Feederbottal folyóvízen - Különös összefüggések

Feederbottal folyóvízen - Különös összefüggések

Eme irománynak akár a „Horgászat kis halsűrűség mellett” címet is adhattam volna, ugyanis az olyan szituációk boncolgatása következik, amikor elméletileg mindent jól csinálunk, a kiemelkedő fogások mégis elmaradnak. Megvizsgáljuk az okot és az okozatot, azt, hogy mely tényezők befolyásolják horgászatunk eredményességét, végezetül pedig arra is kitérek, hogy ebben nekünk, horgászoknak mennyi szerep jut, mi az, amit a sikertelenség kiküszöbölése érdekében tehetünk.

Üzenet a jövőből

A száraz, korhadt fa egyetlen ága megtörve meredezik az ég felé. Valaha zöldben pompázott lombkoronája, mindenki csodálta, aki arra járt. Az égen fekete felhők siklanak végig. Az ártér sötétbe borult már rég, a napsütés csupán múltba veszett emlék. Az üres folyó dühösen hömpölyög a fa mellett. Hullámverése a partra vet egy ifjú gébet. A géb kétségbeesve kapkod levegőért, de nincs már ok, amiért érdemes élni. Már csak ők maradtak néhányan, éhínség uralkodik a víz alatt is. Az utolsó kormorán észreveszi a gébet, de erőtlen léptei mind közelebb viszik az elmúlás felé. Haláltusát vív. Éhen fog halni. Az ember őket okolja a történtekért. A folyó viszont tisztában van vele, hogy egyedül az ember a bűnös. Neheztel kis barátjára, a horgászra, aki hidegvérrel nézte végig, ahogy lassan kimúlik belőle az élet. Pedig tehetett volna ellene. Csak a huszonnegyedik órában eszmélt rá a horgász, hogy elveszti a számára legfontosabbat, de ez nem mentség, mert még akkor sem volt késő. Az emberek rabigába fogták a vizet. A megzabolázott folyót betonmederbe kényszerítették, mozgását szabályozzák. Már nem mossa a kanyar külső ívét és nem építi a belsőt. Az egykor sűrűn kanyargó folyó mára egyenes vonalban folyik, leválasztott gyermekei, a holtágak rég feltöltődtek iszappal és az idő elfeledtette azt is, hogy valaha léteztek. Partjára töltéseket építettek, hogy ne tudja elárasztani az árteret. Pedig a folyó nem gonosz, Ő csak hordalékát teríti szét az ártéren tavaszonként, hogy a következő évben jobb legyen a termés. Jó tett helyébe jót ne várj! És ha mindez nem lenne elég, erőművek tömkelege épült a folyóra, amelyek sötét szellemként szívják el az energiát belőle. Ráadásul fiait, a halakat - amíg még léteztek - pofátlan mennyiségben vették el tőle az emberek, de nem azért, hogy ne haljanak éhen, hanem hogy haszonhoz jussanak. A legmegrázóbb ok azonban ezek együttes hatása volt, az ívóhelyek megszűnése. Ez volt a szög a koporsóba. A kormorán már közel jár a gébhez, de feladja a harcot. Erőtlenül vágódik el a géb mellett. A géb sem mozdul már. Egymással karöltve sétálnak a halál kapujába. Boldogan lépnek be rajta, a földi élet kínszenvedés volt számukra. A folyó gyászol, de már ő sem bírja sokáig. Az emberek túl sok mindent vettek már el tőle. Más nem maradt, csak az energia, amivel máig ellátja az embereket. Földanya végül megsajnálja gyermekét, és örökre leapasztja vizét…

A compó csaknem teljesen eltűnt természetes vizeinkből

Elnézést a drámai bevezetőért, de tudatosítanunk kell, hogy a huszonnegyedik órában járunk. Már közel sem úszkál annyi hal vizeinkben, mint valaha. Az ember romboló tevékenységének következtében sajnos aktuális téma a horgászat kis halsűrűség mellett. A fiatal - vagy éppen az öreg - horgász már nem megy ki a folyó partjára, mert nem fog halat. Na persze azért még nem olyan rossz a helyzet, de újra kell gondolni az egész horgászatunkat, ha halat szeretnénk fogni. A következő sorokban megpróbálok néhány támpontot nyújtani, megpróbálok utat mutatni számotokra, hogy szép fogásokra tehessetek szert ezekben a haltalan időkben is.

A leánykoncér sem éppen gyakori zsákmány

Kódfejtés - Olvass a jelekben!

A 2011-es őszi szezon számomra merőben más volt, mint az eddigi bármelyik. Lehetőségem nyílt heti 3-4 alkalmat a vízparton tölteni, így aztán a folyóvizek olyan titkokat is elárultak, melyeket addig még kérdésként sem tudtam volna megfogalmazni. Minden vízparton töltött óra, minden megtörtént esemény ajándék. Bármi is történjék, az számunkra pozitív, hiszen a célunk a minél több információ begyűjtése. Ha folyóvízen szeretnénk eredményesen horgászni, olyannak kell lennünk, mint amilyen maga a folyó - változékonynak. A legtöbb horgász ott akad meg, hogy minden alkalomkor ugyanúgy horgászik. Akkor sem szabad a kísérletezéssel megállnunk, ha már szép eredményeket tudunk produkálni, mert sokszor a legapróbb változtatás is teljesen más fajtájú - vagy éppen más méretű halakat eredményez. Néha egy másik etetőanyag vagy egy másik csali is képes iszonyatosan nagy változások előidézésére. Az adott folyószakaszon rendkívül bonyolult élet zajlik. Még akkor is, ha a rengeteg faj közül csak a halakat vesszük. A különféle halfajok teljesen másként élnek, mást esznek, máshol tartózkodnak (persze azért vannak átfedések). Mindehhez olyan - állandóan változó - tényezők párosulnak, mint a víz és a levegő hőmérséklete, a légnyomás, a vízállás, a vízhozam, a folyás sebessége… Ezek, és még sok más tényező hihetetlen módon változtatják meg egyik pillanatról a másikra a halak viselkedését és tartózkodási helyét. Eredményt huzamosabb ideig csak az tud produkálni, aki képes a folyó változásaival együtt változtatni horgászatán. Hát ezért mondják, hogy a folyóvíz a horgászat magasiskolája! Ha szélcsendes időben egy sekély tavon horgászunk, már a víz felszíne is sok mindent elárul. Folyóvízen ez nem így van. Optikailag szinte nem is tudunk olyan jelet érzékelni, amiből következtetést tudnánk levonni. Így adott a feladat, hogy a jeleket magunk generáljuk. Ha eszünkbe ötlik valami, azt ki kell próbálni, és az eredményt meg kell jegyezni. Az sem árt, ha tisztában vagyunk néhány állandóan változó tényező aktuális értékével is, mert ha a horgászatunkban tett változtatásokat összevetjük ezekkel, átfogó képet kapunk az adott folyószakaszon zajló életről. Biztos tippek sajnos nincsenek, ezt minden horgásznak magának kell kitapasztalnia, mert minden szituáció egyedi. Persze vannak bizonyos mozzanatok, amelyek igaznak bizonyulnak minden - vagy majdnem minden - esetben, de erről majd a későbbiekben…

Ha alacsony vízállásnál ilyet látunk, jegyezzük meg!
Ezért a pillanatért megéri várni

Mi történik valójában?

Sosem felejtem el, amikor először horgásztam a Vág folyón. Nagyon sokat készültem rá, mindenképpen szép eredményt akartam elérni. Házigazdám azt javasolta, minél messzebb horgásszak. Én nem hallgattam rá: a még nagyon precízen megetethető és meghorgászható kb. 25 m-es távolságot választottam. Nem szerettem volna, hogy a horgászat a pontatlanság miatt fulladjon kudarcba. Gondoltam, a nagy mennyiségű élő anyagot tartalmazó és kiváló minőségű keverékem úgyis behúzza majd elém a halakat. Ebben nem sokat tévedtem, mert folyamatos ugrásaik árulkodtak jelenlétükről, de amíg az etetést vallattam, mindössze egy tenyeres keszeget sikerült fognom. Ezzel szemben az egyszerűbb és olcsóbb keveréket használó vendéglátóm, aki csak a kosárba töltött etetőanyagot, sorra húzta a termetes keszegféléket. Láttam, hogy bedobás után még jó ideig bólogat a spicce, viszont a kapások olyan gyakorisággal jöttek, hogy ritkán volt ideje beállni a szereléknek.

Egy másik folyón, a szlovákiai Kis-Dunán hasonló esetek történtek. Beetettem, a halak ugrásaikkal egyértelművé tették jelenlétüket, de fogni csak nagyon ritkán tudtam belőlük. A kapások főként a bedobás után azonnal jelentkeztek. Ráadásul azt is tapasztaltam, hogy a kapások közvetlenül az etetés vagy ráetetés után voltak gyakoribbak. Gondoltam, ha a halaknak az kell, felpörgetem az ütemet. A ráetetésenként dobott gombócok mennyiségét minimumra csökkentettem, a ráetetések számát viszont megnöveltem. Ez hozott némi változást, de éreztem, hogy még így sem az igazi. Már kezdtem elhinni, hogy - bár a halak mutatják jelenlétüket (mint ahogy az a Vágon is történt) - a vallatott helyek halsűrűsége egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy folyamatosan húzzam a halat. Persze a kisördög azért ott motoszkált bennem.

A 2011-es évben a Dunán…
… a Kis-Dunán…
… a Vágon…
… és a Fekete-vízen 120 napot töltöttem

Az áttörést akkor értem el, amikor párhuzamot vontam a Kis-Dunán és a Vág folyón történtek között. Közös pontokat kezdtem keresni. Az első és legfeltűnőbb hasonlóság az volt, hogy a leggyakrabban fogott halakat a szilvaorrú keszeg, karikakeszeg, jászkeszeg és bodorka adta. A két folyó vízhőmérséklete ugyanazokon a napokon néhány fokkal kisebb volt, mint például a Dunáé. Bevillant, hogy a bólogató spiccel éppen beálló szerelékben, sőt a gyakran végzett ráetetésben is van közös nevező - mégpedig a halak táplálékának mozgása. Ezt a későbbiekben csak „pattogó csali effektusként” emlegettük. A felsorolt fajok az adott körülmények közt nyilván fenéken sodródó természetes táplálékot fogyasztottak, így a stabilan fenékhez rögzített csalit gyanúsnak találták, vagy egyszerűen csak hidegen hagyta őket. Amikor ezek összeálltak bennem, kialakítottam új taktikámat, majd kipróbáltam. Valamilyen módon csalogatnom kellett a halakat, tehát helyhez kötötten kellett horgásznom, a végszerelék görgetése szóba sem jöhetett. A horgászat pontosságát a kiakasztott klipsz garantálta, míg a szerelék egy helyben tartását a megfelelő súlyú kosár. Arra volt szükségem, hogy az etetőanyag a lehető legkisebb mennyiségben és a lehető legfolyamatosabban jusson be. Ami még fontos volt az etetőanyag összeállításánál, hogy minél több sodródó szemcsét és kiázó aromát tartalmazzon. E kritériumok alapján a következő keveréket állítottam össze:

  • 2 kg Sajtos Bajszos
  • 1 flakon Sajtos Bajszos Aroma Tuning
  • 0,5 l élő csonti

Nagyon fontos, hogy ezt a keveréket két részletben kevertem be. Az első részletet közvetlenül a horgászat előtt, a másikat pedig akkor, amikor már fogytán volt az első részlet. A Sajtos Bajszos etetőanyagnak van egy tulajdonsága, ami alkalmassá teszi az ilyen szélsőséges körülmények közt zajló horgászatra is: kiváló a tapadó képessége. Nagyon kevés vízzel kevertem be olyan állagúra, hogy drótos kosaramban épphogy megmaradjon. Ez garantálta a lehető legtöbb száraz szemcsét, amelyek kioldódás után a folyó sodrásával együtt elmosódtak. Iszonyatos erővel nyomtam meg a kaját két oldalról, de annyira száraz volt, hogy még így is pár másodperc alatt „kilövellt” a vízbe kerülő kosárból. Ez ráadásul az élő csontikat is eléggé összeszorította ahhoz, hogy érdemi mennyiség maradjon a kosárban a fenékre érkezésig. Már csak két problémát kellett megoldanom: a pattogó csali effektust és az etetőanyag folyamatos bejuttatását. Ugye a továbbgördülő szerelék szóba sem jöhetett, így maradt a gyakori bedobálás. Ez volt a megoldás mindkét problémára. Ha nem volt kapás, kb. 2 percenként húztam ki a szerelékemet, majd újra dobtam. Ami ez után következett, az mesébe illő volt! A halat csak ritkán adó hely „haldorádóvá” alakult, és végre a nekem tetsző ütemben tudtam fogni a halat.

Új taktikám alapja a Sajtos Bajszos etetőanyag volt
Így már könnyűszerrel tudtam zsákmányolni belőlük
Ráadásul az ősz legnagyobb márnáját is így fogtam

Hogy horgásszunk, ha valóban kicsi a halsűrűség?

Az is gyakran előfordul, hogy a kapások száma valóban a kis halsűrűség miatt kevés. Ilyenkor néhány dolog figyelembevételével sokkal több kapást csikarhatunk ki. Vannak bizonyos pontok, ahol bizonyos időszakokban a kis halsűrűségű helyeken is nagyobb halcsapatok állnak össze. Ilyenek például azok a mederalakulatok, ahol sok a természetes táplálék. Ebben az esetben a klasszikus módszert, amikor a hajnalban felszínközelben mozgó halakat keressük, nem ajánlom. Sokkal célravezetőbb szisztematikusan átpásztázni a terepet. Azt, hogy egy-egy helyet mennyi ideig horgásszunk, az határozza meg, hogy mennyire kicsi a halsűrűség. 5-10 kapásnyi időtartamból már le lehet szűrni, ha valamelyik pont több kapást ad. A zsinór klipszbe való akasztását tudjuk precíziós pontként használni. Így garantáltan ugyanoda tudunk visszatalálni. Ami még fontos, hogy olyan súlyú kosarat kell használnunk, ami garantáltan hajszálpontosan ott marad, ahova lekoppan. Talán ez utóbbi két mozzanatnak van a legnagyobb jelentősége. Nagy hangsúlyt fektessünk arra is, hogy a dobásnál az irány pontos legyen, mert a pontatlansággal nagyon sok értékes kapásról lemaradunk. Az etetőanyag összeállításánál a lehető legfinomabb és legjobb minőségű keverékre kell törekednünk. Itt konkrét receptet nem írok, a lehetőségeknek csak a képzelőerő szab határt. A sok élő anyag nagyon vonzó, ezért azt nagy mennyiségben kell bejuttatnunk. Ennek több módja is van. A piacon eddig hiány volt a nagyméretű rakétakosár, de szerencsére a Haldorádó már megoldotta ezt a problémát is. A Haldorádó Rocket Feeder egy hihetetlenül strapabíró és jó minőségű kosár, érdemes hát ezt használnunk. A módszer lényege, hogy a csontit ragasztva tömjük a rakétakosárba, majd a jó minőségű etetőanyagot rágyúrjuk, és már kész is az ínycsiklandó halcsemege. Mivel a halsűrűség kicsi, külön etetni nem érdemes.

Ha kis halsűrűségű hellyel találkoztok, érdemes kipróbálni ezt a módszert, nem fogtok csalódni! Zárszóként még annyit, hogy minden esetben törekedjetek a lehető legpontosabb etetésre és horgászatra!

A ragasztott csontit minden hal szereti
A Haldorádó Rocket Feeder hihetetlenül strapabíró
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: