt a farokrész is elmozdul a lapka kibillenésével ellentétes irányban. Ez nem csak egyszerű oldalra kitérés, a test elcsavarodva, a hasát kissé felfelé fordítva billen el: a wobbler ezzel kerül olyan helyzetbe, hogy a terelőlemeznek egyre kisebb felülete essen a húzás irányába (így csökken a rajta ébredő, közegellenállásból fakadó erő). Ugyanakkor e kifordulás folyamata során egyre kevésbé marad áramvonalas a test, ellenállása egyre nő. Egy bizonyos mértékű farok-kimozdulás után a wobbler olyan pozícióba kerül, hogy a víz már az ellentétes irányba kezdi nyomni, és egy bizonyos ponton (nevezzük holtpontnak, vagy átbillenési pontnak) visszabillen. A holtpontban a test ellenállása már nagyobb, mint a - húzás irányára már majdnem élével álló - lapkáé. A visszabillenés lendülete a nyugalmi állapotra jellemző helyzeten továbbviszi a mozgást, ezért a test az előző kitérés irányához képest mindig az ellentétes oldalra fordul. Ezen erők bonyolult kölcsönhatásából és a test elmozdulásából együttesen jön létre a harmonikusan ismétlődő veretés, de csak akkor, ha megakadályozza valami, hogy az egyik irányban kissé az oldalára is fordult wobbler a hasát is az ég felé fordítsa - ezt akadályozza meg a megfelelő súlyozás. Ha a kitérés mértékéhez képest nem elég nagy a testen belüli súly-aszimmetria (nincs kellő keljfeljancsi-hatás), akkor a test pörögni fog.

A wobblertestre ható erők vontatás közben

Remélem, nem volt túl száraz a fenti elméleti rész, de úgy gondoltam, biztosan lesznek Önök között olyanok is, akik szeretnék majd megérteni, hogy mi miért is történik.

Súly nagyságának meghatározása

A súly nagyságát elsősorban annak megfelelően válasszuk meg, hogy süllyedő, úszó, vagy lebegő típust szeretnénk. Csak bizonyos határok között tervezhetünk, mert túl kicsi súly esetén nem jön létre a megfelelő keljfeljancsi-hatás, ugyanakkor túl nagy súly esetén nehezen tud kibillenni a wobblertest a függőleges helyzetéből. Nálam az a módszer vált be, hogy vízbemártással meghatározom azt a súlynagyságot, ami mellett a test az összes járulékos terhelésével együtt épphogy elsüllyed, ez lesz a lebegő típusok terhelése, ezért én ezt lebegősúlynak nevezem. Ehhez mérten közelítőlegesen 2/3 arányú súlyozást használok az úszó típusok esetében, illetve 4/3 arányú súlyozást a süllyedő típusok esetében.

A lebegősúly meghatározást az egyforma darabokból álló szériánk egy darabján - nevezzük mintamodellnek - elegendő elvégezni. Bár kisebb-nagyobb eltérések biztosan lesznek a széria darabjai között, ezek már nem befolyásolják a végeredményt. Ha viszont sok egyedi modellt akarunk készíteni, akkor nem szükséges a lebegősúly meghatározásával vacakolni, hanem rögtön próbálkozhatunk a tényleges súlyozás kikísérletezésével is.

A pontos súlymeghatározásnak viszont egyik esetben sem tenne jót, ha a vízbe mártott natúr, felületkezelés nélküli wobblertest (főleg a hasi bevágáson, és a lapkafészken keresztül) jól megszívná magát vízzel - továbbmegyek, ez nagyon nem lenne jó. Egyrészt a magába szívott víz mennyiségével arányosan változna a szükséges terhelés nagysága, másrészt úsztatás után nagyon sokáig kellene szárítgatni, és száradás közben torzulhatna, vetemedhetne is a test.

Fentiek miatt ennél a műveletnél célszerű előre lelakkozni a testet a nyitott hasi bevágással és a lapkafészekkel együtt. Az előlakkozáshoz használjunk erősen felhígított lakkot, ugyanis a túl sűrű lakk vastag réteget eredményezne, ami a hornyokat túlságosan beszűkítené. Viszont legalább háromszor mártsuk be a testet (3 lakkréteg), továbbá a fölösleges lakkot minden esetben töröljük ki a hasi bevágás hornyából és a lapkafészekből is, ellenkező esetben a lakk nagy cseppekben száradna meg a vágatokban, és onnan csak körülményesen lehetne eltávolítani. A végleges lakkozással kapcsolatos részletes teendőket egy későbbi részben fogom ismertetni.

A lebegősúly nagyságának meghatározásához 10 g-os pálcaólmokat használok, melyeket satuban a hasi bevágás szélességi méretére, azaz 1-1,1 mm-re lapítok. Ezek az ólomlapocskák képzik majd a tényleges súlyozást is. 7 cm-es hosszig, közepesen duci testeknél optimális megoldást ad.

Pálcaólom darabkák és ólomlapocskák lapítás után

A lapítás úgy történik, hogy a pálcaólomról csípőfogóval levágom a karika részt, majd a megmaradt, mintegy 8 cm-es pálca testet is kettévágom, így könnyebb azt kilapítani. Magát a lapítást kis asztali satuban végzem alumínium lapok között (ez persze bármi lehet, csak sima legyen a felülete).

A kezünkkel V alakban kinyitjuk a nyomólapokat, és közéjük ejtjük az ólompálca darabkát
Lapítás satuban alumínium lapok között

Az ólomlapocskák egyenként kb. 4,5 g körüliek lehetnek. Ha pontosan meg akarjuk tudni a súlyukat, akkor gramm pontosságú konyhai mérlegen legalább 20-30 ólomlapocska összsúlyát mérjük meg, és ezt osszuk vissza a darabszámmal, így a további munka szempontjából sokkal praktikusabb átlagértéket kapjuk. Egyébként az ólomlapocskák eredeti súlyának itt nem lesz igazán jelentősége, mert a gyakorlatban ezek nagyságával fogunk operálni. Egy normál 7 cm-es, közepesen duci, úszó modellhez kb. másfél ólomlapocskára lesz szükségünk, ez 5-7 grammnak felel meg.

A lebegősúly meghatározásakor figyelembe kell venni minden leendő terhelést, úgymint huzalozás horgok, kulcskarikák, lapka, lakk, festék, ragasztó súlya stb. A már meglévő dolgokkal (huzalozás, horgok, kulcskarikák, esetleg lapka) tudunk operálni, de a lakk, festék, ragasztó, súlyát csak becsülni tudjuk. A pontos tervezést az is nehezíti, hogy a test külsejére később felkerülő rétegek a térfogatot, azaz a felhajtóerő mértékét is növelik. A meglévő terheléseket normál módon is be lehet helyezni a test hornyába, de a súly próbálgatására egyszerűbb módszert találtam ki. A huzalozáshoz is használt drótból készítek egy kis kampót, amit az előlakkozott test hasi vágatán belül beszúrok a fa puha anyagába, erre lehet majd felaggatni a különböző terheléseket. Ez a kis kampó nagyjából modellezi a többi járulékos terhelést (ragasztó, lakk, festék, fólia, stb.) Az ólomlapocskákat úgy lehet felakasztani a kampóra, hogy az egyik végükön apró lyukat szúrunk körzőheggyel.

A lebegősúly meghatározás során minden meglévő terhelést felaggatunk a kampóra, és ezzel együtt annyi ólomlapocskát, amivel a test már elsüllyed vízbemártásakor. Ezután az egyik ólomlapocskából csípőfogóval vagy ollóval pici darabkákat nyesegetünk le egészen addig, amíg a test épphogy nem merül el. Nos, a megmaradó ólommennyiség lesz a lebegősúly. Nagyjából igaz, hogy a lapka és a felkerülő lakk, festékréteg, fólia stb. súlyával együtt lesz ténylegesen lebegő a test, de inkább nevezzük enyhén süllyedőnek, mert az igazi lebegő testet nagyon nehéz kisúlyozni. Én nem is nagyon szoktam ilyeneket készíteni.

Minden szükséges terhelés fel van aggatva
Most a jó, éppen nem merül el!

A fenti módon megállapított lebegősúly lesz tehát a tényleges súlyozásunk alapja. E súly nagyságának 2/3-át szoktam alkalmazni az úszó típusokhoz és 4/3-adát a süllyedő típusokhoz. Ezt persze nem kell szigorúan betartani, nagyobb eltérés esetén is jól be lehet állítani a veretést. Én általában a lebegősúly felületének nagyságával operálok, ehhez képes szemmértékre határozom meg az úszó és süllyedő típusok súlyozásának nagyságát, és a gyakorlat azt mutatja, hogy ez a pontosság bőven elegendő.

Ahogy említettem, a fentiekben taglalt lebegősúly meghatározás elhagyható művelet, mivel a szükséges súly nagyságát a veretés próba során is kikísérletezhetjük. Ettől függetlenül is ajánlom ennek elvégzését, mert így az esetek többségében már nem kell a súly nagyságán változtatnunk, ellenkező esetben viszont sok időt eltölthetünk, amíg megtaláljuk az optimális súlyt.

A következő részben megpróbáljuk a gyakorlatba is átültetni a fentiekben tanultakat.

Sulyok Sándor
Fotók, ábrák: saját forrásból

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: