Salmo újdonságok 2013 és 2014

Salmo újdonságok 2013 és 2014

A ma már mindenki által ismert - és főleg elismert - Salmo cég 1991-ben kezdte meg működését, és a sokoldalú fejlesztés eredményeképpen minden évben több újdonsággal jelenik meg a nemzetközi piacon. Az újdonságok között szerepel teljesen új típus, de régebbi, jól bevált modellek is jelennek meg új „köntösben”. Nézzük, mit tartogat az idei pergető szezonra a Salmo!

Lil Bug

A Salmo 2014-es újdonsága már kapható, mely az egyik legkisebb wobbler a piacon. Kisebb ragadozóink, domolykók és jászok halálos műcsalija ez a kis, élethű bogárutánzat, mely nemcsak külsejével, de belső tartalmával is ingerli az éhes ragadozókat, köszönhetően a belsejébe épített csörgőnek. Kialakítása miatt teljesen a víz felső rétegében mozog. Alkalmas a sodrás irányában és azzal szemben végzett horgászatra is. Két méretben kapható: 2 cm - 2,8 gramm, 3 cm - 4,3 gramm.

Forgalmazott színek: BBG - Bloody Bug, LB - Ladybird, GBG - Gren Bug

Teljesen új típus, mely a víz felső rétegében mozog
Kisebb ragadozók, domolykók és jászok halálos műcsalija
Két méretben, egyelőre 3 különböző színváltozatban forgalmazzuk

Lil Bug BG2 BBG

További infó: ugrás az áruházba.

Lil Bug BG2 LB

További infó: ugrás az áruházba.

Lil Bug BG3 GBG

További infó: ugrás az áruházba.

Lil Bug BG3 LB

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill

Ahogy a bevezetőben már szerepelt, a Salmo a régi, de töretlen sikerű wobblertípusait új színekkel vagy méretekkel dobja piacra. Nincs ez másképp a Thrillnél sem. Ez a típus már néhány éve a piacon van, de a cég idén elkészítette e népszerű műcsali 5 cm-es változatát, illetve néhány új színnel is bővült a paletta.

A Thrill egy speciális balinos műcsali. Egyesíti a balinólom és a hagyományos wobbler előnyeit. Viszonylag nagy dobótávolság érhető el vele, de nem csavarja a zsinórt, mint az excentrikus balinólom, ráadásul érvényesül a wobblerek egyik hatalmas előnye, az igazi csalihoz megtévesztésig hasonló színezés. Alakja, mérete, színezete telitalálat. Mintha a küszről fénymásolták volna! Terelőlemeze csaknem 90 fokban lefelé áll, így ez csak azért felelős, hogy a műcsalinak megadja a szükséges a remegő-kóválygó mozgást - a terelőlemez miatt sem süllyedni, sem emelkedni nem fog a wobbler. Süllyed viszont magától, mert nehéz (5 cm - 6,5 g, 7 cm - 12 g, 9 cm - 22 g). A balinólommal szemben előnye, hogy nem csavarja a zsinórt és gyönyörűen „áll" a vízben, tehát a háta mindig felfelé, a hasa pedig lefelé mutat bevontatás közben, azaz folyamatosan jól látható az oldala, ezért komoly szerepet kaphat a snecire megtévesztésig hasonlító színezés. Azért hozzá kell tenni, hogy a terelőlemez miatt nem érhetők el vele akkora dobástávolságok, mint az ólommal, de a hagyományos wobblerrel összehasonlítva másfél-kétszeres az érték. A Thrill újszerű színváltozataival olyan helyeken is eredményesek lehetünk, ahol a halak már kiismerték a megszokott wobblereket.

Forgalmazott színek: BF - Blue Fingerling, BMB - Black Metallic Bleak, BMG - Blue Metallic Ghost, GF - Gunmetal Fish, HBL - Holo Bleak, OB - Olive Bleak, RBL - Real Bleak, SGH - Silver Ghost

Idén kerül forgalomba a Thrill 5 cm-es változata
A régi, jól bevált színkombinációk mellett…
… találhatók újak is

Új méret- és színválaszték:

Thrill TH5 BF

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill TH5 OB

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill TH5 SGH

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill TH5 GF

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill TH5 RBL

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill TH5 HBL

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill TH7 GF

További infó: ugrás az áruházba.

Thrill TH7 BMG

További infó: ugrás az áruházba.

Hornet

Amióta csak létezik a Salmo család, a Hornet típus a legnépszerűbb változat. Méretét tekintve nem nagy, mégis hihetetlenül eredményesen horgászhatunk vele. Nagy gondossággal készül, mert precizitás kell ahhoz, hogy nagyobb sebességgel az egészen apró méretűeket is kifordulás nélkül vontathassuk be. Kis tömege ellenére megfelelő felszereléssel jól dobható.

A Hornet wobblerek igazán kiválóak akkor, mikor a folyón áramlással szemben dobálva horgászunk. Éppen csak egy kicsit kell az áramlásnál gyorsabban húznunk e műcsalikat ahhoz, hogy remek mozgást produkáljanak. Hasonlóan jól működnek lefelé horgászva, hiszen egy-egy jó haltartó hely mellett megállítva a víz áramlása révén is igen jól mozognak. A Hornet wobblerek szokványos bevontatási ritmussal használva az állóvizekben is jól beválnak. Hatféle méretben, kétféle terelőlemezzel, úszó és süllyedő kivitelben forgalmazzuk.

Forgalmazott színek: BT - Black Tiger, D - Dace, DB - Dace Blue, GBH - Green Back Hering, GS - Grey Silver, HBS - Holographic Blue Sky, HCW - Hot Crawdad, HP - Hot Perch, RHH - Red Headed Hooker, RCW - Red Crawdad, RT - Red Tiger, SCW - Silver Crawdad, T - Trout, YLG - Yellow Luminescent Grey

Két új színben…
… egy horgos változatban kerül forgalomba

Két új szín került forgalomba:

Hornet H3F GBH

További infó: ugrás az áruházba.

Hornet H3F HBS

További infó: ugrás az áruházba.

Executor

Tradicionális, jól kitalált alak, részleteiben is kidolgozott forma jellemzi. Az ebből adódó közepes, de megbízható frekvencia a meghökkentő színekkel együtt nagyon fogóssá teszi. Kétféle hosszban (5 és 7 cm), felszíni és mélyre törő változatban készül. Az SR modell tört, rövid terelőnyelvvel kerül forgalomba, amely kiváló a felső vízrétegek és a sekély vizek horgászatára. Az SDR modell pedig hosszú, egyenes terelőnyelvvel rendelkezik, amivel a mélyebb vízrétegek horgászhatók meg.

Állóvízen leginkább a váltakozó ritmusú bevontatás, nagyobb vízfolyásokban pedig az áramlással szemben végzett igen lassú vezetetés vagy a műcsali megtartása vezet eredményre.

Forgalmazott színek: GOS - Gold Orange Shiner, GT - Green Tiger, RHD - Red Head Devil, RPH - Real Perch, RTR - Rainbow Trout, T - Trout, SFF - Silver Flashy Fish

Az új szín kapható SR…
… és SDR változatban is

Az új színű modell is kétféle változatban kerül forgalomba:

Executor IEX7SR SFF

További infó: ugrás az áruházba.

Executor IEX7SDR SFF

További infó: ugrás az áruházba.

Fanatic

A könnyűpergetés szerelmesei számára a Fanatic nagyszerű választás. A kétrészes wobblerekre általában jellemző kígyószerű mozgás ennél a műcsalinál teljesen természetesnek tűnik, nagy hatással van a ragadozókra. E speciális mozgásrendszer semmilyen más wobblertípussal nem érhető el. Könnyű, úszó modell, ezért elsősorban felszíni horgászatokra ajánlott, de lesúlyozva a legjobb sleppelő műcsalik egyike! Utóbbi esetben a plusz súlyt mindig legalább 80 cm-re, és lehetőleg páternoszteres megoldással helyezzük a műcsali elé.

Forgalmazott színek: HBL - Holo Bleak, RR - Real Roach, RSM - Real Smelt

A HBL színnel bővült a színválaszték

Új szín:

Fanatic IF7F HBL

További infó: ugrás az áruházba.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.