Egy valóra vált álom - Dunai krokodil

Egy valóra vált álom - Dunai krokodil

Szeptember elejét ír a naptár, lehullottak az első őszi falevelek. Péntek délután van, egy jó barátomért indulok, ugyanis megbeszéltük, hogy munka után járunk egyet a folyó partján. Az időjárás príma, bízva a balinokban egy könnyűpergetővel és egy doboznyi wobblerrel indulok útnak. Az este hűvös lehet, ezért egy pulóvert bedobok a kocsiba. Nem leszünk sokáig, de talán, ha mégis…

A történetet kicsit megszakítva, teszek egy kis kitérőt. A horgászatra fordítható szabadidőm teljes mértékben a Dunának szentelem, ebből következik, hogy az év nagy részében főleg balinra és süllőre pergetek, tehát a felszereléseimet és a csaliarzenált is ehhez igazítottam az évek során. Utoljára négy évvel ezelőtt horgásztam céltudatosan csukára, még az állóvizes korszakom idején. Mindig nagy izgalommal vártam az őszi, villantós pecákat, hiszen megvan a varázsa az efféle horgászatoknak, különösen akkor, ha gyönyörű, színpompás őszi tájjal párosul egy vadregényes csatorna partján. Ami a csukapergetést illeti, a tavakat már kevésbé szerettem, főleg az őszi pontytelepítések után jellemzően nagy tömeg és zsúfoltság fogadja az embert. Az ilyen láttán mindig a „tavon horgászni = állatkertben vadászni” érzés fog el, ami egyáltalán nem az én világom. Mindig is vágytam arra, hogy egyszer becsapjak egy méter feletti, vad, folyóvízi csukát, azonban a tudatos keresésükre és horgászatra aligha került sor. Talán párszor, ha megvallattam néhány, általam jónak vélt helyet csukák reményében. A rendszeres nullázások után hamar beleuntam, az eddig becsapott folyami tigrisek pedig rendre balinozás közben estek el. Ezek súlya nem volt több kettő-négy kilónál, szóval az áhított folyami krokodil még véletlenül sem szerepelt köztük.

Megyünk a tutiba
Összegyűltek a felhők a fejem felett
No wind, no pike…
… bár itt még semmit nem sejtettem

Szeles idő fogad a parton, a teljesen tiszta víz apad, a hét elején vonult le egy kisebb árhullám. Balinoktól ijedező sneciket látok cikázni a felszínen, de a ragadozó nem mutatkozik, csupán a prédát látom menekülni. Sötét felhők kezdenek gyülekezni a fejünk fölött, ám néha mégis kisüt a nap rövid időre. Sekély vízben, köveken caplatunk be a „tutiba”. Amíg beérünk, összetolom rövid, kettőnyolcas kispergetőm. Szeretem ezt a pálcát, kezes, érzékeny, könnyű és élmény vele a peca. Egy mindössze pár centis gumihallal indítom az első dobásokat. Tempósan húzom - tiszta a víz, nem akarom, hogy legyen ideje megnézni a halnak a csalit. Pár dobásból le is veri egy suhanc kis balin. Fotó, horog ki, vissza. Folytatom, de váltok más színre, szeretek kísérletezgetni. Jóformán az összes típussal és színnel is dobok, ami nálam van. A gumira több érdeklődőm nincs, ezért leveszem és előkotrom a wobbleres dobozt. Kikészítek néhány wobblert, először természetesen a legfogósabbakat, aztán ha nincs kapásom, akkor marad a kísérletezgetés. Mindig van mit tanulni.

Szórom rendületlenül a jól ismert „balinösvényeket”, szinte mindig találkozom őnökkel ezen a pályán és persze sok mással is összehozott már a sors az éj leple alatt. Időnként jászba és domolykóba is belebotlok, de legtöbbször szép süllőket, ritkábban pedig harcsákat ad ez a kövezés. Egész évben jól adja a halat, ezért szeretek itt horgászni.

Kis kedvencek - azonos típus kétféle színben
Light cucc beélesítve, az orsó dobján 0,08 mm-es nanofillal
Szeretik a gumit is
Rengeteg van ebből a méretből, de fő az utánpótlás
Jönnek sorban az óvodások
Lassan erőre kap

Dobás dobást követ, de a várt kapások elmaradnak. Már azon töröm a fejem, hogy újra a gumis doboz felé nyúljak, viszont néhány wobbler még szárazon maradt, kipróbálom ezeket is, hátha… Variálom a méretet, a színeket és a tempót is. Ma nem akarják se a fahalat, se a műanyagot. Tűzszünet mellett döntünk cimborámmal. Leteszem a botot, leülünk a kövezésre, kicsit pihentetem a pályát fényváltás előtt. Néhány perces témázást követően a szemem sarkából kishalak szétugrására leszek figyelmes. Azonnal nyúlok a pálcáért, pont elérem a távot a fent lévő kis wobblerrel, sőt túl is dobok rajta pár méterrel. Tökéletes a dobás. „Itt lesz a jó balin!”, szólok társamhoz halkan. Áttekerem a csalit a frekventált területen. Semmi akció. Már félúton jár a csali, amikor ráragad egy kisebb őngyerek a hátsó horogra. „Biztos nem ő volt a tettes”, mormogom kissé csalódottan. Nem kell érte lehajolnom, nem az a veszélyes méret, bottal fogom kiemelni. Emelném is ki, azonban látom, hogy mögötte áll valami böszme fenevad. „Mi az ott mellette?”, kérdezi barátom csodálkozva. „Figyeld, mekkora csuka!”, szólok vissza kissé ijedten. Ahogy mozgatom a balingyereket csalimmal a szájában, egyre inkább ingerlem a csukát, legyezőszerű mozgásba kezd mellúszóival, tetőpontjára hág a hangulat, biztos vagyok benne, hogy támadni fog. „Ezt figyeld, neki fog menni, mázlival talán megfogjuk”, közvetítek cimborámnak. Végül szakad a cérna és bődületes rablással veti rá magát a tehetetlen balinra. Azonnal lazítok a féken, rögtön tudom, ez időbe fog telni. Halam rohan, az akadásról fogalmam sincs, még az is előfordulhat, hogy felpiercingezve távozik, és óriási kudarcot könyvelhetek el a nap végén. Barátom előkapja telefonját és már dolgozik is a kamera. Egyszerűen hihetetlen, olyan gyorsan történnek az események, akkora az adrenalin-szintem, hogy felfoghatatlan, ami történik. A harc percek óta zajlik, csak reménykedem és bízom a jó akadásban. A fények egyre inkább fogynak, sötétedik folyamatosan. Bíztam a fényváltásban, de erre egyáltalán nem számítottam. Oda-vissza húzzuk egymást, el is távolodom az akasztás helyétől, jó tíz métereket megyek lefelé, ahol tisztább a terep és lassabb a víz, nem szeretnék rizikózni a kövezés közelében. Mellesleg a sodrás sem elhanyagolható tényező, ezzel a cuccal nem tudom ekkora folyásban biztonságosan kifárasztani, ezért a séta mellett döntök. Halam jó tíz perce fárad, az első érintésre agresszív fejrázással reagál. Nagy mák, hogy ez a cucc van nálam, keményebb bottal már valószínűleg dobott volna pár szaltót, ami elég kritikus pontja a csukafárasztásnak. Mintha már fáradna, magabiztosan terelem magamhoz- Alig érem át a tarkóját, gyengén ráfogok, majd közelebb lépek, de amint hasa a sóderhoz ér, megijed és kilövi magát. Szerencsére laza fékkel operálok, orsóm folyamatosan adagolja a métereket, csak úgy ciripel, ahogy távolodik tőlem ellenfelem. Csurom víz vagyok, még a csizmába is ment jó adaggal, közben hatalmasakat vigyorgunk mindketten és élvezzük a fárasztás minden percét. Öröm nézni a kis pálcát, ahogy dolgozik egy ekkora hal alatt. Túlságosan nem erőltetem, vékony a zsinór, meg amúgy is felesleges, az idő nekem dolgozik. „Ez, ha kijön, komolyan mondom, letérdelek itt helyben!”, ígérgetek hangosan. Sokadik próbálkozásra is kirohan, nem adja magát egy könnyen a vén dunai krokodil. Mikor közelebb ér, saccolgatásba kezdek. Első ránézésre kilencven centisnek gondolom, vagy körülbelül a fölé kalibrálom így, a vízben. Nyolcvanasat már fogtam, régebben egy csatornán, ez nagyobb lesz, azt rögtön megállapítom. „Sosem láttam még ekkora csukát”, szól hozzám társam. „Ekkorát még én sem”, válaszolom. Lassan, de biztosan kiterelem a sekély vízbe, ahol újra vadul védekezik, ahogy megérzi a kavicsot. Nem lesz ennek jó vége… gyorsan cselekszem, merítő otthon, így kénytelen vagyok kézzel kivenni. A tarkófogás szóba sem jöhet, ezért az álla alá nyúlok. Szeretem így kiemelni a halat, mivel biztonságos a halnak és biztonságos annak is, aki tartja.

Jól látszanak a méretek
Színpompás dunai tigris
Egy beteljesült álom
Mindig van nagyobb hal
Örömöm leírhatatlan
Eltörpül mellette a felszerelés
Sosem fogom elfelejteni

Tartom a halat, barátomat pedig arra kérem, vegye ki a hosszúszárú fogót a táskámból. Előkotorja, s már szabadítom is a horgot. A balin sehol, lenyelte fárasztás közben, a kis wobbler pedig a szája szélén figyel, biztos helyen, ahol pengeéles fogai nem tudtak kárt tenni zsinóromban. Könnyen pottyan ki horgom a hal szájából, nem sok minden tartotta azt. Most fogom csak fel, mekkora szerencsém van. Jöhet a mérőszalag, roppant mód kíváncsi vagyok, mekkora a jószág. Százkettő centiméter a teljes hossza. A súlya is érdekel, ezért lemérjük gyorsan. A mérleg csupa nyolcast mutat, 8 kiló 88 deka. Egyszerűen hihetetlen! Egy álmom vált valóra éppen most. Olyan boldog vagyok, hogy magaménak érzem az egész világot, egyszerűen nincs olyan, ami most el tudna szomorítani. Piszok jó dolog ez a horgászat!

Köszönöm, Duna!

Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: