A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A Carp Academy Biztonsági ólomkapocs működésének az a lényege, hogy az ólomnál elakadt szereléket (akár van rajta hal akár nincs), az ólom elvesztésével ugyan, de ki tudjuk szabadítani az akadóból. Az ólom e kapocsból kisebb erő hatására szakad ki, mint amekkora zsinórunk elszakításához kellene. Minden horgász megtapasztalta már azt a rendkívül kellemetlen élményt, amikor a régen várt nagy hal az akasztást követően egy víz alatti akadóba viszi a szerelést. Ilyenkor hiába az erős felszerelés, a hal általában letépi magát. Ez a szerelék erre kínál megoldást. Nem mellékes, hogy beszakadt fix végszerelékek esetében a hal maga is megszabadulhat az ólomtól, ha ilyen rendszer tartja azt a helyén. A csomagban 5-5 darabot talál a kapocsból és a gumiharangból is.
Néhány jótanács a használata során
1. Általános használat során ajánlott, megfelelő hosszúságú gubancgátló csővel összekötni. Ez akkor hatásos, ha a horogelőkénél legalább 25 mm-rel hosszabb. A kellő hosszúságú gubancgátló cső után húzzon a főzsinórra egy gumiharangot, majd végül az ólomkapcsot.
2. Húzza be a forgókapcsot az ólomkapocs hengeres részébe.
3. Akassza a kiválasztott ólmot az ólomkapocs fülébe, majd ennek törzsére tolja rá a gumiharangot. A gubancgátló csövet tolja be a gumiharangba, ezzel kialakul az áramvonalas és gubancmentes szerelék.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.