A Duna kegyelméből… II. HALDORÁDÓ FOLYÓVÍZI HORGÁSZTALÁLKOZÓ - DUNAALMÁS KUPA

A Duna kegyelméből… II. HALDORÁDÓ FOLYÓVÍZI HORGÁSZTALÁLKOZÓ - DUNAALMÁS KUPA

„Kellett nekem újra belefogni!”, motoszkált a fejemben a találkozó előtt egy hónappal, amikor hiába néztem a napi vízállást, előrejelzést, időjárási térképeket. Mindenütt árvizet, esőt és felhőket láttam, az árvízkapuk hetek óta zárva voltak, a hegy felől nem tudott elfolyni a csapadék, katasztrófavédőkkel volt tele a falu. Hát persze, hogy kellett! Semmi pénzért nem mondtam volna le erről a találkozóról! Lássuk, miért is?!

A tavalyi versenyen megfogadtam, ha ezt meg tudjuk oldani, biztosan megszervezem jövőre is, sőt, a további években is az almási találkozót. Eme szándékomat megerősítette a Kiskunhalason kapott versenyszervezői különdíj, amit itt utólag szeretnék megköszönni mindenkinek, aki rám gondolt - nem utolsósorban Döme Gábornak és csapatának. A tavalyi árvízhelyzet nehézségei után azt hittem, gyerekjáték lesz a további versenyek szervezése, lebonyolítása. Már tavasz óta figyeltem a pályát, néztem az előrejelzéseket, a családdal azon törtük a fejünket, hogy mit lehetne még jobban, profibb módon csinálni, milyen étel kerüljön az asztalra.

Az eredetileg tervezett pálya

Elterveztük a tábor helyét, kiosztottuk már akkor a pályát, de azért titokban átlestem a tartalék helyszínre is, a tavalyi helyzetből okulva. Ott szerencsére mindent rendben találtam, csak az alsó szakasz bokorsora aggasztott - mint utóbb kiderült -, nem hiába. Nem szerettem volna Neszmélyen rendezni a versenyt a terület behatároltsága miatt, de magas vízállás esetére ezt sem hagyhattam figyelmen kívül.

A tartalék (2008-as) helyszín

Lassan kezdtek sűrűsödni a felhők a fejem felett, elúszott először a dunaalmási, majd a neszmélyi terület is.

Ezzel gyakorlatilag nullára csökkent a területek előkészítésének lehetősége, ráadásul egy újabb árhullám után lassú apadást jósoltak. Nem csüggedtem, kinéztem egy harmadik területet, ekkor már biztosan lemondva az eredeti szakaszról. Hagytam volna veszni a befektetett munkát, a beígért programot? Nem olyan fából faragtak. Addig is tettem a dolgom, volt még mit intézni bőven. Mindhárom helyszínre leszerveztem mindent, a kérdés már csak annyi maradt, hogy szeretett Dunánk mely helyen enged bennünket a közelébe?

Két héttel a verseny előtt szabaddá vált a neszmélyi pálya, így amellett döntöttünk - ismét a végére hagyva tűzoltótempóban a végleges kialakítást. Naponta ellenőriztük a sár lassú felszáradását, ami sehogy sem akart eltűnni.

Csak néztük-néztük a sarat, mígnem azon kaptuk magunkat, hogy már jönnek a csütörtökre várt művészek, Kágyuri és Béklári. Nem kis aggodalmat éreztem, hogy (élet)művész házaspárunkat megfelelő fogadtatásban részesítsük, de az a fránya őzhús sehogy sem akart kiolvadni, pörköltalappá válni a harminc pluszos kánikulában, de még a mikróban sem. „Mindegy”, gondoltam. „Kapnak legfeljebb őzfagyit, olyat úgysem láttak még sehol világjáró nótafáink.” Sori is úton volt már, neki szántam pár doboz sört, gondolván, hogy amíg kibontja, talán a dobozzal együtt kienged a hús is. Dubáékkal nem volt gondom, kergették egymást Jessevel az M0-ás körgyűrűn, szédülten úgysem vett volna be semmit a gyomruk.

Végre befutott a csapat, valamint Szelina, Sanya és Rubina is, de ez a Gyuri nekem olyan Jeszysnek tűnt. Klárikám is olyan Andis, biztos jó vendégeket hívtam?

A meglepetésemberek - Andi és Jeszy

Mire fellobbant a tűz, már alakult a tábor is, hogy aztán az őzpörköltet elfogyasztva előkerüljenek a hengeres, szögletes és ki tudja milyen palackok.

Eme tárolóedények ürítése közben kezdett átváltozni a sörpad pókerasztallá, hogy végre felhangozhasson a „Klárikááám! Megadjaaaa!” szlogen is. Áh, mégsem tudom meg, kik is voltaképpen a vendégeim?

A péntek elég cudarul indult számomra, ám gyorsan ,,átlendültem’’ a kialvatlanság és a számolatlanul ivott kávék okozta gyengeségen. A kis csapat levonult a partra, úgymond tesztpecára, ami elég jó eredményeket mutatott. Duba nem is tágított a botok mellől a vacsoráig. Mindenki fogott halat, így bizakodva futhattunk neki a szombati rajtnak. Ezalatt mi a családdal újult erővel álltunk neki az újabb őzpörköltnek, immár kibővítve a Duba és Balu által szponzorált marhahússal, valamint Hac saját szedésű gombájával. Közben befutott Norbi fiam is a tereprendező alakulatával.

Míg én Svirivel kijelöltem a pályát, ők a tábor körül nyírták a füvet, hogy a közben érkezőknek is kényelmes táborhelyet biztosítsunk. Ezt követte a kitűzött helyek járhatóvá tétele.

Egyre bővült a csapat. A vacsorát így már több mint húszan tömtük magunkba, ürültek a palackok az egyre vidámabb táborban.

Jeszy ismét magára vállalta a mókamester szerepét, ezért külön is hálával tartozom neki.

Jeszy (Jozsin) előadása

Az előadás végét már sajnos nem tudtam kivárni, kellett reggelre a friss erő, hiszen ekkor már nem lehetett nem komolyra venni a figurát. Otthon már csak a szorgos női kezek végtermékei fogadtak, mindenütt a másnapra előkészített ebéd lábosban, tepsiben, hűtőben…

Hajnali hatkor riadót fújt a kutyám illetéktelen behatolót jelezve. Az ablakon kitekintve Eppusz kisbuszát láttam, közben Szano már kopogott az ajtóban. Kezében szatyor, ami egy szép balint rejtett, ami sajnos túl mélyre nyelte a horgot. A halat jobban szerettem volna úszni látni, de ha már így alakult, legalább az ébresztőnek örültem, valamint annak, hogy a kis pergető alakulat (Szano, Zsóti, Medlac, Eppusz) kijutott végre az annyit emlegetett almási kövezésre. Ez is horgászható volt már, de akkora volt a sár, hogy a versenyt azért nem mertem oda szervezni.

Hét óra körül már ismét a táborban voltunk, forró kávéval és a vendégfogadó ,,erdőmesterrel’’. A gyógyitalok elfogyasztása után következett a köszöntő, majd a helyek kisorsolása. Mivel a helyi pecabolt csak nyolckor nyitott, az asztalnál még vettünk fel rendeléseket apróbb dolgokra, csalira, amit Eppusz taxisként - Szandra lányom navigálásával - percek alatt megoldott. A többiek eközben kevertek, cuccoltak, szereléket állítottak, én pedig a pálya apróbb hiányosságait igyekeztem elsimítani, ahogy tudtam.

A kávé és az erdőmester is nagy sikert aratott
Szandra a rendeléseket veszi fel (profi titkárnőnek is :D)
A megnyitó…
… a sorsolás…
… helyfoglalás…
… rajt!

Kilenc órakor megszólalt a kürt. Az „A” szektorban jöttek is szépen a keszegek, snecik. Az idő multával lassan beindultak a „B” és a „C” szektor halai is, igaz, szerény eredményekkel kecsegtetve a versenyzőket.

Skalcimuszk már fogott halat…
… Medlac még csak sárkányt

Az idén már a gébek is tiszteletüket tették a horgokon, megmutatva, hogy azért jelen vannak ám ők a folyamunkban. Szerencsére most sem ők voltak többségben, akadt kis balin, sügér, garda, paduc, viszont a tavalyi versenyhez képest nem találkoztunk bucóval, durbiccsal. A félidő tájékán aztán megszületett a pályarekord - egy gyönyörű, másfél kg közeli leánykocér képében - ami Kenyeres Laci horgáról szabadult volna, ám nem kerülhette el a fotót és a mérlegelést.

A legnagyobb…

Ezt követően természetesen azonnali amnesztiát kapott, hasonlóképp a kis balinok is. A verseny vége felé egyre ritkultak a kapások „köszönhetően” a még nem látható, de közeledő ítéletidőnek, valamint az egyre tikkasztóbb forróságnak. A fogások ismeretében szerencsére nem lehetett különbséget tenni sem szektorok, sem helyek között. Szerény eredményekkel ugyan, de a többség megfogta a „becsülethalat” is.

Egil, a tavalyi legnagyobb halas, idén a becsülethalig jutott
Andris a Dunatündér mágiájának köszönhetően beérte az árnyékkal is

Mindent összevetve az előző naphoz és a pálya adottságaihoz mérten elmondható, hogy a fogási átlag sajnos nem ütötte meg a 30 százalékos eredményt sem.

A verseny vége előtt nem sokkal a pálya alsó szakaszán megjelentek a fürdőzők Jeszyné Andi nem kis bosszúságára, de mint utóbb kiderült, szerencséjére is. A nagy locsogással ugyanis Andi horga felé terelték a kőszóráson legelésző paducokat, amiből egyet sikeresen szákba is terelt.

Andi bónusz paduca

Bánatára így csak egy hallal maradt le a kupát jelentő ötödik helyről, amit régóta szeretne elérni egy férfimezőnyben. Reméljük, mihamarabb teljesül ez az óhaja is!

Délután egy órakor aztán ismét megszólalt a verseny végét jelző kürt, megkezdődött a mérlegelés. Ennek eredményét az alábbi táblázatban láthatjátok.

A szektor
HelyNév DarabSúly (g)
A1Steve101400
A2Skalcimuszk23480
A3Csabaaa11140
A4Suhee1120
A5Szano00
A6Epusz71100
A7Balu8000
A8Medlac4300
A9Duba22
B szektor
B1Sanya1160
B2Dunken622460
B3Egil15
B4Flagellum-dei7800
B5Jesse-james00
B6Kovacs2200
B7Gyulanagy00
B8Abri65561340
C szektor
C1Bruder00
C2Csg20240
C3Szaakos-frodo14480
C4Larvas721600
C5Sviri00
C6Hacnor1260
C7Jeszy00
C8Sori12320
C9Jeszyne Andi4640

A helyezettek:

I.Dunken (Kenyeres László) 2460 g

II.Larvas (Takács Zoltán) 1600 g

III.Steve (Szabó István) 1400 g

IV.Abri65 (Ábrahám Károly) 1340 g

V.Eppusz (Vadászi Tamás) 1100 g

Legnagyobb hal: Dunken (Kenyeres László) 1420 g (leánykoncér)

Legtöbb hal: Larvas (Takács Zoltán) 72 darab

A verseny lefújásakor már láttuk a nyugati horizonton a viharfelhőket, egyelőre azonban úgy tűnt, hogy nem kerülünk bele a sűrűjébe. Mire a mérlegelést befejeztük, már éreztük, ennek fele sem tréfa, ezért a közeli csónakház menedéke mellett döntöttünk, hiszen még sem eredményhirdetés, sem ebéd nem volt. Amíg én a sültekért indultam, a többiek pillanatok alatt elbontották a tábort, csupán Jeszyék sátra maradt a helyén, akik még mindig bíztak a verseny utáni vigaszpecában.

A döntést tett követte…
… kitűnő karmesteri vezénylettel,…
… megy minden flottul
Hát, lecsapott…
… de már nem volt mire, azaz…
a tántoríthatalan Jeszy: „Ez marad!”
A 36 fokból fél órán belül már csak 14 lett

Megérkezésünkkor már állt a csónakház előterében az új „ebédlő”, nem is volt más dolgunk, mint kipakolni a kupákat és az edényeket. A vihar közben egyre jobban bekerített bennünket, ezért még a díjak átadása előtt feltálaltuk az ebédet, ami neszmélyi pecsenyéből, petrezselymes burgonyából, káposztasaláta kíséretében került az éhes társaság elé. Így még a szabadban felállított padokon ülve tudták azt kényelmesen elfogyasztani.

Nem lehet rossz, ha ekkora a sor, vagy csak nagyon éhesek?
Az „étterem” terasza

Immár jóllakottan adhattuk át a gyönyörű kupákat a legjobb eredményeket elérőknek.

A díjak…
…és a boldog tulajdonosaik

A vihar előtt volt annyi időm, hogy megkérdezzem Kenyeres Lacit, hogyan is sikerült a tavalyihoz képest egy helyezéssel jobban, győztesen befejezni a versenyt:

„A pálya felső részének közepére sikerült húznom, ami meglátásom szerint jó helynek bizonyult. A taktikám az volt, hogy snecizéssel kezdek, majd amint azok elfogynak, áttérek a nagyhalazásra. Már a tavalyi versenyen is észrevettem, hogy jótékony hatással bír a napsütés, de amint a horgászhely árnyékot kap, eltűnnek a snecik. Mivel a fák alatt ültem, tudtam, hogy amint a nap elér egy bizonyos magasságot, a lombok le fogják árnyékolni előttem a helyet. Az első fél órában sikerült fognom kb. 1 kiló snecit, majd ahogy a nap a fák mögé bújt, a halak is továbbálltak. Ezután felvettem a matchbotot, melynek csináltam olyan 20 méteren egy etetést. Sajnos a körülmények nem tették lehetővé a matchtbot megfelelő alkalmazását, hiszen rendkívül sok ág és növény volt még ezen a távon. 3 snecin kívül nem is fogtam rajta semmit. Letettem az úszós botot és felvettem a felszerelt feederbotot, melyet 30 méterre dobtam be. Ez volt az a távolság, amit a körülöttem lévő horgászok nem horgásztak meg, mert vagy 20 méterre vagy 40-50 méterre dobáltak. A szerelék rendkívül le volt finomítva, 12-es előkét és 16-os horgot használtam. A második dobás után sikerült egy jobb halat ütnöm, mely végül meglett egy leánykoncér személyében. A verseny végéig egy keszegen és néhány snecin, gében, paptetűn kívül mást nem fogtam. Azt hozzátenném, hogy fenéken majdnem minden dobásra volt kapásom és halam, igaz, nem nagy méretűek. Az etetőanyagom Top Mix Xtasy dévér volt, csalinak pedig szúnyoglárvát tűztem egy szem csontival. A végén csak annyit mondanék: köszönöm, hogy itt lehettem és ilyen remek társasággal horgászhattam egy napot. Jövőre remélem, ismét találkozunk, rám lehet számítani.”

A fenti interjú után nem is volt már többre nagyon időnk, pár ember még el sem tudott köszönni egymástól, ideért a vihar. Aki tehette, már ült is kocsiba, hogy minél előbb az otthon biztonságából szemlélje a további eseményeket. Mi még Szelináékkal áttöltöttük a képeket, amit ismételten köszönök. Sajnos ők a legnagyobb záporban keltek útnak. A vihar elmúltával aztán visszamentünk a csónakházhoz elhozni a maradék dolgainkat, szerencsétlenségünkre ismét szakadó esőben pakolva Zsóti segítségével - köszönöm neki is. Ekkor már Jeszyék is csomagoltak, nagyjából egyszerre végeztünk, így meghívtuk őket egy szusszanásra. Próbáltuk őket maradásra bírni, nem sok sikerrel, amit bánok, de nem csodálok.

Összegezve a II. Haldorádó Folyóvízi horgásztalálkozót, ismét remek, segítőkész, összetartó emberekkel sikerült eltöltenem szándékaim ellenére elég kevés, de annál örömtelibb órát.

Köszönöm mindenkinek a hozzáállását, segítségét, a részvételt és a baráti szavakat! Köszönöm a családomnak, hogy elviseltek, segítettek, bíztak bennem! Nem utolsósorban köszönöm Döme Gábornak, a Haldorádó csapatának a támogatást és a lehetőséget, hogy immár másodszor is létrejöhetett ez a találkozó!

Megpróbálok rászolgálni az elismerésekre legfőképpen azzal, hogy jövőre ismét megteszek minden, hogy újra együtt lehessünk!

Szeretett Dunánk, aki most is kegyes volt hozzánk

Szabó László (pecilaci)
Fotók: Szelina, Sviri, Cila

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: