Kavalkád

Kavalkád

A gőzölgő folyó medrében hömpölyögve várta a hajnalt. Az éjszaka megannyi sejtelmes loccsanása után az első fénysugarak elérték felszínét, de titokzatos világa a nagyravágyó horgászok előtt továbbra is rejtve maradt. A tüzes fénygolyó elfoglalta az őt megillető helyét a horizont felett. Új horgásznapra virradtunk. Egy új, reményekkel teli horgásznapra…

Bár már 12 éve horgászom, a horgászat reggelén még mindig ugyanaz a semmivel össze nem hasonlítható érzés fog el ébredéskor. Az izgalom, hogy vajon mi fog történni, vajon fogok-e halat, és ha fogok, mennyit és mekkorákat. Ezúttal megpróbáltam Fortuna kegyeire bízni magam, még az ébresztőórámat sem állítottam be. Már jócskán tűzött a nap, amikor felébredtem. Nyugodt, komótos tempóban elkészültem és elindultam a partra. A helyszín szeretett folyóm, a Kis-Duna.

A helyszín szeretett folyóm, a Kis-Duna

Első teendőm az etetőanyag bekeverése volt, mert nem szerettem volna, hogy felszálló szemcséket tartalmazzon. A fogott halak méretét szelektálni nem egyszerű feladat, több tényezőt is számításba kell venni. Persze az sem mindegy, hogy keverékünk milyen összetevőkből áll, de véleményem szerint sokkal fontosabb, hogy azt miként készítjük elő a horgászatra. Nyilván sokatok számára ismerős jelenet - legyen szó gombócos vagy kosaras etetésről -, amikor az etetés sávjában, néhány méterrel lejjebb a felszínen összeáll a sneci. Ez a jelenség általában egyre sűrűbb balinrablásokkal párosul. Ennek oka az, hogy az etetőanyag szemcséi nem szívták meg magukat kellőképpen vízzel, és így egész egyszerűen a felszínre törekednek. Az, hogy az etetés pontjától milyen messze érnek a felszínre, a víz mélységének és folyási sebességének függvénye. Csakhogy ennek a jelenségnek több része is van, amely szabad szemmel nem látható. Ilyenkor az egyes halfajok a víz különböző rétegeiben csoportosulnak. Az általam horgászott folyón hihetetlen a fajgazdagság, mégis vannak olyan fajok, amelyek sokkal nagyobb egyedszámban vannak jelen, mint mások. Esetemben ez a karikakeszeg, dévérkeszeg és a szilvaorrú keszeg. A fenéken nyugodtan fekvő és a közvetlenül fenékközelben lévő szemcséket - más, kisebb létszámban jelenlévő fajokkal együtt - általában a szilvaorrú keszegek fogyasztják. Felettük nem sokkal a karikakeszegek cikáznak, míg azok felett, sokszor akár a fenéktől számított 1-1,5 m-es sávban a dévérkeszegek fogyasztják az etetőanyagot. Fontos megjegyeznem, hogy ez 2-2,5 m-es vízmélység mellett történik. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ez valóban ilyen törvényszerű, és ha az, honnan tudom én ezt? Számtalan horgászat után tűnt fel ez a jelenség, amikor a csali lebegtetésével próbálkoztam különböző előkehosszúság mellett. A későbbiekben már tudatosan kerestem a különféle fajokat a víz egyes rétegeiben. De félreértés ne essék! Ez a bizonyos rétegződés nyilván folyónként, de akár szakaszonként is változik. Ez eddig rendben is lenne, de vajon miért rossz ez nekünk? A tapasztalat azt mutatja, hogy a felszálló - azaz vízközt mozgó szemcsékre - általában a kisebb egyedek ugranak, amelyeket az alulról felfelé mozgó szemcsék „megvezetnek”, és bár alaphelyzetben vízközt tartózkodnak és ott is mozognak, a táplálék felvételének idejére leereszkednek a fenékre és azt a csalit is felveszik, amiben a horog rejtőzik. Persze ez még nem a világ vége, hiszen így is foghatunk termetesebb egyedeket, csak lényegesen kevesebbet - és így sokkal kisebb lesz a fogott halak átlagsúlya.

A láncreakció elindult, és a történéseknek még koránt sincs vége. Sajnos természetes vizeink nem bővelkednek halban, kiváltképp nem több kilós egyedekben. Viszont néhány ilyen igazán nagy példány azért mindenhol van. Az ő figyelmüket a kishalak viháncolása viszonylag hamar felkelti, és rögtön tudják, hogy csakis bőséges táplálékforrás lehet ludas a dologban. Ezért aztán szépen beúsznak az etetésre és csemegézni kezdenek. Ezzel szétverik a halrajt, amiből mi csak annyit érzékelünk, hogy elmaradnak a kapások, egy ideig csak nagyon ritkán fogunk halat. Ezek az igazán nagy halak legtöbbször csak nagyon kis egyedszámban vannak jelen, sokszor csak egy vagy két halról van szó, ezért nagyon ritkán fordul elő, hogy az alatt a pár perc alatt, amíg az etetésünkön vendégeskednek, sikerül akasztanunk belőlük. Ennek következménye, hogy úgy érzékeljük, célhalaink - a közepes méretű, egyébként nagy számban fogható halak - ciklikusan, változó ütemben néha beúsznak elénk, néha pedig eltűnnek. Tehát ha folyamatosan, ütemesen szeretnénk fogni a 20-30 dkg feletti bármilyen fajú halat, akkor általában olyan etetőanyagot kell kevernünk, amely nem tartalmaz felszálló szemcséket. Tapasztalataim alapján a nagyobb testű halak előszeretettel tartózkodnak a fenék közelében és táplálékukat is ott keresik. Sokkal jobban járunk, ha etetésünket teljesen felázott, stabilan fenéken maradó szemcsékből alakítjuk ki és hagyjuk, hogy a kisebb egyedek az egészről mit sem sejtve éljék tovább vízközti életüket. Így lényegében etetésünkön kevesebb hal lesz, mégis gyorsabb ütemben fogjuk majd őket a kis halak hiánya miatt, és biztosan nagyobb átlagsúlyban. A nagyobb szemcseméretű adalékokkal - mint amilyenek a különféle pelletek és a szemes takarmányok - is csínján bánjunk, mert azok az igazán nagy halak által okozott ütemvesztést válthatják ki, de én azért szoktam a keverékhez tenni egy keveset, hogy maradjon esélyem egy-egy igazán szép hal megakasztására. Ha teljesen ki szeretnénk zárni az igazán nagy halakat, akkor klipszbe kiakasztott zsinórral kizárólag kosárral etessünk, teljesen homogén keveréket, valamint kis kapacitású zárt kosarat használjunk. Így minden dobásnál csak annyi etetőanyagot juttatunk be, amennyit halaink a következő dobásig éppen megesznek. Az ilyen horgászat rendkívül ki van élezve a gyors ütemre, és ha az megszakad, kezdhetjük az egészet elölről - ez azért igényel gyakorlatot, nem is keveset!

De térjünk vissza a horgászathoz! Az általam használt etetőanyag a Haldorádó Sajtos Bajszos, amelyből 1 kg-ot kevertem. A kajához 20 dkg pirított, őrölt kendermag és egy bő marék főtt takarmánykukorica került. Az etetőanyagot túlvizeztem, mert ha rögtön optimális állagra hozzuk, majd a kiszáradt kaját hozzuk az etetés előtt a megfelelő állagra, az még mindig fog felszálló szemcséket tartalmazni. Ha tökéletesen felázott szemcséket szeretnék kapni, éppen annyira kell túlvizezni, hogy mire eljön az etetés ideje, optimális legyen az állaga és egy csepp vizet se kívánjon. Ez néhány alkalom után gyerekjáték lesz, de ebben az egészben nagy segítség, hogy ha az etetőanyagot - amíg ázik - egy zacskóba helyezzük. Így nedvesítéskor nem kell a levegő hőmérsékletét és a víz párolgását is számításba venni. Ha nem így járunk el, néhányszor át kell keverni a kaját, mert ellenkező esetben a kaja felszínén lévő szemcsék szárazabbak lesznek, mint a vödör alján lévők.

A Haldorádó Sajtos Bajszos etetőanyagot használtam...
… amelyhez 20 dkg pirított, őrölt kendermag…
… valamint egy bő marék főtt takarmánykukorica került

Miután a kaja megkapta a megfelelő mennyiségű vizet, felépítettem a horgászállásomat. Viszonylag hamar a helyére került minden, már csak a szerelék elkészítése maradt hátra. A 3,6 m hosszú MH karakterisztikájú botra 0,20 mm átmérőjű zsinór került. A végszerelék egy karabineres forgóval kezdődött, majd egy gumigyöngy és egy forgó került rá. A forgóba egy 10-12 cm hosszúságú erőgumit kötöttem, melynek másik vége egy dupla mikroforgóban végződött. A karabinerbe belecsatoltam az 56 g-os Haldorádó Hard River Feeder kosarat, a dupla mikroforgóba pedig belehurkoltam az előkét, amely 0,12 mm átmérőjű és kb. 40 cm hosszú volt, a végén pedig egy 16-os méretű horog fityegett. Ez a végszerelék - ha nincs akadó a közelben - alkalmas akár több kilós halak kifogására is, ugyanakkor elég finom a kisebb testű halakhoz is.

Végszerelékem lelke az 56 g-os Haldorádó Hard River Feeder etetőkosár volt

A horgászat elején nem etettem semmilyen formában, csupán a kosárba került etetőanyag. Annyi csavart azért vittem a dologba, hogy az első néhány dobást - a kapásoktól függetlenül - viszonylag gyorsan egymás után elvégeztem. A Haldorádó Hard River Feeder kosár etetőanyag befogadó kapacitása elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen külön alapozó etetést végezni. Negyedóra elteltével megérkeztek a halak is, erről árulkodtak a botspicc apró rezdülései. Hamarosan horogra is került az első préda egy apró karikakeszeg személyében. Szépen lassan beindult a hal, a kapások is egyre gyorsabb ütemben jelentkeztek. Ahogy sűrűsödtek a kapások, úgy nőtt a halak átlagsúlya is. Gyönyörű szilvaorrúk, jászok, bodorkák és karikakeszegek kerültek horogra.

Elsőként a kisebb karikakeszegek jelentkeztek…
… majd megjelentek a termetesebb szilvaorrúk…
… jászok…
… bodorkák…
… és karikák

Szűk két óra örömpeca után egyik pillanatról a másikra abbamaradtak a kapások. Sejtettem, hogy nagytestű hal „uszonya lesz” a dologban, mégis olyan valószínűtlennek tűnt, amikor bevágás után a megakasztott hal eszeveszett vágtába kezdett. Mozgásából azonnal felismertem: márna küzd a horgomon! Ennél szebb már nem is lehetne! Minden folyami horgászaton abban reménykedem, hogy egy bajszos torpedó kerül a horgomra - és most itt van! Csuklómban érzem minden mozdulatát, nem bírok betelni hirtelen irányváltásaival. És azok a váratlan kirohanások! Szinte már álomszerű. Halam közben elfárad és megadja magát. Ugyan nem rendelkezik gigászi méretekkel, de nekem bőven megteszi. Valahová kiló és másfél kiló közé taksálom. Köszönöm, Kis-Duna, köszönöm, kedves hal!

Nagy hal a horgon
A nap hőse

Vissza is tettem gyorsan, nem szerettem volna sérülést okozni neki, ha már egyszer megtisztelt. Remegő kézzel újracsaliztam és bedobtam. A hátralévő szűk egy óra alatt már csak nagyon lassú ütemben tudtam fogni néhány halat, köztük egy kisebb márnát. Soha rosszabb horgászatot!

Márnaportré
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: