Bolognai bot multiorsóval?!

Bolognai bot multiorsóval?!

Egy érdekes, hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető felszerelést mutatok be, amely elsősorban a folyóvízi horgászat során lehet hasznos. A felszerelés igazi különlegességét egy kisméretű multiplikátoros orsó adja, amely egyértelműen szokatlan a finomszerelékes horgászatban. Nyilván minden újtól kezdetben idegenkedik a felhasználó, de ha saját maga is megtapasztalhatja annak előnyeit, akkor már nem lesz annyira furcsa a dolog.

Mivel nincs módom minden érdeklődő kezébe adni az új összeállítású, nálam bevált felszerelést, kénytelenek lesztek kezdetben az általam szerzett tapasztalatok megismerésével beérni. A későbbiek folyamán, ahogy egyre többen kipróbálták majd, örömmel vennem a visszajelzéseket, észrevételeket.

Ma még szokatlan, hogy valaki multi orsót tegyen a bolognaira, de hamarosan kiderül, hogy miért érdemes

Először is nézzük át az összeállítást:

Kell egy hosszú, 9-10 m-es bolognai bot, egy speciális kis multi orsó és egy lapos úszó.

A kicsi orsó szinte észrevétlenül lapul meg a bolognai boton

Sokat horgászom folyóvízen, elsősorban a Dunán. Ezek a horgászatok javarészt rakós botos horgászatok. Bolognait csak akkor használok, mikor nagyhalas a pálya. Ilyenkor előkerül a hosszú, 10 m-es bolognai. Az, aki használt már ilyet, vagy látott már olyat, aki ilyennel horgászik, tudja, hogy ezekkel a hosszú botokkal úgy horgászunk, mint a rakóssal. Rövid zászlóval, botspicc alatt, visszatartva, vagy megállítva. A boton az orsónak csak a zsinórtárolás, illetve a fárasztásnál a zsinór adagolás a feladata. A féket általában - a zsinór csavarodásának elkerülése miatt - nem használom, amíg peremfutós orsót használtam, a visszaforgásgátló kikapcsolásával, a hajtókar visszafelé forgatásával, kézzel fékeztem úgy, mint a matchbotos horgászatnál. Ennek precíz és hibátlan kezeléséhez nagy gyakorlat kell, ezért sokan hagyják, hadd húzza (hadd csavarja) a zsinórt a hal.

Az ilyen hosszúbotos horgászatoknál van még egy hátránya a peremfutó orsónak. Mivel ezeket a botokat majdnem úgy használjuk, mint a rakóst, ezért úgy is tartjuk, tehát két kézzel, lábra támasztva. Na most, ilyenkor nagyon útban van az orsó.

Tavasszal egy kiállításon láttam meg ezt a kis multit. Abban a pillanatban jött az ötlet, gondolatban összepárosítottam egy hosszú bolognaival, és már írtam is a rendelést.

Íme, ez a kis Top Mix multi orsó, ami nagyon ígéretesnek tűnik
Az orsó oldalnézete

A próbára egy kicsit várni kellett, mert sem időm nem volt, sem a vízállás nem volt kedvező. Aztán egyszer minden összejött!

Irány a Dunapart. Összeszedtem a kellékeket: 10-es bolognai, kis multi, 10 gr-os úszó, 16-os zsinór, etetőanyag és csali.

Az új lapos úszó szára az, ami igazán figyelemre méltó

Az úszó egy 10 gr-os lapos úszó, amely úszónak a zsinórvezetése újdonság. A zsinór csak az úszó szárán van fixen rögzítve, felül csak egy vezető fül van. Látható, hogy a zsinór vezetésében, a többi lapos úszóval ellentétben, nincs törés. Emiatt a fárasztás során az úszó nem hajlik meg. Még egy nagy előny, a zsinór nem tekeredik az úszó testére, mert a szár alakja ezt nem teszi lehetővé. Ez a két előny már magáért beszél.

,"s","65%","k"]Folyóvízi etetőanyag receptem

3 kg Top Mix Folyóvízi alapetető
1 kg Top Mix Sajtliszt
1 doboz csemegekukorica
1/2 csomag Top Mix Angolmorzsa (piros-sárga)
2 dl pinki[-doboz]

Az új Folyóvízi alapetetőm elég nehéz, így külön nehezíteni nem kell, kivéve, ha nagyon gyors a víz
Így néz ki megnedvesített, bekevert állapotban

Gyors alapozó etetés következett kicsi, egykezes gombócokkal, hogy a sekély (alig 2 méter mély) vízben a halat ne zavarjam meg a nagy csobogással, majd végre kezdődhet a peca.

A kicsi orsó egyáltalán nincs útban horgászat közben

A kis orsó szépen simul a bothoz. Nekem nagyon kényelmessé teszi a horgászatot, ha felül van. Így a jobb kezemmel tudom kezelni a fékgombot is meg az irányváltót is. (Megjegyzem, hogy az orsót jobb- és balkézre, tehát a boton alul és felül egyaránt lehet használni.) A képen jól látszódik, hogy nyéltag felfele áll, az előtte lévő tagon fordítottam egy kicsit, hogy a zsinór ne érjen a bothoz, a következő tag pedig már rendes állásban, gyűrűkkel lefelé állt. Szerencsére az első kapásra sem kellett sokat várni.

Hal van a horgon, kezdődhet a fárasztás!
Így tökéletesen kézre áll fárasztás közben az orsó

A termetes paduc rövid fárasztás után a szákba került. Néhány társa követte, majd hamarosan megérkeztek a dévérek is. A legnagyobb dévérem súlya megközelítette a 3 kilót!

Az új szerelék első áldozata egy termetes paduc volt
Több szép dévért is sikerült szákba terelnem

A zsákmány a horgászat végén meghaladta a 20 kilót! A halakat nem akartam összetörni, így nem terítettem ki a zsákmányt a kövekre.

A szerelék jelesre vizsgázott, bizonyíték erre a szákban pihegő sok szép dunai hal

A kis orsó nagyon kényelmessé tette a horgászatot, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egyesek számára talán majd problémát jelenthet az orsó kis áttétele, azonban mindenkit megnyugtatok, hogy egy-egy szerelék berakása időben nem több, mint a rakós betolása. Ráadásul ezzel a felszereléssel olyan halak is kifoghatók, amely - a legtökéletesebb gumizás mellett is - rakós bottal elképzelhetetlen lenne.

A 9 és 10 méter hosszú Top Mix bolognai botok vásárlói ajándékba kapnak egy kisméretű Top Mix multi orsót, hogy kipróbálhassák az új technika nyújtotta előnyöket (az ajánlat a készlet erejéig tart)
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.