Az utóbbi időben egyre nagyobb teret kapott a pergetésen belül a plasztik csali. A legnyomósabb érv, ami mellette szól, az olcsósága. Ezt sokkal bátrabban dobjuk olyan helyekre ahol esetleg beakadhatunk és odaveszhet a csalink, és mivel a ragadozók is szeretik ezeket a helyeket, valószínűleg több kapásunk is lesz. Így nem meglepő e csalik térnyerése.
Persze mint mindenben, ebben is vannak nehézségek, bár rendkívül egyszerűnek tűnik, sok mindenre kell figyelni, a bottól az orsón át a zsinórig. Ezekkel most nem szeretnék külön foglalkozni, kizárólag a csalira koncentrálok, ott sem elsősorban a plasztik csalira, hanem annak felkínálási módjaira.
A „gumihalas” pergetés térnyerését volt szerencsém végigkövetni. Az első ilyen csali már közel 20 éve a kezemben volt, persze akkor még korántsem volt ez az óriási választék. Egyszerű shad típusú plasztik halak voltak csak elérhetőek, azok is rendszerint igen kemény anyagból, ami miatt nem volt erős veretésük a vízben. Manapság sokat fejlődött a gyártás, és mára az ízesítés, a színek és a formák kavalkádja vesz körbe bennünket. Nincs ez másként a jig horgoknál sem. Az elején vastaghúsú horogra öntött hagyományos gömbfejeket kaphattunk, persze már akkor is kerestük az új utakat és speciális fejeket gyártottunk magunknak, keresve azt a formát - vagy variációt - amellyel eredményesebbek lehetünk. Ennek a fejlődésnek szerintem most sem értünk a végére, csupán egy átmeneti állapotban vagyunk. Elég említeni a drop shot térhódítását, vagy a Texas rig használatát, amiből az orosz piac jóvoltából eljutottunk a cheburashkához. De mik is ezek a felkínálási módok? A hagyományos jig horgok alapból nem rosszak, de van némi hátrányuk, vagy inkább hiányosságuk - úgy is mondhatnám, más szerelési móddal más mozgást tudunk elérni. A drop shotnak például óriási előnye, hogy egy helyben táncoltathatjuk csalinkat, ráadásul olyan magasságban, amit mi szeretnénk, vagy a halak megkívánnak az adott időszakban. Igazából, ha egyszerűen fogalmazunk, akkor olyan, mint egy végólmos, oldalelőkés fenekező készség, az ólom van legalul, ezt vonszoljuk a fenéken, fölötte pedig egy oldalelőkén vagy a főzsinórra direktben felkötve egy horog, amelyre feltűzzük a plasztik csalinkat. Ennek a hátránya, hogy különböző távolságokra eldobva a mederrel más-más szöget zár be a zsinórunk, így a csali fenék feletti távolsága a dobástávolság növekedésével csökken. Nem véletlen, hogy elsősorban közeli horgászatoknál használják, például kikötők, mólók környékén vagy csónakos horgászat esetében közel állva a haltartó helyhez.
Persze nem kellenek rendszerek ahhoz, hogy fejlesszük az alap jig horgokat. Egyre több új forma is megjelent az utóbbi időben az apró UL plasztikok megjelenésével, ám szükség volt ezekhez illő horogra is. Eleinte ez a megfelelően kicsi és jó minőségű horog is hiányzott, de nagy probléma volt az is, hogy a csali rögzítésének lehetőségét ennél a kis horognál is meghagyták, vagyis a horogszáron egy ólomhengert hagytak, amin egy pici plusz ólom szakáll feladata a plasztik rögzítése. E szakáll jól ellátja a feladatát a nagyobb plasztik csalik esetében, az apróbb csalikat viszont szétszakította. Szerencsére manapság egyre több jó minőségű, UL pergetéshez is jól használható jigfej kapható.
A következő, amit meg kell említeni, az ún. bullet ólmos rendszer, de mondhatnánk puskagolyó ólmosnak is. Lényege egy olyan ólom, amely pont úgy néz ki, mint egy puskagolyó, de középen hosszában van egy furat. Ezen a furaton kerül fel az ólom a zsinórra, ami általában szabadon csúszik, utána pedig a horog, amely lehet különböző formájú és méretű. Ebből adódik a szerelék egyik nagy előnye, hogy kevesebb szereléket kell vinni magunkkal ahhoz, hogy minden helyzetet megoldjunk. Kell egy ólomsor különböző méretben, mellé pedig egy horogkészlet, amely lehet különböző típusú is, így egy off-set horoggal kiegészítve akár egy akadó mélyét is viszonylag biztonságosan meghorgászhatjuk. Amikor az ólom közvetlenül a horogig csúszik, akkor Texas előkéről beszélünk, de ha megütköztetjük az ólmunkat a horog előtt 20 vagy akár 100 centivel, akkor már Carolina előkéről beszélünk. Ez utóbbi legfőbb erénye, hogy a csali lassabban süllyed, így más mozgást tudunk bemutatni a ragadozóknak. Sajnos ennek is van egy nagy hátránya: mivel központos az ólom, körbe tud forogni a csali a tengelye körül, ez pedig főleg a shad típusú plasztik csaliknál problémás lehet.
A következő szerelési mód a mostanában egyre népszerűbb cheburashka. Sok idősebb horgásznak ismerős lehet a név - na, nem a horgászatból, hanem a régi orosz animációs filmből: egy nagy fülű, macitestű mesefigurának volt ez a neve (Чебурaшка), és éppen az a két nagy fül adhatott ihletet az elnevezésre. Ez a speciális nehezéket eleinte csak az ólomba öntött két fülel készítették, azonban ezt mára továbbfejlesztették. Egy olyan fület raktak bele, amelyik egyik irányban kihúzható az ólomból, így ebbe a horgot is belefűzhetjük, amivel gyors ólom- vagy éppen horogcserét tudunk végrehajtani. Ráadásul excenter ólomról beszélünk, ezért nem fog a tengelye körül forogni a csalink. A jig horgokhoz képest itt nem egy merev szereléket jutatunk be, hanem egy ólomtól független mozgású plasztikunk lesz, amely azért stabilan, egyenesen áll, sőt van már olyan alakú cheburashka is, amely kicsit áramvonalas, így a folyóvizekben könnyebben vezethető, emellett van egy pici talpa is, így az aljzatra leérkezve nem dől el oldalra a csalink, hanem egyenesen tartja az ólom. Ezen előnyök összessége több kapáshoz és természetesen több megfogott halhoz is vezethet.
Persze taglalhatnánk még a témát, de a már leírtak mentén elindulva is olyan hihetetlen variációkhoz juthatunk, amelyek között eleve nehéz kiigazodni. Természetesen itt nem áll meg a fejlődés, vannak olyan termékek, amelyek még kísérleti fázisban vannak, de remélhetőleg hamarosan piacra kerülnek, ezzel is növelve a plasztik csalik fogósságát.
