Egyéni Bajnokság 2009. - Nyugati elődöntő

Egyéni Bajnokság 2009. - Nyugati elődöntő

Elkezdődött a küzdelem a Magyar Egyéni Bajnokságban. Az eddigi megszokott forgatókönyvnek megfelelően két helyszínen, a versenyző anyaegyesületének helye szerint a nyugati, illetve keleti válogatókkal. A nyugati csoport válogatójának helyszíne ezúttal a vas megyei Gersekaráti-tározón került megrendezésre az elmúlt hétvégén.

A lankás dombok között fekvő, gyönyörű környezetben levő versenypályán végigtekinteni is szemet gyönyörködtető volt. Ez is sokat jelent, de még többet, hogy vajon milyen és mennyi hal fogható? Nos, erre sem panaszkodhattak a versenyzők, az edzéseken és az első fordulóban is jóval 10 kg feletti mennyiségeket lehetett fogni. A zsákmány összetétele apró kárászokból, törpeharcsából, apró keszegfélékből állt. De nem szabadott figyelmen kívül hagyni a bónuszként fogható néhány kiló körüli dévérkeszeget, pontyokat és termetes kárászokat.

Egy, már bónusznak számító kárász

A nevezett 32 versenyzőt a rendezők 4 nyolcfős szektorba sorsolták, a versenypálya megszakítása nélkül. Így az egyes fordulók sorsolásánál csak a szélső helyek kerültek kiemelésre. Amit pontosan tudni lehetett, hogy ebből a csoportból 16 horgász jut a középdöntőbe. Azt, hogy ehhez mennyi pont lesz elég, azt csak sejteni lehetett.

Gyönyörű környezet, de nem könnyű pálya

Nem jelentett meglepetést, általában igaz szokott lenni, hogy a versenypálya szélei jelentősen jobbak, mint a beljebb eső horgászhelyek. Ezért aztán meglehetősen nagy jelentősége volt, van és lesz a „szerencsés kéznek”. A szélső és szélső melletti helyek kivételével általában egyenletesnek volt mondható a gersekaráti versenypálya, egy kis kivétellel. A B szektor végén 3 hely, illetve a C szektor elején levő 2-3 hely gyakorlatilag a fele halat adta, mint a belső szektorok többi helyei. A versenyzők elmondása szerint ezeken a helyeken jóval sekélyebb volt a víz, mint a környező horgászhelyeken. Gyakorlatilag a mederben itt volt egy púp. A hét elején érkező hidegfront hatására erről a „púpról” lefutott a hal, legalábbis más ésszerű magyarázatot nem sikerült kiókumlálni. Így aztán a sorsolás alkalmával szerencsésnek volt mondható, aki ezeket a helyeket elkerülte.

Az első forduló szektoreredményei

A második napon gyakorlatilag nem változott semmi, kivéve, hogy bebizonyosodott, a „púról is lehet jó eredményt csinálni, csak nem a sablont horgászva! Heimann Jóska megtalálta az apró, 2-4 dkg-os kárászokat matchbot távolságban, és az így elért szektor 4-es helyével tovább élhetett a remény. A szélső helyek ez alkalommal is verhetetlenek voltak, míg a belső helyek gyakorlatilag hal darabszámban közel hasonló eredményt hoztak.

Ha sikerül a nagyobb testű halakat szelektálni, nagy előnyt jelenthet

Szándékosan írtam darabszámot, mert már ezen a napon is látszott, hogy főleg a törpeharcsa fogások esetében meg lehet találni a nagyobb testű egyedeket. Az sem volt kétséges, akinek sikerül szákba terelni egy-egy nagyobb testű halat az apróságok mellé, az a horgász kissé megnyugodhat. Mindezt gyakran spiccbottal kellett végrehajtani!

A második forduló szektoreredményei

A harmadik forduló reggelére elég vegyes érzelmekkel érkeztek a horgászok. Az eddigi összesítésben a 10 pont környékén levő versenyzők mindenképpen bíztak egy jó sorsolásban, egyrészt elkerülni a rossz helyeket, másrészt minél közelebb kerülni a szélekhez, hogy esély maradjon a szektorban valamelyik első, második, illetve talán még a harmadik hely megszerzésére. Fél 11-kor megkezdődött a mindent eldöntő 3. forduló. Ha a papírforma bejön, akkor az A1-es helyen ülő Heimann Józsefet nem lehet megverni, mint ahogy a D8-as helyen horgászó Horváth Tibornak is kell hozni az első helyet. Mindenesetre nagy küzdelem volt várható, izgalmas peca!

Nincs idő a szákolásra

Ahogy várható volt, a pálya két széle felé inkább a spiccbotok forogtak, ritkítva az apró kárászok seregét, míg a versenypálya belső helyein inkább a matchbotoké volt a főszerep. A rakóst viszonylag kevesen választották ez alkalommal, talán azért, mert abban a távolságban a spiccbot gyorsabbnak bizonyult. Nagyon nem volt mindegy, hogy 25-30 méterre horgászva mekkora hal, jellemzően törpeharcsa veszi fel a csalit.

Bentről szinte csak nagytestű törpét fogott Balázs

Bizony szelektálni kellett. Jó csali, illetve megfelelő méretű horog kiválasztásával el lehetett kerülni a kisebb egyedeket. Magyar Balázs példája mutatja, hogy nem kell félni akár a 6-os méretű „kampó” használatától sem. Szinte kivétel nélkül nagytestű törpeharcsa akadt Balázs horgára.

A 6-os méretű horgon elfért a gilisztacsokor, és az eredmény: „nagytörpe”

Hamar elérkezett a verseny végét jelző dudaszó. Az utolsó mérlegelés mindent eldönt. A vártnak megfelelően nagyon szoros eredmény született.

A harmadik forduló szektor eredménye

Mint várható volt, a széleket nem lehetett megverni, de nagyon szoros eredmény született. Óriási küzdelem volt a belső szektorokban is, és pár halon múlt a helyek és ezzel a középdöntőbe jutás sorsa.

Heimann Jóska spiccbottal kitermelt zsákmánya bizonyult ezen a napon a legnagyobb fogásnak
A végeredmény, kiemelve az első 16 továbbjutó versenyzőt

Nagyon szoros, izgalmas és igencsak nehéz versenyen vagyunk túl. Mindenképpen szólni kell a hiba nélküli rendezésről - a frissen kialakított versenypálya is beváltani látszik a rendezők hozzá fűzött reményét. Tudjuk, nincs 100%-osan egyenlő esélyeket nyújtó pálya, de ez a hétvége is bizonyította, hogy lehet kiutat találni a már eleve vertnek kikiáltott helyzetből. Találkozunk a középdöntőn, kiegészülve a keleti elődöntő továbbjutott versenyzőivel!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.