Csukák, pontyok és miegymás bodorkaívás idején

Csukák, pontyok és miegymás bodorkaívás idején

Újra április, újra a feleségem utáni második számú imádott nő (no, nem a szakállas fajtából, bár ha a korát nézzük borostásnak már mondható): Háromfa! Ezúttal nemcsak a pontyok kerültek célkeresztbe, hanem a süllőket - érthető okból - és harcsákat kivéve minden más, a tóban a töklevelek között bujkáló halfaj is. Ráadásul ez alkalommal megint nem egyedül, sőt már-már, ha nem is végig, szinte falkában múlattuk az időt, és a halfogásokat nagy evésekkel, sokkal kisebb ivásokkal, fotózással, videózással és mókázással toldottuk meg.

Mint minden peca, ez is az előkészületekkel kezdődött, ami minden esetben magában foglalja az időpont-egyeztetést, a hosszabb távú horgászathoz szükséges eszközök és anyagok össze-, ill. elkészítését, és persze a több napos életvitelszerű vízparton tartózkodás is igényel „néhány” dolgot. Mindezek most egy nagyon fontos tettel egészültek ki: sikerült Laca és Tomó kollégámat is megnyerni az „ügynek”. Ők ugyan nem horgásztak, de azonkívül, hogy az ott töltött másfél nap alatt igen jól érezték magukat (az éjszakát persze puhányan a tóparti panzióban töltve), mindent meg is örökítettek.

Senki és semmi…
… nem bújhatott el a lencséik elől

Elöljáróban már csak annyit, ha valaki a „zöld pokol” kapcsán a következőkben leírtak közt valamilyen kérdésre nem kapna választ, arra az esetre ajánlom a következő két írást, ami nem oly régen jelent meg itt a portálon:

http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=3946

http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=4001

Horgászhely:

Az 5-ös állás terebélyes, nagyon kényelmes, hatalmas meghorgászható vízfelülettel, a tó keleti oldalán, az első spicc jobb oldalán helyezkedik el. A parttól 120-130 méterre húzódik a „régi” patakmeder, ez is, és a kb. hasonló távon púposodó, néhány éve lekötött zsombéksziget is igen jó haltartó hely. Utóbbi nemcsak ponty, de harcsák tekintetében is. A 4-essel kiegészülve egy vízilabdacsapat is bőven elhorgászhat, és közös a vécé, ill. a tűzrakó hely is.

A spicc „távcsővel”
Mintha saját tavunk lenne
A távoli szomszéd hely tavaszi színekben

Csalik, etetőanyagok:

Csukára - A vízből kényelmesen és élvezettel spiccbottal fogható, minden esetben élő bodorkát v. vörösszárnyút (szegények) tűztem horogra.

Pontyra - Etetésre saját kutyulású félig főzött és tovább áztatott kukoricából, tigrismogyoróból, búzából és kenderből álló kellően büdös mixet, ill. hazai készítésű bojlit használtam. Csalizáshoz ezen a túrán kizárólag bojlit fűztem hajszálelőkére. Gyárit (süllyedőt valamint lebegőt) és sajátot is, igaz, ezek az előző évekből maradt, még akár a dipelés ellenére is kőkemény golyók voltak. A törpeharcsakérdésre később visszatérek.

Minden másra - Egy ismert márka olcsó árfekvésű szúnyogos és felhősítő anyagát kevertem be, ez itt és erre a célra tökéletesen megfelelt. Csalinak eleinte csontit, a napok múlásával már bábot is horogra tűztem. Hogy mi az a „minden más”, az szintén a történetben lelhető fel.

Anyagilag jól jöttek a fotópályázaton nyert cuccok
Semmi tudományos görcsölés, csak érzésre az összetevők
Én mindig hallisztes alapmixből indulok ki
A pokol bugyra
Az elvégzett munka gyümölcse jó érzéssel tölt el, és állandó hitet ad

Felszerelés:

Csukára - Trabucco Guinness Pike 3,30-as, 2 részes botot egy Shimano 8000 GTE orsóval használtam. Utóbbin a Haldorádó 30-as Strong Line zsinórja tekergett.

Pontyra - Sportex Competition Carp 3 librás pálcák voltak a társaink. Az M Class Esprit 6000-es orsókon 0,35 mm átmérőjű Stairbaits Premium Line Vert Fluo Green főzsinór világított.

Minden másra - Egy 3, ill. egy 5 m-es, mondjuk úgy, no name spiccboton a Tubertini 14-16-os Dragon damilja pendült meg a halakkal való küzdelemben.

A történet:

Újfent meglátni ezt a szépséges környéket… hát, mit mondjak, nagyon szívmelengető volt. Egyedül érkeztem, de cseppet se bántam, mert tudtam, hogy a következő naptól Zsolt fiam, utána pedig a két cimbora is felpezsdíti az életet. A pakolás és táborkialakítás után fontos feladat várt rám. Pálinkó Karcsi - ha esetleg nem mindenkinek ismert: a TÓGAZDA, így, nagybetűkkel - megkért, rakjak ki a vízbe néhány törpeharcsa csapdát, hadd fogyjanak ezek a gonosz törpördögök. Mivel jó embernek ismerem, no meg egy közösségi portál tanúsága szerint is imádja a virágokat, és ugyebár aki a virágot szereti… miért ne vállaltam volna egy kis plusz melót?

Ezek már soha többet nem bosszantanak senkit

Rögtön jött is az ötlet. Tervezett horgászhelyeim közelébe letéve a penészes és száraz kenyérrel tuningolt varsákat, infót kaptam a bóják környékén mozgolódó törpeállományról.

Az első helykeresést persze még e tapasztalat nélkül végeztem, a jobb oldali botomon lévő szereléket „hóemberrel” csalizva a sziget közepe táján, attól mintegy 3 méterre tettem le, a letapogatás szerint egészen kemény aljzatra. Itt egy kevés koncentrált etetésen kívül a magokat néhány szem bojlival együtt nagyobb területen is szétszórtam. A másik, ugyanúgy csalizott készség a zsombékostól kb. 20 méterre, a patakmeder túloldalára került, és csupán a horog közvetlen környékét szórtam meg. Késő délután végeztem mindennel, így maradt időm a varsák megvizslatására. A törpéknek három helyen fél napot hagytam a „beköltözésre”, és nagy örömömre a sziget végén lévő csapdában talán, ha 3-4 tekergett, középtávon jó néhány nyüzsgött, míg a tábortól jobbra, a nádfaltól 10 méterre letett utolsó hálóban egy kiló körüli dévér társaságában megint csak néhány darabot találtam. Szerencsére a későbbiekben is ugyanezt az arányt tapasztaltam, így a pecánkat az öt nap alatt ezek a kis bosszantó lények egyszer sem zavarták meg.

Estére-éjszakára már tényleg egyetlen feladatom maradt, a halfogás.

A négy éjszakából az elsőt és az utolsót töltöttem egyedül

A mozdulatlan éj után korán reggel ránéztem a szerelékekre, majd pár szem friss bojli kíséretében visszatettem a helyükre. Mire a nap első sugarai eloszlatták a hajnali párát, a kisebb spiccbottal már meg is fogtam néhány csalihalnak szánt bodorkát.

Hajnali pára a helyemről…
… és a szomszédban

Gyorsan összedobtam a csukázó szerkót és a parttól 30 méterre a balról terebélyesedő fűzfa irányába bepöttyintettem a vízbe. Ezt a viszonylag akadómentesnek bizonyult szűk területet előtte természetesen leellenőriztem. Úszós, a fenéken körteólommal rögzített (nehogy akadóba vigye a kishal) készséget vetettem be drótelőkével, hármashoroggal szerelve. Szó szerint alig térültem-fordultam, a szemem sarkából láttam, ahogy az úszó oldalra és lefelé megindult, aztán némi körözés után végképp eltűnt. Bevágás és pár perc tusakodás után egy szépséges „krokodilpofájú” zsörtölődött a matracon. Mivel láthatóan nagyon nem sínylette meg a kalandot, fényképezés után ment vissza a közegébe.

Eddigi legnagyobb csukám, majd 5 kilós gyönyörűség

Ezek után némi étket vettem magamhoz és megkezdtem az előkészületeket annak érdekében, hogy a tó fehérhalállományát az ötméteres spiccbotommal - ha csak rövid időre is - akaratuk ellenére két vállra fektessem (sokszor nem könnyű megtalálni a vállukat).

Itt már közös reggelizés Zsoltival

Az etetőanyag bekeverését követő kézmosás közben megszólalt a „szigetes” jelző. Csónakba pattanva viszonylag gyorsan a hal fölé értem, és átlagosnak mondható huzavona után egy jó karban lévő tükröst emelhettem a ladikba.

Fülig ért a szám
Később derült ki, ez volt a túra legnagyobbja

A „betolakodó” lekezelése, és a friss csali újrahúzása után úgy gondoltam, a fehérhalfogással már megvárom a kora délután érkező fiamat, hiszen a neki kijáró hosszú vörös szőnyeg kiterítésével járó vesződséget csak ki kell pihenni… Egyszer csak megjött, és rögtön meg akarta fogni a tóban élő összes halat. Azért - biztos, ami biztos - csak sátrának felállítása után vette kézbe az ötös petrencét. Az etetés hatására csontival csalizva nemsokára már húzta is a kisebb-nagyobb halakat. Sok egyéb mellett ezért is szeretem Háromfát, mert - persze nem minden időben, és nem minden körülmények között - hazánk szinte teljes tavi halfaunája megtalálható, és ilyen vagy olyan módszerrel meg is fogható. Ezúttal is így volt, sorra jöttek a küszök, bodorkák, dévérek, vörösszárnyúak, kárászok, sőt néha beugrott egy-egy aranykárász és compó is. Mindezek közben én bevetettem a harmadik botot is, tőlünk jobbra a nádfal mentén, attól 10 méterre zsinórfordító segítségével húztam be a már megszokott szereléket.

Kibővült a tábor…
… és megszaporodtak a botok
Ragyogó szórakozást nyújtott a spiccbotozás

Estig a nagyágyúk csendesen meredeztek, és mivel a szigettől már jött egy bajszos, a patakmedres botot is friss golyókkal inkább idetelepítettem. Aztán sajnos az éjszakánk is békés alvással telt. A korai kelés után úgy döntöttem, a nagyhalas szerelékeket békén hagyjuk, és inkább egy újabb csuka elcsípésének reményében tettünk meg néhány határozott lépést. Ennek eredményeképp pár kishal megfogása után a rablózó szerkót egy mozgékony vörösszárnyúval ezúttal csak a fűzfa már egyre inkább zöldellő lombja elé dobtam.

A pity…
… még nem pangott…
… sőt, ereje teljében pompázott…
… és igazi tavasz vette kezdetét

Zsolti vagy egy órán át szemezett az úszóval, de a kishal gerjesztette mozgáson kívül semmilyen fronton nem történt semmi, ezért inkább nekiálltunk egy kiadós reggelinek, amit hevenyészett rendrakás követett, hogy a hamarosan várható vendégeink mégse egy rumlira érkezzenek. Fél szemünk azért mindig a fűz alatti mozgást fürkészte. Nem is hiába, hiszen egyszer csak a fiam megfogta eleddig legnagyobb csukeszát, ami 4 kilónál kicsit többet nyomott.

Gyönyörűséges ragadozó

Bilincsre nem tettük, de bezsákoltuk, hogy Laca és Tomó is lásson má’ egyszer egy igazi élővízi kannibált. Miután megjöttek, jól meg is csodálták, aztán némi örömködés után a szomszéd gazdátlan csónakkal el is billegtek, hogy körbeszaglásszák és megörökítsék a masináikkal a környéket. Szerencsére már visszatértek és a tábor körül szorgoskodtak, amikor megszólalt az egyik kapásjelző. Ettől kezdve négy óra csoda vette kezdetét, hiszen az egyéni rekordunkat ugyan meg sem közelítettük, de három pontyot is fogtunk, és mindezt a „kamerák kereszttüzében”. Sőt az egyik potyka egy igazi „aranyhal”, egy tízkilós koi volt, ami azért mégsem mindennapos zsákmány.

A 7,30-as gyors nehezen állt meg
Ezzel a lepkehálóval próbálom hasznossá tenni magam…
… és végre sikerült is
Vajon mekkora lesz?
Tükrös tesó
Be(ki)jött a hóember
Boldogság ezerrel (grammban is)

Mindegyik hal a zsombékszigettől jött, így az ottani készségeket újrahúztuk, de a nádfal mellettit egyelőre békén hagytuk. Örültem, hogy a fogások éppen akkor zajlottak, amikor a cimborák is ott voltak, mert ebben a formában még nem nagyon örökítettük meg a pecánkat.

Estére sütögetést és egy kis visszafogott itókázást terveztünk, így délután neki is álltunk az előkészületeknek.

A tűzrakás és a dobozos sör szorongatása teremtette meg az alapot a grillezéshez

Az erős holdfény aztán hamarosan egy igencsak derűs társaságot világított meg, Laca kollégám azóta is emlegeti, hogy (pedig nem húszéves) ilyen ragyogó holdfényes éjszakában neki bizony nem volt még része.

Ez nem a sötét oldala

A jófajta kaják és a hozzájuk fogyasztott italok az amúgy se szorongó brigádot még inkább jókedvre derítették. Bele is fogtunk egy kis fényvarázslásba.

Laca az átéltek hatására emelt fővel és kiegyenesedve kezdett el járni
Tomó eleinte még viaskodott magával…
… aztán mennybe ment

Éjszaka sajnos volt egy rontott kapásunk. Fiam ugyan résen volt, de én „valami” oknál fogva nehezen kerültem elő a sátorból, és leakadtunk a hallal, aztán hiába küzdöttünk, ő nyert, mert valahogy kifordult a horog a szájából.

Reggel a cimbik elhúztak haza, ezt követően délig még sikerült két 6-7-8 kiló körüli pontyot fognunk, és a csónakból még bent a vízen vissza is engedtük mindkettőt. Még egy-két fotó erejéig sem vagyok híve a felesleges halutaztatásnak. Persze más lett volna, ha már ránézésre rekord közelinek tűntek volna.

Természetesen…
… minden halat - lefotózva vagy a nélkül - visszaengedtünk

Miután Zsolt fiam is elpárolgott, a délutánt a keszegezésnek, az éjszakát (kapás híján) az alvásnak szenteltem.

Újra egyedül

Korán kelve, miután a szerelékeket és bójákat begyűjtöttem, pakolás és indulás előtt a tó keleti oldalát gyalogosan újra végigcsodáltam, mert a látottakat szerintem soha nem fogom megunni.

Ezzel a sétával búcsúztam el Háromfától
Távol a „csúnya” világtól
Remélem, mihamarabb megint itt ülhetek
I Love Peca

Magamnak jobbat, másoknak rosszabbat nem is kívánhatok.

Az emlegetett mozgóképekből ollózott „home” videó itt látható-hallható (ez is fontos):

Írta: Lázár Miklós (lujzim)
Fotó és videó: Laca, Tomó, Lázár Miklós (lujzim)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: