Véleményem szerint a pergetés lényegesen többről szól, mint arról, hogy milyen bottal, milyen orsóval dobálunk a vízparton egy adott halfajra. Én finom szerelékkel kezdtem a pályafutásom, amit a műlegyezés követett, ahonnan egyébként sok mindent átvettem a pergetéshez is. Egy ideje szinte kizárólag a műcsalis horgászat mozgatja a fantáziámat. Na de hol, mikor, mit és mivel fogjak? Ezt a kérdéskört sokan sokféleképpen körüljárták már, miként azt is, hogy miért az a jó csali, időpont vagy helyszín. Íme, egy másfajta megközelítés.
Hol?
Horgászként fontos számomra a környezet, éppen ezért kerülöm a „műanyag tavak” világát. Kis hazánk bővelkedik olyan vadregényes vizekben, amelyekről emberi kéz nem gondoskodik, eldugott és elhagyatott. Hol vannak ezek? Közelebb, mint gondoljátok! Nézzetek körül a Google Maps műholdas felvételei között. Rengeteg patak és kisebb-nagyobb tó bújik meg a kisvárosok környékén. Ezek gyakran nehezen megközelíthetőek, számos alkalommal nehéz kideríteni, hol vehetünk rájuk engedélyt, de ha fáradtságot nem ismerve megoldjuk a ránk váró nehézségek tömkelegét, akkor (ahogyan az lenni szokott) munkánk meghozza gyümölcsét. Választásom ma egy lakóhelyemhez közeli, sekély vizű, hínárfoltokkal tarkított tó volt, amelyet egy patak és egy termálforrás táplál. Vízmélysége másfél-két méter, vizének tisztaságára jellemző, hogy a legmélyebb részén is jól látható a meder, amit kemény iszap alkot. Halállományának legjelentősebb részét a vörösszárnyú keszeg adja, míg a tavacska többi lakója a naphal, törpeharcsa és csuka. Általában északi szél fúj, ami a legjobb horgászállásoknál szembeszelet jelent, nagyban nehezítve a kisebb csalik pontos dobását. A hínárfoltok 10-15 méterre helyezkednek el a parttól, és köztük csak szűk „folyosók” találhatóak; itt vezetve a csalit van a legnagyobb esélyünk halat fogni.
Mikor, mit?
Ez az a kérdés, ami számomra lényegtelen. Horgászni bármikor, időjárástól, évszaktól és napszaktól függetlenül jó. Ahogy említettem, sokan sokféleképpen leírták, hogy mikor érdemes egy adott halfajt üldözőbe venni. De - és ez egy nagyon hangsúlyos de - mi történik akkor, ha nemcsak egy ragadozó érdekel, hanem minden vízben élelmet kereső uszonyos a célpont. Ilyenkor lép életbe a „mindig” a „mikor” helyett, a „mit” fogjak helyébe pedig a „mindent” lép. Persze sokan úgy gondolják, hogy csak az ő kedvencük a vizek királya. Legyen, tiszteljék, és becsüljék őket! Bár sajnálom, ha számukra a többi kopoltyús a feledés homályába vész, hiszen pergetve legalább annyira változatos a teríték, mint más módszereknél. Harcsa, csuka, balin, süllő, kősüllő, sügér, pisztrángsügér, naphal (bizony, ő is), pisztráng, domolykó, jász, törpeharcsa (élvezetesebb rájuk horgászni, mint gondolnátok), és ami sokakat meglep: vörösszárnyú keszeg, bodorka, és még sorolhatnám. Számomra nem az a lényeg, hogy mikor, mire, hanem, hogy mindig, mindenre horgászhassak. Ennek tükrében napkeltétől napnyugtáig szeretek itt lenni és kergetni a halakat. Tapasztalataim szerint a délutáni és kora esti órákban számíthatok leginkább a csukák aktivitására. Addig is megpróbálok néhány keszeget, naphalat és törpeharcsát zsákmányolni. Nézzük, mivel is próbálkozom a halakat horogvégre keríteni!
Mivel?
Bottal, orsóval, damillal és minden mással, ami élőlényt imitál az éhes halak potenciális táplálékai közül. Ahhoz, hogy a fő alkotóelemeket, a bot és orsó párosát kiválasszuk, tudni kell pár dolgot. Számomra a halak és a csalik mérete a döntő, viszont a zsineg fajtája és átmérője is pont ugyanúgy beleszól a kérdésbe. Nézzük sorban a szempontokat!
Bot: legyen elég erős és gerinces egy 2-3 kg-os halhoz (ennél nagyobb ritkán fordul elő az általam horgászott helyeken), illetve kellően érzékeny a kis naphalak, sügérek vagy akár bodorkák kapásának észleléséhez. Csak a rövidebbek jöhetnek szóba, hisz a szűk helyeken nem lehet egy 3 m-es bottal hatékonyan és pontosan pecázni.
Súly: leggyakrabban 2-3 órát töltök a vízparton, ám azt szinte naponta. Fárasztó lenne egy ólomnehéz bottal végigdobálni ezt az időt. A súly alatt inkább súlyelosztást értek; szeretem, ha a bot és a damillal töltött orsó összhangja tökéletes. Így nem tűnik fel horgászat közben, hogy van valami a kezemben, a felszerelés sokkal inkább természetes részemmé válik arra a pár órára. Ár: ezt mindenki döntse el saját maga, de egy bizonyos szint alá nem érdemes menni.
Orsó: fusson simán, ne csavarja a zsinórt, súlyozza ki a botot megfelelően, és a damil kívánt mennyisége férjen rá. Azonban egy adott ár fölött vannak még követelmények, nem is kevés. Ezekről inkább olvassatok a portálon megjelent orsótesztek között, melyek minden igényt kielégítenek, és olyan szakszerűen mutatják be ezeket a technikai eszközöket, amelyekre én nem vállalkozom.
Zsinór: itt is akkora a választék, hogy könyvet lehetne róla írni, ezért inkább csak a személyes meglátásaimat írom le. Én főképp monofilt használok, még csuka esetén is. Annyira tiszta vizekhez van szerencsém, hogy a fonott már méterekről elijeszt minden halat. Sok krokodilpofájút fogtam már, és még soha nem vágták el a fogai a damilom. 18-20-as méretnél vastagabb monofilt soha nem tekercselek az orsómra, mert az általam használt mérettel - ha van rutinunk - már egy nagyobb hal is kifárasztható, és az apraja számára is láthatatlan marad szerelékünk. A zsinór ne nyúljon túlzottan, mert akkor a popperekkel esélytelenné válna az eredményes horgászat. Az ára nem befolyásol, mert a jó minőségű monofil zsinórok egynél több szezont is kibírnak.
Csalik: Egy vidéken élő bácsihoz elutazik az unokája, és visz neki egy dobozos sört, amit a nagypapa még soha nem látott. Az öreg kezébe veszi, előkapja a bicskáját és kinyitja, mint egy konzervet, mire a fiú meglepődve megjegyzi: „Nagyapám, ez a kis fül azért van itt, hogy bárki könnyen, egy mozdulattal kinyissa a sörét!” Mire a bácsi: „Aha, annak van ott, akinek nincs bicskája!” Csalikból nincs az a mennyiség, amit ki ne cipelnék magammal a partra, ezzel bonyolítva a „sörnyitást”.
Nézzük meg a gyakorlatban, miket is használok. A nap elején az óvatoskodó keszegnépség ellen „indultam harcba”, ahol leginkább kisméretű felszíni wobblereimet erőltettem (pl. Salmo Tiny). Szokásukhoz híven az apraja egyből rávetette magát a csalira, ezért a nagyobb egyedeknek szinte esélye sem volt megízlelni fahalaimat. Ezt kikerülendő egy fekete-ezüst támolygóra cseréltem, hogy a mélyebb régiókat is vallathassam. A taktika bevált.
Miután kellően kiszórakoztam magamat, áttértem a törpeharcsák riogatására. Nagy segítségemre voltak az alig pár grammos jigek és a hozzájuk tartozó 3,5 centiméteres gumik, persze a kanalak fogósságát sem szabad elfelejtenünk. (Én ezeket magam készítem olcsó 1-es, maximum 2-es méretű körforgókból.)
Délután a csukáknak szántam a főszerepet. Annak érdekében, hogy a partszélben leselkedő naphal-sereg támadásait kivédjem, nagyméretű csalikat kötöttem zsinórom végére. Meglepődve tapasztaltam, hogy a saját maguknál háromszor nagyobb fahalakat is támadják és csipkedik. A csukákból nem fogtam annyit, mint szerettem volna, egész végig csak finnyásan követték körforgóim, twistereim és wobblereim. Az egyik kiló körüli példány nyolc alkalommal üldözte 13 centis csalim. Először kiúszott a növények közül, a parttól alig egy méterre megállt és ottmaradt. Új dobásra volt szükség, szép lassan (csak a csuklóm mozgatva, hogy el ne ijedjen) a közelébe pöccintettem a wobblert. Végignéztem, ahogy rástartol, majd megint kapás nélkül hagy. Ezt még hatszor megismételte, végül észrevett és visszabújt a hínár takarásába. Hagytam őt pihenni egy félórát, hogy új reményekkel visszatérve ismét összemérjük tudásunkat. A sikert, amit annyira vártam, egy támolygó hozta meg, ennek már nem tudott ellenállni és több mint egy méterről vetette rá magát a növények közül. Ezúttal nagy örömömre én győztem. Nem sokkal ezután pakoltam és hazaindultam, mert időközben beesteledett; az úton fáradtan, de annál elégedettebben gondoltam vissza a nap sokszínűségére és élményeire.
Csak kreatívan! Beszéljenek a képek helyettem.
Miért ne?
Ez a kérdés teljes egészében úgy hangzik: Miért ne próbálkozzak újításokkal, ismeretlen vadvizek feltérképezésével, és miért ne bővítsem ismereteimet más, talán nem olyan közkedvelt fajok horogvégre kerítésével? Én is, mint sokan mások vágyom az ír csukákra, norvég lazacokra, a Pó harcsáira vagy a tenger ragadozóira, azonban hazai vizeinkben is mindenki megtalálhatja saját örömét.
Sokszor, ha alkalmazkodunk a választott helyszínhez, élvezetes horgászatban lesz részünk. Horgászni kell, mert a legnagyobb élményt az jelenti, amikor saját zsákmányunkat becserkésszük, megfogjuk, majd visszaadjuk a természetnek.
Mészáros Levente (levente0824)
A fotókat testvérem és jómagam készítettük
