Már nagyon régen tervezem, hogy egyszer ellátogatok a San folyóra, mert jó barátom már annyi szép dolgot mesélt róla. Csodás halak, szép környezet, és nekem ennél nem is kell több. A szándék már régen megvolt, de csak most követte tett, mert az idén ennél fontosabb esemény is történt velem, kislányunk született! De eljutottam végre a Sanhoz, és természetesen horgásztam is… erről az élményemről szeretnék beszámolni.
Két okból indultunk neki ennek a csodás útnak. Az egyik, hogy két napot horgászhassunk a San folyón, a másik, hogy barátom részt vett a III. San - G. Loomis Kupa legyes versenyen, amely a MŰHOSZ legyező bajnokság utolsó fordulója is volt egyben (amiről egy előző cikkemben már részletesen beszámoltam). A túra indulását október 23-ára tettük, mert ez a dátum barátomnak és nekem is megfelelt. Már az odaérkezés napját is a vízen kívántuk tölteni, ezért a hajnali 3 óra bizonyult ideális indulási időpontnak. Az utat 4-5 órás autózásra becsültük, számításaink szerint már legkésőbb délben a víz felett lengethetjük a legyezőbotokat.
Átléptük a lengyel határt, ami mára már csak jelképes, hiszen egyetlen teremtett lélekkel sem találkoztunk a barwineki átkelőnél, aki ellenőrzött volna bennünket úgy, mint ahogy régen tették. Megnyugvással vegyes izgalom lett úrrá rajtam. Valahogy Lengyelország és a kedves lengyel emberek nagyon közel állnak hozzám. Úgy éreztem magam, mintha valahonnan élményekkel telve érkeztem volna haza, pedig az élmények még csak ezután vártak ránk.
A szállásunkat elfoglalva, megvettük a helyi halőrtől a napijegyeket, amit a szerint lehet megvásárolni, hogy a folyó melyik szakaszán szeretnénk horgászni, a catch and release (C & R) vagy a kill szakaszon, ahonnan el lehet vinni a halat, bár ez utóbbi itt természetesen senkinek sem célja. Sokkal inkább az élmény éhségünket, mintsem a valódit akarjuk ezekkel a fogásokkal csillapítani!
Útban a víz felé az egyik helyi horgászboltban tettünk látogatást, mert szerettem volna látni, hogy a helyi horgászok milyen legyekkel fogják a péreket, pisztrángokat. Természetesen, ha már horgászboltban vagyunk, akkor nemcsak nézelődünk, hanem elköltünk néhány zloty-t is. Olyan jól sikerült a villámlátogatás, hogy egy tekercs fluorokarbon zsinórral és 20 léggyel lettem gazdagabb. Így bebiztosítva éreztem magam a kétnapos pérezéshez.
Minden a tervek szerint alakult, délben valóban a vízparton álltunk és a botokat zsinóroztuk. Ami nem volt tervszerű, az a 6 fokos hőmérséklet és a minimális megszakításoktól eltekintve folyamatos eső. Ez azonban nem szegte kedvünket. Rajtunk kívül a versenyre érkező többi magyar közül is sokan kilátogattak a vízhez. Néhány percen belül 10-12 magyar legyező szállta meg a partot. Mert ugye tudjuk, két legalkalmasabb idő van a horgászatra: amikor esik, és amikor nem!
Első legyem egy kis CDC volt, amire az első dobásra érkezett egy jelentkező. Határtalanul elégedett voltam. Barátom utasításait követve dobáltam meg egy húzósabb szakasz part felé eső részét. Aztán még jó néhány legyet kipróbáltam a vásároltakból, s szinte mindegyikre volt érdeklődés, csak a fogás és a fárasztás hiányzott. Aztán egy apró nimfa hozta meg a sikert. A #4-es botom azonnal dolgozni kezdett, amint felemeltem a koppanásra a botom. Képeket nem készítettem ezen a napon, mert az esőben féltettem a fényképezőmet (sajnos nem kapható hozzá vízhatlan tok). Már lassan kezdett szürkülni, amikor egy apró szárazlégyre igen heves kapás jelentkezett, a bot szinte állt a halban, mire lassan magam felé tudtam húzni. Megszákoltam, és örömmel mutattam barátom felé a szerinte 35 cm-es pért. Nyolc pérrel és két pisztránggal zártam a napot. Úgy álltam ott a vízben, mintha lottóötösöm lenne. Pompás nap volt, foglaltam össze a vízből kifelé gázolva.
Mondanom sem kell, hogy másnap reggelig alig jött álom a szememre. Már nagyon vártam, hogy levonuljunk reggelizni, és megvehessük - most a folyó egy másik szakaszára - a napijegyet. Az előző nap sikere után, a folyóhoz indulás előtt azon tanakodtam, hogy ki kellene próbálni a #2-es botom. Meggyőztem magam, hogy inkább maradok a jól bevált erősebb pálcánál, mert mi van, ha egy termetesebb pérrel vagy egy pisztránggal hoz össze a jó szerencsém.
A tegnap már bevált legyekkel kezdtem a napot, először egy apró aranyfejessel. Tíz-tizenöt dobás után volt egy apró koppintásom, de megakasztás sajnos nem követte a kapást. Szépen lassan kezdtem lefelé gyalogolni a folyón, közben folyamatosan dobáltam. Szerencsére bőven kaptam visszaigazolást, hogy a halak értékelik a legyeimet. Sajnos nem igazán tudtam szétválogatni a péreket és a pisztrángokat, vegyesen fogtam, többségében pért. A nap végén már olyan bátor voltam, hogy az otthon bodorkázáshoz használt micro nimfáimat is felkötöttem. Fogtam is velük. A halak mérete elmaradt a tegnapitól, de ezen egy cseppet sem búslakodtam, tizennyolc halat fogtam. Nagyon elégedetten ballagtunk hazafelé a sötétedés beállta előtt. Remélem, nemsokára újra tiszteletemet tehetem ezen a helyen. Azt is írhattam volna, hogy újra eljövök, de a valós érzéseimet a „tiszteletemet tehetem” fejezi ki. Köszönöm, Lengyelország, köszönöm, San!
