Üdvözöllek benneteket a Meg-HAL-lgatás legújabb részében. A mai horgászaton a sokak számára csak „Szifonként” ismert, Jászai Mari-díjas színművész lesz a vendégem, aki nem más, mint Debreczeny Csaba. Ha kíváncsiak vagytok, hogy miket sikerült fognunk, illetve mikről beszélgettünk a horgászat során, akkor tartsatok velem!
![A mai horgászat helyszíne a Keve Horgászpark volt A mai horgászat helyszíne a Keve Horgászpark volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Bálint: Szia, Csaba, üdvözöllek!
Csaba: Szevasz!
Bálint: Tudom rólad, hogy nem most fogsz először horgászni. Igazán régre visszanyúló horgászmúltad van. Mondanál erről pár szót, hogy milyen volt akkoriban a horgászat, amikor elkezdted?
Csaba: Én a Dunán kezdtem horgászni. Jövőre leszek 50 éves és 6 éves korom óta horgászom, tehát akkor már 43-44 éve. Úszózással kezdtem, illetve édesapámmal jártunk tavakra, a Cikolai-tavakra, és ott fogtam életem első 2-3 kilós pontyát. Az úgy volt, hogy apukám pont elment és mondta, hogy: „Ha karika föl, bevágod, kisfiam, aztán láttad, hogy csinálta apád.” És pont ez történt. Elment, a karika meg felment, bevágtam. Édesapám jött vissza, mondtam: „Apa, gyere, van valami, fogok!” És erre csak annyit válaszolt, hogy oldjam meg, tulajdonképpen jó fej volt, mert nem vette ki a kezemből a botot, hanem azt mondta, hogy oldjam meg egyedül.
Ezek alapján Csabának már nem magyaráztam el, hogy mit hogyan kell csinálni. Szerencsére nem is volt rá szükség. „Otthonosan” mozgott a vízparton.
![Csaba gond nélkül felcsalizott… Csaba gond nélkül felcsalizott…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd megtöltötte a method kosarat … majd megtöltötte a method kosarat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ezt követően pedig simán bedobta a végszereléket. Így nem volt már más dolgunk, mint várni a kapást.
![Látszott, hogy nem először dob be Látszott, hogy nem először dob be](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Miután mindkét bot be lett élesítve, tovább beszélgettünk…
Bálint: Csabi, a karantén alatt a te munkád is, mondhatni, megállt. Mondd, mivel töltötted ezt a kényszerpihenőt? Volt időd esetleg horgászni?
Csaba: Volt! Egyszer, illetve kétszer voltam a Dunán. Az két jó horgászat volt…
Beszélgetésünket máris egy kapás szakította félbe.
![Nem kellett sokat várni az első halra Nem kellett sokat várni az első halra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csabi ügyesen fárasztotta ki a halat, látszott, hogy nem először csinálja Csabi ügyesen fárasztotta ki a halat, látszott, hogy nem először csinálja](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, az első hal Íme, az első hal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ahogy visszaengedtük ezt a szép pontyot. Folytattuk a beszélgetést. Most se kellett sokat várni, újra egy kapás szakított félbe minket.
![Újra kapás Újra kapás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezúttal egy termetes kárász akadt a horogra Ezúttal egy termetes kárász akadt a horogra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Bálint: Na, most már ezt a szereléket nem dobtam vissza, hogy sikerüljön végre elmondani, amit szerettél volna. Szóval, folytasd, kérlek, harmadjára is!
Csaba: Szóval, egy nagyon jó kis pecán voltam túl a Dunán, mint most egyébként. Azóta voltam még egyszer a Balatonon, szintén egy keszegező, dévéres napot tartani, illetve pergetni voltam még, ahol jött két szép balin. Ennyi volt az idén csak sajnos a horgászat. A karantén alatt meg ugyanazt csináltam, mint mindenki… Vártam a karantén végét.
A beszélgetés közepette újra hal akadt Csabi horgára. Ezúttal ráadásul nem is egy kicsi darab.
![Szépen görbült a bot Szépen görbült a bot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csabi ügyesen kifárasztotta a halat, én pedig kimerítettem Csabi ügyesen kifárasztotta a halat, én pedig kimerítettem](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a gyönyörű ponty Íme, a gyönyörű ponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Visszaengedtük ezt a szép halat és folytattuk a beszélgetést, habár nem volt könnyű dolgunk. Újra és újra félbeszakítottak minket a halak, miközben Csaba sok érdekességet mesélt.
![1 perc beszélgetés… 1 perc beszélgetés…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd újabb hal a horgon … majd újabb hal a horgon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez így ment egész délután Ez így ment egész délután](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ha érdekel minden érdekesség, amiről Csabival társalogtunk, illetve a horgászat részletei, akkor mindenképp nézd meg a pecáról készült filmet a Haldorádó YouTube-csatornáján!
![Még egy ponty a matracon Még egy ponty a matracon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Sajnos idővel a horgászat végéhez érkeztünk, habár úgy gondolom, mindketten maradtunk volna még. Sok szép halat sikerült fogni és sok új dolgot tudhattam meg Csabáról. Találkozunk legközelebb!
[s]Írta: Bank Bálint
Fényképek: Polónyi-Gyuricza Krisztián