Végre visszatért a medrébe kedvenc folyóm, a Tisza. Bár minden rosszban van valami jó is. Szinte lehetetlenné tette a horgászatot a szokatlanul tartós, magas vízszint, ám emiatt az ívások igen eredményesek voltak. Ez volt az első, amit a Tisza partja mentén látott sok ivadék alapján nyugtáztunk. Persze nem ezekért jöttünk, hanem éppen a rájuk leső ragadozókra szerettünk volna pergetve „vadászni”.
A sok ivadékot látva még bizakodóbbak lettünk, mondván: „Ezeknek valószínű nehezen tudnak ellenállni a ragadozók”. Igazából céltudatosan nem is egy bizonyos halfajra szerettünk volna pergetni, inkább amolyan „valami úgyis lesz” alapon indultunk neki. Azért túlságosan nem bízhattuk el magunkat, a víz ugyanis egy kisebb árhullámnak köszönhetően meglehetősen zavaros volt.
Sajnos túl sok időnk nem volt a horgászatra, lévén, hogy délután érkeztünk, és a másnapi munkára gondolva legkésőbb éjfélkor be kellett fejeznünk a horgászatot.
Csorogva kezdtük el a délutáni napsütésben a pergetést. Én egy 0-ás Mepps Agliával kezdtem, Adrián pedig egy számunkra ismeretlen márkájú wobblerrel. Az első métereken már láttuk, hogy csak a partszélben lehetünk eredményesek, mivel az ivadékok egy igen keskeny sávban, szorosan a part mellett úszkáltak, ezek közé vágott néha egy-két balin. Ezt látva elsőrendű óhajunkká a balinok váltak. Bizony, nem kellet sokat várni az első rávágásra, ami igazán balinosan rántotta meg kezemben a finom pergetőpálcát. A bevágás viszont eredménytelen maradt. Nem sokáig váratott magára a következő kapás sem, ezt hasonlóan üres bevágás követte. Gyors horogellenőrzés: tökéletes! Dobnám a következőt, ekkor viszont Adrián bevágására leszek figyelmes, ami legalább sikeres is. Már az elején látszik, hogy nem apró lesz, rövid kirohanások után azonban kezesen siklik a csónak mellé. Szép, kiló feletti balin, horogszabadítás, egy portré és máris mehet útjára.
Ahogy csorogtunk, egyre több rablást láttunk a vízszéleken. Újra erős rántásszerű kapásom volt, sőt ezt már láttam is fordulás közben. Kiló körüli balin, csakhogy megint üres a bevágás. Ez már sok volt; lecseréltem a körforgót egy nagyobbra. A kapásaimmal nem volt probléma, ezért maradtam a bevált típusnál, de bíztam a nagyobb horogban. Ez azonban nem kapást eredményezett, hanem azt, hogy a nagyobb súlyú csalival hihetetlen magasságban felakadtam egy faágra. A fa és a15-ös fonott zsinór szakítószilárdsága közül az utóbbi bizonyult kisebbnek. Azért a villantót éppen elértem a felnyújtott evező végével, sőt le is tudtam verni vele, természetesen a vízbe. Viszlát, Mepps! Próbáltam lehiggadni, ami persze a sok rablást látva nem volt egyszerű. Egy alig látható öblöcskében folyamatosan rabolt a balin, de annyira a meredek part közelében, hogy lehetett látni, ahogy a rablóhal a víztetőn súrolja a part oldalát. Szerencsétlen ivadékok egy részének ettől, más útvonal nem lévén, a partra kellett menekülni, hogy rövid vergődés után visszapattoghassanak a vízbe, ahol minden kezdődött előröl.
Persze így, csorogva kevés esélyünk volt a megfogására, ezért úgy döntöttünk, hogy felmotorozunk, egy kicsit még csorogva dobálunk, majd egy ígéretesebb helyen lehorgonyozunk.
A következő csorgás elején Adriánnak megint sikerült fogni, igaz ez most kisebb volt.
Ez már újabb csalicserére sarkalt. Egy 2-es Vibrax Minnow Spin műcsalit választottam. Ez rövidesen - végre! - halat is adott. A balin a tőle megszokott vehemens rávágással jelezte, hogy bizony becsaptam! Csakhogy ez alkalommal a horog is ült a szájában, rövid fárasztás után kiderült, ez is kiló fölötti példány. Nyakát megragadva tudtam: megtört a jég!
Mivel közeledett a szürkület ideje, úgy döntöttünk, ideje lehorgonyozni. Egy viszonylag nagyobb visszaforgó felső szélénél álltunk meg, biztos távolságban egy fennakadt száraz fakoronától.
A lehorgonyzást úgy próbáltuk megejteni, hogy minél jobban végig tudjuk vallatni az előttünk lévő törést.
A vallatást a víz felső rétegeiből indítottam, bár ilyenkor fordítva kellene kezdeni. Ez be is bizonyosodott, mivel az utolsó előttinek szánt Rapalával kaptam az első rávágást. A bevágás viszont nem ült. A megújított Rapflash sorozat Shad Rap-ja volt, ami kapásra késztette a mélyben lévő rablót.
A Rapflash név a korábbi Rapala wobblertípusok felújított változatát jelenti. Ami abból ered, hogy Rapaláék is rájöttek, a mai műanyagok strapabíróbbak a fánál, és nem utolsósorban ezeket egyszerűen csörgővé is lehet tenni. Ezekkel a tulajdonságokkal készítettek a már bevált szériákból „új” wobblereket.
Na de térjünk vissza a Tiszára. Megvolt az első rávágás, amelyet több hasonló követett, de eredmény nélkül. Adrián közben a bentebbi részeket vallatta harcsában reménykedve. Már wobblerem cseréjén gondolkodtam, mikor egy újabb rávágást követő akasztásom ült: végre, legalább megtudom, mik lehettek a tettesek! Az ellenállás nem nagy, sőt mondhatni semmi. „Bizony, ez egy kis süllő!” - konstatálom. Tehát te és a társaid voltatok, de hol vannak a szüleid? Sajnos váltanom kellet, nem akartam őket megaggatni.
Megpróbáltam felsőbb, majd alsóbb vízrétegeket vallatni, eredménytelenül. Közben az alattunk lévő száraz ágra egy bakcsó telepedett le, egy kis ideig figyelemmel kísérte halfogási technikánkat, majd károgásával nemtetszését kifejezve, továbbszállt.
A bakcsóval a maradék szerencsénk is elszállt, mivel a következő két óra kapás nélkül telt el, így a reggeli munkába menetelre gondolva összecsomagoltunk, és indultunk haza.
