Versenytitkok 3. rész - Nagy kosár = nagy hal?

Versenytitkok 3. rész - Nagy kosár = nagy hal?

A folyóvízi horgászat igazi szezonja az ősz. Ekkor a többnyire alacsony vízállás kedvez a parti horgászatoknak is, a legtöbb jó haltartó terület viszonylag könnyen megközelíthető és meghorgászható. A folyóvízi horgászatok során megszerzett tapasztalataim az évek múlásával és a vízparton eltöltött órák számával arányosan nőnek. Egyre hatékonyabb és egyre fogósabb technikákat sikerül tökéletesre fejleszteni, amelyek óriási előnye, hogy bárki, aki egy kicsit is fogékony az újdonságokra, könnyedén elsajátíthatja őket. Ezekből kívánok most egy újabb adagot közkinccsé tenni.

Nem csak versenyen!

Meggyőződésem, hogy a versenyhorgászat, az ott kialakult „versenyfutás” igenis jó hatással van az új technikák fejlődésére, hiszen ott rövid idő alatt kell a lehető legtöbb halat partra segíteni, késlekedésnek, tétlenségnek helye nincs! Ezek a technikák gyorsan kiszivárognak és beépülnek az átlag horgászok kelléktárába is, amely eredményeként a meghorgászhatatlannak hitt helyeken is fantasztikus fogásokra tehetünk szert, miközben ez nem csupán hangzatos „szócséplés”. Ebben az évben már több dunai feeder-versenyen is részt vettem, nem is eredménytelenül, az ott megszerzett tapasztalatok sokat segíthetnek minden „átlag” horgásznak is.

Ez a „fél tégla” garantáltan megáll a legnagyobb sodrásban is!
Repül a nehéz kosár
Kapásra várva
Na, még egy kicsit…
Egy ekkora dévérkeszeg kifogása mindig felejthetetlen élményt jelent

STOP!

Az első és legfontosabb feladat egy horgászversenyen, hogy a végszerelék bevetése után kiszámolható legyen annak helye, esetleges mozgása. Ugyanis mindössze 10-15 méter áll a horgász rendelkezésére, ebben a zónában kell a halakat koncentrálni és a lehető legtöbbet kifogni. Hogyan lehet ezt végrehajtani? A feederbotos folyóvízi horgászat során is (hasonlóan az úszós horgászathoz) alapvetően három csali-felkínálási módot különböztetünk meg.

  1. Görgetés ekkor egy viszonylag kisméretű kosárral vagy ólomnehezékkel, szinte a folyási sebességgel azonos módon hagyjuk sodródni a végszereléket.
  2. Lassú sodortatás ekkor egy közepesen nehéz kosárral, a víz folyási sebességénél lassabban engedjük végszerelékünket.
  3. Megállítás ekkor olyan méretű kosarat kell választani, amely a fenékre süllyedése után egyetlen centit sem mozdul, garantáltan megáll.

Csúszó folyóvízi feeder végszerelékem

Mikor melyik technikát kell használni?

A gyakorlat azt mutatja, ha gyorsan van kapás, akkor a lassú sodortatás adja a legtöbb halat. Ha nagyon kevés, ráadásul termetes egyedekre van kilátás, vagy horgászversenyen kell kis területre koncentrálni a halakat, akkor a megállított végszerelék a leghatásosabb. Ha főzsinórunk be van akasztva az orsó dobján található klipszbe, akkor a távolság minden esetben azonos, így az etetőanyag egy ponton oldódik ki, és a folyó áramlása csak egy szűk etetési csíkot hoz létre. Ha sebészi pontosságra és kis etetési terület kialakítására törekszünk, akkor kizárólag a megállított végszerelék jöhet számításba! A görgetés egy olyan lehetőség, amelyet akkor lehet bevetni, amikor látszólag semmilyen módon nem lehet kapásra bírni a halakat. A gyorsan mozgó csalit nincs ideje a halaknak megfigyelni, nincs idő mérlegelni. Kettő dolgot lehet a görgetett végszerelék csalijával tenni: gyorsan elkapni és megenni, vagy hagyni elsodródni… A görgetés és a lassú engedés egyetlen „hibája”, hogy nem egyetlen ponton, hanem egy sáv - klipszbe akasztott zsinór esetén egy ív - mentén szórja szét a kosárból lassan kioldódó etetőanyagot, így a folyó által létrehozott etetési csóva jóval szélesebb terülten, "hígítva" oszlik el.

A Haldorádó Hard River feederkosár-család a legerősebb sodrású folyóvizek eredményes horgászatához készült
A különböző méretű kosarak más és más csali-felkínálási módot tesznek lehetővé
A megfelelő ólomméret mellett gondoskodtunk arról is, hogy kellően nagy legyen a kosarak befogadóképessége

Ezek valóban nagyok!

Egy gyors folyású vízen, mint amilyen például a Duna, a végszerelék teljes megállításához kicsi vagy közepes vízállásnál is „termetes” kosárra van szükség. A Haldorádó kínálatában található Hard River Feederek között fellelhető 4 és 5 oz, azaz 112 és 140 g önsúlyúak elegendők szoktak lenni. Ezek megtöltve etetőanyaggal 190 és 220 g körüli összsúlyt képviselnek. Ezt megfelelő bot nélkül bevetni lehetetlen!

Egy 5 oz (140 g) méretű kosár megtöltve meghaladja a 200 grammot!

A felszerelés összeállítása

A folyóvízi horgászat során bevetésre kerülő extra nagy és nehéz kosarak speciális felszerelést, kifogástalan feederbotot kívánnak. Több szempontot kell mérlegelni ezek kiválasztása során.

  1. Mindenképpen olyan botot javaslok, amely károsodás nélkül képes akár 250 g bevetésére is.
  2. Kellően érzékeny legyen a bot spicce, ez elengedhetetlen a finom kapások érzékeléséhez.
  3. A bottest kellően rugalmas legyen, akár egy kilós hal alatt is szépen dolgozzon, görbüljön, hogy a fárasztása ne csupán néhány pillanat legyen. A túlságosan kemény, rugalmatlan botokról leverik magukat a halak. A nagy súly, a menekülő, fejét rázó hal és a sodrás ereje mind ellenünk dolgozik, ezek tovább rontanák halfogási esélyeinket.

Ezek a bottípusok garantáltan megbirkóznak a folyóvízi horgászat nehézségeivel is

Mindezeket összegezve, sokkal nehezebb jó, minden szempontból ideális feederbotot találni, mint az elsőre látszódik. Én két olyan típust ajánlok, amellyel ez a feladat biztosan megvalósítható, az egyik a Spro Royal Sensitive Feeder 360H és 390H változata. Ezekkel egy 4 oz-s kosár akár 30 méterre is bevethető a bot károsodása nélkül. Ez a botcsalád az én közreműködésemmel nyerte el végleges formáját, ezért büszkén viselik a „by Döme Gábor” szignót. Az 5 oz, vagy annál nehezebb kosarakhoz a Spro Big River Pellet Feeder 360XH és 390XH változatát javaslom. De nem árulok el nagy titkot, hogy dolgozunk egy újabb, speciális, nagy teherbírású, minden igényt kielégítő folyóvízi botcsalád megalkotásán is.

Az orsóval kapcsolatban csak annyi elvárásom van, hogy kör alakú legyen a zsinórklipsze, így biztosan nem vágja el a főzsinórom, amely 0,20 mm-nél semmiképpen sem vastagabb: ebbe a sodrás kevésbé tud belekapaszkodni, kevésbé tudja a végszereléket eltolni. A nagy súlyú kosarak bevetéséhez azonban fonott dobóelőke használata nélkülözhetetlen. A végszerelékem a körülményekhez képest a lehető legegyszerűbb, de ami különösen fontos, hogy a súlyos kosarak miatt mindenképpen csúszó legyen! Ennek a kapás kialakulása során és a hal fárasztásánál van jelentősége.

Ha keverékünk tartalmaz Haldorádó Nagy Dévér etetőanyagot és aromát, nem fognak elkerülni a nagy dévérek sem!
A keverék csontkukaccal és darabolt gilisztával válik igazán ellenállhatatlanná

Csalogatóanyagok sora

Számos folyóvízi recepttel kísérleteztem már, de ezek kihagyhatatlan alkotóeleme a Haldorádó Nagy Dévér etetőanyag és a hozzá illő Aroma Tuning volt. Ha ezek megtalálhatók a keverékben, a nagy dévérkeszegek szinte biztosra veszem, hogy nem fogják elkerülni a horgászokat! Nagyon fontos az etetőanyag állaga is, hiszen a kosárba ragadt, abból ki nem oldódott keverék nem jó! Úgy kell a nedvességét beállítani, hogy a kosárba töltött etetőanyag a mederfenékre érkezzen, de ott a kosárból 1 percen belül kioldódjon. A fogás esélye tovább növelhető csontkukac, darabolt giliszta, esetleg szúnyoglárva hozzákeverésével. A nyerő csalik is szinte ugyanezek, önállóan vagy egymással kombinálva.

A nagy dévér imádja a gilisztát

A horgászat technikája

Néhány alapozó gombóc bevetése után - amely történhet a horgászatra szánt felszereléssel vagy külön „etető bottal”- már kezdődhet is a horgászat. Legtöbbször gyorsan sikerül 1-2 éhes halat horogra csalni, majd belassul a halfogás üteme. Ekkor ugyanolyan lendülettel, akár 2-3 percenkénti pontos (!!!) újradobásokkal addig kell dobni, újracsalizni, majd dobni és újracsalizni, amíg meg nem jelennek az etetésen a halak. Ekkor váltakozó tempóban, de egyre gyorsabban és egyre kevesebb várokozási idő után alakul ki a kapás. A halak mérete is általában nő az idő múlásával, és előbb-utóbb megjelennek a hőn áhított „lapát” dévérek. Ekkor válik igazán élvezetessé a horgászat. Kívánom, hogy mielőbb megtapasztalják!

„Álomzsákmány” kapitális méretű dévérekkel

Írta: Döme Gábor
Fotók: Polyák Csaba, Csapi Károly
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.