Egy új korszak kezdete

Egy új korszak kezdete

Már az ötödik napja, hogy a környékünkön délutánonként esik az eső. Szinte menetrend szerint érkezik, és mint egy kellemetlen személyiségű ember nem várt módon szemtelenül megjelenik. Nyomában bő termés ígérete, nedves levegő, lecsökkent hőmérséklet, nagykabát, orrot fújó emberek, víz, sár, felázott földutak maradnak. Horgászszemmel sajnos főként az utóbbi gond: e következmény számomra erősen korlátozza e nemes hobbi gyakorlását. Horgásznom pedig feltétlenül kell, mert míg az időjárást és a körülményeket alkalmatlannak találtam addig úgy alakult, hogy egy új pergető felszerelésre tettem szert és ha nem próbálhatom ki rövid időn belül, bizony az én kedvem is ugyanúgy komorrá válik, mint mostanában délutánonként az időjárás.

Régebben foglalkoztat már egy igazi ultra light felszerelés beszerzésének gondolata. Okai megalapozottak, az általam legtöbbet horgászott vízterületek ragadozóhalainak egyedsúlya nem verdesi a csillagos eget, bár a legutóbbi pusztulás és a régebbi év eleji magas vízállások következtében ez évről évre jól érzékelhetően pozitív irányba változik: helyi szinten mind egyedszámban, mind egyedsúlyban lassan, de határozottan növekvő tendenciát mutat.

Tapasztalataim szerint - mióta használom őket - fogásaim zömét a kisebb műcsalik egyértelmű sikereinek köszönhetem. Bátran elmondhatom, hogy végső soron - amikor minden csődöt mondott vagy mikor a víz is halottnak tűnt - ezek az apró plasztikok nem igazán hagytak cserben. Nem beszélve arról az időszakról, amikor élt a víz…

Ezek az apró plasztikok sosem hagytak cserben

Eddig erre a célra egy 240 cm hosszú 24 g dobótömegű médium botot, 2500-as orsót és végső soron 18-as monofil zsinórt, maximum 6 g-os vékonyhúsú jighorgokat, hozzá kis és közepes méretű plasztik testeket használtam. Gyönyörűséges és élvezetes fogásokhoz segített hozzá ez a felszerelés, de valahogy érezni lehetett, hogy nem ez lesz az igazi ehhez a módszerhez. Az 1-1,5 g-os jigekkel szerelt plasztikoknál már bajban voltam a távolságokkal. Nagyobb dobások elérésekor a suhogó pálca pedig nálam szóba sem jöhet! Sokáig kutakodtam egy megfelelő bot után, míg egyszer csak a fagyosszentek ideje alatt végre rátaláltam, és ami a legfőbb, még kézbe is vehettem. Nem kellett katalógusból egy fotó alapján kockáztatnom. Bár az igazi próba mindenféleképp a horgászat alatt teljes. Ez egy 205 cm hosszú, 1-5 g dobósúlyú pillekönnyű pálcáról van szó, amit legfőképp feszessége, gyorsasága miatt választottam. Természetesen alkatrészei is megfelelő minőséggel bírnak és megjelenése sem utolsó. Orsónak egy éppen a Haldorádó horgászportál által leakciózott népszerű cég 2500 as méretű, 195 g tömegű modelljét használtam. Zsinórnak egy újabb fejlesztésű nanofil terméket választottam 0,06 mm-es méretben, amihez 0,12 mm-től 0,20 mm-es átmérőjű fluorocarbon előkéket használtam.

Finom orsó nanofil zsinórral

Ahogy a felszerelés minden eleme a szobámban volt és tettre készen türelmetlenül az előre tervezett időpontot várta (velem együtt) addigra - mintha kértem volna - egyszeriben a délutáni esőfelhőknek nyoma veszett, a nap száz ágra sütött, a határ járhatóvá vált. Mindez kellemes hangulatot árasztott szét az emberek lelkében, de legfőképp az enyémben. A haváriás akadályok megszűntek, semmi sem akadályozott a horgászatban. A vágyakozástól hosszúra nyúlt nap hátralévő programja nem is lehetett más, mint hogy az estével távozásra készülődő meleg napfénytől a folyóparton vegyek búcsút. A halak pedig, mint a mesében, szépen ettek…

A halak is szépen ettek

A 12-es fluorocarbon előkét egy egyszerű kötéssel, Clinch-csomóval illesztettem a főzsinórhoz. Kezdésnek egy 2,5 g-os fejjel indítottam egy apró minnow plasztikkal és az első dobásokon bizony rendesen meglepődtem. A dobótávolság jelentősen megnőtt. A kontaktus a műcsalival közvetlenebb lett. Ebből egyenesen következik, hogy pontosabb a csalimozgatás, jobban érezhetőek a történések a műcsalihoz ragaszkodó piciny zöld moszatkáktól a kíváncsiskodó oda-odakapó piszkálódásig, azaz minden olyan tulajdonság, ami eddig megszokott volt, az pozitív irányban egy vagy inkább több szintet ugrott felfelé.

Közelít a botavató hal

Az első hal egy helyváltoztatást követően közvetlenül az első dobás után, még süllyedés közben kapta el a műcsalit ránehezedéses kapást produkálva. A bot tette a dolgát, a csekély fékerő és az óvatos fárasztás ellenére is szépen utánanyúlt a halnak, élvezetessé téve a fárasztás minden másodpercét, hogy kisvártatva elégedetten tarkón ragadhassam a botavató halat, ami egy kilósforma süllő lett. A horog a felső állkapocsba akadt.

Kiemelés előtt…
Hibátlan akadás

A fárasztás hullámai már rég kisimultak, mikor a következőt dobtam. Nem akartam elhinni, de megismétlődött az előző jelenet! A különbség csak annyi volt, hogy most az előző hal kisebb átlagsúlyú és ebfogat nem viselő „sógora” jelentkezett. Ezzel a felszereléssel ő is azonos eséllyel indult a legjobb sporthal kategóriában. Bár a horgot mélyebbre szippantotta, egy profi sebészi művelet után mehetett is vissza a rokonság köreibe, hogy elmesélje, milyen rendes ez az új, a kor szellemiségének megfelelően cselekvő horgásznép. Az elúszással kicsikét kivárt, mintha méregetett volna, talán ismerős lehettem neki, hisz az ő fajukhoz tartozó egyedeket - a fajlagos tilalomtól függetlenül - sem viszem haza az itteni a vizekből, és meglehet, hogy ővele is találkoztam már egyszer…

Kősüllő a horgon
Rendesen beszippantotta a csalit!

Kapástalan percek következtek - tettem ellene, egy másik helyet kerestem. A Nap már ekkor megágyazott és könnyű takarója alá készült bebújni, így halványszürke színűre festette a világ e részét, a horizonton összegyűlt kevés felhőzet pedig egy kevés kakaóporral meghintett és félig elkevert tejberizsre emlékeztető mintát mutatott. Nem tudni milyen messze, egy őz kiáltott.

Érkezésemkor egy befolyó környéken az erősen feketedő vízfelszínt fürkészve sajátos rablásra figyeltem fel. A befolyó előtti vízterület közepe táján jelentkezett egy óvatos bluggyanással, aránylag nagyobb hullámokat keltve. A parttól távol már repítettem is egy 1,5 g-os jigre szerelt apró műcsalit. Az első bevontatás nem hozott sikert. Másodjára hosszabbat dobtam, félúton a fenéken valami megakadályozza a további mozgást. Egy óvatos behúzás nyomán az akadály már nem volt akadály többé, átcsapott merő élvezetbe, mert halat fáraszthattam. A bot szépen hajlott és minden apró rezdülést pontosan közvetített a kezembe. Eltartott egy kis ideig, mire a felszínig húztam, majd hirtelen visszatört, amit kevés fékhang kísért. Tett még pár kört, majd fáradtan, sűrűn tátogva és oldalára fordulva a víztetőre feküdt. Sejtésem nem csalt a rablást illetően, mert meggyőződésem, hogy a gazdáját fogtam meg: egy pompás mintázatú, bő tenyérnyi sügér volt az „áldozatom”. Szuper! Puszi és mehetett is vissza. Társa viszont nem jelentkezett.

Gyönyörű sügér

Egy ideje beállt a sötét, a vízfelszínen pedig egyre több kisebb hal rabolgatott. Kisbalinra tippeltem, de éreztem, valahol sántított a gondolat. Plasztikot le, apró vízfelszíni wobblert a helyére, mondjuk egy Salmo Tinyt! Jó pár dobás után sem értem el sikert. A pálca remekül közvetítette a kis wobbler mozgását. Sejtettem, hogy nem a csaliban van a hiba - igaz, nem dobtam még vele túl sokat és még halat sem adott, de ami nem elhanyagolható szempont az az, hogy bízom benne.

A legutolsó csobbanás hangja felé dobtam. Lassabbnál is lassabban húztam a Tinyt. Nem tekertem túl sokat az orsó karján, mikor a Tiny felől csobogás hallatszott, és nyomában a bot is halat közvetített. Ez megvan! Jól sejtettem, a hal nem túl nagy, így a fárasztás sem hosszú idejű. Mielőtt azonban kézbe vettem volna az alélt halat, kissé meglepődtem. A hal teste kissé zömökebb, teltebb, feje kisebb, faroktöve keskenyebb volt a várt balinnál. Hirtelen vörösszárnyúra tippeltem, de ezt gyorsan elvetettem, mert jött a megvilágosodás, mert itt ezen a vízen egy általam rég nem fogott halacska siklott a tenyerembe. Nagyon megörültem neki. Régi vendég ő, anno fogtam belőle kiló fölöttit is, de mára már teljesen kihaltnak tekintettem ebből a vízből. Megjelenése megnyugtató és jó lenne, ha jelenléte állandó is maradna, illetve az egyedszámuk gyarapodna, legalább annyira, mint gyermekkoromban. Rajtam ez nem múlik: bizakodva engedtem útjára a kicsike jászt, miután óvatosan megszabadítottam a Tiny horgaitól.

Esti jász a víztetőről

Nem tudom, hogy a fárasztás hangjai okozták e vagy más, de a felszíni rablások úgy megszűntek, minta soha nem is lettek volna. A Tinyt egy 7 cm-es kéttestű süllyedő wobbler váltotta. Kissé aggasztott, hogy a műcsali és a bot dobósúlya közötti nem teljes az összhang, de a kételyek hamar eloszlottak, mert a vékony, de feszes bottestnek nem volt nehéz a műcsali. Remekül átadta a veretést és a nemsokára az ismételten bekövetkező heves kapás élménye végképp meggyőzött arról, hogy bizony nem volt olyan rossz választás ez a bot. Az kis dobósúly ellenére igencsak szélesnek mondható a használható műcsalik tömegtartománya. Igaz, ez a csali már nem épp UL kategória, de a wobblerek tekintetében érezhetően valahol ezen a tájékon kell meghúznom a felső határt.

Kisebb wobblerekkel is jól használható ez a felszerelés

E csodálatos, rég várt nap utolsó két hala egy-egy valamivel méret feletti süllővel zárult. Valahogy nem igazán akaródzott abbahagynom a horgászatot, de az időm nekem is véges, és a pár óra múlva kezdődő munkám előtt egy kis pihenésre mindenképp szükségem volt. Azzal győzködtem magam, hogy valójában mit is akarhatok még - ma mindent megkaptam, amire a rossz idő alatt vágyakoztam. Sőt, annál sokkal többet. A felszerelés úgy vizsgázott kitűnőre, mint egy jó képességű diák, mikor lehengerlő beszámolót ad. Mert engem mint vizsgáztatót lehengerelt, annyi biztos. Igaz, ez egy másféle kategória, amihez eddig a kezem szokott, ezen belül is az árát tekintve a középkategória magasabb szintjét képviseli.

A nap utolsó hala

A mai nap egész horgászatát egyfajta torkossággal tudom jellemezni: olyan volt, mint mikor egy kellemesen, lágyan ínycsiklandó, érzékeket borzoló, finom megjelenésű, kellő hőmérsékletű sütemény első falatját megkóstoljuk. Ha ízlik, azonnal a következő falatra vágyunk, aztán újra és újra. Képtelenek vagyunk abbahagyni a falatozást, csak arra koncentrálunk, mert a süti nyújtotta élvezet magával ragad mindent és módfelett élvezzük, míg tudjuk. Aztán, ha elfogy, tovább követeljük, hogy még, még… Alig pár perce, hogy széthúztam a két bottagot, de már a következő horgászatot vártam. Még, még…

Írta: Gyöngy László (gyongylac)
Fotók: Gyöngy László