Balatoni süllőzés XII. - Ízelítő a balatoni süllőhorgászat élményeiből

Balatoni süllőzés XII. - Ízelítő a balatoni süllőhorgászat élményeiből

A balatoni süllőzés részleteit bemutató sorozatot mi más zárhatná, mint egy élménybeszámoló, ami bepillantást enged e horgászmódszer szépségébe, ami felvillantja az így szerezhető élmények izgalmas momentumait? Igyekszem az e horgászatot még nem kipróbálók számára is átadni valamit a balatoni süllőzés hangulatából, élményeiből… aki pedig már próbálta és sikereket is elért, annak talán saját kellemes emlékeit segít majd felidézni mindez. A következő történet nem életem balatoni süllős élménye, „csak” egy átlagosnak mondható esti horgászat leírása…

Október utolsó hétvégéjén végre mind a család, mind a munka terén megoldhatónak látszott egy balatoni kiruccanás, ami számomra horgászati lehetőséget is jelent. Minden azért nem jöhetett össze ehhez - az időjárás-felelőst nehéz bevonni a tervezgetésbe… Mindegy, meglátjuk, mit enged az időjárás, abból kell kihozni a maximumot.

Pénteken kora este érkeztünk a nagy tó partjára. A nyári időszámításról visszaváltottunk már, így korán - túl korán - sötétedik. Esélyem sincs friss kishalat fogva kihasználni a lehetőséget, és hiába kifogástalanok a körülmények, az éppen csak lengedező szél ellenére sem megyek ki a vízre (bár fagyasztott sneci révén csalim végül is lenne…). Zsibbadt is vagyok az épp most letudott pörgős munkahéttől, jólesik „ráérős” fokozatra váltani. Persze azért már ilyenkor dolgozik bennem a „kisördög”: amikor meg majd mennék süllőzni, aligha lesz ilyen finom hozzá az idő…

Szombat délelőtt - mondhatnám, hogy szokás szerint - megjön az erős délnyugati szél és az általa gerjesztett komoly hullámok sora, ami nem kedvez a csalihalfogásnak. Ennek ellenére nem megyek át a hajókikötőbe, maradok a frissen kitakarított csónaknál, bepakolok és kievezek a nádas elé.

Őszi letisztult víz várt - a nádasban molnárkákkal

Ősz van, nyoma sincs a nyár élettől átlátszatlan vizének. Kristálytiszta a Balaton, és nemcsak a nádszálak között vagy a nádas előtt, noha még nem hűlt le nagyon (14 fokos lehet). A hínármezők mérete jócskán lecsökkent, az önálló hínárfoltok is megfogyatkoztak, de a vízinövények még állnak, nem süllyedtek le az aljzatra. Nagyon figyelek, de az erősen hullámos felszínen nincs jele rablásnak, küszmozgást sem látok, ezért jobb híján a hínárfoltok között próbálkozom. Előveszek egy 3 méteres spiccbotot, hosszú eresztéket állítok. A csali egy szem pinki, a fenék felett kínálom. Kis etetés után - jól felhőző snecis kaját használok - pár féltenyérnyi dévérke, bodri tisztel meg. Néhányat el is teszek, hátha keszegfilét kell a végén használnom.

Leteszem a spiccbotot, műcsalikkal szűröm kicsit a vizet. Villantókkal, wobblerekkel próbálkozom, de semmi. Ám egyszer csak a nyílt víz felé hajított villantó beesésekor szétugró küszök nyomát látom a felszínen. Azonnal felveszem a horgonysúlyokat a hínármezőkre jellemző feneketlen iszapból, majd a hullámokon fel-le lovagolva nyomulok befelé, a küszcsapat irányába. Lehorgonyzok újra, indulhat a snecizés a „hullámvasúton”… Itt pár perc alatt meg is fogom a süllőzéshez szükséges küszöket - hiába, ilyenkor már nem jellemző a nyári kényelmes küszdömping, figyelni kell nagyon, merre járnak (vagy célzottan a hajókikötőbe kell értük bemenni).

Még süt a nap, de már látszik az időváltozás…

Pergetnék még, de sajnos már látszik, megérkezik a meteorológusok által ígért hidegfront. Odafent nem délies a légáramlás: a nedvességgel telített felhők északnyugatról közelítenek. Úgy látszik, ebbe a délelőttbe ennyi fért bele - pakolok… Jó döntés volt nem halogatni a dolgot, mert mire kikötöm a csónakot, már esik is az eső. A lényeg, hogy van jó csalim, bízom benne, hogy este próbát tehetek.

Megjött a jósolt hidegfront, csepergő esőben hagyom ott a vizet

Késő délutánra ismét kisüt a nap, mérséklődik, majd szinte eláll a szél. Nézegetem az előrejelzéseket: a nyugalom átmeneti, mert újabb, komolyabb frontot ígérnek estére nagyon erős északnyugati széllel. Morfondírozom egy sort azon, hogy bevállaljak-e ilyen helyzetben egy mederhorgászatot (hiába, az őszi süllőt általában messze benn érdemes keresni), aztán győz a megfontoltság. Nincs az a süllő, ami megéri az életveszélyt, ezért úgy döntök, partközeli horgászattal próbálkozom. A nádas előtt pár tíz méterre leállva még a part szélárnyéka is érvényesül, és onnan könnyedén visszajutok felerősödő szélben is.

A megváltozott tervhez igazodva átrendezem a horgászmotyómat is. A partközeli pecához elég egy farlapát, a hosszú párevezőt a villákkal nem kell bevinnem. A cucc további minimalizálása miatt (legyen gyorsan összepakolható, ha jön a zuhé) csak a süllőző botokat viszem, a pergető felszerelést nem.

A délelőtti hullámzásnak nyoma sincs

Még nincs 17 óra, és már ismét a vízen vagyok. Szép este ígérkezik. A délelőtti hullámzásnak nyoma sincs, nyugodt a kisimult vízfelszín. Igazi balinparádé szórakoztat, amit néha egy-egy keszegugrás színesít. Jó látni, mennyire „él” a víz! A balinok még partközelben is igen aktívak - persze ilyenkor nincs nálam pergető cucc… pedig most jól jött volna. Mindenesetre az jó jel, hogy ezek szerint van bőven küsz a part közelében is, és bízom benne, hogy a balinokhoz hasonlóan a süllők is követik a zsákmányt.

Esti fények

Lehorgonyzok úgy 40 méterre a nádas széle előtt. A helyi pontyozók zöme erre a távra etet és horgászik, ezért itt erősen kifürdött, keményebb aljzatú sáv húzódik, ami mentén gyakran vonulnak a zsákmányt kereső süllők. A nádtól ilyen távolságban egyébként jellemző 1,5 méteres víz helyett - a rendszeres etetésnek és a békés halak turkálásának köszönhetően - 1,7-1,8 méteres a helyi vízmélység, és az aljzat is akadós (a réges-régi, egykor idáig érő nádas megmaradt torzsáiról is lefürdik az iszapot a halak).

Egy standard fenekezővel és egy úszóssal próbálkozom. A fenekező végszerelék kéthorgos (közöttük csúszó ólom) - hiába, a nyílt vízre készültem, ott nem kell akadóktól tartani… mindegy, bevállalom itt is a dolgot, nem szerelem át. Legalább többféle csalival tudok próbálkozni, hamarabb kiderül, most épp mi a nyerő. Felcsalizom a horgokat. A fenekező alsó horgára keszegfilé kerül, a felsőre élő küsz. Az úszós szerelékre egy nagyobb taposott küszt teszek. A fenekezőt messzebbre hajítom, az úszóst maximum 15 méterre.

A fenekezővel kétféle csalit próbáltam

Fél hat. Már érezhetően fogy a fény. A hosszan elnyúló szürkület finom átmenetté varázsolná a fényváltást, de az északnyugati horizonton terjengő felhősáv miatt gyorsabban sötétedik. Előkészítem a lámpát, ki is próbálom - még jó, mert nem működik! Hibakeresés: a szivargyújtó-csatlakozó beépített biztosítéka szállt el. Tartalék persze nincs nálam… improvizálni kell! Előkotrok egy irodai gemkapcsot, majd laposfogóval hajlítgatva a biztosítéknak megfelelő hosszúságú csatlakozóvá alakítom. Az így „megpatkolt” rendszeren már eljutnak az izzóig az elektronok.

Az első kapás 17:50-kor érkezik. Épp rendezkedem a csónakban, csak a finom sustorgást hallom meg: pereg le a damil a telematch botra szerelt kis pergető orsóról… Az úszó persze sehol, ilyen tempónál nem is várhatom, hogy felbukkanjon… csak a vízbe futó zsinór iránya árulkodik arról, hogy a rabló a nyílt víz felé tart. Nem nyeletek, ilyen határozott kapásnál sejthető, hogy már az egész csali a hal szájába került. A bevágás ül, a nem túl erős ellenállásból sejtem, hogy kiló alatti süllőt akasztottam. Valóban, maximum 40 centis. A szájából csak az előke látszik ki.

Átlagos süllő

Terelgetem a csónak felé, hogy a 4 méteres bot ellenére kézzel is könnyen kivehessem, amikor… a fenekező boton a jelző gyorsuló iramban indul felfelé, majd teljesen felvágódik, a műanyag karika a boton koppan! Bal kézzel markolok rá botra-orsóra, így vágok be. Komoly ellenállás a válasz! Mi legyen? Jobb híján az úszós botot - horgán a már kifárasztott süllővel - teszem le. Kinyitom az úszós boton a felkapókart, ám tényleg elkészült erejével a süllő, nem megy semerre, elfekszik a fenéken, így az úszó békésen álldogál a csónak mellett.

Balin a horgon!

Közben persze zajlik a küzdelem a fenekező boton. Végre bekapcsolhatom a visszaforgásgátlót, indulhat az érdemi fárasztás. Végül egy kb. 1,5 kilós, 50 centis balin kerül a csónak mellé. Szák híján kézzel kapom ki. Nem meglepő módon a felső horogra jött, az élő kis küsz kellett neki.

Szép példány

A nagy, erős horog jól ül a szájában - ezek szerint 40-es a fekete előke őt sem nem zavarta… Lefotózom gyorsan, majd méricskélés nélkül mehet is vissza. A korábban megakasztott-kifárasztott süllővel csak ezek után foglalkozom - „türelmesen” várt a sorára az aljzathoz simulva. Védőkesztyűt nem hoztam (van átka is a cucc minimalizálásának!), ennek híján figyelnem kell, nehogy vagdalkozva összekaristolja a kezem. Sikerül megoldani a dolgot. A horgot nem is látom, így elvágom az előkét. Mivel a család konkrét szavakkal is jelezte, jólesne egy vasárnapi süllőebéd, ezúttal nem kap amnesztiát ez a 38 centis példány (az ekkorákat rendszerint elengedem).

Az első süllő - még alkonyatban

A süllő így bilincsre kerül, a levágott helyére új előke, a horogra pedig új küsz. Az úszó antennáján is lecserélem a színes bóbitát világítópatronra. A fenekezőt is újracsalizom - ezúttal felülre is keszegfilé kerül (nem akarok több balint fogni) -, majd bedobom.

Félóra szünet következik, aztán a lassacskán beálló sötétségben (bár az egyelőre derült déli égbolton az első negyedhez közelítő Hold világít) egy kis maszatolást veszek észre a fenekezőn. Kis rángások látszanak a karikán, majd beesik a jelző. Tekerek egyet az orsón, de a hal megint behozza, összesen vagy fél métert. Aztán semmi… várok egy keveset, de mivel nincs folytatás, kiveszem a szereléket. A csalin nyoma sincs, hogy valaki bántotta volna. Mi lehetett? Keszeg, kősüllő? Repül vissza a szerkó, de az alsó horogra még a kezdéskor feltett filét lecserélem egy taposott küszre.

19 óra előtt ismét kapás: először bukdácsol, majd oldalazva elindul az úszó, aztán a nyílt víz irányába fordulva gyorsul a mozgása, egyre rövidebb időre tűnik csak fel a világítópatron. A sikeres bevágást rövid fárasztás követi: „szabvány” kilós süllő az eredmény.

Újabb süllő az úszós felszereléssel

A hal bilincsre kerül, a szerelést pedig új előkével látom el, de a megmaradt, „süllő-látta” snecit teszem vissza csalinak.

Közben a beállt sötétséggel - szokás szerint - ismét fordul a szél, megint délnyugati irányból támad. Szerencsémre gyenge, ezért egyelőre nem kell átállnom, a kis hullámok csak enyhén himbálják a csónakot.

Pár perc múlva kapás a fenekezőn! Szépen, jól kezelhető tempóban kezdi felhúzni „valaki” a karikát. Kényelmesen nyúlok az orsóhoz, hogy zsinórt adjak, de éppen akkor, mikor kézbe veszem a botot, hihetetlen gyors húzássá alakul az addig csak komótos karika-emelés. Mielőtt felkoppantaná a karikát, reflexszerűen bevágok - persze luftot ütök. Hümmögve nézem az alsó horgon kínált taposott snecit, aminek immár hiányzik a feje…(és magamban emlegetem az angolnák betyár kiskésit!). A fenekezőre friss csalikat teszek, jó nagyokat (hátha az angolnák is békén hagynak így), de alulra azért küsz kerül, abban most jobban bízom.

19:30 után ismét szép kapás a fenekezőn: szakaszosan, finoman húzza fel a karikát, ami jó süllőt sejtet. Kézbe veszem a botot és pontosan a húzás irányába állítom, hogy a spiccgyűrűn se törjön meg a főzsinór. Az orsó visszaforgásgátlóját kikapcsoltam, ezért nyomban elkezdhetem a hajtókar hátratekerésével adagolni a zsinórt. Viszi is szépen! Egy kívülálló - ha nem tudja, mit csinálok valójában - ilyenkor azt hihetné, csak játszik valami a csalival, ezért megy fel-le a jelző… ezzel szemben a hal hol gyorsabban, hol lassabban viszi el azt a zsineget, amit a hátrafelé tekert orsóval finoman adok neki. A fejlámpa fényében észreveszem, hogy a fluoreszkáló zsinór erősen az úszós szerkó irányába vezet, ezért a nagy csalik ellenére sem várok tovább, bevágok! Egy pillanatra érzem is a passzív, még nem menekülő - és kellemesen nagynak tűnő - tömeget, de azután elmarad a vad húzás, sajnos nem ült a bevágás. A keszegfilé érintetlen, a fűzött küszt viszont jól összekaristolták a süllőfogak. Ez van - a süllőhorgászat nem a 100%-os kapásértékesítésről szól, pláne nem partközelben fenekezve…

A következő félórában békén hagynak a halak. A lenyugodni készülő Hold bebújt a horizonton húzódó felhősáv mögé, így a fejem felett teljesen kitisztult égen a nyári csillagképek és az egyre határozottabban fénylő Tejút látványa szórakoztat (A rövidülő nappalokkal egyre korábban kezdődő sötétedés és a nyári időszámítás mellőzése miatt az őszi kora esti órák ugyanazt az égboltot mutatják, ami nyáron késő éjjel élvezhető.)

20 óra után újabb kapás az úszóson! Azt nem mondatom, hogy „szép”, mert a hal sokáig csak „szöszmötöl”, ráadásul szinte egy helyben (ebből pár rángáson kívül semmit nem mutatna egy karika, ha fenekeznék!). Azután csak megindul. A bevágás után érzem, hogy a tétova kapás ellenére a korábban fogott két süllőnél nagyobb példánnyal akadtam össze.

A tétova kapás is adhat jó halat!

Hamar kikapom, majd gyorsan meg is mérem: 47 cm és 1,42 kg - az itt megszokott átlaghoz képest kövér.

Szép süllő

A halat bilincsre teszem, majd rendezkedni kezdek. A kvóta és így a holnapi süllős ebéd alapanyaga megvan. Már csak a „lendület”, a horgászat szeretete marasztal, valamint a kíváncsiság, a tanulni vágyás: ad-e még valamit a víz? Így aztán pakolgatás közben még benn hagyom a szerelékeket.

Már hideg van, ezért beöltözöm, azaz magamra veszem azt a ruhát, amit eddig még nem vettem fel… Az ég is beborul, ezzel a csillagok még a zenitből is eltűnnek, majd csöpörögni kezd az eső, így az esőruha is rám kerül. Gyorsan pakolok: először a vízre érzékeny cuccokat teszem biztonságos helyre (zacskóba és ülésdeszka alá). Mindent elrakok, a megmaradt csalihalakat is elengedem: akármi is lesz, újra már nem csalizok. Az eső szerencsére ötpercnyi csöpörgés után eláll. Nem bánom… és az esőruhának hála már nem is fázom, hiába erősödik fel e beígért északnyugati szél.

Mennék már, épp az indulást fontolgatom, mikor a fenekezőn egy gyorsvonat sebességű húzás (inkább rántás) ijeszt halálra, pedig a csónakvilágítás fényében virító és hihetetlen sebességgel fellendülő karikát csak a szemem sarkából látom. Zsinórt adni esélytelen, de ezt a rendelkezésre álló pár tizedmásodperc átgondolni sem hagyja. Reflexszerűen, az orsókart is lefogva vágok be (a kikapcsolt visszaforgásgátló, ugye… szerencsére ezt már önkéntelenül így csinálom). Persze nem ül a bevágás, ami a nagy csalik miatt érthető is. Szinte bizonyos, hogy nem süllő volt: a balin és az angolna képes ilyen huncutságra… esetleg egy húskedvelő ponty. Így vagy úgy, a csalikon semmi azonosítható nyom nem látszik.

A fenekezőt elteszem - a végszerelék létrára kerül, a botot szétszedem. Éppen végzek, mikor az úszóson is kapás! Dinamikájában hasonlít az iméntihez, csak ugye itt a jelzés más: a hosszú antennán víz fölé nyúló világítópatron úgy tűnik el, mintha a Tom & Jerry egyik epizódjának forgatókönyve szerint üllőt dobott volna valaki a zsinórra. Kézbe veszem a botot, de a heves kezdés ellenére nem pereg le zsinór a dobról, pedig erre számítok, hiszen az úszót nem látom. Csak nem felém jön? De igen! A kapás azonban félbeszakad: az eredeti helyétől úgy 3-4 méterrel közelebb bukkan fel az úszó, békésen billeg a kis hullámokon. Na, most mi van? A rablónak (ha az volt) semmi nyoma. Óvatosan ráfeszítek, de semmi - ki is tekerem a szerkót. A küsztetem itt is érintetlennek látszik… Sok tanulságot ebből levonni nem tudok, legfeljebb azt, hogy - ezek szerint - az ilyen, süllőre nemigen jellemző akciók úszós szerelékkel ugyanúgy megfoghatatlanok.

Összecsukom, elteszem a telematch botot is, az úszót leveszem a karabineres forgóról, beteszem az úszós dobozba. Minden szép rendben várja a kihajózást. Felnézem a halakat, remekül élnek (annak ellenére, hogy mindegyikben benn maradt a horog), méltatlankodva iszkolnának vissza. Remek - megúszom az éjjeli, fejlámpás haltisztítást… majd holnap délelőtt! Kievezek, kikötök, a lakatok is helyükre kerülnek. Az erősen redukált mennyiségű motyónak köszönhetően egy körben ki is tudok vinni mindent.

Fél tízkor már lemosakodva, átöltözve pihengetek a kellemesen meleg házban és a fényképezőgépen nézegetem vissza a délutántól rögzített képeket. Megint megérte kimenni! Köszönöm, Balaton!

Köszönöm, Balaton!

Írta: Csörgits Gábor (csg)
Fotók: Csörgits Gábor

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: