A Ráckevei (Soroksári)-Duna Pesterzsébet és Csepel közötti szakaszának sziget felőli partján található a Pest megyei versenyhorgászok kedvelt célpontja, az ún. csőhídi pálya. A legtöbben hagyományos nehézfenekező módszerrel üldözik a pontyokat, míg mások rakós vagy matchbottal űzik a keszegnépet. Az itt rendezett rangos versenyeken sokan értek már el szép eredményeket matchbottal. Az utóbbi időben sokszor e módszer bizonyult a legeredményesebbnek, hiszen gyakran a parttól távolabb, 25-30 méterre lehet az igazán nagytestű keszegféléket horogra csalni. Ehhez azonban nagyon sok gyakorlás és technikai tudás szükségeltetik. Sokkal egyszerűbb és talán hatékonyabb választás lehet a pickerbot.
Ahhoz, hogy megértsük miért is lehet jobb a feeder technika, ismernünk kell az itt alkalmazott matcbotos horgászat folyamatát. Íme: 1. bedobás, 2. zsinórsüllyesztés, jelölésre behúzás, 3. gombóclövés, 4. pár másodpercnyi úsztatás, és ha nincs kapás, újra az egész. A csali szinte végigrobog az etetési sávon, nagyon kevés időt tölt el ott, ahol halaink tartózkodnak. Most egy olyan horgászatot szeretnék bemutatni nektek, ami ötvözi a versenyhorgászatot a finomszerelékes feeder technikával. Lássuk mire is lesz szükségünk!
Kezdjük az etetőanyaggal. A Haldorádó Nagy Dévér kitűnő választás, hiszen az azonos aromával tuningolva olyan erős illatú keveréket kapunk, mely a víz sodrásának segítségével messziről etetésünkre csalja a dévérkeszegeket. Ebből mindössze két kilogrammot kevertem be. A keverék másik része a föld. Mivel egy lassú folyású élő vízen vagyunk, én három kilogramm löszös agyagot vegyítettem három kiló barna agyaggal, mely kellően megnehezítette csalétkemet.
Ennek a nehezítő anyagnak felét a már áttört etetőanyaghoz kevertem, míg másik részébe tettem az etetőszúnyogot. Ezt apránként adagoltam a keverékembe, nehogy az értékes lárvák megadják magukat.
Végszereléket tekintve folyóvízi pecához az ún. nagyhurkos szereléket ajánlom, melynek elkészítése gyerekjáték, ráadásul nélkülöz mindenféle flincflancot. Ehhez a szerkóhoz egy 15-20 grammos drótos feederkosarat tettem fel, mert ez tökéletesen megáll a fenéken, és megtartja a 30 centi hosszú 10-es előkén lévő 16-os méretű icipici horgocskát.
Ha a csőhídi pályára megyünk, sokat nem kell a csaliválasztáson gondolkodni, elég, ha van nálunk pár levél tűzőszúnyog. Az etetőanyagba érdemes tenni némi forrázott csontit is a karikakeszegek kedvéért, de horogra nem ajánlom, mert akár egy szem is képes gombolyaggá pödörni hajszálvékony előkénket.
Május elejére terveztem a horgászatot, mivel ekkorra a sok verseny miatt már bőven tartózkodik dévér a pályán. Mondanom sem kell, hogy az egész hét legesősebbnek ígérkező napját választottam ki arra, hogy vallassam a vizet, na de ha esik, ha fúj, a tervezettől nem térek el!
Reggel már otthon bekevertem a csalogatóanyagot és persze a földet, bár utóbbi tevékenység nem tartozik kedvenc elfoglaltságaim közé. Egy előző versenyről maradt némi földes szúnyogom, így ezt is felhasználtam. Az eltarthatóság is indokolja azt, hogy sose keverjük bele a földes szúnyogot az etetőanyagba, ugyanis a nedves földben, vizes újságpapírral letakarva, akár egy hétig is életben maradnak a lárvák a hűtőszekrényben. A peca után maradt tűzőszúnyogot sem szabad kidobni, ugyanis vízbe rakva - szintén hűtőben - használható marad a következő horgászatig. Nem árt azonban kétnaponta szitán átmászatni őket, így az elhullott egyedek nem fogják „berohasztani” a vizet, s vele értékes tűznivalóinkat.
Szóval már hajnalban a földet kapirgáltam át a rostán, sajnos a gomolyfelhőzet miatt a napfelkeltében nem sokat tudtam gyönyörködni. Más azonban jókedvre derített, miközben pakolásztam, kint hagytam a teraszon az etetőanyagot, földet, csalikat, melyek közt volt pár deci csonti is, hátha kelleni fog. Azonban a sors úgy akarta, hogy ezen a napon ne használjak légypondrót, ugyanis 5 percnyi figyelmetlenség elég volt arra, hogy egy tolvaj szarka majd mindet ingyen reggelinek nézze és jóízűen elfogyassza. Mikor elhessegettem, jól ismert hangjával ki még is röhögött!
Mikor kiértem a partra, még mindig nagyon lógott az eső lába, sőt Pest felől mennydörgést is hallottam. A vízre nézve azonban hamar a horgászat mellett döntöttem, több szép halfordulás biztatott pecára.
Alapozó etetésem 15 jó nehéz gombócból állt, mely garantáltan ott marad, ahová lőttem. A csalizásra nagyon figyeljetek oda, hiszen a rosszul feltűzött, kipukkasztott szúnyogot nem szeretik a nagy dévérek. Bedobás után a tükörvízen még jól látszódtak a csobbanás keltette hullámok, így az első órában minden dobás után lőttem a célra egy gombócot.
Az első kapásra nem kellett sokat várni, már a második bedobás halat adott, méghozzá nem is akármilyet. Egy szép darabos dévérkeszeggel indult a nap.
Habár áramló vízről van szó, mégsem kell rohanó folyóra számítanunk: pickerbotom leglágyabb spiccét is csak épphogy meg tudta görbíteni a ránehézkedő víz, igaz, a nagy Dunán megszokott módon fölfelé tettem a botot, így csak 15-20 méter volt kitéve az áramlásnak.
A kapások legtöbbje a fenékre érést követő percben jelentkezett, így felesleges sok ideig bent hagyni a szereléket. Ennek egyik oka, hogy ha az összes anyag kiázik a kosárból, könnyebben elgörgeti az áramlás, így fals kapásaink lehetnek és könnyen le is akadhatunk!
Szép sorban jöttek a halak, igazi örömpeca volt, és szerencsére lassan a nap is kezdett előbújni a sötét felhők mögül. Ám ezzel egy időben a szél is felerősödött, s a vékony spicc rángatózása miatt egyre nehezebben vettem észre a kapásokat. Elő kellett vennem a kicsit durvább, erősebb pickerbotomat. Azért ez sem nevezhető durungnak, de jóval stabilabban áll ellen a szélnek, mint a másik.
Telt-múlt az idő, és tudtam mit jelent ez. Lassacskán kezdődik a délelőtti edzés az evezősöknél. Hamar fel is sorakoztak, hol máshol, mint pont előttem, és ellőtték a rajtot. Etetésem fölött is felrobbantotta a vizet az egyik sportoló.
Még nem távolodott el 10 métert sem az etetésemtől, mikor heves kapásra vágtam be, a nap egyik legnagyobb dorozsmás fejű dévére volt a tettes.
Lám, ennyire nem zavarja halainkat a kajakosok keltette csobogás, hiszen minden nap ezt hallják, hozzászoktak. Mi is próbáljuk meg elfogadni őket, ne veszekedjünk velük, pláne ne zavarjuk be a 10 éves gyerekeket a Duna közepére! Próbáljunk meg toleránsak lenni és ne csak akkor tapsolni nekik, amikor olimpiai aranyakat nyernek kis hazánknak!
A taktika, melyet elterveztem, nagyon jól működött. Sokkal kényelmesebb volt pickerbottal horgászni, mint matchbottal. Nem kényelmes, csak kényelmesebb! Ezzel a felszereléssel is 4-5 percenként újat dobtam, és minden dobás után lőttem rá egy gombócot. Tehát ez is melós horgászat, DE óriási előny, hogy a csali mindvégig állt, így sokkal könnyebben meg tudta enni a hal, mint a rohanó matchbotos szerelék által vontatott szúnyogcsokrot. Bárcsak lennének itt olyan versenyek, amiken ez a két közkedvelt finomszerelékes technika megmérkőzhetne egymással! Érdekes eredmények születnének, az biztos!
Egy nagy baj van azokkal a horgászatokkal, melyek szórakoztatóak: nagyon hamar eltelik a pecára szánt időnk! Most is így jártam. Gyorsan szemrevételeztem zsákmányomat, majd mindet vissza is engedtem.
Ha tehetitek, látogassatok el Ti is erre a vízre, főleg májusban vagy június elején számíthattok itt kiemelkedő fogásra, hiszen nagyon sok verseny van itt ebben az időben, s a szemfüles horgászok a verseny másnapján igen jót szórakozhatnak. De ha lehet, engedjétek vissza az ívásra készülő dévéreket, hagyjuk, hogy sokasodjanak, legyen mit fognunk pár év múlva is!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Jakab Enikő
