Alkonyattól… pirkadatig

Alkonyattól… pirkadatig

Nahát, ezt már nem hagyhattam annyiban… Mindig a fejembe veszek dolgokat. Mindig előre lesakkozom az elmémben a pecáimat, ahogy ezt már írtam is jó párszor. Kitalálom a kaját, a technikát, a felszerelést, amit használni fogok majd, és azt, hogyan fogok pár darab hal helyett egy szák halat fogni… Igen ám, de arról még nem írtam, hogy minden tervem megvalósulása után vagy előtt, de még mielőtt „bit-papírra” tudnám vetni, valahol a Neten vagy a „sajtóban” leközlésre kerül valakinek egy, az én bevetésemre kísértetiesen hasonló élménybeszámolója. Érdekes. De szerintem ez csak azért van, mert, nem hülyeségek jutnak az eszembe, hisz más is épp úgy horgászik, mint én… Jó sok halat akar fogni… Na, hogyan is lehetne ezt még csűrni-csavarni?

Úgy történt a rémeset… ismét… Nagy forróságban ültem az imádott Balatonunk déli szeglete hintaágyában. Azon járt a fejem, hogy itt ücsörgöm szép Magyarországunk legnagyobb állóvize mellett, ami tele van uszonyosokkal. A Nyugati-övcsatorna és nagy Balatonunk találkozásánál, egy igen forgalmas kikötő tárul az itt bámészkodók szeme elé. Szép, egyben kicsit veszélyes és szeszélyes sziklácskákkal kirakott, egészen a majd két méter mély részekig a Balatonba nyúló móló széle ad itt lehetőséget a helyi és az idelátogató sport/konyha pecásoknak. Tiszta versenypálya feelingű a partszakasz. Majdnem mindig ül valaki bottal a kövek között, és így szinte mindig kapnak valamit az itt portyázó és az ide költöző víz alattiak…

És én csak ültem a hintaágyban és sakkoztam egyet a fejemben…

Épp az előző írásom elejénél tartottam… akkori tervem az volt, hogy mivel az etetőanyagokat, szemeseket nem akartam Pestről kocsikáztatni, majd befejezem a „művem” és a „Légy a teszthorgászunk” akció alatt, jutalomként rendelném a súlyos kilókat a kapu elé… Hát így is lett. Elküldtem pályázatom anyagát, amire a zsűri és a raktár egyből rábólintott. Már nem is kellett több, csak aludnom kellett rá egyet, és a bevetés anyaga máris postás-dudaszó kíséretében érkezett. Már téptem is a dobozt, és már vágtam is a félliteres ásványvizes palackot, hogy legyen mivel a finom erjedt Start Mixet bejuttatni a vízbe.

Érdekes, hogy végül is egy vidéki városkánkban flangáltam, de még a szomszéd faluban sem hallottak olyanról, hogy takarmánykukorica, keménykukorica, morzsolt, csirketáp… még mutogattam is már a kis kendős öreg nénikét, ahogy a két csövet összedörzsöli… de semmi. Mintha E.T. lettem volna, aki haza akar telefonálni. Viszont a horgászboltos akár németül is rábeszélt volna egy bojlis etetőrakétára, mellesleg nem igazán jutányos áron…

Na, ezt a két „legyet”, egy csapásra megoldottam a Haldós-szalagos dobozzal és a pillepalackos feeder rakétámmal. Helyben. Na de hogyan is? Képekben:

Vágjuk le az üveg alját, tömjük be a száját egy jó bor dugójával (amit természetesen szerelés közben igyunk is meg!), majd egy facsavaros karikát csavarjunk a dugóba! Valahogy így…
Lyukasszuk ki három helyen! Lyukanként gumicsővel bélelve dupla, majdnem zászlónyi fonott zsinórt bújtassunk át rajtuk, majd a dupla szálakat sodorjuk össze!
A három egyenlő hosszúságú összefonott fonottat kössük egy forgó szemébe!

Utána már csak a becsavart karikát és a forgó másik felét kell összekötnünk egy, a forgótól a palackunk aljáig mérhető távolságnál hosszabb darab fonottal úgy, hogy még egy forgót fűzzünk rá szabadon csúszóként! Később ezt a forgót kell az etetőbotunk főzsinórjára kötnünk. Fontos, hogy az egész szerelékünk ne legyen hosszabb, mint botunk ideális zászlója! Ezzel a technikával a rakétánk visszacsévélés közben megfordul és a víz tetején szintén rakétaként fog visszajönni a kezünkbe…

Ajándékdobozom tartalma…
A Haldorádó Start Mix… ugye, nem kell bemutatnom!
Harmadnapra felduzzadt az írások szerint…
A horogra szánt csali előkészítése is pofonegyszerű

A kövekre kiérve máris az etetőbottá előlépett pergető pálcámhoz nyúltam. A zsinór végig fonott, így még véletlenül sem tudjuk elveszíteni a hirtelen összeeszkábált etetőrakétánkat. Csak hát igen, itt van az a kis probléma, hogy ez sem bír több szemest a vízbe juttatni egyszerre, mint a puhább feedereim, pickereim. Viszont az a táv, amit a csúzlival pont nem tudunk elérni, az még ezzel a bottal is jól megdobható. Persze rakétácskánkat még így se pakoljuk tele egy-egy dobáshoz!

Szerencsém volt a vízzel is, nem voltak nagy hullámok Háborgó víz esetén inkább a ragasztást választottam volna.

Nagyjából félvödörnyit „beflakonoztam”, majd csalizhattam is a két előre felszerelt botot. A dévéreknek 330-as lightot szántam oldalsó csepp kosárral, 40-45 centi hosszú 14-es előkén 14-es Maggot horoggal, a pontyoknak a 390-es mediumot szereltem fel, a jól bevált Haldós feederkosárral és 15 centis, 8-as horgú előkével. A keszegezőt máris az etetés közepébe dobtam - oda, ahol hemzsegni fognak a halak - a potykás botot pedig a „bemagvazott” rész túlsó csücskébe. Amúgy is beljebbről várjuk mindig a nagy halat…

Érdemes mindezt még a nappal utolsó, szürkületi perceiben elvégezni.

Rakétám bevetés közben
Na, ekkorra legyen minden a helyén
Mellettünk a csaliarzenál
Nem így… hanem a már vízben ázó, bevetett kosarakban
És persze a Haldós zsebek kitömve aprócikkekkel

Mire kukk sötét lesz, mindennek a helyén kell lennie, magunk mellett… a csalinak, kézmosónak, merítőnek, aprócikkeknek és persze a karikásnak a vízben, amibe ha így csináltam… már fogoly is kerülhetett.

Azt hiszem, olyanokat mondanom, írnom sem kell, hogy ilyen csúszós sziklás bevetésre ne induljunk strandpapucsban egy mécsessel… Nélkülözhetetlen a jó lábbeli és a fejlámpa. No és a bot végére is igen jó világítópatronokat lehet már kapni és felerősíteni. Én személy szerint azt szeretem, amelyik készen, egyben kínálja a felpattintható konzolt és magát a patront. Persze a méret sem mindegy.

Az egyik nyerő csalikombináció…
… és a másik

Ja, és ha lejöttök ide, és szélcsend fogad benneteket, higgyétek el, jobb, ha nem olyan helyre ültök le, ahol lámpa világít éjszaka. Hál’ Istennek most nekem is sikerült az ilyen helyeket elkerülni! Még a pár másodpercig világító zöld LED-em előtt is valóságos árvaszúnyog-függöny húzódik össze. Na de hogy nagyon elcsavarodtunk a témától… tehát a csalik!

A keszegekre természetesen az élő csalikat próbáltam. Csontival és gilisztával variáltam az első bedobás óta, de pár óra leforgása alatt kirajzolódott, hogy a leggyorsabban halat adó kombináció az egy szál giliszta + egy szem Haldós lebegő csonti volt Nagy Dévér ízesítésben, amihez még három szem izgő-mozgó csontkukacot tűztem. Ez nagyobb méretű dévért is adott. A lebegő csonti pont annyira emelte meg a csokrot, hogy az a horoggal együtt ne tudjon az iszapba süllyedni. A csalit magasabbra emelni pirkadatig nem is kellett.

El is felejtettem majdnem, hogy be van vetve egy pontyos botom is, annyi volt a teendő a másikkal. Azért körülbelül félóránként azt is újracsaliztam.

Keszegezésnél rettentően figyelnünk kell a spiccre. Szinte a legapróbb rángatásra be kell vágnunk! Szóval, elég sokat kellett, hál’ Istennek tornáznom azon az éjszakán a keszegekkel… viszont a pontyos botom sem volt szótlan a nagy sötétben. A kikönnyített egy-két szem juice-os keménykukoricás 8-as horgot is felvette egy-egy szebb dévér, éjféltájt meg egy bajszos… Ám sajnos a bevágás után nem sokáig küzdött a horgon, pár másodperc múlva kiköpte azt. Tele kételyekkel dobtam vissza a szerelékemet a helyére. „Talán ez az egy potyesz lesz reggelig?”, kérdeztem magamtól. Nem! Eljött a végre a várva várt kapás…

Pirkadat…

Na, ekkorra kell tele lennie a haltartónak

És kapás… Szép kettes forma a kezemben…

Ponty a Balatonból. A csúcson kell abba hagyni… elég is volt. Már csak a terítékfotó volt hátra. Megkértem egy fiatal sporttársat, csináljon egy fotót rólunk… No, persze a legfárasztóbb, legutálatosabb dolog még hátra volt… a pakolás.

Köszönöm… Viszlát!

Írta: Horváth Tibor (Ti13i)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: