Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Évek óta nagyon népszerűek az ún. „füstülő” vagy „vérző” csalik a horgászok között. A Haldorádó palettán ilyen eddig még nem volt, de nem véletlenül, hiszen nem véltük megjelenésre alkalmasnak és kellően fogósnak, miközben évek óta kísérleteztünk ezekkel is. Most azonban végre nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérkeztünk! Nézzük meg a TORNADO Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?!
Az összes TORNADO ízben elérhető: Édes Szamóca, N-butyric & Ananász, Mangó, Fokhagyma & Mandula, valamint Tintahal & Barack
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Évek óta nagyon népszerűek az ún. „füstülő” vagy „vérző” csalik a horgászok között. A Haldorádó palettán ilyen eddig még nem volt, de nem véletlenül, hiszen nem véltük megjelenésre alkalmasnak és kellően fogósnak, miközben évek óta kísérleteztünk ezekkel is. Most azonban végre nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérkeztünk! Nézzük meg a TORNADO Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?!
Az összes TORNADO ízben elérhető: Édes Szamóca, N-butyric & Ananász, Mangó, Fokhagyma & Mandula, valamint Tintahal & Barack
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.