Csatornai rakózás

Csatornai rakózás

Idén nem keszegeztem még egy igazán jót, persze pontyozás közben fogtam párat, de az április nálam általában a dévérek hajszolásáról szokott szólni. Most pedig már benne vagyunk a nyárban. A hétvégén azonban sikerült pótolni ezt a hiányt, egy rövid délelőtt alatt szép zsákmányt sikerült kivarázsolnom a vízből.

Helyszínül a győri Iparcsatornát választottam. Tavaly nyáron itt rendezték meg a női országos bajnokságot három fordulóban, igaz, akkor az állatkert mögötti versenypályán mérték össze tudásukat a lányok és a törpeharcsafogásban kellett jeleskedniük. Sajnos rengeteg a törpe a vízben, sokszor fenéken teljesen ellehetetlenítik a horgászatot.

Top1 Bream és Nagy Dévér etetőanyagot kevertem
Angolmorzsával és pastonchinóval tettem még tartalmasabbá

A horgászatra egy-egy zacskó Nagy Dévér és Top1 Bream etetőanyaggal, valamint 1 kg löszös agyaggal készültem, amit angolmorzsával és dévéres pastonchinóval kevertem össze. Külön folyékony aromát nem adtam a kajához.

10 gombóccal indítottam az alapozást
3 szem pinkivel kezdtem a csalizást

Az etetőanyag bekeverése után az agyaggal együtt 3 kg kajával vágtam neki a pecának. Alapozó etetésnek 10 gombócot dobtam az úszó köré. Az átrostált agyagból raktam el kb. fél kg-ot, amihez később fullasztott csontit és bábot kevertem, hogy a felhőben bátran csipegessék a dévérek.

Az első dévérre nem sokat kellett várnom
Először általában a kisebbek találnak az etetésre

A 3 tagos top szettbe világoskék Preston csőgumit fűztem. Eredetileg fehér Daiwát szerettem volna, de sajnos nem volt a boltban. A víz mélysége 11 m-en 3,1 m volt, ezért elég volt a 4 tagos top szett is. Maradt így is 60 cm zászlóm. Úszónak 1 g-osat fűztem fel, a 10-es előkémet pedig 20 cm-esre hagytam, ennek végére 18-as horgot kötöttem fel. A jelzőólomtól 25 cm-re helyeztem el 4 db sörétólmot teljesen összehúzva. A horgot teljesen letettem a fenékre.

Mohó kerekfejű géb
Kézbe vettem az irányítást

Az etetés után pár perccel kiemelkedő úszóm jelezte, hogy valószínűleg dévér érdeklődik a 3 szem pinki iránt. Az etetőanyagot 10 percenként pótoltam 2-3 egykezes gombóccal, ezenkívül csúzlival élő csontit is lőttem az úszóra. Gyorsan kellett betolnom a rakóst, mert a mohó snecik a parttól 3 m-re azonnal lecsaptak a csalira.

Kölyökbalin
Part felé szánkózó…
… laposkeszeg volt a horgon
Ezt az egy törpét sikerült fognom, pedig végig fenéken horgásztam!

A horgászat félénél a nagyobb dévérek is tiszteletüket tették, egymás után hármat sikerült fognom. Szépen mutattak a merítőben a bronzos, öreg dévérek. Elég finoman táplálkoztak a keszegek, ezért is volt fent a 10-es előkén a 18-as horog. Gyönyörű, napsütéses idő volt sima víztükörrel, ezért is tudtam használni a hosszúkás, 1 g-os úszót, ami szépen jelezte az érzékeny, finom kapásokat is.

A szerelékem fő elemei

Úgy 10 fele járhatott az idő, amikor úszóm hirtelen elmerült. A bevágás után nyúlt a gumi, éreztem, hogy ez nem keszeg lesz. Először kárászra tippeltem, azonban pár perces huzavona után egy kis duci tükörpontyot tarthattam a kezemben. Jó érzés volt a finom szerelékkel ezt a kis potykát fárasztani.

Nyúlik a gumi
Kis duci tükörponty
Újabb dévér

A csatorna ma kegyes arcát mutatta, igazán jó horgászat volt, remélem továbbra is nyárfaszösz-mentes marad a víz, és minél többször kijutok a vízpartra a közeljövőben.

Pár órás horgászat eredménye
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: