Emlékezetes horgászataim 2010-ben

Emlékezetes horgászataim 2010-ben

Az előző évhez hasonlóan újra arra adtam a fejem, hogy írjak egy kis évértékelőt a tavalyi horgászszezonomról. A Ráckevei (Soroksári)-Duna mellett a fővárosi szakaszon ugyancsak sokat horgásztam. Ezeken a helyszíneken kívül meglátogattam még jó pár más vízterületet is az országban, így utólag elmondhatom, hogy mozgalmas, sokszínű és valóban élménydús pecákat tudhatok magam mögött. Új horgásztársakkal ismerkedtem meg, akikkel jókat dumáltunk, nevettünk, és nem utolsósorban még halakat is fogtunk közben. Időrendi sorrendben összeszedtem róluk néhány fényképet és néhány sorral kommentálom őket. Remélem, tetszeni fog mindnyájatoknak!

Az év első horgászatai finoman szólva nem jöttek össze. Sok helyen sokféleképpen próbálkoztam, de egyetlen halat sem sikerült a vízpartra segítenem a cimboráimmal. No de nem adtuk fel! Idővel aztán meghálálta türelmünket és kitartásunkat a víz. Ebben az időszakban kaptam meghívást Grétitől, aki igen neves, jó hírű harcsahorgász. Megkért, hogy kísérjem el az első magyar női pergető bajnokságra, legyek a segítője. Természetesen nem tudtam ellenállni a szíves invitálásának. Talán nálánál is jobban vártam a versenyt, mert nem voltam még hasonló eseményen.

A verseny napján hajnalban érkeztünk a Nagybivalyos tórendszerre. Kalacsi Jani, a verseny szervezője fogadott minket pár kedves, biztató szóval és jó meleg teával. Figyelmessége jólesett, mert bizony az időjárás éppenséggel nem volt kegyes hozzánk. A csontfagyasztó, cudar hideg mellett egész nap fújt a szél, ami szerintünk kihatott a halak kapókedvére. Grétivel kettesben bejártuk szinte az egész tavat - pedig csak egy szakaszon lehetett volna pecázni -, de még csak egy mellévágást sem tapasztaltunk.

A zordnak mondható időben a verseny több-kevesesebb sikerrel zajlott le. Társamnak nem sikerült a halfogás, sok más horgásszal egyetemben, viszont a „haveri körből” Rigó Editre rákacsintott a szerencse egy gyönyörűségesen szép csuka formájában. Ez az egy uszonyos ragadozó elég volt a verseny legnagyobb haláért járó díj bezsebelésére. Ráadásul úgy lett nyertes, hogy életében először pergetett! Utólag is gratulálok neki és vele együtt valamennyi csajszinak a kitartásához!

Nagybivalyos
Gréti vidáman próbálkozik
Edit és a legnagyobb kroki

Lassan telt-múlt az idő, míg végre sikerült megfognom 2010-ben az első kedvenceimet. A dunaharaszti öbölben tört meg a végre a jég. Sok szép keszeg mellett egy bámulatos kis dundi sügért sikerült horogra csalnom. Mondtam is Peti barátomnak, hogy egy ilyen szép hal elfeledteti az emberrel az addigi sok-sok eredménytelenül végződő horgászatot, fölösleges próbálkozást, keresgélést.

Teltkarcsú „jégtörő”

Az év elején sokat jártunk Miskolcra a legjobb barátommal, és az utolsó alkalomra terveztünk egy kis horgászatot. A környéken található jó néhány magán vízterület, de az mégse lett volna számunkra az igazi. Aztán Lillafüreden megláttuk a csodát! A „mámorító Hámori-tó” vizét. Nosza, gyorsan félreálltunk a kocsival egy kis terepszemlére. Ezután nem volt több keresgélés horgászhely ügyben, mert mindketten tudtuk, hogy megtaláltuk azt, amit kerestünk.

Március végén, egy csodaszép horgásznapon érkeztünk a bámulatos, festői tóhoz. Jószerivel még meg sem állt az autó, már nyitottam is az ajtaját. Egyszerűen nem bírtam magammal. Elmondhatatlan és leírhatatlan érzés volt látni a Bükk hegység egyik legszebb völgyét és legmélyebb, leghidegebb, legtisztább tavát. Fél órán belül már horgásztunk a főútról kiszemelt napsütötte horgászhelyen.

Városi gyerek lévén furcsa érzés volt számomra a hatalmas csend, a nyugalom és frissítő levegő. A százféle madár dala, a fakopáncs dobolása, a kristálytiszta víz mellett és az óriási bükkfák árnyékában csodálatosan éreztem magam. Csendben ültünk és merengtünk, annyira magával ragadott a tó és a környezetének kellemes hangulata. Jólesett egy kicsit egyé válni a természettel.

Mámorító Hámori-tó

Horgászatunk eredményességéről már nem tudok ilyen dicsérően nyilatkozni. Próbálkoztunk mindennel és sokféleképpen igyekeztünk horgainkra csalni a rejtőzködő pontyokat és pisztrángokat, de tudásunk kevésnek mutatkozott. Pár helyi horgász hamarabb feladta a harcot. Igaz, ők könnyebb helyzetben voltak, hiszen nap mint nap látogathatják ezt a varázslatos szépségű helyet.

Peti barátomnak végül, kora délután sikerült egy kis keszeget fognia. Közösen örültünk a sikernek, mert így legalább egyikünk eredményes volt… de hazaindulás előtt azért én is megfogtam a becsülethalamat.

Időközben néhány helyi spori is csatlakozott hozzánk és ők megmondták, hogy mivel kellett volna horgászni: bogáncs… Kaptam is egy házi gyártmányt ajándékba, mert az a tuti. (A mai napig nem használtam.) Elmondták, hogy kora tavasz lévén még hideg a víz, így aztán ők se nagyon fogtak mostanában a botjukon kívül semmit. Javasolták a környéken található intenzíven telepített tavakat. Mi azonban mondtuk, hogy annak a horogra akadt pár kis keszegnek is nagyon örültünk, mert ritkán adatik meg, hogy egy olyan csodálatos helyen horgásszunk, mint amilyen a lillafüredi Hámori-tó. Remélem, ha legközelebb arra járunk, már a tó öreg pontyaival és sebes vízi rokonaikkal, a pisztrángokkal is tudunk találkozni egy kis közös fotózás erejéig.

Peti és a sebesült keszeg
A becsülethal azért nekem is megvolt

Mámorító élmények után hétvégén már az RSD-n, a Duna partján horgásztam. A Taksonyi-holtágban kötöttem ki az egyik kora reggelen. Épphogy csak sikerült elfoglalnom az utolsó szabad placcot. Egész nap szedtem a pontyokat, dévéreket, vörösszárnyú keszegeket. Nagy ritkán egy-egy törpeharcsa is „megtisztelt”. Sok kapás után aztán egyszer bevágtam, majd alig pár perc múlva már meg szákoltam egy egészséges compót! A dokihal jelezte, hogy nem okoztam számára a horgommal súlyos sérülést és jó lenne, ha sietve visszaengedném. A többit bízzam rá, majd ellátja ő magát. Visszaengedése után még horgásztam egy darabig, majd átadtam a helyem a helyieknek. Igazán remek nap volt. Nemcsak a halak miatt, hanem mert megismertem Brigit és Gábort, akiknél a tavalyi szezonban a legtöbbet horgásztam. Úgy érzem, jó horgásztársak, barátok lettünk.

Dr. Com Poo
Gábor és az egyik legnagyobb dévér
Csendélet
Egy kicsit nem figyeltem oda… :-)
Molnár-szigeti stégavató pontyom

A nyár közeledtével a Kis-Duna már nem volt az igazi élmény, ezért kiváltottam az éves területit a Duna fővárosi szakaszára. Elkezdtem bejárni a régi helyeimet, míg végül a „sóderos” lett a 2010. évi törzshelyem. Párszor megfordultam egy-két jó peca erejéig az Újpesti-öbölben, a Jászain, a hídnál és Budafokon is.

Tavalyi első márnuszkám az óbudai szakaszról
Újpesti-öböl egyik vadja
Szép jászok is jöttek
Paducok is tiszteletüket tették

A 2010-es év számomra legjobban sikerült horgászata a sóderoshoz köthető. Máté barátommal egy nyár eleji hajnalon beszéltünk meg találkozót.

Megmondom őszintén, hogy szeretem a hajnali fővárosi Dunát. Nyugodt, kedves, de amint beindul a hajóforgalom, megváltozik egy kicsit, kiszámíthatatlanabb és durcásabb lesz.

Most döcögősen indult a horgászat, de az etetés beérésével megszaporodtak a kapások. Szinte minden dobásra jutott egy kapás. Röpke pár órás pecázás alatt több mint egy tucat különböző hal (süllő, sügér, balin, jász, garda, paduc, karika, bagoly, szilva, küllő, békafejű, kerekfejű, csupasztorkú, sneci, ezüstkárász) akadt a horgunkra! Igencsak remek lett az aznapi hangulat. Olyannyira, hogy még most is arról a reggeli villámpecáról áradozok. Nemcsak azért, mert két, számomra új halfajt fogtam, hanem mert a sokak által lenézett, szennyesnek tartott folyóvízből ilyen sokszínű terítéket sikerült összehoznunk.

Első süllőm
Teríték
Lil’Balin

Egyik délután a másik fővárosi törzshelyemen, a Margit híd közelében horgásztam, amikor megszólított egy csinos hölgy és vidáman arról érdeklődött, hogy készíthet-e velem egy riportot a Duna vízminőségével kapcsolatban. Ameddig ott volt, csak gébeket sikerült fognom, amik nagyon tetszettek neki. Kis kedvenceit azonban, amikor nem látta, átváltoztattam halszeletté. Ezekkel aztán sikerült egy szép balint fognom, amit azonban már nem láthatott a riporter, mert a felvétel után rohannia kellett a rádióba. Amennyiben érdekelne a riport, akkor innen letöltheted és meghallgathatod.

Nem sokkal a riport után került ideiglenesen a partra

November közepén Peti komámnak sikerült elcsábítania egy közeli kockatóra. 2010-ben először voltam intenzíven telepített tavon. A betlizés után jó volt egy kicsit a pontyokkal játszadozni. Mivel kellemes időt fogtunk ki, a horgászat mellett egy jó kis beszélgetős napot hoztunk össze. A tóban kellemesen csalódtam - biztos, hogy jövőre újra ellátogatok oda.

Gyere csak!
Novemberi potyka

Kockatavazás után viszont csak „betliztem”. Valamiért elkerültek engem a normális halak. A kőharcsák bezzeg mindig megtaláltak!

A menyhalszezon beköszöntével eljött a tűzrakós, beszélgetős, de legfőképp fagyoskodós horgászatok ideje. Általában sokan gyűltünk össze. A beszélgetések közben nemegyszer megesett, hogy még menyusokat is fogtunk. Igaz, nekem nem sikerült, de Pali barátom és Pisti megfogták életük első „leopárdhalait”, és ennek én legalább annyira örültem, mint Ők!

Gyíkhelyi próbálkozás
Ferinek összejött
Tűz a lelke mindennek
Pali és élete első menyhala
Istinek is megérte próbálkoznia,mert az első menyhalazásakor sikerrel is járt
Hóesés, -9 fok és mindezekhez északkeleti szél dukál a haltalansághoz,de ettől még a hangulatom „dontvöribíhepi”

Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt az egyik délután Petinek még sikerült elérnie, hogy egy pár órácskára lemenjünk a sóderosra. A sokadik eredménytelen próbálkozás után már nem igazán volt kedvem horgászni. Igazából inkább moziba mentem volna, de a legjobb barátom kedvéért kivételt tettem, aminek meg is lett az eredménye. Az év utolsó peccantásán rám köszöntött a szerencse.

A menyhalas szett nem igényel túl sok mindent, ezért a Duna-partra érkezés után alig öt perccel már horgásztunk. Mondanom sem kell, hogy első dobás után rögtön beszakadtam. Na, ezt aztán egy-két kedves, félreérthető szó követte. Majdnem összepakoltam… ám helyette inkább gyorsan készítettem egy újabb szerkót és folytattam a „vadászatot”. Hosszabb előkét kötöttem és egy kicsit könnyebb ólmot raktam rá. A csali ezúttal pedig balatoni dévérszelet volt. Nem kellett sokat várni a bedobás után, és igazi menyhalas kapás jelentkezett a spiccemen. A bevágás után éreztem, hogy nem valami incifinci halacska küzd a horgomon. Bevallom, egy kicsit izgultam. Amilyen szerencsétlen sorozatom volt az utóbbi hónapokban, attól féltem, hogy valami gebasz miatt elvesztem a halat. Nem lett igazam. Nem sokkal a bevágás után már a parton ujjongtam az év második „jégtörőjének”. Ő volt a szezon utolsó hala számomra. Sajnos kicsit mélyre nyelte a horgot, ezért a szája előtt elvágtam az előkét, majd gyorsan lemértem a súlyát és a hosszát. Egy kilogrammos és negyvenegy centiméteres volt. Végül készítettem egy fotót, és már engedtem is vissza a „mennyei” halacskát.

Rendkívül sok dunai „kőharcsázás” után sem adtam fel, és sikerült összehoznom a 2010. évi menyuskámat is!

Summa summarum egy újabb élmény- és eredménydús horgászévet tudhatok magam mögött.

Rengeteg halat sikerült fognom és sok helyen jártam. Kell ennél több? Igen… Még több hal és még több ismeretlen vidék.

Bízom benne, hogy jövőre ismét sikerül élvezetes horgászatokat összehozni, egy kicsit kevesebb betlizéssel!

Ebben a reményben sok sikert kívánok minden kedves horgásztársamnak és Haldorádós barátomnak a következő szezonra!

Írta: Válint Gyula (gyuszi13)
A fotókat készítették: Peti, Máté, Rezsi, helyi csóka, Figura, Gábor, (másik)Peti, Dani és én
A riport letöltéséért köszönet Sherpának, feltöltéséért meg Peti barátomnak!

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: