Jászkeszegezés a Bodrogon

Jászkeszegezés a Bodrogon

Jó néhány évvel ezelőtt, mikor még nem is tudtuk, mit is jelent az pontosan, hogy pergetés; mikor az olyan kifejezéseket, mint az „UL”, vagy a „microbait” még hírből sem ismertük; mikor még egy bottal horgásztunk minden halfajra, és csak monofil zsinórunk volt, és még úgy is nagyon sikeresek voltunk, számomra már akkoriban is nagyon kedvesek voltak a jászkeszegek. Emlékszem még tisztán, ahogy gyerekként minden reggel 1,5-2 km-t eveztünk (mert motorunk még nem volt), hogy elérjünk a „jó” helyre, ahol aztán 3-as, 4-es körforgókat dobáltunk a felszín közelében táplálkozó jászoknak, majd az apukánktól, nagypapánktól kapott üvegbotok perecbe hajolva bólogattak a másfeles-kettes halak alatt, mi pedig nem is tudtuk, hogy mekkora bravúrt hajtunk végre. Ma már nosztalgiával tekintek vissza arra az időszakra. Felnőttem, a felszerelésem nagy változásokon ment át az évek alatt, hal is jóval kevesebb van, mint akkor, de egy valami nem változott: a kora tavaszi izgalmas pergetések elsőszámú célhala ma is még mindig a Bodrog folyó hatalmasra növő jászkeszegei.

Az április eleje mindig a számomra oly kedves jászkeszegek keresgélésével telik. Persze a csukák tilalmi idejének lejártával időnként elcsábulok egy-egy ártéri csukapergetésre, de kétségkívül időm legnagyobb részében ilyenkor a Bodrogot vallatom.

Naplemente valahol a Bodrogzugban
Este az élő vízen

Ebben az időszakban a tavaszi áradások jelentősen befolyásolhatják fogási eredményeinket, ám idén nem szólt közbe az árvíz. A Bodrog folyó viszonylag tiszta és áttetsző volt egész áprilisban. A medrében is tartózkodott, ami viszont kihatással volt a halak tartózkodási helyére; az ilyenkor szokásos magasabb vízállás elmaradása miatt a jászok nem ott érezték jól magukat, ahol a korábbi években előszeretettel tartózkodtak (pl. ártéri mellékágak).

Április elején néha még elég csípősek voltak a hajnalok
Kedvesemmel a legjobb minden!

A kezdeti sikertelenségek ellenére nem adtam fel a cserkelést és a keresgélést. Amikor csak időm engedte, a folyón tartózkodtam és kedvenc halaim megtalálásán törtem a fejem. Kezdetben mélyebben, fenék közelben próbálkoztunk UL plasztikokkal és microjigekkel. Mivel a víz még nem volt elég meleg, a jászok még nem voltak túl aktívak és inkább a fenék közelében kerestek táplálékot.

Ma már elképzelhetetlennek tartjuk a horgászatot nélkülük, pedig néhány évvel ezelőtt vidáman megvoltunk motorok nélkül is…

Aztán kedvező változás állt be időjárásunkban, a nappali felmelegedés elérte a 18-20 fokot, és ami ennél is fontosabb, hogy már éjszaka is 10 fok körül alakultak a maximumok. Ez a melegedés meghozta a jászok kapókedvét is, és már a gyorsan felmelegedő partszéli sekély vizekbe húzódtak. Sajnos ilyenkor előszeretettel úszkálnak olyan helyeken, amik szinte meghorgászhatatlanok. Vízbe dőlt fák ágai között, vízre hajló lombok rejtekében, száraz ágak között és vízbe csúszott fák, tuskók mellett úszkál a jászcsapat a sekély lapályokon, ahol persze a legkisebb gyanús zajra vagy rezgésekre rögtön felfigyelnek, és ha veszélyt éreznek, odébbállnak.

Ez az óriás busa apró twsiterre érkezett szájkörnyéki akadással UL pergetés közben
Az idei év első jászkeszegét Kedvesem fogta

Izgalmas az ágak között bujkáló jászcsapatra horgászni, és nagy kihívást jelent a pergető horgászok számára. Ha az időjárás kedvez nekünk, és szélcsendes, napsütéses idő van, akkor különösen nagy élmény a jászpergetés. Ha azonban fúj a szél, vagy erős fronthatás van, az még nehezebbé teszi a dolgunkat, hiszen a jászok különösen érzékenyen reagálnak a különböző időjárási tényezőkre.

Izgalmas pillanatok…
… már sejthető, hogy ez nem a célhalunk
A balin a jászozás egyik leggyakoribb mellékhala a Bodrogon
A fenéken és a felszínen is vadászik

Az erős szélben vagy mélyebbre húzódnak, vagy még inkább bebújnak az akadók, faágak közé, ahol sokkal passzívabban viselkednek, mint általában. Idén áprilisban kifejezetten változékony, bolondos volt időjárásunk. Frontok jöttek-mentek, és ezeket váltakozó irányú, erős szél kísérte.

Sok karikakeszeget fogtunk kis plasztik csalikkal
A sügér is gyakori vendég
Microjig fej és apró twister

A jászkeszegek keresése során sokféle egyéb halfajba ütközhetünk. Amikor a felsőbb vízrétegekben próbálkoztunk wobblerekkel, akkor leggyakrabban balinok leptek meg minket. A ragadozó őnök gyakran ugyanazokon a helyeken „járőröznek”, ahol a jászok, és így nagyon sokszor fel is veszik a jászoknak szánt UL wobblereket.

Bár ez az átlagméret…
… azért akadnak még nagy balinok
Balinportré

Amikor pedig fenék közelében, apró plasztikokkal keresgéltünk, legtöbbször - a balinokon kívül - sügérek, csukák és karikakeszegek ütögették a pici gumikat. Így elég változatos horgásznapokat tudhatunk magunk mögött. Ám a mozgalmas, sok kapással járó horgászatok legszebb pillanata mégis csak az, amikor a célhalunk előkerül, és sikerül fognunk az óvatos jászokból.

Esti jászom
Ő is a fényváltás elején érkezett
A lebukó nap fényében fogott jász

Gyakran az esti órákban voltunk a legeredményesebbek, mert ahogy a naplementével csillapodik az erős nappali szél, úgy sokkal pontosabban meg tudjuk horgászni a jó haltartó helyeket és ez gyakran döntőnek bizonyul. Valamint az is igaz, hogy a jász sem szereti annyira a nagy szelet, és akkor mozog a felsőbb vízrétegekben, amikor esténként (vagy még hajnalban)„kisimul” a víztükör.

Ez a méret egyáltalán nem ritka a Bodrogon
Gyönyörű hal a jász, és nagy élmény a horgászata
Nálam minden jász amnesztiát kap

Összességében elmondható, hogy idén rövid, de eredményes volt a jászkeszeg pergető „szezon” a Bodrogon. Talán a tilalom után még esténként, éjszakánként, balinozás és harcsázás közben meglepnek majd minket a nagyobb (ragadozó életmódot folytató) jászok.

Számomra nagyon kedvesek ezek a halak
Edina szépen ráérzett a jászpergetés ízére

Habár sok-sok év telt már el azóta, hogy gyerekként, tapasztalatlanul és laikusan fogtuk a hatalmas jászokat, és azóta sok minden megváltozott, a tavasz még mindig az egyik legkedvesebb időszakom, és az UL jászozás még mindig az egyik legkedvesebb horgászat számomra. A pergetés eszközei egyre csak fejlődnek, a horgászok száma is nő, a pergetők száma is gyarapszik, de a Bodrog jászkeszegei még mindig hatalmasak, csodásak, rejtélyesek és sok-sok örömet okoznak nekünk. Reméljük, ez még sokáig így is marad…

Kedvesem büszkén mutatja, hogy ezt a hatalmas jászt bizony ő fogta
Ez a hal az idei tavasz talán legnagyobb jásza volt…
… őszintén reméljük, hogy lesz még hozzá szerencsénk…

Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina, Riczu Roland és Szalai Gábor László

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.