A magyar Egyéni Bajnokság utolsó szakaszához érkezett. A korábbi válogatók, elő-, és középdöntő után a döntőbe jutott 24 versenyző között dől el a Magyar Bajnoki cím sorsa és alakul ki a következő évi válogatott keret. Ismét nagy volt a tét, kétsége sem lehetett senkinek, hogy óriási küzdelem várható a lehető legjobb eredmény megszerzésének érdekében.
Az országos versenyek helyszínei sorába újdonságként lépett Nagybivalyos, bár a portál olvasói számára ismerősen csenghet a név, hiszen néhány tudósítás olvasható a korábbi években itt rendezett versenyekről. Azokból az írásokból is kiderült, hogy jellegét tekintve inkább apróhalas pályának számít a tó, de semmiképpen nem szabad megfeledkezni a nagyobb testű halak esetleges horogra kerüléséről sem. Hamarosan kiderül, vajon mi változott az azóta eltelt évek során. Első látásra is kissé átalakult a versenypálya, a horgászhelyek szélesebbek lettek, jobban kiépítettek (bár a magas vízállás miatt ez jórészt rejtve maradt), a magas nádat visszavágták, ezzel némileg jobban átlátható lett a pálya.
A döntőbe jutott 24 versenyző két 12 fős szektorban horgászik. A középdöntőben megismert módon a versenypálya két végén 1-1 „záró ember” horgászott most is, csökkentve valamelyest a szélső helyek kiugró előnyét.
Korábban a nagybivalyosi versenypálya híres volt a szép számmal fogható apróhalairól. Akkoriban 10-12 kg hallal (karikakeszeg, apró dévérkeszeg, bodorka, küsz tette ki a zsákmány jó részét) csak a szektor közepe környékén lehetett végezni. Sajnos - az algák felszaporodása miatt - történt néhány halpusztulás az egymást követő években, gyakorlatilag eltűnt az apró fehérhal, helyét átvette az ezüstkárász. A telepítések következtében jelentősebb lett a tó pontyállománya is.
Az edzésnapokon már kiderült, hogy a korábban jól működő módszerek nem hozzák a kívánt eredményt. Pontosabban az első, rövid rakóssal elérhető törésen alig-alig lehetett értékelhető halat fogni, és a teljes hosszban történő rakós botos horgászat sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Persze nagy türelemmel ki lehetett ülni testesebb kárászt, kisebb pontyot a mély vízben, csak kérdés volt, hogy vajon szabad-e hosszú időt eltölteni ezzel.
Mert azért lehetett halat fogni - igaz, nem a hagyományos, megszokott módszerekkel, nem is a megszokott méretben, de lehetett. Mint a fotókon jól látszik, szinte minden horgászhely között volt egy kis rész, ahol néhány szál nád, köztük egyéb vízi növényzet volt. Hol több, hol kevesebb. Nos, itt kellett horgászni. Egészen rövid eresztékkel (20-40 cm), a lehetőségeknek megfelelően, de be a növényzet közé vagy legalábbis minél közelebb a növényzethez.
Nem gondolta volna az ember, hogy pár szál nád akár 80 dkg-nyi apróhalnak ad búvóhelyet. Az egyedsúly sem volt túl nagynak mondható. Azokon a helyeken, ahol a viszonylag kevés volt a növényzet, keskeny a rejtekhelyet adó takarás, ott a halak átlagsúlya a 2 dkg-ot alig haladta meg. Általában pici sügérek, apró kárászok vették fel az egy szál szúnyogot a leheletfinom felszerelésen. Leggyakrabban minirakóssal (top szett + 1 tag) vagy csak magával a top szettel történt a horgászat, annak megfelelően, hogy a horgászhely milyen lehetőségeket kínált.
Azokon a helyeken, ahol picit mélyebb volt a víz a növényzet között vagy környékén, ott valamivel nagyobb volt a halak átlagsúlya is: jó szériát kifogva, pl. apró pontyokból akár 6-8 dkg-os példányok is szákba kerültek.
Meglepően hangzik más versenyek tudósításait olvasva, de itt most erre volt lehetőség. Márpedig mindig azt a halat kell fogni, amit lehet.
Természetesen mindezek ellenére nem szabadott elfelejteni az első törés méteres vizének kezelését sem (ez általában 8-9 m-res rövid rakóssal meghorgászható volt), illetve rendszeresen juttatni kellett etetőanyagot, élő csalit a mély vízbe is, mert menekülési útvonalként készülni kellett arra is, hogy ha elfogy az apróhal a szélből, akkor 13 méterben nagyhalazásra kell váltani. A mélyben ritkán, de azért egy-egy hal fogható volt. Tisztán nagyhalas horgászattal nagyot lehetett bukni, ezért kevesen is vállalták be ezt.
Ezért aztán ismét felértékelődött a segítők szerepe, igen hasznos információkkal tudták ellátni versenyzőjüket a szektor állásáról. Ha megfelelő méret szerint írták a halakat, folyamatosan képben lehettek, hogy ki miképp is áll a szektorban, hogy kell-e, szabad-e bepróbálkozni a nagyhalazással, azzal mennyi időt szabad eltölteni.
A nagyhalazás nagyon rizikós volt, de néha igen eredményes. Szerencse kellett hozzá.
Mint ahhoz is sajnos, hogy ki milyen helyre sorsol, milyen lesz a nád, lesz-e a nád környékén olyan víz alatti torzsás, ami igen nehézzé tudja tenni a horgászatot a sok leakadás, szerelék-betépés miatt. Ezeket nem lehetett előre tudni. Minden egyes horgászhelyet külön meg kellett fejteni. Nem működött az egy sablonra való horgászat, a más versenypályán megszokottak aztán meg végképp nem.
Nagyon technikás versenyzést igényelt ez a fajta horgászat. Persze lehetett morogni a nem megszokott helyek vagy módszer miatt, csak teljesen felesleges volt, inkább célszerűen alkalmazkodni kellett az adott helyzethez és a lehető legjobb eredmény kihozni a horgászhelyből. Volt, akinek ez egészen jól sikerült, és volt, aki horgászott, de fejben nem bírta elfogadni a körülményeket. Ez aztán megmutatkozott az eredményben is.
Mint ismeretes, a versenyzők hozták magukkal a középdöntőben szerzett eredményeiket. (Döme Gábor érthető családi ok miatt lemondta a döntőn való szereplést, helyette a középdöntő legjobb kiesője, Szilvási Szilárd indulhatott.)
A hozott rangsort aztán gyorsan átrendezte az első két nap horgászata. Az azonban látszott, hogy akik jól elkapták a fonalat, időben felismerték a lehetőségeiket, azok most is a táblázat első harmadában tartózkodtak. Ekkor még bármi előfordulhatott, bárkiből bajnok lehetett.
A harmadik nap horgászatával aztán igen-igen feladta a tavalyi bajnok Nagy András a leckét a többi aspiránsnak. Kitűnő horgászattal 18 ponttal tartotta előző napi előnyét, míg az őt második helyen követő Milkovics Péter 27 pontot szerzett.
Nagy volt a tülekedés a dobogó többi helyére, 28-28 ponttal állt Magyar Szilárd, Varga József a 3-4. helyen, de az őket követők is csak egy-egy ponttal voltak lemaradva.
Gyakorlatilag, ha a mindent eldöntő utolsó fordulóban nem hibázik nagyot András, nem lehet elvenni a bajnoki címet tőle. A további helyeken annyira szoros volt a szerzett pontszám, hogy bármi előfordulhatott.
Hatalmas küzdelem folyt mindkét szektorban. Az látszott, hogy Nagy Andris nincs bajban, tudja tartani a szélen horgászó és igen jó ütemet diktáló Varga Józseffel és Nagy Attilával a lépést, legrosszabb esetben is 5. helyre tette mindenki a szektorban. Kilencig nincs baj, de az nagyon távol volt. A „B” szektorban ennél sokkal kiélezettebb volt a küzdelem, Magyar Szilárd és Milkovics Péter viaskodott a dobogó második helyéért: vajon Péter meg tudja tartani előző napi helyét, vagy Szilárd beelőz?
Annyira szoros küzdelem volt, hogy az utolsó pillanatig nyitott maradt a kérdés, annál is inkább, mert a szélen ülő és a nagyhalazást szinte egyedüliként bevállaló Hajdú Tamás igen jól állt, de megtalálta a testesebb kárászokat Erdei Attila is.
Ugyanakkor Kaló Zoli ütemre fogta a kárászt az előtte levő nádfoltból. Néhány adott-kapott pont bizony komolyan bele tud szólni a végső sorrendbe.
Az utolsó versenyző mérlegelése után pillanatok alatt készen volt az - igaz, nem hitelesített - eredmény. A hivatalos eredményre sem kellett azonban sokat várni.
Mint a harmadik nap eredménye után várható volt, Nagy András meg tudta tartani előző évben szerzett címét, kitűnő horgászattal ismételten magyar bajnok lett! Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy óriási sikert ért el a fiatal versenyző, hatalmas gratuláció illeti meg!
A dobogó kissé átrendeződött: az igen egyenletes teljesítményt nyújtó Varga József feljött a második helyre, Milkovics Péter pedig a dobogó 3. fokára állhatott.
A fenti táblázatban sárgával emeltem ki az automatikusan a 2011-es válogatott keretbe kerülő 10 versenyzőt. A zölddel jelölt két horgászt a Szövetségi kapitány volt jogosult megnevezni. Így teljes a 12 fős válogatott keret.
Összegzésképp elmondhatjuk, hogy egy igencsak nem megszokott döntőt láthattunk. Nem megszokott módszerrel kellett megmutatni, hogy igenis ilyen körülmények között is lehet jól horgászni, a megfelelő módszert megtalálva igenis lehet több fordulón keresztül is jó eredményt elérni. Persze ehhez tényleg ott kellett lenni fejben, megfelelően kellett tudni értékelni, elfogadni a segítők tanácsait. Egy igazi csapatmunkát igénylő egyéni versenyt láttunk.
Gratuláció a győztesnek, a dobogósoknak, a válogatott keret tagjainak pedig sok sikert a következő év nemzetközi versenyein!
