VETERÁN VB & OB 2008

VETERÁN VB & OB 2008

A tavalyi, leveleki víztározón megrendezett Veterán OB-t követően első ízben utazott a magyar „öreg motorosok csapata” a portugáliai Chavez-ben, a Tomega folyón megrendezett I. Veterán Világbajnokságra. Talán kevesen tudják, hogy Portugália mögött és az angol, francia, olasz csapat előtt sikerült az előkelő második helyet megszereznie a Várszegi József, Rudnay Attila, Benyó János, Kazy Csaba összeállítású magyar csapatnak. (A legeredményesebb magyar versenyző, Kazy Csaba egyéniben az 5. helyen végzett.) Ez az ezüstérem legalább olyan fényes, mint a hölgyek aranya, még ha nem is kapott akkora publicitást. Az első Senior Világbajnokságot követően megnőtt a tétje az Országos Veterán Bajnokságnak is. Ebben az évben a Maty-ér adott otthont a nemes küzdelemnek, ahol mint mindig, két korosztályban küzdöttek a versenyzők. Egymással és az elemekkel.

Mielőtt azonban az idei Veterán OB-ről beszélgetnénk, szánjunk pár percet a Senior Világbajnokságra. Úgy gondolom, hogy minden magyar horgászsiker megér pár sort, hiszen rengeteg munka, áldozatvállalás van egy-egy szép eredmény mögött. A nemzetközi porondon elért szépen csillogó ezüstérem pedig csak „öregbíti” a magyar horgászsport hírnevét. A Portugáliában megrendezett Senior Világbajnokságon ugyanis ilyen éremmel gazdagította a hazai éremgyűjteményt a Várszegi József, Rudnay Attila, Benyó János, Kazy Csaba összeállítású magyar csapat.

Ezüstös csapat

A versenykiírás szerint Senior Világbajnokság volt. A senior azonban más-más korosztályt jelent egyes országokban. A Tomega folyó partjára kimondottan a 60 év feletti versenyzőket várták, ezért a nevezett 12 csapatból 7-et ki kellett zárni, mert tagjai között olyan „fiatalok” is voltak, aki még nem töltötték be az adott évben 60. életévüket. Vagy a kiírás nem volt egyértelmű, vagy sokan szabadosan értelmezték a szabályokat, de a lényeg, hogy a portugál, magyar, angol, francia és olasz csapat között kellett eldönteni, ki a világ legjobbja. A magyar csapatból Várszegi Józsefnek voltak már tapasztalatai a vízzel kapcsolatban, hiszen felesége - aki szintén többszörös női magyar válogatott - már versenyzett ezen a folyón, ráadásul, ha jól emlékszem, szintén az előkelő 2. helyet szerezte meg akkor a női válogatott. Várszegi József mint segítő, természetesen elkísérte feleségét, ezért a csapatnak volt némi támpontja, milyen irányban is kell elindulni. A négyfős csapat előre kidolgozott taktika szerint végezte felkészülés az edzéseken. Egy verseny nem csupán technikai, sokkal inkább taktikai csata is, így nagy szerepe van annak, hogy ki jön rá az adott víz titkára, és ki az, aki ezt mesterien el is tudja titkolni a többi csapat elől.

A Veterán VB helyszíne

Éppen ezért, az előzetes terveknek megfelelően minden edzésnapon csak egy ember horgászta a kidolgozásra szánt technikát, a többiek - mondhatni - csak „imitálták” a horgászatot. A verseny fő hala a 0,5-1 kg közötti márna volt, ám ezek horgászata nem volt hétköznapi. Ha márnára horgászunk, akkor azt szinte mindig fenékre tett, megállított, meglassított csalival tesszük. Nos, ezen a Senior VB-n ennek teljesen ellentmondva vízközt (!!!), mindössze 120 cm-es eresztékkel kellett márnázni. Az etetés is ehhez igazodott. A csapat a rendelkezésre álló 1,5-2 liter csontit apró adagokban, folyamatosan lőtte a tartóba helyezett rakós spiccéhez. Előre kiszámolták, hogy a versenyt folyamatosan etetve 1600 lövésnyi „muníció” kell, így tudták, hogy folyamatosan pár szemet csúzlizva tudják a márnákat az etetésen tartani. Ennek köszönhetően az első fordulóban mindössze 12 pontot gyűjtöttek, majd másnap, mikor már a többi csapat is rájött a taktikára, 20 pontot gyűjtve szerezték meg az ezüstérmet. Azért is nagy szó ez, mert összeadva közel 120 VB címet tudhattak maguknak a résztvevő versenyzők. (A résztvevő francia, angol, olasz, portugál csapatok „öregjei” korábban az évek során ennyi egyéni és csapat VB érmet szereztek. A magyar csapatban horgászóknak ez volt az első VB érmük.) GRATULÁLOK!!!

Újabb szépen csillogó érem született

Letölthető táblázat: Veterán VB 2008 végeredmény (xls)

Ez a VB is bizonyította, hogy sokszor a sablonoktól történő elszakadás hozhat kiemelkedő eredményt. Némileg visszaköszönt ez az idei Veterán OB-n is. A tavaly Leveleken megrendezett OB után idén egy sokak által ismert versenypályán, a szegedi Maty-éren szeptember 13-14-én rendezték meg az 50-60 évesek és a 60 év (Veterán) felettiek megmérettetését. Mivel a tét nem volt kevesebb, mint a jövőre az angliai Nottinghamben (itt rendezték 1989-ben a Klub VB-t, 1994-ben a Nemzetek Világbajnokságát, és itt szerezte a 2000. évi Európa Bajnokságon az első szépen csillogó ezüstérmét a magyar válogatott) megrendezésre kerülő Senior VB-re hivatalos csapatba kerülés. A 60 év feletti korosztályból 14-en ültek rajthoz, míg az 50-60 év közöttiek 10 fővel képviseltették magukat. A korelnök Rimer Marci bácsi az idén is eljött, és egy hölggyel, Dömösi Ferencnével is színesedett a mezőny. A versenyt megelőző napokban, az edzéseken szép idő és rengeteg törpeharcsa fogadta a versenyzőket. Maty-éren ez nem meglepő, hiszen a legtöbb verseny a törpékről szól, bár voltak üdítő kivételek. A leginkább bosszantó azonban a törpék mérete volt.

Törpe-törpe

Rászolgáltak a nevükre, kb. 2-3 dekás „kolosszális” mérettel kellett beérni. Hogy ne legyen azért egyértelmű a kép, az edzések során több nagytestű ponty, amur is riogatta a versenyzőket. A legnagyobb egy 7,5 kg-os amur volt, aminek megszelídítése versenykörülmények között mindig szép teljesítmény. A tendencia azt mutatta, hogy sok törpe és kevés keszeg lesz a verseny fő zsákmánya, de egy beköszönő termetes bónusz hal is komolyan beleszólhat az eredmények alakulásába, ráadásul a snecik is szép mérettel büszkélkedhettek.

A sneciket is számításba kellett venni

A versenyzők így bizakodva várták a hétvégét. Ahogy az már számtalanszor előfordult, az időjárás úgy gondolta, nem fogadja kegyeibe az „öregeket”. Hétvégére viharos ÉK-i szél borzolta a versenypálya vizét. A versenyzőkre, de leginkább a rakósokra nem tett jó hatást a szemből vagy kissé balról fújó szél. Az 50-60-as korosztály meg is állapodott abban, hogy a megengedett 11,5 méterből még egy tagot levéve, csupán 9,5 méterre fognak horgászni. (Akik nem bontottak, azoknak a szél sokszor megtette ezt a hálátlan feladatot. Elég sok rakós tört a heves szélrohamok miatt.)

A viharos szél miatt kapaszkodni kellett a rakósokba

A versenyzőket korosztályonként 2-2 szektorba sorsolták. A többség édes, durva szemcséjű, gilisztával, csontival bőségesen megszórt alapozó etetést készített a törpéknek, de volt, aki a halas, büdösebb illatot választotta. Földet csak kevesen és keveset vittek be. Mint később kiderült, ez komoly hiba volt. Az erős szél miatt a szerelékeket sem volt érdemes a végletekig finomítani. Törpére 4-5 grammos, míg keszegre 2-3 grammos úszót kellett szerelni.

Szerelékek

Temesváry Gyulával, az 50-60 évesek bajnokával beszélgetve sok érdekes információt szereztem. Gyula bá’ mindkét fordulóban keszegekkel tudott a szektor élén végezni. Az első nap 9.620 grammot, míg a második napon 12.200 grammot fogott szinte kizárólag keszegből. Egy jellemzően törpés vízen ez elgondolkodtató, és hasznos lehet mindenki számára a következő vélekedés:

„Az edzések alapján sokan törpére készültek, de én semmit sem akartam a véletlenre bízni, ezért a megengedett etetőanyaggal limitbe beleférve 4 kg földes szúnyogot is bevittem. Két etetést készítettem elő, egy tartalmasat a törpéknek, míg kizárólag földes szúnyoggal egyet a keszegeknek. Az edzéseket követő drasztikus időjárás-változás (a második nap 10 fok alatti reggeli hőmérséklet, 32 km/h erejű szél) nem sok jóval kecsegtetett. A többiekkel megbeszélve nem erőltettem a 11,5 méterben történő kardozást, inkább a biztonságosabb mini rakózás mellett döntöttem.

Két etetés: az első a törpéknek…
… a második a keszegeknek

A szerelékeimet nem finomítottam túlságosan, 14-es főzsinórból és 12-es előkéből állítottam össze mind, és horog tekintetében sem adtam 14-es méret alá. Az úszókat - 2-3-4-5 grammosakat - a szélnek megfelelően és attól függően választottam, hogy törpére vagy keszegre kell őket használnom. A rakósba 1,4-es gumit fűztem, ami a későbbi, pörgős pecánál nagy segítségemre volt. Az elsőre akár durvának gondolt szerelékkel ugyanis könnyedén röptethettem halaim nagy részét, amivel értékes másodpercekre tudtam szert tenni.

Erősebb szerelékkel ezt biztonsággal megtehetjük

Akik lefinomítottak 0,10/0,08-as szerelékre, és a botokba is csak 1,0-es vagy még finomabb gumit fűztek, azok sok időt vesztettek el a szákolással, a keszegek mérete ugyanis ilyen finomításnál már indokolttá tette a merítő használatát. A verseny kezdete utáni első pár percben a törpék lepték el a nekik szánt etetést, majd hirtelen eltűntek. Ekkor rápróbáltam a keszeges etetésemre, ahol nem kis meglepetésemre szebbnél szebb keszegek sorakoztak. Ezt követően már kizárólag rájuk alapoztam a horgászatot, amit egy-két dolog megnehezített. Elsősorban az, hogy nem kimondottan keszegezéshez készülve kevés földet vittem be magammal, bár sokan még ennyit sem készítettek elő. A keszegek ugyanis igényelték a folyamatos ráetetést, így nagyon be kellett tudnom osztani a mennyiséget.

Az etetőanyag beosztása sarkalatos kérdés volt

Én a folyamatos, apró adagokban történő ráetetéssel tudtam fenntartani a halak kapókedvét. (A 60 év felettieknél Várszegi József szinte ugyanezzel a taktikával tudott a dobogó második fokára állni.) Végül két szektorgyőzelemmel, 2 pontot gyűjtve sikerült megszereznem az első helyet. A második helyezett szegedi Dett Gábor 3 pontot, míg a harmadik helyet megszerző Balla József 4 pontot horgászott, ezért bátran kijelenthetem, igen szoros, izgalmas versenyen vagyunk túl. Úgy gondolom, mindenképpen köszönettel tartozom a Haldorádó Horgászportálnak, amiért támogatásukkal hozzájárultak ehhez az eredményhez. Mint minden verseny, ez is komoly anyagi befektetést jelent. Nagyon nagy segítség, ha egy olyan csapat segít, mint a Haldorádó Team.”

Az 50-60 éves korosztály legjobbjai

Az előbb vázolt taktika nem ismeretlen a versenyek történetében, hiszen hasonlót alkalmazva tudott az Alcsin nyerni egy bajnokságon Magyar Szilárd, és az idei női VB-n is eredményes volt női válogatottunk. Nem ez volt azonban az egyetlen járható út, bár kétségtelen, most ez volt a legeredményesebb. A snecikből is szép tömeget lehetett összeszedni, ezért sokan inkább őket vették üldözőbe a törpék helyett. A szél lehetetlenné tette a gyors spiccbotos horgászatot, míg a rövid sneciző pálcával gyorsan lehetett szedegetni a versenypálya apróságait.

A pálya

Mivel több híresen jól sneciző is indult a bajnokságon, bizony velük is számolni kellett. A klasszikus „senior” kategóriában nagy volt a küzdelem, hiszen a tét nem kevesebb volt, mint a jövő évi VB csapatba kerülés. Ebbe a korosztályba „öregedett” bele Zsíros András (Fater) is, aki tavaly pont Temesváry Gyula előtt szerezte meg az 50-60 évesek korosztályának első helyét. Most sem adta alább, és 3 pontot gyűjtve, fogott súllyal nyerte a bajnokságot a szintén 3 pontot gyűjtő Várszegi József előtt. A harmadik helyet az ismert versenyző, Martin Gábor édesapja, Martin János szerezte meg.

A verseny győztesei, előtérben a Veterán kerettel

A jövő évi Senior VB-re így az első három helyezett utazik, kiegészülve egy negyedik versenyzővel. A verseny idén is - a megemelt tét ellenére - baráti hangulatban, remek szervezés és lebonyolítás mellett zajlott le, köszönet érte a szervezőknek, a Csongrád Megyei Szövetségnek. A győzteseknek, de mindenkinek, aki végigcsinálta ezt az időjárás által is megnehezített versenyt, gratuláció jár. Ismét bebizonyították, nem csak a 20 éveseké a világ.

Letölthető táblázat: Veterán OB 2008 végeredmény (xls)

Köszönet Várszegi Józsefnek és Temesváry Gyulának az értékes információkért!

Küzdeni akarásból mindenki dobogós helyen végzett

Írta: Polyák Csaba
Fotók: Hajagos Tóth Tamás(Donald), Várszegi József

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.